Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-08 / 6. szám
10 ■ MEGKÉRDEZTÜK A VÁSÁRHELYI OLVASÓT Örül-e a havazásnak ? TÓTH SÁNDOR nyugdíjas: - Nem igazán. Nagyon nehéz ilyenkor közlekedni, és ezt a rengeteg havat valakinek el kell takarítani. Én például most tisztítottam meg a garázsunk környékét. Egyébként szeretem a havat, de utoljára akkor örültem neki igazán, amikor a fiam még kicsi volt, és vittem őt szánkózni. DANINÉ MARTONOSI ERIKA gyesen lévő édesanya: - Igen, főleg a gyerekek miatt örülök a hónak. Nem mindennapi látvány ez, és ráadásul ilyenkor aztán lehet szánkózni, hóembert, várat építeni, csúszkálni és hógolyózni, csak jó melegen fel kell öltözni. Még azt sem bánom, hogy a közlekedés lelassul, és nehezebben jutunk el egy-egy helyre. MÉSZÁROS EMMA nyugdíjas: - Nagyon örülök, hogy végre esett. Legalább kitisztult ez a szennyezett levegő. Annak viszont nem örülök, hogy ilyenkor mindig fizetnem kell valakinek, hogy a házam környékéről eltakarítsa a havat. Ráadásul tavaly kétszer elestem a csúszós úton, úgyhogy ilyenkor nagyon óvatosan járok-kelek. SZEKSZÁRDI TAMÁS szakács: - Rettenetesen. Komolyan mondom, én tényleg nagyon szeretem a havat. Sokkal jobb érzés ilyenkor kinézni az ablakon, minden csupa fehér, tényleg szép. Az már más kérdés, hogy a közlekedésnek nem tesz éppen jót ez a rengeteg hó, de ezt a problémát is gyorsan meg lehet(ne) oldani. HOROSZKÓP KOS: Fáradozásainak gyümölcse végre beérik. Igyekezzen most, az év elején a kedvező lehetőségeket kihasználni! Éljen adottságaival! Ajándékot adni nem csak karácsonykor lehet, örvendeztesse meg szeretteit! BIKA: Az elmúlt időszakban nem nagyon volt ideje az érzelmeivel foglalkozni. Most, amikor a munkahelyén kezdenek rendeződni ügyei, előtérbe kerülnek a kapcsolatai, és valóra válnak álmai. IKREK: Hivatása, karrierje terén a bolygója segíti abban, hogy kihasználja a kedvező lehetőségeket. Ötleteit sorra megvalósíthatja. Szerelmi téren alkalma nyílik arra, hogy gátlásait levetve jól érezze magát. RÁK: Sikerül végre rendeznie a tavalyi pénzügyeit. Egy ideig most nem kell aggódnia miattuk. Nagyon szerencsésnek mondhatja magát, és úgy érzi, megengedhet magának egy kis luxust és kényeztetést. OROSZLÁN: Szívügyekben, a magánélet területén ma sikereket érhet el. Nincs most olyan ellenkező nemű egyén, aki ellen tudna állni az ön csábító varázserejének. Ne éljen vissza fölényével! SZÚZ: Munkáját illetően elérkezik az idő önálló tevékenység megkezdésére. Befolyása jelentősen megnövekedett. Pénzügyekben ez a befektetések, no meg a takarékosság időszaka is egyben. MÉRLEG: A hét e napján aligha f tud kitérni egy munkahelyi vita és egy váratlanul szövődő szerelem elől, mely szokatlanul viharosnak ígérkezik Jelenlegi barátja most inkább szaporítja, mintsem megoldja gondjait. Legyen óvatos! SKORPIÓ: Az a benyomása támad, hogy az új év első napjaiban a népszerűsége megnőtt. Mindenki csak önnel akar találkozni. Nagyon szexisnek érzi magát és nyilván ezt a légkört érzik ön körül. NYILAS: Meginoghat egy üzleti vállalkozása, meglazulhatnak baráti kapcsolatai. Lesz min töprengenie mindjárt a hét elején. Mindez talán mégis jó arra, hogy újabb lehetőségeket kutasson fel. BAK: Kedvező változásra számíthat az új esztendőben. Kihívások várják munkában és szerelemben egyaránt Érzelemvilágát valaki teljesen felborítja, nyugalmának jó időre vége szakad. VÍZÖNTŐ: Kerülje el a vitás helyzeteket, mert ha belebonyolódik, akkor ereje teljesen felőrlődik! Legyen másokra is tekintettel! Kényeztesse magát és kedvesét, erre mindig kell időt szakítania! HALAK: Amennyire másokkal türelmes, ugyanannyira makacs is. Ám ennek most nagy hasznát veszi egy fontos ügyben. Végére jár a dolgoknak és nem hagyja magát eltéríteni eredeti elképzeléseitől. ■ POSTABONTÁS Néhány nappal karácsony ünnepe után - gondolatok a szeretetről Sok ember sokféle karácsonyi történetéről olvashattunk, hallhattunk az elmúlt hetekben. A szeretet ünnepe után vagyunk jó néhány nappal. Elmúltak azok a napok, melyekre sokan egész évben vártak, hiszen a munka, a távolság miatt ilyenkor látják szeretteiket, távoli rokonaikat. Mindnyájan megtapasztaltuk már, hogy a szeretet átélése nem megy parancsszóra, sőt ahogy közeledik az ünnep, egyre nyomasztóbbak a mondatok: „most az a dolgunk, hogy szebbé tegyük szeretteink számára az ünnepet" - hallottam a rádióban. Hogyan kell ezt jól csinálni? Vannak, akik tudják! Róluk szeretnék egy-két gondolatot megosztani Önökkel. Talán lesznek, akik átérzik, milyen az a szeretet, amit ők tudnak sugározni. Jelentéktelennek tűnő dologgal kezdődött. Nem gondoltam, hogy abból a jelből, amit tapasztaltam, még baj is lehet! És lett. A közelmúltban kétszer is a szegedi Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika plasztikai osztályára kellett befeküdnöm műtétre. (Nem szépítészeti műtét miatt.) Szám szerint ez az ötödik szegedi kórház, ahol eddigi életem során „vendégeskedtem". Nem voltak rossz tapasztalataim eddig sem, de amit itt tapasztaltam, az végképp a csoda. Láttak már Önök olyan orvosokat, nővéreket, akik megfogják a beteg kezét és a szemébe nézve úgy mondják a vigasztaló szavakat, hogy az már fél gyógyulás? És tették ezt mindenkivel kitartóan, fáradhatatlanul. Egy rakoncátlan ér jóvoltából a délelőtti műtét sebét újra fel kellett nyitni. Ekkor már délután 4 körül járt az idő. Gondolom, milyen fáradtak voltak. A műtő dolgozóinak rövid idő alatt át kellett szervezniük a délutánra tervezetteket. Belegondoltam, mi hogyan reagálnánk a munkahelyemen a váratlan túlórázásra. Fülemben hallom a lázadozó mondatokat, vérmérséklettől függően. Ők nem lázadtak, „csak" műtötték, és műtenek napról napra. A plasztikai osztály minden dolgozója „csak" tette a dolgát szeretettel, kedvesen, odaadóan. Itt az orvosoknak, nővéreknek a munkájukon túl a betegek lelkével is volt idejük foglalkozni. Gondolom, most van akinek az jut eszébe, hogy a beteg a borítékba tett hálájával kárpótolja őket. Pláne, ha kisnyugdíjas vagy ugyanolyan jól keres, mint a kórházi dolgozók. Ezt a munkát azok tudják véleményem szerint ilyen színvonalon végezni, akik szeretetből, hivatástudatból teszik nap mint nap. Jó lenne, ha állami vezetőink, akik a nagy pénzekről döntenek (párthovatartozástól függetlenül), átéreznék: még nincs nagy baj az egészségügyben - de ez nem az ő érdemük. A plasztikai osztály minden dolgozója hivatástudatból, empátiából, munkabírásból, szeretetből kitűnőre vizsgázott. Ha majd a gyógyulásom során fogytán lesz az erőm, a hitem és a kitartásom, rájuk fogok gondolni, és biztosan könnyebb lesz viselni a sorsomat. I. A. Csoda Kakasszéken Az, ami a kakasszéki gyógyintézetben található, maga a csoda. Nem is hinné az ember, hogy az Alföld közepén létezhet egy olyan intézet, amely a betegek teljes megelégedésére működik. Három hetet töltöttem Kakasszéken és ez idő alatt az egyik ámulatból a másikba estem. Mivel az elmúlt évek során már több kórházban és szanatóriumban fordultam meg, így volt összehasonlítási alapom. Én egy négyágyas szobában feküdtem. A szobák egyformán gyönyörűek, amelyekhez saját mosdó, tusoló és WC (ez korántsem apróság) tartozik, és természetesen telefon is. A hangulat teljesen családias. Ez nagy ritkaság. A gyógykezelésekkel kellett volna kezdenem, melyekre sosem kellett várni. Ügyesen szervezve mindenféle bosszúságtól megkíméltek bennünket. Az orvosok és a nővérek mindig kedvesek és készségesek voltak. Kevés helyen találkozunk mostanság ilyesmivel. Tessenek elképzelni, még a paraszolvencia is ismeretlen. A gyógyintézet a környéken élen jár abban, hogy miként kellene működnie egészségügyi intézeteinknek. A magas szakmai színvonal párosul itt meleg szeretettel és emberséggel. Példa értékű lehet kórházaink és szanatóriumaink részére. TAMÁSY ALADÁRNÉ, MAKÓ Az év végi osztogatás Nem tudom megállni, hogy ne tegyem szóvá észrevételemet a kormány nagylelkű év végi osztogatása miatt. A cikk címe lehetne az, hogy „Van képünk hozzá". Ezt azért gondolom, hogy találó lenne, mivel olyanok kapják ezt a 2-3 havi bért, akik nézetem szerint így is túl vannak fizetve. Ezzel szemben ott van a több ezer hajléktalan és éhező. Ezek után kérdezem, miért kell még jobban irritálni a közvéleményt? VARGA MIHÁLY, ALGYŐI NYUGDÍJAS • KAPCSOLATOK* A közlekedésről: Naponta a 9-es trolival közlekedek és bosszúságaim varrnak, mint a legtöbb utazó embernek, akik kénytelenek vagyunk így eljutni - és nem gépkocsival - bárhová. Vannak udvarias trolivezetők, sajnos ez a kevesebb, azok viszont többen vannak, akik nem várják meg a szaladó utast, vagy meg sem várják, hogy felszálljon az ember, s már indítják is a járművet (nem tudom, hova sietnek, a lámpánál már meg is kell állni). Az első ajtó kinyitása sem igen vált be, mert középen már szállnának le az utasok (mert mondjuk időre mennek), de amíg elöl nem szállnak fel, nem általában nyitja ki a vezető a középső ajtót. Ezt követően pedig jön a rodeósebesség, ember legyen a talpán (aki nem ül), hogy állva maradjon. Nem ártana időnként őket is vizsgáztatni vezetésből és intelligenciából is... A közelmúltban pedig Szentesről utaztam Szegedre 80 éves édesanyámmal. Izgalommal vártuk az autóbuszt, ami késve, de megérkezett. Havas eső szitált, úgy éreztem, hogy a busz vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, pedig ez az út lehetett volna kellemes is... CSÖMÖR KLÁRA, SZEGED SZERDA, 2003. JANUÁR 8. CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. HÓAKADÁLYOK Számtalan telefonhívás és SMS érkezett szerkesztőségünkbe a szegedi hóhelyzettel kapcsolatban. Az utak járhatatlanok, még a Belvárosban sem látni hókotró gépet. A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. illetékese, Serege János szerint a rendelkezésre álló eszközök - egy kivételével - dolgoznak az utakon. Ugyanakkor többen jelezték, hogy még buszt is meg kellett tolni, a hóakadály miatt. Olvasóink azt kérdezik: mire költik az adófizetők pénzét, ha még a télre sem tudtak felkészülni? KILAKOLTATÁS Fodor Erika véleménye szerint a kilakoltatást a társasházak lakóinak szemszögéből is vizsgálni kellene. Olvasónk olyan házban lakik, ahol hat éve nem fizet közös költséget, így vízdíjat sem az egyik lakótárs, ráadásul élettársával zaklatják a szomszédokat. EGRI CSILLAGOK Vajon mikor osztogatják ingyen a diákoknak a magyar történelmi regényeket, például az Egri csillagokat, kérdezi a 30/325-9016-os telefon tulajdonosa. AUTÓBUSZOK TISZTASÁGA Szabóné gyakran utazik a 78-as és a 83-as busszal. A hölgy véleménye szerint nem ártana, ha néha kitakarítanák a járműveket, mert hétről hétre ugyanott, ugyanaz a szemét „díszeleg". MBMMHnaaMMai* mm PANNON ss„ »▼*** Az élvonal. Elégedett-e az utak takarításával? IGEN ■ NEM Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! ( IGEN vagy NEM ) ! Az SMS számlázása normál tarifa szerint történik. 06-30/30*30*921 MEGJÖTTÜNK ________ SZEGED_______________________ SZABÓ MÁRIA BIANKA HAJNAL LILLA VIOLA Január 7., 8 óra 50 perc, 3720 g. Sz.: Boldi Január 6., 15 óra 2 perc, 4150 g. Sz.: dr. zsár Katalin és Szabó Károly (Mindszent). Pölös Gabriella és dr. Hajnal István (Battonya). MAKÓ_________________________ NAGY BOTOND ZOLTÁN FILÓ TAMÁS Január 7, 6 óra 20 perc, 3370 g. Sz.: Gera Január 6., 2 óra 10 perc, 3200 g. Sz.: Bozsó Aranka és Nagy Zoltán (Szatymaz). Erzsébet és Kárász László (Kiszombor). SALAMON KRISTÓF SAMU Január 6., 12 óra 10 perc, 3910 g. Sz.: SZENTES______________________ Drenkovics Ilona és Salamon Tamás (Sze- KISS ANNA ged). Januáré., 11 óra 5 perc, 1800 g. Sz.: Dankó MÁNYAI BÉLA BENEDEK Szilvia és Kiss József (Martfű). Január 6., 12 óra 3 perc, 3870 g. Sz.: Kónya SÁRIK IZABELLA Mária és Mányai Béla (Szeged). Január 6., 17 óra 35 perc, 2930 g. Sz.: Kripner Gizella és Sárik László Gábor (Szelevény). VÁSÁRHELY____________________ SINEGER ATTILA BORBÁS GERGŐ LÁSZLÓ Január 6., 22 óra 30 perc, 4460 g. Sz.: Hor Január 6., 10 óra 40 perc, 3150 g. Sz.: Továth-Varga Krisztina és Sineger Attila rök Ilona és Borbás László (Hódmezővásár (Csongrádi, hely). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBÉSZETI pokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. Ma a balesetet szenvedett személyeket 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) re- 474-374 vagy 104. szí fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi SZEMÉSZETI ÜGYELET ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., A szemklinikán kizárólag sürgős esetben, urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. Pécsi u. 4. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kór- S. O. S. ház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti kli A telefonszám díjmentesen hívható a megye nikán látják el. egész területéről: 06-80-820-111 és (nem FELNŐTT KÖZPONTI díjmentes) 06-62-548-294. SÜRGŐSSÉGI ORVOSI LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT ÜGYELET VÁSÁRHELYEN Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és 02 óráig: 249-529. munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, MAKÓ, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól felől). Telefonszáma: 474-374 vagy 104. 02 óráig: 212-515. GYERMEKGYÓGYÁSZATI GYÓGYSZERTÁR ÜGYELET Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. szombaton, vasárnap és munkaszüneti nap Csak sürgős esetben!