Délmagyarország, 2015. május (105. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-02 / 102. szám
. A Délmagyarország, vagyis ahogyan otthon mondtuk: „az újság”, nálunk mindig is családtagnak számított. Legkorábbi emlékeim szerint kézről kézre járt, tisztelettel vegyes kíváncsisággal lapozgattuk, olvastuk napról napra. A DélmagyArchív létrejöttével pedig (amely körül könyvtárunk is bábáskodott) személyes múltunk tükörcserepeit is megtalálhatjuk a megsárgult hasábokon, így tettem én is. Rendkívül nagy érdeklődéssel és izgalommal kezdtem „tesztelni” az adatbázist: családomról, életünkről, örömeinkről és bánatainkról kerestem mozaikdarabokat. Az időutazás során olvashattam Géza bátyám vívósikereiről, világrajövetelem rokonságunknak, ismerőseinknek szóló örömhíréről, édesapám sportvezetői életéről és fáradozásairól, majd halálhírének szívbemarkoló közléséről. Újra átélhettem gyermekkorom érzéseit, boldogságot és szomorúságot, úgy, ahogyan az élet sodort bennünket, a mi szeretettel melengető családunkat az elmúlt évtizedek alatt. PALÁNKAINÉ SEBŐK ZSUZSANNA A SOMOGYI-KÖNYVTÁR IGAZGATÓJA Félmillió két hónap alatt 7 forintot hoz SZEGED KOVÁCS ANDRÁS Gondolta volna, hogy ha leköt 550 ezer forintot két hónapra, akkor 7 forint kamatot kap? Ha pedig történetesen készpénzben veszi fel a hozamot, a kerekítés miatt csupán 5 forint üti a markát. A múlt héten a kollégám lekötött 550 ezer forintot 2 hónapra számlavezető bankjánál, az OTP-nél. Tette mindezt az interneten keresztül, és ment minden, mint a karikacsapás. Eddig csupán utalgatott, maximum telefonkártya-feltöltéssel próbálkozott, ez volt élete első online befektetése. A menüben a lekötésnél beírta az összeget, és meglepően kevés okozással teljesült is a megbízás. Nagyon elégedett volt magával, addig, amíg alaposabban meg nem nézte az elektronikus bizonylatot. Ezen az állt: a futamidő végén várható kamat 9 forint. Mi sem hittünk a szemünknek. Hirtelen felindulásunkban kérdéseket fogalmaztunk meg az OTP sajtóosztályának, ahonnan meglepően részletes válaszokat kaptunk. Hirtelen felindulásunkban kérdéseket fogalmaztunk meg az OTP sajtóosztályának, ahonnan meglepően részletes válaszokat kaptunk. Jól értem, hogy 550 ezer forint lekötése 2 hónapra 9 forint kamatot eredményez a futamidő végén? - hangzott az első kérdés, íme a felelet: „Az Ön által választott fix kamatozású, nem akciós lekötött betét esetében a kamat mértéke évi 0,01%, így a két hónapos futamidőre vetített bruttó kamat 9 forint. A kamatjövedelmet 16%-os kamatadó és a 6%-os eho terheli, így 7 forint nettó kamat lesz a futamidő végén”. 2015-ös energetikai pályázatok jön pályázati pénzből! A MŰSZAKI SZAKÉRTŐ PÁLYÁZATOK MŰSZAKÁDKÉSZÍTÉSE • Energetikai aJtiírás • Műszaki tanátudás • Műszaki ellenonSzervezég.^ Bautender wwwliautender.hu DÉLMAGYARORSZÁG 2015.05.02., szombat Ötezer ballagót búcsúztatnak Csongrád megyében CSONGRÁD MEGYE. A hosszú hétvége miatt, amelyben ráadásul péntekre esett az ünnepnap, sok középiskolában már csütörtökön megtartották a ballagást. Több helyen azonban ragaszkodtak a szombati naphoz, így még ma is vannak ünnepségek. Idén Csongrád megyében közel ötezer diákot búcsúztatnak. A hagyományoknak megfelelően a ballagótarisznyák pogácsát, az iskola fényképét, földet vagy sót és egy pénzérmét rejtenek. Emellett vannak intézmények, amelyek egyedi aprósággal is kedveskedtek: érettségiző golyóstollal, osztálytársak név- és telefonszámjegyzékével, mézeskaláccsal vagy éppen az osztályfényképből készített puzzle egy darabjával. A ballagás szokása Magyarországon Selmecbányáról indult el az 1870-es években, amikor a helyi erdészeti és bányászati akadémia hallgatói az iskolától való búcsúzásuk gyanánt a Ballag már a vén diák... kezdetű dalt énekelték el. Hamarosan az egész országra átterjedt ez a szokás, a 20. századra pedig hagyomány lett. MEGKÉRDEZTÜK SZEGEDI OLVASÓINKAT HOGYAN EMLÉKSZIK A BALLAGÁSÁRA? DOBÓ GÉZÁNÉ nyugdíjas: - Nekem csak általános iskolás ballagásom volt. Rúzsáról ballagtam, nagyon egyszerű volt az egész esemény. Otthon ebédeltünk, paprikás krumpli csirkével volt a menü. A lányok akkor nem nagyon tanultak tovább, 1954-ben még ez volt a divat. Azért szép emlék. KOVÁCS ZSIGMOND karikaturista: - 1995-ben ballagtunk a Tömörkényből, olyan jó osztály voltunk, hogy a ma napig megtartjuk ötévenként az osztálytalálkozót. A szerenád is nagy buli volt, a ballagást is lazán vettük, nem nagyon görcsöltünk rá az érettségire. Utána a Sárgán vendégül láttuk a tanárokat is. GYARMATI ZOLTÁN köztisztviselő: - Szép volt, régen volt, és még hosszú hajam volt. Családi ebéddel zárult a nap, az érettségit pedig elég lazán vettük. Sosem ________„..i ötös történelemből, az érettségi mégis jelesre sikerült. Volt virág, ajándék, együtt volt a család, rendben volt a dolog. SZERENCSÉS TILLA, a Tappancs Állatvédő Alapítvány munkatársa: - A Ságváriból ballagtam el, óriási élmény volt, az osztály külön műsorral készült, minden tanártól egyenként búcsúztunk el. Mindenosztályunk volt, a fele már általános iskolában is együtt volt. A ballagás előtti szerenád is szép volt, teherkocsin mentünk énekelni.