Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-02 / 51. szám
Ilétíő, 1987. március 2. Azt írja az újság, új vezérigazgatót választottak. Lelki megnyugvás kellett hozzá, hogy megpályázta az állást, megérdemli tehát, hogy útravalóval lássuk el. Igaz, senki nem kért meg rá, de mindenkinek joga van üdvözölni új állásában az új vezérigazgatót. Hadd tegyem meg én is. Azt nem lehet mondani, hogy tiszta lappal indul, mert pénz helyett adósságok vannak a lapon. Sok adósság. Az állam is veszített gavallériájából, nem hajlandó zsebből kifizetni mások veszteségeit, elég törlesztenie saját tartozásait is. Készüljön rá, mondanám, hogy napról napra kell élnie vállalatának — és vele magának is —, de azt hiszem, fölösleges mondanom, ezt ő is tudja. Avval a közhangulattal is meg kell küzdenie, amit egyik munkatársa fogalmazott meg: haladunk a romlás felé. Bizalmat kell öntenie megmaradt embereibe, hogy egyáltalán dolgozni tudjanak. Ha nem dolgoznak, ha nem rendesen dolgoznak, a romlást megállítani se lehet, nemhogy megfordítani. Ez lesz talán a legnehezebb lecke. A gyerek, ha lapostetejű panelban nőtt is föl, szeret rajzolni. Házat is szeret, sőt azt legjobban. Körülötte az egész világ lapos, ő mégis nyeregtetős házat rajzol,, két ablakkal. Évtizedek alatt bebizonyította minden építővállalatunk, hogy lapos tetőt nem tudunk csinálni, mert előbb Útravaló utóbb mind beázik, kérem adja föl a makacsságot hallgasson a gyereki intelemre, és olyan tetőt készítsenek, amelyikről lefolyik a víz. Ne röstellje, az Országgyűlés elnöke is azt mondta nemrég, az ősember is fölfedezte már víznek ezt a tulajdonságát Legyen mindenben rugalmas, a konokság csődhöz vezet. Rugalmasan következetes, ha ezt a két szót össze tudja illeszteni. A kor parancsa lenne ez aszályban és heves esőben egyaránt érvényes. Sajnos, árulnia kell először a vállalat vagyonát hogy pénzhez jusson. Azt a palotát is, amit a szegedi szúrós nyelv a kékszakállú herceg várának nevezett el és amelyik már a hivatalépítési tilalmak idején épült föl. Más színeket is raknak erre a házra. Elefántos uralkodók díszhintaja volt olyan az elefánt hátán, mint ennek a ,,baldachinja” a ház tetején Mivel neves illusztráltunk legutóbb a Káma Szutrába tett ilyen rajzot, ezt is elnevezték Káma Szutrának. Akármelyik nevezetet választjuk is, gőgös korszakunk jelképe marad. Ne sajnálja tehát, de ne is kótyavetyélje el, ha kicsike kitartása is van még. Mindenesetre fogadja meg, hogy ilyet akkor se épít, ha majd nagyon jól megy a vállalat sora. Most ugyan a lavór legfenekén vagyunk, amikor több állam már kikapaszkodott belőle, de egyszer mi is kint lehetünk a parton. Úgy hallottam, 1 fiatal még. Ne ringassa bele azonban magát abba a tévhitbe, hogy ez az állás nyugdíjig tarthat. Most tanuljuk a vetésforgót, hozzá kell szoknia mindenkinek. Kívánom azonban, sokkal vidámabban távozzon, mint ahogy elvállalta. Oldjon meg minden feladatot addig, amit a kor és munkatársai érdeke ír elő, de ne felejtse el azt se, hogy egy teljes nemzedék — dehogy egy, lehet, az több is! — belső békéjéért is felelős lesz, és egyik se takarékoskodik a szemrehányással — talán a felelősségre vonással sem, ha okot adna rá. Ha rám hallgat, semmiképpen ne menjen el a vetésforgó idején állami pénzen Kínába, mert kicsi az esélyünk rá, hogy a Nagy Fal rekonstrukciójánál szerepet játszhatunk. Elég lesz nekünk az itthoni kis falakat is állva tartanunk. Kanadába se menjen el, mert az is messze van, bár meglehet, láthat ott olyat, amit itthon is jó lenne elterjeszteni. Szegények vagyunk, várjunk vele! Franciaországba se mennék el egyelőre, mert a tolmács olyan drága, két ember egész évi keresete nem tesz ki annyit. Erejét úgy is leköti az itthoni munka — ehhez kívánok sok sikert. H. D. Hiánycikk az olcsó cikk Ha a boltokból eltűnik valamilyen áru — lett légyen az tartós fogyasztási cikk avagy rövidebb élettartamra szóló termék — a vásárló régi tapasztalatai okán él a gyanúperrel: az eltávolított portékát hamarosan viszontlátja, csakhogy megemelt árral. A vásárlói kosárba igen ritkán kerülő áruk esetében sokszor észre sem vesszük, hogy az év elején még 12 forintos fűszerkeverék az év végére jó néhány forinttal több lett. Kivált megtévesztő a kép, ha ugyanazt a csokoládét, gyümölcslevet, szörpöt, konzervet (a sor végtelenségig folytatható) amit korábban sötétkék csomagolással láttak el, mára ciklámenbe burkolják. A „csomagolásváltozás költségvonzata címén" pedig nagyobb összeg szerepel a fogyasztói ár felirat mellett. Burkoltan, nyíltan, de kúsznak felfelé az árak a központi áremelésektől sokszor függetlenül is. Persze korántsem csak az élelmiszerboltok polcain tapasztalhatjuk ezt, hanem jószerével a kereskedelem valamennyi árudájában. Egy-egy apró módosítás, avagy a régi tartalmat érintetlenül hagyó új név elég ahhoz, hogy egy gáztűzhely, egy mosógép, egy fürdőkád, egy szövet száz, ezer forintokkal legyen többért adható. * A bútorfronton is ugyanazok a mechanizmusok dolgoznak és lökik felfelé a vásárlói összegeket, amelyek nyomon kísérhetők a kereskedelem más területein is. Legalábbis ezt látszanak igazolni a bútorpiacon megfigyelhető áreltérítési akciók, amelyekről Panka Mártontól, a szegedi Domus igazgatójától kértünk bővebb tájékoztatást. A gyártó előtt két út áll. Ha az alapanyag, illetve importanyag áremelkedések miatt csak veszteséggel képes bútort előállítani. Vagy törvényesen — az Országos Anyag- és Árhivatal engedélyével — hajtja végre a termelői áremelést, avagy befejezi a veszteséges bútor gyártását. A harmadik utat akkor választja, ha el akarja kerülni a törvényes árváltoztatással járó tortúrát Ekkor gyártmányfejlesztés címén új termékkel rukkol ki a piacon. Ezt a „vadonatúj” cikket aztán már a napi árfolyamnak megfelelő összegért adhatja. Csakhogy a magyar bútoripar nemigen képes sokkal jobb minőségű, egészen más jellegű bútor elkészítésére. Magyarán: egy kaptafára dolgozik. Ha például változnak a díszítőelemek, attól a bútor maga korántsem lesz más vagy jobb. Tehát lényegében minden marad a régiben, pusztán a termék fantázianeve és az ára változik. Ezt hívják burkolt áremelésnek. Mit tehet a kereskedő, jelen esetben a Domus vállalat a felfelé térítés ellen? Számtalan esetben nem fogadja el az emelt termelői árat, tehát nem veszi meg a gyártótól, mert nem óhajtja már tovább srófolni a vásárlói árat. A védekezés másik módja, ha eladja a raktárban levő árut, de aztán nem rendel vagy csak nagyon keveset, így tiltakozván a felemelt ár ellen. * Ma még újkeletű dolog, amely szintén az áremelések irányába húz: a boltok jövedelemérdekeltsége. Nemrégiben került kezembe egy e témával kapcsolatos jelentés: a kereskedelmi felügyelőség vizsgálata, amely a ruházati termékek árváltoztatásait tanulmányozta. Nem véletlen, hogy a ruhakereskedelem háza táján néztek szét az erre hivatottak, hiszen az e területen jellemző szabadár formának is „köszönhetően" az elmúlt évben a kereskedelem eme ágában volt a legnagyobb az árnövekedés. Mert hát mit is tehet a kereskedő, aki úgymond jövedelemérdekelt? Takarékoskodhat a költségekkel; megpróbálhat engedményt kicsikarni a szállítóktól; emelheti a fogyasztói árakat. Az esetek döntő többségében az utóbbi megoldást választják. Mérlegelés, különösebb indoklás nélkül térítették el a nagykereskedelmi (irányhaszonkulccsal) megállapított árakat 5—30 százalékos mértékig, függetlenül attól, hogy listáján szereplő termékről napi cikkről, az olcsó áruk avagy a szerényebb jövedelműek számára nélkülözhetetlen árucikkről volt-e szó A növekvő önállóság, az üzletvezetők árképzési joga és lehetősége aztán oda vezet, hogy elfogy az olcsó áru, illetve az alacsonyabb összegért kapható ruhák választéka szűkül. A jövedelemérdekeltségi üzletek, azaz a szocialista vállalatokon belüli vállalkozások eddig jószerével negatív tapasztalatokat hoztak. E vállalkozási forma úgy látszik megfeledkezik arról, hogy a vásárló is jövedelemérdekeltségű. Kalocsai Katalin Festékek árának változása A festékgyártó és -forgalmazó vállalatok (szövetkezetek) tájékoztatják vásárlóikat, hogy március 2-ától — a külföldi alapanyagok deviza árváltozása miatt — egyes festékipari termékek fogyasztói ára módosul emelkedik, illetve csökken. Trinát 11,8 százalékkal, a Tilatex 17 százalékkal, a Diszperzit 18,6 százalékkal drágul, míg a Neolux hígítók ára 6,6 százalékkal, a Nitrolakkoké 13,8 százalékkal, a Celloxin hígítóé 21,8 százalékkal csökken. A fogyasztói árak módosulása a festékek árszínvonalát összességében, mintegy 7 százalékkal növeli. Negyven tehén Szent teheneink nekünk is vannak. Annyira lecsökkent a számuk, maholnap védett állattá nyilvánítják őket. Talán egyetlen porcikája sincs, amit fölhasználni ne tudnánk. Még a csontjából is főhet jó leves, bár egyre ritkábban fő, mert egy tételben egyszerűbb elszállítani a takarmánygyárba, mint kilónként kiméregetni. Többször fölröppent ugyan már olyan kósza hír, hogy itt is, ott is föltalálták a műtehénkét, amelyik laboratóriumi körülmények között képes tejet adni, de minden hír elvándorolt a legendák közé. Tehén nélkül még mindig nincsen tejünk — ha a néhány kecskét meg a birkát nem számítjuk ide —, de a tehén se ad úgy, hogy satuba szorítjuk, és kipréseljük belőle, örvendetesen emelkednek ugyan évről évre a nagyüzemben fejt átlagok, de mindenki tudja, az otthon tartott tehén többet ad. Talán azért, mert annyira hozzászokott az emberhez, hogy a jó szóért is tejjel fizet. A vakarásért is. Hatalmas bátorság Domaszékre, tanyára költözött a Szilágyi család Szegedről. Megvette a Kotogánkocsmát, istállót épített, tejházat is tisztes távolságba, kaszáló-, betakarító- és szállítógépeket is vett, és szerződést kötött a szövetkezettel. Úgy szólt az alku, hogy a szövetkezet ad nekik tartásra negyven tehenet, a tej ára mind az övék marad, a borjakat is eladhatják, a közös gazdaságnak viszont az a haszna, hogy a kedvezőtlen termőhelyi adottságokért járó térítést, kiegészítve még más támogatásokkal, ő kapja. Hatalmas bátorság kell egy vállalkozás beindításához. Lépten-nyomon beszélünk arról is, hogy a tehéntartás ráfizetéses, többe kerül, mint amennyit a tej behoz, illetve, ha semmi haszon nincsen rajta, már az is veszteség. Azt szoktuk mondani, nem nagy baj, ha egy vállalkozás megbukik, éppen azért találták ki, hogy kirostálódjanak, akik nem oda valók. Csakhogy Szilágyiékról a legádázabb ellenségük se mondhatná, hogy felületesen végzik munkájukat. Az asszony valamikor szakács volt, férje laboratóriumban dolgozott, fiuk a lakatosságot tanulta ki, menyük pedig — akármilyen furcsa is hallani — ápolónő volt, és most mind a négyen tehenészeti vállalkozók. Korán kelnek, későn fekszenek, reggel és este fejnek, almosnak, takarítanak, etetnek, és takarmányra, gondoskodnak. Sokan fintorognak, ha leírom, pedig így van: a fiatalasszony tolja ki talicskán a trágyát az istállóból, előtte azonban villánként szedi össze. Higgye el, aki még velünk tart, sajnálhatja az egészségügy, hogy nem tudta megtartani, mert kedves tisztességes, munkabíró és dolgozni szerető asszony. Kinga Aki látott már közelről tehenet, első pillantásra meg tudja állapítani, nagy istállóból vagy kicsiből származik-e. A nagyból valóra valósággal rákövesedett már a trágya, cafatokban töredezik le róla, a kicsik lakója viszont ápolt, mintha naponta fürösztötték volna. Szilágyiék mind a negyven tehene ilyen. Az istálló belső sarkában dolgozik a menyecske, és az innensőben bődül el az egyik tehén. Hangjáról megismeri, és szól neki: — Kinga! Mi a baj, Kinga? Párbeszéd lesz belőle, Kinga — már ide is betörnek az új nevek? — megriszálja magát, megint bőg egy kicsikét, és megint jön rá válasz * bentről. Lehet, hogy ebből a beszélgetésből is tej lesz. Amikor átvették őket, igen keveset fejtek, most viszont lehagynak minden nagyüzemi telepet. Igaz, takarmányból is a legjobbat kapják. A gyerek is tudja, semmiből semmi nem lesz, a tej leginkább takarmányból van, és hajtóerőként dolgozik a gondoskodás, a simogatás, a becézgetés és a beszélgetés. Messzire jutunk eredeti szándékunktól, ha vissza nem kanyarodunk. A fejés önmagában ráfizetéses mindenhol, a borjúnak meg éppen most nincsen ára, Szilágyi Károlyék tehát becsukhatnák a boltot. A józan ész azt diktálja, ami nem hozza meg a hasznát, azt nem szabad csinálni. Több százezer forint kellene azonban ahhoz is, hogy abbahagyják, mert akkora adósságot voltak kénytelenek csinálni eddig, azonnal perre mennének a követelők. Sajnos, ahhoz is sok kellene, hogy folytassák. Akármerre lépnek, veremben találják magukat. Hacsak nem ad át valamit a központi támogatásból a szövetkezet magának a vállalkozó termelőnek. Nyugdíj előtt Papíron öt-ötezer forint az idősebb házaspár havi bére, és háromezer-ötszáz fejenként a fiataloké. Mondhatnánk, semmit nem számít, úgyis annyit fizetnek maguknak, amennyi megmarad de ez se olyan egyszerű. Nyugdíj előtt állnak az idősebbek, a nyugdíjat pedig ebből a kicsike pénzből számítják majd. Megkérdeztem egy nagyüzemi illetékest, azt mondta, náluk nyolc-tízezer forint alatt meg se szólal, aki állást keres. Mondhatnánk azt is, ne kotorásszanak egymás zsebében a szerződő felek, ne kívánjon el egyik a másik hasznából semmit, de százával-ezrével tudok példát rá, hogy a nagyobb szerződő fél megosztja a különböző címen kapott támogatásokat, és felét átengedi a vállalkozónak. Elmentünk tehát a szövetkezet vezetőihez, egyrészt azért, hogy a másik oldalról is tiszta képet kapjunk, másrészt azért, hogy segítsünk kiegyenesíteni a gubancokat. Meglepő válaszokat kaptunk. Mindenki a lehető legnagyobb elismeréssel szólt a családról. Jóravalóságukat nemcsak a tehén érzi meg, de az ember is. Igaz, itt nem értik, hogy annyi pénzből miért nem lehet kijönni, de elismerik, soha nem vizsgálták meg tételesen a kiadásokat. Az lehet —mondta egyikük —, hogy kevés rá a tej ára, de akkor azt kéne szorgalmaznunk, hogy adjon érte az állam még többet. Kiderült, az állam szemében még mindig a nagyüzemi tehén a kedvesebb, hajlandó kettő kilencvennel többet fizetni minden liter tejért, bár megeshet, hogy azt is akkora csecsemő issza meg, mint ezt. Nem vállaltuk a szorgalmazást, mert minden emelésnek egyenes következménye lenne, hogy a boltban is fölemelik az árát, attól pedig az Isten őrizzen meg minket. Alig van valami, aminek nem ment följebb az ára, csak a bérek nem mozdulnak befagyasztott állapotukban. Emberileg sajnáljuk őket, mondták először, de nem tehetünk semmit. Azt legföljebb, hogy csökkentsék az állományt, amíg gazdaságos nem lesz, de józan ésszel számolva az adósságokat, föltehetően mind a negyvenet „csökkenteni” kéne. Megígérték viszont, hogy szakértők bevonásával apróra kiszámítják majd, mi mennyibe kerül, mert valóban nem tudják. Másnap az elnök is megerősítette azt a véleményt, hogy szívükkel-lelkükkel gondozzák állataikat Szilágyiék. Arról is tájékoztatott bennünket, hogy komoly összeget juttatott a családnak, hogy átmeneti nehézségeiket leküzdhessék. Horváth Dezső Tehenész az egész család Farost padlólemez Különleges követelményeknek megfelelő autóbuszpadlólapok sorozatgyártását kezdték meg az ország egyetlen farostlemezgyárában, Mohácson. Az üzemben előállított nagy teherbírású farostlemez padlókat előzőleg több éves „nyúzópróbának” vetették alá a Budapesti Közlekedési Vállalat egyik legzsúfoltabb buszjáratán, a tizenkettesen. Az impregnált lapok jól viselték a vizsgáztatást, s a siker nyomán a BKV ez évre ötezer kilométernyit rendelt belőlük a felújítandó autóbuszokhoz 3 Tubusprogram a konzervgyárban A Szegedi Konzergyárban véget ért a téli halászlékészítési szezon, melynek eredményeként hamarosan 130 tonna dobozos és tubusos készítményt adnak át a kereskedelemnek. A tubuskészítmények gyártása fontos része a vállalat idei gyártmányszerkezet-korszerűsítési programjának: a halászlével együtt ugyanis már tízféle árucikket, köztük paprikás, köményes, szegfűborsos és más húskrémet, sűrített paradicsomot, pritaminpaprika-pürét töltenek tubusba. Az idén 12 millió tubust töltenek meg a különleges ízesítésű, fűszerezésű élelmiszerekkel, hatszor annyit, mint tavaly. A gyártási feltételek megteremtésére svéd gyártmányú automata töltőgépet helyeztek üzembe. Ezentúl mikroszámítógép vezérli a termelést, s feltárja a hibaforrásokat is. A 4,7 millió forint értékű berendezésért paradicsom készítményekkel fizet a vállalat