Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-15 / 112. szám
Turisztikai kölcsönző Nagy László felvétele Tegnap délelőtt nyitották meg az Ezermester- és Úttörőbolt Vállalat új ifjúsági turisztikai kölcsönzőboltját tószegeden. Az ületben kempingsátrak, hálózsákok, sportfelszerelések, kerékpárok és más, kiránduláshoz, táborozáshoz szükséges cikkek kölcsönözhetők. Előttünk a nyaralószezon: van honnan „felszerelkezni” VÁNDORSERLEG — KULTÚRÁÉRT Megyei közművelődési fórumot tartott a Csongrád megyei Tanács vb művelődésügyi osztálya az ipari, termelőszövetkezeti és az általános fogyasztási szövetkezetek megyei szövetségeivel közösen Üllésen, a művelődési házban. A tegnap, hétfőn megrendezett találkozón Moharos Józsefné minisztériumi tanácsos a szövetkezetek közművelődési feladatairól beszélt, majd Barna László, a megyei tanács osztályvezető-helyettese átadta a vándorserlegeket a legjobb kulturális munkát végzett szövetkezeteknek: az üllési Áfész és a földeáki téesz (véglegesen), valamint a tápéi háziipari szövetkezet kapta a serlegeket. diÁK-fIZIKUSOK Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat Csongrád megyei Csoportja szervezésében került sor az idei tanévben is a gimnáziumi tanulók számára rendezett Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyre. Évfolyamonként az 1—3. helyezést a következő szegedi tanulók szerezték meg: II. osztályosok: 1. Makay Géza (Ságvári gimnázium), 2. Fejes Sándor, 3. Dudás Zoltán (mindkettő Radnóti gimnázium). III. osztályosok: 1. Záhonyi Zoltán (Radnóti gimnázium).IV. osztályosok: 1. Seres András (Ságvári gimnázium), 3. Csányi Sándor (Radnóti gimnázium). Írásbeli ÉRETTSÉGI Tegnap, hétfőn kezdődtek meg az írásbeli érettségi vizsgák a gimnáziumokban és szakközépiskolákban. Magyar nyelv és irodalomból a következő érettségi tételeket dolgozták ki a diákok. Gimnáziumok: 1. Berzsenyi Dániel elégiái. 2. Értelmezze Petőfi Sándor A puszta télen című költeményét! vagy Értelmezze Krúdy Gyula Utalcás ■ éjjel című novelláját! Szakközépiskolák: 1. Az év Petőfi-képem (szabadon választott versek értelmezése alapján). 2. Értelmezze Csokonai Vitéz Mihály A magánossághoz című elégiáját! vagy Értelmezze Örkény István Ballada a költészet hatalmáról című novelláját! Ma matematikából tesznek írásbeli érettségi vizsgát. MAGYAR—LENGYEL TUDOMÁNYOS ÜLÉS * A József Attila Tudományegyetem új és legújabb kori egyetemes történeti tanszéke, valamint a budapesti Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ a lengyelországi népi demokratikus átalakulás kezdete, a Júliusi Kiáltvány kibocsátásának 40. évfordulója alkalmából ma, kedden délelőtt 11 órakor a JATE rektori tanácstermében (Dugonics tér 13.) tudományos ülésszakot rendez, ahol két magyar kutató mellett három varsói vendég is előadást tart. KERTBARÁTOKNAK A szőlő májusi „helyben”oltásáról Csonka János tart diaképekkel illusztrált előadást kertbarátoknak ma, kedden délután fél 5 órai kezdettel a Postaigazgatóság épületében. Misio Pazur az íróasztala mellett üldögélt, és az égvilágon semmilyen munkája nem volt. Az ablakon nézegetett kifelé, és azon gondolkodott, hogyan tölthetné el a mai estét. Gondolataiból a telefon riasztotta fel. — Halló — mondotta unottan. — Ö. maga az igazgatóhelyettes elvtárs? Bocsásson meg, nem tudtam... Természetesen ... Abszolút világos ... Értem ... Megteszünk mindent, amit csak tudunk... Tehát holnap, ebéd után ... Pazar letette a hallgatót, és úgy ugrott ki az íróasztal mögül, mint egy fiatal szarvas. Kopogtatás nélkül rontott be a vezető irodájába, olyan lendülettel, hogy a főnök szemüvege az orráról a szőnyegre esett. — Baj van, vezető elvtárs — mondta magából kikelve Misio —. fentről telefonáltak, hogy holnapra mindenáron szereznünk kell egy medvét. Ebéd után érkezik egy fontos külföldi turista, aki medvét akar lőni, és már kifizette az árát. — De hiszen mi nem szervezünk ilyen vadászatokat — mondta rémülten a vezető. — Ezzel az akcióval erdőségeinket és vadállományunkat kell reklámozni ... — De hiszen a mi körzetünkben jelenleg csak két medve van — mondta tragikus hangon a vezető. A vadászat — Egy nőstény és egy bocs. Tehát akkor valamelyiket fel kell áldoznunk! — Nem — tiltakozott Misio. — Egy harmadik medvét kell találnunk. — De hol, a fene esve meg — csapott az asztalra a vezető. — Talán agyagból gyártunk egyet, és leheljünk bele életet? Egy pillanatig tanácstalanul üldögéltek. Akkor Pazurnak hirtelen pompás ötlete támadt. — Már tudom! Azt hiszem, hogy meg kell próbálnunk ... — Mondd már, és ne idegesíts — hördült fel a vezető. — Szóval — kezdte Misio óvatosan —. a járási központban most éppen van egy cirkusz, ami Európát járja. Hallottam, hogy van egy öreg barna medvéjük, amire már nincs szükségük. Gondolom, hogy talán még nem is lenne drága. A vezető felugrott, helyeslően bólogatott, és már indultak is a cirkusz igazgatójához. Az ötlet rövid tárgyalás után valóra vált. Az öreg, kiselejtezett medvét magukkal vitték. Másnap a delegáció a külföldi turistával együtt elindult a magasles felé. Már mindent előre megbeszéltek, egészen a legapróbb részletekig. Misio és a vezető egy óra múlva láncon odavezették a medvét az erdei úthoz, a kijelölt helytől néhány méternyi távolságban levették róla a nyakörvet, és elindították a megfelelő irányba. A medve mintha értette volna, miről van szó. megindult az úton, fújtatott, a pofájáról még néhány csepp nyál is lecsordult Igazán félelmetes látvány volt. Akkor azonban a kanyar mögül hirtelen előtűnt Mareczkowa néni, aki kerékpárral egyenesen a medve felé tartott. Amikor a medvét meglátta, felsi költött, leugrott a kerékpárról, és hanyatt-homlok menekült. A medve először körülszaglászta a kerékpárt, minden oldaláról megnézegette, aztán nyugodtan felemelte azt, ráült, és lassan pedálozni kezdett a magasles felé. A külföldi vadász, aki látta a jelenetet, először a medvére célzott, de azután mégsem lőtt. Fegyvert tartó keze lehanyatlott, és szájtátva nézett a mellette elkarikázó medve után. Misio Pazur később megtudta, hogy a külföldi vadász nagyon elégedettnek bizonyult. Könnyezve mondott köszönetet, és kijelentette, hogy bűn lett volna elpusztítani a természetnek ezt a rendkívül okos teremtményét, amelyhez hasonló bizonyára az egész világon nincs. V. K. Eső, szél Időjárási előrejelzés az ország területére kedd estig: átmenetileg csökken a felhőzet, de délután dél felől újabb felhősödés, később esők várhatók. A déli, délnyugati szél többnyire mérsékelt, délután időnként már élénk lesz. Legmagasabb napali hőmérséklet kedden 20 fok körül várható. ELHUNYT PÁSZTOR JÁNOS Hétfőn, hosszú szenvedés után, 70 éves korában elhunyt Pásztor János érdemes művész, a Nemzeti Színház, nyugalmazott tagja. Temetéséről később intézkednek. .... .C . SCI-FI KLUB A November 7. Művelődési Házban ma, kedden este 6 órakor „Tudomány és technika a lézerek fényében” címmel Szabó Gábor egyetemi tanársegéd tart előadást. RADNÓTIRÓL A RADNÓTI Radnóti Miklós 75. születésnapja alkalmából megemlékezéssorozatot rendezett a szegedi Radnóti gimnázium. A záróünnepségre csütörtökön, háromnegyed 12-kor kerül sor az Ifjúsági Házban, ahol föllép az iskola irodalmi színpada és énekkara. TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS Tudományos ülést rendez ma, kedden délután 4 órától a SZAB, a SZOTE, az egészségügyi szervezők délkelet-magyarországi szekciója és a MAOTE dél-alföldi területi szervezete a SZAB dísztermében. Nyolc előadás hangzik el a balassagyarmati morbiditási vizsgálatok eredményeiről. Változás — Mondd, a pénztárosok ablaka még mindig a börtönre néz? — Igen, de történt egy kis változás. — Éspedig? — A pénztáros most a börtönablakból nézi a pénztár ablakát. BURKOLATJAVITAS A tegnap, hétfőn megkezdett burkolatjavítási munkák miatt az Odesszai körúton, a Rózsa Ferenc sugárút és a Derkovits fasor között a Makó felé haladó járművek csak egy forgalmi sávot vehetnek igénybe. Óvatos vezetésre és sebességkorlátozásra intenek a figyelmeztető táblák. Csörög a telefon... Csörög a telefon... és közérdekű észrevételeket, javaslatokat, egyéni bosszúságokat, intézmények válaszait jegyzi föl az ügyeletes. ... Tápéról szóltak: a magánházak előtt rendezett az utca, mindenfelé sok a virág. A minap a gyógyszercsiznó is kapát fogott, hogy a patika környéke is állja a versenyt. A volt tanácsháza előtt, a főútvonal mentén azonban semmi nyoma gondos kezeknek." ... Makkosháza városrész lakói örömmel látták, hogy földet szállítottak a környékre,gondolván, parkosítani fognak. A földkupac azonban csak ott ázik, később megkeményedik. Nem lehetne szétteríteni, hogy mielőbb hozzáláthatnának a lakók a környék csinosításához? Szívesen vállalják ezt a munkát. . ... a 19-677-es telefon tulajdonosa hívja föl a figyelmet: nyáron szomjazni fognak a Belvárosban sétáló turisták és a játszótereken szaladgáló gyerekek. A tavalyi meleg napokon ugyanis sokan a Dugonics téri szökőkútból szürcsölték — jobb híján — az enyhet adó vizet. Elkelne ott — és a város több forgalmas helyén — egy-egy ivókút. ... társasház lakói kérdezték, miként készíti a vízművek a vízdíj számláját, ha több család fogyasztását E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Chikán Ágnes Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szombaton 10-től 13-ig. Telefon: 12 847 egy mérővel mérik. A vízművek főmérnöke, Szilén László válasza szerint: az egyetlen számlát a közös képviselőnek küldik el, s a lakók közös megegyezésén, belátásán múlik, hogy az egyedülálló özvegyasszony ne annyit fizessen, mint a négy-öt tagú, autót tartó család. ... lopják a virágokat az alsóvárosi temető sírjairól. „Telefonbetyárok” zavarják a hattyastelepi orvosi rendelő dolgozóinak felelősségteljes munkáját, jelentette tanúként egy beteg. A 16-062-ről panaszkodtak: tegnap nem állt meg a Dorozsmai út 88/B előtti megállóban a 35-ös busz. B. T- né máig nem kapta meg a címére feladott gyászruhát: a kézbesítő a kilincsre akasztotta a csomagot, ahonnan eltűnt. A Posta fölajánlotta ugyan a kártérítést ... P. Zs. (15 859) a Víztorony téren levő telefonfülkében felejtett pénztárcája után nyomoz: szeretné, ha legalább a csekkeket, a recepteket, az orvosi papírokat visszajuttatnák az ellenőrző szelvényeken feltüntetett címre. ... jó emberre talált viszont Dudás Józsefné (Retek utca 4.), akin — működő utcai telefon híján — a JC 54-97 ’rendszámú taxi vezetője segített tegnap: CB-rádióján hívta a mentőket az asszony súlyosan beteg férjéhez. .. . hiába várták az érdeklődök tegnap a Technika Házában 2 órára meghirdetett rendezvény előadóját, nem jött. Az épületben senkinek nem volt tudomása arról, hogy a szervezési és vezetéstudományi társulat lemondta volna a műszaki hónapnak ezt a programját. ... a Klauzál téri szaküzletben vásárolt japán kazettás magnóhoz hiába ajánlja a magyar tájékoztató a 4,5 voltos hálózati adaptert, Szegeden nem talál ilyet Imre László (22 088). ... gyermekei érdekében szólt egy édesanya: szívesen vásárolna most is búza- és kukoricapelyhet, almaecetet, de hol? ... Vereska András, az IKV szolgáltató leányvállalatától arról értesített bennünket, hogy a dorozsmai Kamilla utcaiak panasza megszűnik: tegnap ugyanis „gáz alá helyezték a vezetéket”. Kedd, 1984. május 15. Harangavatás Kecskeméten Új harangot avattak a 300 éves kecskeméti református templomban vasárnap délelőtt. A jubileumi ünnepségen Tóth Károly, a Duna melléki református egyházkerület Püspöke, a keresztyény békekonferencia elnöke mondott beszédet, s végezte el a harangavatás szertartását. Az ünnepre felújított templomban a megemlékezésre és avatásra összegyűlteket köszöntötte Mező Mihály, a kecskeméti városi tanács elnöke is. Az első, fából készült református templom leégése után 1680-ban határozták el a kőtemplom felépítését, amelyhez még a török szultán engedélyére is szükség volt. Az új templom 1684-re készült el, s a háromszáz év alatt többször korszerűsítették, bővítették. Harangjait hol a tűzvész pusztította el, hol a kolerajárvány miatti sok használattól repedtek meg. Középső, e-hangú 1 tonnás harangját mind az első, mind a második világháborúban leszerelték és elvitték. Most ehelyett készítettek újat az őrbottyáni Gombos-féle műhelyben amely Közép-Európában jelenleg az egyetlen harangöntő műhely. A műszaki hónap programjából Holnap, szerdán délelőtt fél tizenegykor a MÁV Igazgatóság épületében Cziegler Albert tart előadást a vasúti vágányzárak tervezéséről és szervezéséről, majd konzultáció kezdődik aktuális szakmai kérdésekről. Ugyanebben az időpontban a Technika Házában Salavecz János lesz az előadó. A téma: a MERA 9150 számítógépre megvalósított bérszámfejtési és bérgazdálkodási rendszer a MÁV-nál. Ugyancsak a Technika Házában tizenegy órakor műszaki ankét kezdődik Felületkezelő anyagok a korrózióvédelemben címmel. Ugyanitt, délután két órakor Bolla Rezső ismerteti a készségelemzéses betanítási módszer szabászati műhelyekben való bevezetésének előnyeit és tapasztalatait. Közlekedési balesetek Az elmúlt hét végén négy súlyosabb baleset történt a megyében, mindegyik Szegeden. A Makói út 206. számú ház előtt Horváth Gyula, 42 éves helybeli (Fogarasi út 37/A) lakos Babetta kismotorral haladva egy építkezést figyelt, közben lehaladt a sáros útpadkára, megcsúszott, felbukott és súlyosan megsérült. A Csongrádi sugárúttal párhuzamos, egyik belső lakótelepi útról Wágner Ferenc 59 éves helybeli (Vezér u. 12 A) lakos gépkocsival balra kanyarodott, és elütött egy védett útvonalon haladó segédmotor-kerékpárost. Csontos György 34 éves helybeli (öthalmi út 1.) lakost, aki súlyosan megsérült. A Rákóczi utcából Faldum József 26 éves bajai lakos figyelmetlenül hajtott ki autójával a jelzőtáblával védett Petőfi Sándor sugárútra, s kocsijának ütközött egy odaérkező villamos. Az autó utasai közül ketten megsérültek, az egyik súlyosan. Újszegeden, a Vedres utcából kerékpárral behajtott a Székely sor kerezteződésébe Fritsch Ferenc 73 éves helybeli (Lenin krt. 95.) lakos, és egy odaérkező, védett útvonalon haladó személygépkocsi elütötte. A figyelmetlen kerékpáros sérülései súlyosak. DÉLUTÁNONKÉNT: KÖLCSÖNZÉS Kísérleti célból megkezdik a kölcsönzést a Somogyikönyvtár új, Dóm téri épületében. A kölcsönzőrészleget 17-én, csütörtökön, délután 1 órakor nyitják, s ezután naponta (szombaton is) délutánonként 1-től 4 óráig járhatunk könyveket cserélni. (Egyúttal szíves elnézést kérünk olvasóinktól és a művésztől, akit vasárnapi képriportunkban „átkereszteltünk”: Szegeden mindenki tudja, de talán másutt nem, természetesen Kalmár Márton — és nem László — a Somogyi Károly-portré alkotója.) DÉLMAGYARORSZÁG: A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztőt Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettest Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadót Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefont 12-633 — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgatói Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint. — index* gm 2 isgfl* om m a