Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

Hcífö, 1987. november 2 Tájak, korok, múzeumok A múzeumi közművelődési mozgalom 10 éves. A jubileum alkalmából a fenti cím­mel országos vetélkedősorozatot szervez­tek; a­­ Csongrád megyei döntő szombaton volt, a Móra Ferenc Múzeumban. A köz­művelődési osztály munkatársainak szer­vezésében lebonyolított nagyszabású vetél­kedőre a megyéből 14 csapat, azaz 140 ta­­ nuló, illetve felnőtt múzeumbarát neve­zett, közülük négy döntős csoport mérte össze sokrétű tudását, szombaton. A szo­ros versenyben a zsűri a vásárhelyi álta­lános iskolások és pedagógusok csapatá­nak ítélte az elsőséget: az országos dön­tőn — december 19—20-án,— a „Dózsa György" úttörőcsapat tagjai és tanáraik képviselik Csongrád megyét. Képünkön: a győztesek. Nem csöndül az aranycsöngő Valamikor március—április táján jártam a szegedi Centrum Áruház raktár- és irodaszintjén. A folyosókon a becsomagolt tűzhelyektől és más­ dobozoktól alig lehe­tett mozdulni. Most kényel­mes a közlekedés. i— Az első hónapokban­ úgy tűnt, hogy éves forgal­mi tervünk nehezen lesz teljesíthető — mondja Mar­si Zoltán igazgató. — Az el­ső kitette hónap után még 4 millió forintos lemaradás­­unk volt. Úgy tűnik, a felvásárlási láz a Dunántúlról kezdett elterjedni. Szeptemberben már ott söpörték a raktára­kat. A szegedi Centrum mű­szaki osztályát októberben érte el a kiürítés. Megug­rott az arany ékszer, a fotó­optika a háztartási kisgépek és a kisbútorok forgalma. A műszaki osztály a tervezett 13 helyett 18 millió forintos árbevételt ért el, de 30 mil­lión is felül teljesítettek­ volna, ha van elegendő képmagnó, színes tévé, var­rógép és hűtőláda. Mivel a dolgozók kerese­tének csak elenyésző része a forgalmi jutalék, így anyagilag nem tudják hono­rálni a megerőltető munkát azoknak, akik már hetek­ óta állják a rohamot. — Ha már nyilvánosságra hozták volna a két hónap múlva életbe lépő árakat annak — véleménye szerint — milyen hatása lett volna? — kérdeztem Marsi Zoltánt. — Ennél nagyobb mizéria nem lehetett volna semmi­lyen körülmények között sem. "Mi annyit tudunk áru­sítani, amennyi árut a be­szerzőink a nagykereskedők­től be tudnak vásárolni. Most egy-két nagykereske­delmi vállalat szabadságra küldte dolgozóit, a raktárai­kat pedig ki lehetne adni teniszpályának. — Vehetünk-e egyáltalán ajándékot­ karácsonyra? — Százmilliós árukészle­tünk van. A­­ tradicionális ajándékféleségekből — di­vatáruból, harisnyából, kö­töttáruból — széles a vá­lasztékunk. Sőt akinek már megvan a képmagnója, a kazetták között is válogat­hat. Gyermekruházatból ilyen körülmények között viszont nem lehet folyama­tos ellátásra számítani, de valamennyi érkezik majd. A következő hetekben a felfelé mozgó áru­s cikkek tartalékolása a vállalatok­nak is érdeke lesz, mivel az átárazásból származó nyere­ség azt a vállalatot illeti, amelyiknek a birtokában van a cikk a „korszakvál­tás"­ pillanatában. Persze, a kereskedelmi vállalatok ilyen n­yomás mellett ezzel a módszerrel nem nagyon élhetnek. Ez a gyártók eset­leges manipulációs eszköze marad. Viszont kereskedő­nek és gyártónak számolni kell azzal, hogy a következő év első hónapjainak forgal­mára valószínűleg csak enyhe jelző lesz: pangó. A szegedi Domus Áruház megbízott igazgatója, Major Antal, megelőzi első kérdé­semet: — Ugye, milyen siralmas látt­ány ilyen üresen az áruház? Persze, a most vá­sárolni­ szándékozó vevőket nem érdekli­ a miért. Min­den áruházunkban szinte hasonló a kép, talán a bu­dapesti, a legnagyobb áru­házunkban, jobb egy kicsit a helyzet. — S kollégái bírják még szusszal? — Hogy a nap 9 órájában azt kell mondani: nincs, és a­mikor lesz kérdésre sem tudnak semmi biztatót vá­laszolni, abba bele lehet fá­radni. Láttam már munka után sírva hazafelé menni dolgozónkat. Eladóinkat csodálom. Vevőink indulata gyakran csattan rajtuk. Ez­úton is szeretném a pult másik oldalán állók türel­mét kérni. — Türelmet talán legin­kább az adhatna, ha az ese­dékes­­ árváltozások mértékét ismerhetnénk. — Megtörténtek már a következő év első félévére a szerződéskötések. Ezek alap­ján mondhatom, a Domus­­ban árusított bútorok­nál mintegy 5-6 százalékos ár­emelkedés lesz. — Ennyiért nem érde­mes a vásárlóknak az igé­nyeikből, elképzeléseikből valamennyit is feladni. De talán megérti, hogy ismét megkérdezem: az előbb megjelölt emelkedés nem lesz nagyobb? — Egészen bizonyos, hogy 5-6 százalék fölé nem nő. S kiegyensúlyozott ellátásra bizton számíthatunk. Még ebben az évben ér­kezik bútor a szegedi áru­­­házba, Jugoszláviából és Ro­mániából is. A beszerzők olyan kistermelőkkel is kap­­csolatba kerültek az elmúlt hetekben, akiknek eddig esetleg a létezéséről sem tudtak. Az azonban már bi­zonyos, hogy az idén a Do­mus Vállalat karácsonyi forgalmának fellendítésére szervezett „Aranycsengő’’ akciót nem rendezik­ meg. Mert ha kiak­asztanák az a­ra­nycsengőt, va­­­lósz­í­nűleg, akadna egy(néhány) határo­zott vevő, aki öt percen be­lül azt is megvásárolná. B. I. Téves a szám A Szegedi Postaigazgatóság kérésére közöljük, hogy az új telefonkönyvbe tévesen került be az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának címe és telefonszáma: a pártbizottság (Rákóczi tér 1.) hívószáma 25­ 811. 3 Fölszalagozva és megkoszorúzva .......kéz a kézben, várva a ceremónia végét, viseljük a jelképek ünnepi gyötrelmeit, a hátunkra tűzött haragzöld selymet, amint hullámzik, akár a reménnyel tömény mező..." (Nagy László) — Nálunk minden ese­mény premier. Ha a legki­sebb hiba becsúszik, örömet rontunk el, bánatot sértünk meg. — mondja Kerek At­tila, a Szeged Városi Csa­ládi Intézet vezetője. — Sikerül hibátlanul dol­gozni? — Mi is emberek va­gyunk . .. Szertartások, ceremóniák kísérik végig életünket, a születés pillanatától a halá­lig. Az örömben szívesen osztjuk meg érzéseinket kör­nyezetünkkel. A szeretteink elvesztése fölötti fájdalmat azonban legszívesebben ma­gunkba zárjuk, legbelül hor­dozzuk életünk végéig, tá­jon, miért fordulnak embe­rek másokhoz, hogy az utol­só tennivalóikat, családtag­juk végső búcsújának­­ szer­vezését is áthárítsák intéz­ményekre, kívülállókra — másokra ? — A hivatalok, a szolgál­tatók tucatját kellene gyor­san végigjárni, intézkedni egy temetés előtt. Ráadásul nehéz, zaklatott lelkiállapot­ban. Ezért döntenek sokan amellett, hogy hozzánk jön­nek. — Miben tudnak nekik se­gíteni? — Szinte mindenben. A kegyeleti tárgyak kiválasztá­sától a temetési ügyek inté­zésén át, a gyászértesítésig levesszük a terhet a hozzánk forduló válláról. Újsághirde­tést adunk fel, közreműkö­dőkről gondoskodunk, a vi­déki rokonoknak sz­­állókat intézünk, taxival kiszállíttat­juk a hozzátartozókat... A leggondosabban szerve­zett búcsút is megzavarhat­ják­­ nüansz­nyi hibák. Ha Hz szertartásban közreműkö­dők nem időben érkeznek, ha­nem megfelelően vannak öltözve, ha ... — Igyekszünk mindenre odafigyelni, de természete­sen nem mindig sikerül. — Rossz érzés a hozzátar­tozóknak, ha például piros­­csíkos pólóban hántolják a sírt . . . — Van formaruhájuk! — De nem mindig veszik fel! — Nyáron valóban meleg a meglévő, gondoltunk már rá, hogy kellene a melegebb napokra is egy szalonképes formaruha. — Mi mindenre még? — Kezdetben előfordult, hogy a ceremónia végén bor­ravalót adtak a szónoknak, a kórustagoknak. Nem tud­ták a hozzátartozók, hogy ők tőlünk kapnak fizetést. Azt mondtuk a kollégáinknál­, ne vitatkozzanak, fogadják el... Az irodában aztán be­fizették, s a megrendelő számláját ennyivel csökken­tettük. — Mennyibe kerül önök­nél egy temetés? — Ha mindenből a legdrá­gábbat rendeli valaki, akkor is kijön húszezer forintból. A mi „hasznunk"? A költsé­geken kívül 150—20­­ fo­rint . . . Rítusok, szertartások tűn­nek el, újak születnek, ha­gyományok alakulnak át, vagy mennek feledésb­e. A régi, zömében a vallási hit­világból táplálkozó és máig fennmaradt, szokások mellett, vajon mennyire sikerült ha­gyományt teremteni Szege­den és környékén az elmúlt másfél évtizedben? Hiszen" az iroda éppen most ünnepli fennállásának 15 éves év­fordulóját. Ma már a házasságkötések 95 százalékát, a névadók fe­lét, a gyászszertartások több mint egyharmadát ők szerve­zik, bonyolítják le. Az el­múlt másfél évtizedben­­"8 ezer 521 rendezvényt szer­veztek, 265 ezer 43 szolgálta­tást rendeltek meg náluk, évente egyszer minden sze­gedi megfordul az irodában. • Sikerül-e új hagyomá­nyokat teremtenünk? Az el­ső évben csak minden tize­dik gyászszertartáshoz hív­tak minket. Most majdnem minden másodikat mi szer­vezzük. A szertartásaink vi­lága is átalakulóban van. Akad aki, innen elmegy a templomba is. Nem vagyunk ellene. Sőt, vállaljuk a ket­tős szertartást is. Mindenki­től úgy kell búcsút venni, ahogyan élt... Ha hasznos tagja volt a társadalomnak, nem szabad megfeledkez­nünk róla, még akkor sem, ha vallásos volt. — Annak idején mindös­­­sze két munkatárssal dolgoz­tak, mára már több százra terebélyesedett az iroda lét­száma. — Huszon­ketten vagyunk állandó munkatársak, ehhez hozzá kell még számítani 130 aktivistát, 450—500 állandó közreműködőt. — A hagyományteremtés­­ben mi a mérce? — Igyekezünk népművelé­si funkciót is betölteni. Csak művészileg igényes, értékes műsorokkal színesíthetjük rendezvényeinket. Töop mű­vészeti csoporttal állunk kapcsolatban. Sajá­t kórusunk, a Canticum, sokak által is­mert. De a Radnóti nevet vi­selő irodalmi színpadunk, vagy a Kodály gyermekkórus is hozzánk tartozik. Egyfajta mecénás tevé­kenységet is igyekeznek el­látni: az idén például Rei­ui­­emet, gyászmisét rendelt az iroda Joó Ete zeneszerzőtől és Polner Zoltán költőt­ől. Ezzel a műsorral emlékeztek meg vasárnap délelőtt a ha­lottak napjáról. — Szeretnénk, ha n­em maradnának magukra az emberek örömükben, bána­tukban. Arra törekszünk, hogy szinte egész életüket végigkísérjük: kismamák­nak tanfolyamot szervezünk, lebonyolítjuk a névadót, és később a gyerekeiket várjuk az esküvőre. — Milyen szokásokat sike­rült meghonosítani a házas­ságkötéskor? — Néhány újdonságot itt is kínálunk. Például elvehe­tik az ifjú házasok azt a tol­lat, amivel aláírták az anya­­könyvet, vagy­ azt a poharat, amiből az első közös pezsgőt itták. — És a megrendelők mi­lyen kérésekkel fordíthat­nak az irodához? — Volt, aki saját versét szerette volna megzenésíttet­­ni az esküvőjére!­­S>. — Megengedik? sír — Ha szép, miért ne? * Öröm és bánat — konokul végigkísérik napjainkat. De hogy miféle emlék marad utánuk, nem mindegy. Nem közömbös, miként állunk „felszalagozva és megkoszo­rúzva a dörgő­ időben". Szalai Gábor Új családmodell Egy minapi tájékoztató szerint a munkaügyi or­szágos irányítás tekinté­lyes része a középtávú tervezésben a másfél kere­­sős családmodellben gon­dolkodik. Ez ugyebár gyö­keresen más, mint a jelen­legi, „ha ketten keresünk, valahogy megleszünk”­­rendszer. Kérdés, hogy a középtávú elképzelések valóra váltása mikor kez­dődhet meg? Természete­sen nem várható éles ce­zúra. A fokozatos beveze­tés kezdetének az 1989— 90-es előrejelzett bérrefor­mot várják. Sőt, jövendő új bérrendszerünket sze­retnék teljesen az új mo­dell szolgálatába állítani. Az elképzelések szerint munkaviszonynak ismer­nék el például az idős szü­lők ápolását is. Felmerült, hogy esetleg fizetnének is az erre a munkára vállal­kozó közvetlen hozzátar­tozóknak. Számítások sze­rint — bármilyen furcsa — ezzel a megoldással a költségvetés is jobban jár­na, hiszen kevesebb forin­tot kellene kifizetnie, mint amennyit jelenleg a szo­ciális otthonok és elfekvők üzemeltetésére költ. A másfél keresős modell fel­tételezi a bedolgozói rend­szer alapos kiszélesítését és a­­ részmunkahelyek gyors elszaporodását is. Egy másik fórumon, ahol meglehetősen részle­tességgel szóltak az előző sorokban röviden felvázolt elképzelésekről, néhány hölgy felháborodott, mondván: ezek a tervek veszélyeztetik az egyik nemnek az elmúlt 40 év alatt elért vívmányait. Az előadó azzal védte igazát, hogy egy családon belül a férj is dolgozhat 4 órás műszakban. Sőt, gyedre és gyesre is mehetnek ná­lunk a családapák. De nem mennek... Jelenleg az ilyen szociális szolgálta­tást igénybe vevő apukák száma nem több tíznél. S akkor már minden gyer­mekét pesztráló úr meg­­számláltatott az ország­ban. Tehát a szokások (és az elérhető jövedelmek) szerint a másfél keresős családmodellben általában nem az anyukáktól várják a teljes bért. A kezdeményezés min­denképpen figyelemre­méltó. S a feminista érzé­kenységnél talán fonto­sabb, hogy egy ilyen irá­nyú változtatásnak a ha­tásai messze túlmutatnak a gazdaságon. A felszaba­duló időből például több maradna a gyerekekre. Ez pedig mással nem pótolha­tó lehetőség arra, hogy valamikor egy felkészül­tebb nemzedék lépjen majd mellénk. I. B. ru-tours Van nekünk itt a várostól egy pilantásra mocsárillatú, nádölelő Madárországunk. Persze ezt az „országot” nem szabad szó szerint ér­teni, errefelé mások a fogal­mak, mint emberországban. Igaz, emberfiának szigorúan „útlevélhez" kötött a belé­pés, de ez is a szárnyas légi vándorok érdekében van. Ők természetesen szabadon jöhetnek-mehetnek a ma­dárszálló „határai’’ felett. Nos azért a természetsze­rető városlakók és az érdek­lődő (a természetet még nem ismerő) gyerekek is bepillanthatnak a késő őszi madárvándorlásba. Itt a szatymazi temetődombtól kígyózó aszfalton a nagy ki­látóhoz vezet az út, s innen „szabadon” megleshető a madárélet! Szabadon? Nos, igen, de tudnunk kell csön­desen, lopakodva megközelí­teni a tornyot, s a főlépcső­kön dobogást kerülve, hal­kan beszélgetve szemlélni az elénk táruló képet. A minap is táskarádiót bömböltetve rohamozta a kilátót egy őrs, üvöltve integettek a szárny­­ra kapott, riadt nagykócsa­goknak. Az élővilággal va­ló helyes kapcsolatteremtés kialakításához pedig most is sok lehetőségünk van. Az érkező és megpihenő daru­csapatok látványa jelenti a furcsa, emlékek kútjában felcsillanó, nagy élményt Napnyugta közelit, négy óra tájban vonat kúszik a Kisfe­­kete szélén, Szatymaz felől kékes, szétterülő lombfüst színezi a lenyugvó napsuga­rakat. Körülöttük pedig a fehér-tói ősz és a csend. Iz­zik az ég alja, mikor a Ti­­sza kékes ködjeiből óriási, elképzelhetetlen hosszú sza­­lagfelhők libegnek a tó felé. Megkezdődött a daru­­tours ... Százas csapatokban jönnek a folyó menti tarlók­ról, kiugató hangversenyük emlékeket ébreszt... Két­­ezernyi darumadár pihen a szegedi Madárországban. Reggel jégdárdák őrzik a tó­csákat ... Cs. Gy. A Minisztertanács napok­ban megjelent rendelete alapján vagyonjegyet bocsát­hatnak ki az állami válla­latok a gazdálkodásukhoz szükséges pénzeszközeik bő­vítésére, a dolgozók hosszú távú vagyonérdekeltségének megteremtésére. A Pénzügyminisztérium­ban elmondták, hogy a va­gyonjegyet egyelőre csak­ a kibocsátó vállalat dolgozói vásárolhatják meg. Az ér­tékpapír lehetővé teszi a vállalatok számára dolgozóik szabad pénzforrásainak be­vonását és befektetését jö­vedelmező termelésbe. A­ vagyonjegy kedvező befek­tetési lehetőséget kínál vá­sárlóinak.

Next