Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-31 / 177. szám

HÉTFŐ, 2006. JÚLIUS 31. •MEGYEI TÜKÖR­ Egy szegedi család négyszázezer forintot adományozott a palicsi kisfiú gyógykezelésére Roli ismeretleneknek köszönheti az életét Ma este hazatérhet Palicsra Szabó Ro­land, kemoterápiás kezelése befejező­dött. A nyolcéves szabadkai kisfiú sze­gedi gyógykezelése adományokból va­lósulhatott meg. Magánszemélyek és alapítványok mentették meg az éle­tét. Ma délelőtt csöpögnek az utolsó adag gyógyszerek Szabó Roland vénájába, véget ért a palicsi kisfiú hónapokon át tartó kemoterápiás kezelése. A nyolc­éves rákbeteg gyermeket január óta gyógyították a Szegedi Tudomány­­egyetem Gyermekklinika és Gyer­mek-egészségügyi Központban, ahol ugyan néhány éve egyszer már meg­mentették az életét, ám egy családi tragédia - édesapja halála - miatt be­tegsége kiújult. Mivel Roland nem magyar állampolgár, a kezeléseket a segélyekből élő édesanyának kellett volna kifizetnie. A több mint tízmil­lió forintot azonban nem tudta előte­remteni, ezért segítséget kért. Jó szán­dékú emberek pedig adományoztak, így Roland ismeretlenek jóvoltából gyógyulhatott meg. Pedig múlt héten kedden még megle­hetősen szomorúan érkezett Szegedre az édesanya, Németh Csilla a kisfiával, az utolsó kezelés költségeit nem sikerült összegyűjteniük. - Úgy jöttünk ide, hogy a számlának csak a felét tudtuk rendezni - mesélte. - Már gondolkod­tunk azon, hogy milyen fizetési kedvez­ményt tudnánk kérni, ám ekkor kide­rült: a klinika, valamint Roland magyar­­országi számlájára annyi befizetés érke­zett, ami fedezte a költségeket. El sem tudom mondani, milyen hatalmas öröm volt ez nekünk. Az édesanya a legtöbb adományozóról semmit nem tud, hiszen sokan nem tüntették fel nevüket a befizetésekkor. Abban azonban biztos: több olyan volt köztük, akinek magának sincs sok, hi­szen nem egyszer kétszáz forintot tettek a számlára.­­ Ezeknek ugyanúgy örü­lünk, mint a több ezer forintnak, hiszen biztosak vagyunk benne, hogy jó szívvel adták, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a kisfiam meggyógyulhasson - mondta Németh Csilla. Egy szegedi családnak azonban külön köszönőlevelet is írtak: ők kétszer két­százezer, azaz összesen négyszázezer fo­rinttal járultak hozzá Roland gyógykeze­léséhez. - El sem mertem hinni, amikor ezt megláttam - mutatta a bizonylatot az édesanya. - Azonnal tollat ragadtam, Roli is írt nekik pár sort, és még egy fényképet is küldtünk. Roland tehát ma végre úgy mehet ha­za, hogy tudja: kemoterápiás kezelésre remélhetőleg már soha nem kell vissza­jönnie. Sugárkezelés vár már csak rá, va­lamikor ősszel. - De akkor már nem fekszek be. Majd alszunk a nagyinál - alkudozott a kisfiú. TÍMÁR KRISZTA A kuponok 21 ezer 420 forintot érnek Újabb hűségkuponokat küldtünk azoknak az előfizetőinknek, akik legalább fél éve járatják a Délmagyarországot vagy a Dél­világot. A borítékban egy kérdőívet is ta­lálnak, amelynek kitöltésével segíthetnek abban, hogy tovább bővítsük a kedvez­ményesen megvásárolható termékek, szolgáltatások körét. Felfrissítettük az először egy hónappal ezelőtt postázott hűségkuponjainkat, amelyekkel azokat jutalmazzuk meg, akik legalább hat hónapja folyamatos előfizetői a Délmagya­­rországnak vagy a Délvilágnak. Az augusztus 31-éig felhasználható szelvények összértéke ezúttal 21 ezer 420 forint. A kedvezmények értéke és típusa különböző: míg az egyik meghatározott termékre, szolgáltatásra szól, a másik bizonyos értékhatár fölötti vásárlás­nál érvényesíthető. A kuponok nem százalé­kot, hanem konkrét összegeket jelentenek. A nyári hőségre való tekintettel a kupo­nok között van, amelyik ásványvízre, illet­ve sörre kínál kedvezményt, vagy a fürdőbe­lépő árát csökkenti. Napilapként szeret­nénk olvasóink kulturális kiadásaihoz, szó­rakozásához is hozzájárulni. Ezért az előző havi, a Szegedi Szabadtéri Játékokra szóló kedvezmény után most - az előfizetői könyvklub részeként - három kedvelt könyvhöz juthatnak hozzá olcsóbban. Dan Brown Angyalok és démonok című regénye nem kevésbé izgalmas, a krimit és a vallást ötvöző történet, mint a szerző nagy sikerű A da Vinci-kód című műve. Nora Roberts Örök kötelék című regényét elsősorban höl­gyeknek ajánljuk, a New York Times best­sellerlistájának vezetője ezúttal is romanti­kával szövi át a régészeti ásatáson egymást követő titokzatos bűntények sorozatát. Ve­ronica és Michael Haag A da Vinci-kód vilá­ga című műve a Szent Grál és a Sion-rend igaz története, a Mária Magdolnáról és Krisztus leszármazottairól született vitatott nézetek feldolgozása. Kiadónk továbbra is keresi azokat az üzlete­ket, szolgáltatókat, amelyek előfizetőinknek a legvonzóbb, leghasznosabb kedvezményeket ajánlják fel. Bár többé-kevésbé tudjuk, mire lenn­e leginkább igény, mégis arra kérjük előfi­zetőinket, adjanak tanácsot abban, mivel bő­vítsük a kedvezmények körét. Ezért a hűség­­kitöltők között szeptember 1-jén értékes nye­kuponok mellett egy kérdőívet is elküldtünk, reményeket sorsolunk ki: egy 72 cm-es, sík­amelyet ingyenesen postára adható boríték- képernyős televíziót, valamint tíz darab­­ban juttathatnak vissza nekünk. A kérdőívet egyenként 10 ezer forintos Tesco-utalványt. Reál-boltok a megyében A Délmagyarország és a Délvilág hűségkuponos programjához elsőként és a legszéle­sebb termékskálával az Alföld-Szeged Kft. csatlakozott. A Reál- és Reálpont-üzletek listája Csongrád megyében: Algyő: Gondos Ferencné, Kastélykert u. 31.; Reál-ABC, Kastélykert u. 8.­­ Apátfalva: Korom Ferencné, Kérész u. 15., Maroshús 99 Kft., Kossuth u. 87. Ásotthalom: Dia Vegyeskereskedés, Béke u. 5/C. Gátsori Élelmiszer, Vill. ker. 1282. Baks: Tutti Vegyeskereskedés, Fő út 99. Csanádpalota: KIM-M Kereskedelmi Bt., Szent I. u. 1. Csanytelek: Élelmiszer Diszkont, Kossuth u. 28/a. Csengele: Korona Market, Felszabadulás u. 20. Csongrád: Élelmiszerbolt, Budai N. A. u. 30.; Reál Csemege, Széchenyi u. 12.; Élelmiszerbolt, Szőlőhe­gyi u. 43.; Élelmiszerbolt, Szőlőhegyi út 44. Deszk: Kedvenc Csemege, Alkotmány u 45.; Élelmiszer, vegyiáru-kereskedés. Május 1. u. 71/a. Domaszék: Reál Élelmiszer, Petőfi u. 1. Ferencszállás: Vegyeskereskedés, Szegedi u 160. Hódmezővásárhely: Újvárosi Csemege, Kölcsey u. 90-92.; Csiga ABC, Dáni u. 34.; Kertvárosi Szféra ABC, Ipoly u. 4.; Jókai utcai ABC, Jókai u. 43.; Szentesi úti Csemege, Jókai u. 96.; Kálvin téri ABC, Kálvin tér 1.; Ananász Kistópart utcai ABC, Kistópart u. 1.; Klauzál utcai ABC, Klauzál u. 99.; Ménesi Jánosné, Mester u. 53.; Serház téri ABC, Serház tér 1.; Délibáb ABC, Síp u. 21.; Szegfű utcai ABC, Szegfű u. 1-3.; Mini diszkont, Szt. László u. 70/a; Mózes Péterné, Zrínyi u. 63.; Zrínyi utcai Csemege, Zrínyi u. 88 Királyhegyes: Kiss Gyuláné, Felszabadulás u. 46. Kistelek: Torony ABC, Molnár János út 52/a. Kiszombor: Maroshús 99 Kft., Nagyszentmiklósi út 3.; Rózsa ABC, Szegedi u 71. Kövegy: Nyáriné Gulyás Gabriella, Kossuth u. 30. Makó: Maroshús 99 Kft., Csokonai u. 14.; Holló ABC és Pékség Fűtő u. 26., Köblös Sándorné, Hosszú u. 56.; Gyöngy ABC, Hosszú u.38.; Kelemen Andrea, Justh Gy. u. 59/a; Reál Élelmiszer, Királyhegyesi u. 32.; Maroshús 99 Kft., Lonovics Igt 12/a; Reál Élelmiszer, Nagycsillag u 47.; Kelemen Andrea, Návay L. tér 8.; Révész ABC, Révész u. 47.; Reál Élelmiszer, Sírkert u. 37.; Maroshús 99 Kft., Szegedi u. 2.; Otthon ABC, Tulipán u. 50. Maroslele: Központi Csemege Maroslele, Szabadság tér 6. Széll Mihályné, Vásárhelyi u. 56. Mindszent: Tisza ABC, Köztársaság tér 9.; 6. sz. Élelmiszerbolt, Szabadság u. 64. Mórahalom: Reál Élelmiszer, Szegedi u. 34. Nagylak: Coandi Kft., Petőfi u. 11. Nagymágocs: Reál Élelmiszer, Kossuth u. 37., KÁLMÁNIA Bt., Mátyás Király u 16. Ópusztaszer: Zöld-Pont ABC, Felszabadulás u. 29. Pitvaros: Mini-Max ABC, Kossuth u. 37. Pusztaszer: Sarokház ABC, Felszabadulás u. 13. Röszke: Premier ABC, Felszabadulás u. 186., Vegyes Élelmiszer, Rákóczi u. 46. Sándorfalva: SIVATAGI ÉLELMISZER, Csúzdi dűlő 10., Fortuna-Market, Rigó u. 2. Szatymaz: FAMÍLIA ABC, Kossuth u. 8. Szeged: Acél utcai Élelmiszer, Acél u. 15.; Marostői ABC, Bérkert u. 52.; FNX Éjjel-nappali Életm., Bu­dapesti krt. 37.; Hoffman Szilvia, Csap u. 56.; Reál Élelmiszer, Csongrádi sgt. 73.; Mini ABC, Cső u 2/A: Sellő ABC, Felső-Tisza part 26.; Fő fasori ABC, Fő­fasor 100; PROFI-200D 2000 Bt., Főfasor 178.; Zöldség-gyümölcs, Főfasor 178.; Barta Éva. Ipoly sor 7/A.; Kálvária téri élelmiszer, Kálvária tér 26.; ABC, Kereszttöltés u. 27/B.; Kolozsvári téri ABC, Kolozsvári tér 10.; Rókusi ABC, Kossuth L. sgt. 45.; TORONY ABC, Körtöltés u. 1/e; Dóri élelmiszerüzlet, Kukovetz Nana u. 3.; Audi élelmiszerüzlet, Kukovetz Nana u. 3.; ALFA élelmiszer, Olajbányász tér 1.; Élelmiszerüzlet, Rókusi krt. 20.; Rózsa vitaminbolt, Ró­zsa u. 25.; Cherry, Sziliért sgt. 45/b; Élelmiszerüzlet, Sziliért sgt. 49/b.; Norbi Market, Tápai u. 43.; Bo­dor Zsoltné, Újvidéki u. 1.; Boomerang élelmiszer, Űrhajós u ./a; Élelmiszerüzlet, Űrhajós u. 13/b.; FNX Élelm. Raktárház, Vásárhelyi Pál u. 3-5.; Vértei ABC, Vértes út 7.; Családi Csemege, Zákány u. 30. Szeged-Dorozsma, Dorozsma Csemege, Dorozsmai út 147.; Joker Market, Lenkey u. 16.; Szeged-Tápé, Dorka Plusz Bt., Szirom u. 42. Szegvár: Reál Élelmiszer, Dózsa Gy. u. 1., Élelmiszer Vegyeskereskedés, Szentesi u. 28. Szentes: Fókusz Élelmiszer, Boros S. 60.; Natúr-Tree Bt., Gergely u. 32.; Kertvárosi Csemege, Honvéd u. 15/b.; Csöpp Csemege, Horváth M. u. 6/a; Jókai utcai ABC, Jókai u. 76.; Kővári Rezső, Kossuth u. 19.; Reál Csemege, Kossuth u. 36/C; Tabán Vegyes Élelmiszer Bolt, Mátyás K. u. 33.; Kertvárosi Csemege, Sárgapart u. 35.; Sarki Csemege, Soós u. 10.; Árgyelán Mihályné, Vásárhelyi út 61.; Korona Kenyérbolt, Vásárhelyi út 61.; Marcsóné Horváth Katalin, Zolnay K. u. 8. Tiszasziget: MINI ABC, Szabadság u. 2. Tömörkény: Élelmiszer Vegyesbolt, Bem u. 12. Zákányszék: Reál Élelmiszer, Dózsa Gy. u. 54. Zsombó: Élelmiszerbolt, Kölcsey u. 2. 7

Next