Délmagyarország, 1982. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-01 / 77. szám

Csütörtök, 1982. április 1 3 Fölszabadulásunk 37. évfordulójának köszöntése Megemlékezések, elismerések Kitüntetett művészeink (Folytatás az 1. oldalról.I fcse­né, a Szentes városi ta­nács egészségügyi osztályá­nak előadója, Izsák Mihály, Apátfalva város környéki községi tanács szakigazgatási szervének előadója, Juhász Istvánná, a Csongrád városi tanács pénzügyi-, terv- és munkaügyi osztályának elő­adója, Justin Jánosné, a Csongrád megyei tanács szentesi járási hivatala álta­lános igazgatási osztályának ügyviteli­­ alkalmazottja, Ka­tona Antalné, a Hódmezővá­sárhely városi tanács titkár­ságának ügyviteli alkalma­zottja. Katona Imre, a Hód­mezővásárhely városi tanács titkárságának csoportvezető­je. Kádár Jánosné, a Hód­mezővásárhely városi tanács igazgatási osztályának főelő­adója. dr. Kérdő Lajos, a Csongrád városi tanács szer­vezési osztályának vezetője, Kiss Istvánná, a Pusztamér­ges községi közös ta­nács szakigazgatási szer­vének fizikai munkása, Kis Sándor, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi osztályának főelőadója, Kórász Dezső­né, a megyei tanács gazdasági hivatalá­nak­­ betanított munkása, dr. Kása Sándorné, a Csongrád városi tanács művelődésügyi osztályának tanulmányi fel­ügyelője, Kőszegi Imréné, a Szeged megyei városi tanács A Csongrád megyei ta­nács négy esztendeje alapí­totta Alkotói Díját, mellyel a megye társadalmi, gazda­sági, kulturális életében szerze­tt kimagasló szakmai eredményeket és hivatásbeli érdemeket ismer el. Alkotói díjjal jutalmazták dr. Túri Gábort, a Szentes városi tanács kórház-rende­lőin­tézet sebészfőorvosát (jelenleg külföldön tartózko­dik) és Hári László szentesi esztergályos kisiparost. A megosztott alkotói díjat hosszú évek óta kifejtett közös munkájukért kapták meg. 1979 óta működnek együtt megoldásokat keres­ve különböző műtéti eljárá­sokhoz, protetikai anyagok­hoz sem szerkesztették meg közösen az 1980-ban a vi­lágsikert aratott kézműtő asztalt. A készülék előállí­tását hosszú és szorgalmas mun­ka, aprólékos, minden­re kiterjedő szakmai tudás, rengeteg kísérlet előzte meg. Végül olyan kézműtő asztalt sikerült konstruálni­uk, amely az operálandó kezet bármely helyzetben pontosan rögzíti, a kéz és az egyes ujjak helyzete szükség esetén műtét köz­ben is gyorsan, egyszerűen változtatható. A kézműtő pénzügyi osztályának fő­munkatársa, Krassóczki Sán­dorné, a Szentes városi ta­nács pénzügyi, terv- és mun­kaügyi osztályának főelőadó­ja, Kürti Terézia, Pitvaros város környéki községi kö­zös tanács csanádalberti ki­­rendeltségének vezetője, La­jos Mihályné, a Derekegy­­ház községi tanács szakigaz­gatási szervének fizikai mun­kása, Mészáros Józsefné, a Szeged megyei városi ta­nács pénzügyi osztályának ügyviteli alkalmazottja, Mik­­lósfalvi Sándor, a Mindszent nagyközségi tanács szakigaz­gatási szervének előadója, Molnár Ferenc, a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának fő­előadója, Molnár Szilveszter­­né, a megyei tanács szegedi járási hivatalának fizikai munkása, Nagy Jenőné, a megyei tanács hivatali ét­kezdéjének főszakácsa, Nagy Nándorné, a Makó városi ta­nács titkárságának fizikai munkása, Nógrádi László, a megyei tanács művelődés­­ügyi osztályának főelőadója, Ördögh Dezsőné, a megyei tanács gazdasági hivatalának betanított munkása, Papái Imréné, Ásotthalom községi tanács szakigazgatási szer­vének­ főelőadója, Papái Ist­ván, a megyei tanács gazda­sági hivatalának szakmun­kása, Papp Szilveszter, a megyei tanács egészségügyi asztal szabadalmazója a hódmezővásárhelyi Metri­­pond, amely 1981-ben bemu­tatta a müncheni Interhos­­pital világkiállításon. A nagy sikerre jellemző, hogy mintegy 30 cég jelentette be vásárlási szándékát. A­ kötői díjjal tüntették ki Tápai Antal szobrászmű­vészt, a Tömörkény Gimná­zium és Művészeti Szakkö­zépiskola igazgatóhelyette­sét, akinek több évtizedes alkotói tevékenysége össze­forrott a várossal munkás­sága összekapcsolódott a kétkezi emberek életével. Aktív részese volt a város művészeti életének, tanítvá­nya, ma már jelentős alko­tói Szeged képzőművészeté­nek. Szakmai irányításával jött létre a Tömörkény gim­názium művészeti tagozata. Tápai Antal 1982. április 6-án tölti be 80. életévét. Alkotó díjas lett Giay Ró­bert, a székkutasi Új Élet Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet főmérnöke, aki or­szágosan kiemelkedő ered­ményeket ért el újítási, karbantartási és technoló­giai eljárások kikísérletezé­sében, alkalmazásában. Újí­­tásai közé tartozik az IFA- gépkocsikra szerelhető mel­­lékhajtómű alkalmazása. A szövetkezet c­ukorrepa­beta-osztályának főelőadója, dr. Pelle László, a megyei ta­nács munkaügyi osztályának csoportvezetője. Rebák Györgyné, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi osztályának ügyviteli al­kalmazottja, Serki Mihály, a megyei tanács szentesi járá­si hivatala termelés-ellátás­­felügyeleti osztályának cso­portvezetője, Sisák Zoltán­ná, a Szegedi megyei városi tanács hivatalának csoport­­vezetője, Schüszler István, Magyarcsanád város környé­ki községi tanács szakigaz­gatási szervének főelőadója, Szabó Károly­né, a Makó vá­rosi tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályának főelőadója, Szél Lajosné, Csanytelek községi tanács szakigazgatási szervének fő­előadója, Szirbik Imre, a Szentes városi tanács műve­lődésügyi osztályának gazda­sági felügyelője, Takács Já­nos, a megyei tanács test­­nevelési és sporthivatalának főelőadója, Tamás Imréné, a Makó városi tanács egész­ségügyi osztályának főelő­adója, Tímár Pál, a Szeged megyei városi illetékhivata­lának osztályvezetője, Tóth Zoltánná, Bordány községi tanács szakigazgatási szervé­nek előadója, dr. Vas Már­ton, a Szeged megyei városi tanács kereskedelmi osztá­lyának csoportvezetője, dr. (Folytatás a 4. oldalon.) kari fását segítette elő a felszedő és fejező géprend­szer csúszó csapágyról gör­dülő csapágyra történt át­váltása. Több technológiai megoldása jelentős energia­­megta­karításokat eredmé­nyezett. Korszerű módsze­reinek gyakorlatban való elterjesztése érdekében nagyüzemi szakemberek ré­szére rendszeresen tart elő­adásokat, bemutatókat. Posztumusz alkotói díjjal tüntették ki Vinkler László szege­di festőművészt. 1912- ben született, tizenkét éves korától 1980 decemberében bekövetkezett haláláig Sze­geden élt. A képzőművészeti főisK is elvégzése után a római Collegium Hungari­­cum növendéke volt. Nevé­hez fűződik a szegedi tanár­képző főiskola rajz-művé­sze­­t­ör­téneti tanszékének megszervezése. Művészi al­kotómunkája és pedagógiai tevékenysége mellett elmé­leti problémákkal is fog­lalkozott. Számos kollektív kiállításon vett részt, és több önálló bemutatót is rendezett. Közelgő, 70. szü­letésnapja alkalmából a Mó­ra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában áprlis 3-án nyílik pályáját áttekintő emlékkiállítása. Valamikor, a negyvenes évek végefelé, mindenre el­szánt kifutófiú csöngetett Pesten a hírneves színész, Somlay Artúr lakásán. Gya­núsan méregette a komorna, nincs itthon a művész úr, tessékelte kifelé, a srác azonban makacskodott, fon­tos üzenettel jött a főorvos úrtól, s törleszkedett addig az ajtóban, míg bentről is­merős, erélyes hang nem unta meg a disputát: „en­­gedje be a marhát”. S pár másodperc múltán, hogy a fiatal Kovács János remeg­ve járult a nagyhírű Som­­lay színe elé, átadva patró­­nusának ajánló sorait, csöp­pet sem csoda, ha felsült legott. A walesi bárdokat akarta elszavalni, ám nem tudta kívülről, úgy kellett Arany-kötetet, keresni hoz­zá. Kínálhatta meleg teper­tővel Somlay, egyetlen falat sem ment le kiszáradt tor­kán. Annyira mindenesetre jutottak, hogy a művész bá­torította, s mikor napokkal később belépett a felvételi bizottság elé, az elnöklő Hont Ferencnek szemtelenül fölhozhatta friss mecénásá­nak bíztatását. Fölvették. Minek utána minden olyan egyszerűvé vált, hogy a kollégiumi rostán Gobbi Hilda családias érdeklődésé­re — „nagyon szeretne szí­nész lenni?” — határozot­tan jelentette ki: nem sze­retnék, leszek. És Kovács János színész lett. Nem is akármilyen: pár esztendeje Érdemes­, teg­naptól „Kiváló művésze a Magyar Népköztársaságnak.” így kell aposztrofálnunk, így pontos, immár mindenfajta lokális jelző nélkül, hi­szen ezidőtáit, nem titok, el­szerződött a Vígszínházhoz. Kitüntetése viszont a szegedi színésznek szól, kétségbevon­­hatatlanul. Annak a három évtizednek, mit egyszerre töltött a pályán és Szege­den. A Ludas Matyi, Oszip, az Ármány és szerelem, a Dél keresztje, Butler, a Rozsdatemető, Bicska Maxi, Sir Basil. Kreon, Paál és Szász elvtárs, Kalapos Vin­ce, James Tyron, Antyipa Zikov és sok más felejthe­tetlen szerep, köztük a min­denképpen megkülönbözte­tő jelentőségű Tiborc Ko­vács Jánosának. Minap a Bartók művelődési központ rendezte meg búcsúestjét, ahol fölelevenítve fordula­tokban, izgalmakban gazdag munkásságát, egy óvatlan pillanatban, tán maga sem vette észre, valami nagyon jellemzőt, fontosat talált mondani. ..A színész önző, minél többet akar befogni az életből magának, hogy aztán színpadon tudja vis­­­szaadni mindazt.” Kovács János elismerésének értékét jelzi, hogy második művé­sze Szeged színházának, akit ilyen magas kitüntetés­sel ismert el kormányza­tunk. Az első Vaszy Viktor volt. I. N. Alkotói díjasaink Kovács János Hári László Tápai Antal Giay Róbert Varga Mátyás el-Neve összeforrott az múlt ötven esztendő magyar színpadművészetével, szá­mos film, tévéjáték jegyzi közreműködését, s akik is­merik, tudják, hogy grafi­kával, festészettel, kerámiá­val is foglalkozik. Matyi bá­csi — mert mindenki így hívja — 1910-ben született. Pályakezdése Szegedhez kö­tődik, itt volt fiatal terve­zőként a szabadtéri játékok bölcsődéjénél, az újjászüle­tés körül is bábáskodott, s napjainkban előadásról elő­adásra bizonyítja a szegedi színházban, hogy hatalmas tapasztalata, óriási felké­szültsége, tehetsége nagysze­rű térillúziót tud varázsolni a Zenés Színház tenyérnyi színpadán. Az Iparművészeti Főisko­la díszletfestő szakára már úgy érkezett, hogy telve volt művészi ambíciókkal, vá­gyakkal, színházi tervekkel. Kiváló tanárok keze alatt olyan csapat tagja lehetett, ahol együtt dolgozott Márk Tivadar, Amerigo Tot, Mi­chael Gyarmati és sorolhat­nánk. Egykori tanára, Kürti György hívta a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol első munkája a Lila test. Művésznek a kitüntetés majdannyi drukkert hoz a konyhára, ahány ellendruk­kert. Gyimesi Kálmán „ér­demességéről” azonban — bárhol került szóba a na­pokban, hisz az ilyen hír hamar kitudódik, futótűz­ként terjed — csak egyetlen véleményt hallottam: meg­érdemelte­ végre. Mitől ily csorbítatlan művészi tekin­télye? Ő sem tegnap került a szegedi színházhoz Éppen húsz esztendeje, a Zenemű­sárga sapka című operett díszleteinek megtervezése volt. Olyan művészek mel­lett dolgozott mint Kiss Ma­nyi, Ajtay Andor, Patkós Irma. Öt szegedi év után került a Budapesti Nemze­ti Színházhoz, melyhez nyug­díjazásáig hű maradt. O'Neill Amerikai Elektra című mű­véhez készített díszlettervé­vel 1937-ben ezüstérmet nyert a párizsi világkiállítá­son. Benne élt a magyar színházi élet sűrűjében, cso­dálatos emlékű előadások ré­szese volt. Már a második világháború előtt is készített filmdíszleteket, majd a fel­­szabadulás után a hosszú sorból olyan filmcímek to­lakodnak elő, mint a Li­liom­!, a Gábor diák, a Bu­dapesti tavasz, a Bakaruhá­ban, a Katonazene, a Pacsir­ta, az Árvácska. A televízi­ós megbízásokat követni is alig lehet. S mindemellett nem lett hűtlen a másik sze­relemhez, a szegedi sza­badtérihez, ahol 1935 és 39. között minden évben ter­vezett, a felújítás óta eltelt időben is alig volt eszten­dő, hogy ne találkozhattunk volna vele a téren. E ha­talmas munkásság mellett is maradt ideje, hogy teljes ér­tékű grafikai és festői élet­művet teremtsen. Munkásságáért megkapta a Magyar Népköztársaság Ér­demrendjét, átvehette az ér­demes művészi címet, és ki­tüntették a Kossuth-díjjal is. A fővárosi Széchenyi-könyv­­tár több mint 700 díszletter­vét vásárolta meg. Ma is ak­tív, sokirányú, fáradhatatlan, ötven év tapasztalatával hi­telesített életművét ismerték el most a Kiváló művész címmel. T. L. Gyimesi vészeti Főiskola és a nagy­hírű Gina’ Cignánál végzett olaszországi tanulmányai után — avatott kezekbe, Vaszyéba. Aki nagyszerű pedagógus is volt, s akinek mélygyökerű életműfája az­óta is hozza terméseit. Gyi­mesi művészete erről a fá­ról sarjadt. Meghatározó szegmentjeit két rokonfogalom jellemez­hetné: tudatosság és céltu­datosság. Az egyik rövidtá­vú, a másik hosszútávú program. Tudatossága egy­­egy szerepnek szinte a töké­letességig való színpadi megformálásában hajt ki céltudatossága a­ pálya egész megtervezésében, a különbö­ző feladatok vállalásának szakmai logikájában. Jó ideje figyelhetem közelről­­félközelről művészeinket, miképpen állítanak elő egy­­egy figurát, ám azzal a kö­rültekintő aprólékossággal, amivel Gyimesi preparálja szerepeit, őszintén szólva csak elvétve találkoztam. Gyakran lehettem viszont tanúja zárthelyi öntipródá­­sainak, miképpen mérlegeli pillanatnyi képességeit vala- Kálmán mely csábítóan nagy feladat ingerládájában, notóriusan szaggatva magát, elbírja-e terhét vajon, milyen mérvű, okos vagy felelőtlen a koc­kázat. Ezért­ nem énekelte el például bő fél évtizede az Otelló lógóját, s például ezért vihette sikerre nem előbb, csak most. a Tosca Scarpiáját. Grimesi nagyon jól tudja, a hangi adottság édeskevés a maradandóság­hoz. A voce szigorú karban­tartása elengedhetetlen, a mindenkori szerep elemző elsajátítása pedig szükséges járuléka a művészi megnyi­latkozásnak, melyekhez a szigorú cigarettastop éppúgy hozzátartozik, „ mint a házi lemezgyűjtemény, kottatár. Elvégre (kedvenc ars poeti­cája ez) a művészet sok-sok százalékban a jó hagyomá­nyok utánzása, s csak ke­vésben eredetiség. Nézzen hát el a tisztelt olvasó hol­mi magánmegjegyzést: Gyi­mesi Kálmán rokonszenves művészetszemlélete is „lu­das” abban ha e sorok író­ja most büszke kicsit, hogy barátságába fogadta.

Next