Délvilág, 1991. június (48. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-20 / 143. szám
Kinek van kedve szülni? Tisztelt Szerkesztőség! Még május 3-án olvastam az újság első oldalán, hogy „szociális érzékeny” a vásárhelyi önkormányzat. Nekem erről más a véleményem. Ha az lenne, nem zárná be például a Lenin utcai bölcsődét. A kábeltévén néztem az ülést, amikor a bölcsődék ügyét tárgyalták. Felhangzott, hogy sokba kerülne a felújítása a Lenin utcai bölcsődének, beázik a tető, csak éppen arról nem esett szó, hogy többször is javította a kórház brigádja nem kis pénzért. Csak egyszer se jól és becsületesen. Jobb lett volna, ha az új gazdasági igazgató a bezárás helyett, azt nézte volna meg, ki a felelős a rossz munkáért, amit végeztek a karbantartói. Hiába ajánlják a Vorosilov utcai bölcsődét, nekünk az nem jó, nem esik útba. Nem írtam volna, csak az a „szociális érzékeny” titulus hozott ki a sodromból. Már nemcsak attól kell félni, hogy a gyerekeket felveszik-e továbbtanulni, hanem attól is, hogy bölcsődébe se mehet oda, ahova szeretnénk. Szabó nevű képviselő úr a magánbölcsődéket ajánlotta, oldják meg otthon a szülők a gyerek elhelyezését. Csak azt felejti el, hogy nem mindenki kap több helyről is fizetést. Sajnos a gyesből csak az él meg, aki igénytelen, vagy eltartja a férje, esetleg milliomos. Csodálkozunk, hogy nincs elég gyerek. Én nem, hiszen már a bölcsődések helyzete sincs megoldva. Ezután sorba bezárhatják az óvodákat és iskolákat is, kinek lesz kedve egyáltalán szülni? Vagy éppen az a cél? Nem ezen kellene spóroni, mert ez később visszaüt. Inkább a játéktermeket zárnák be, de ezek ugye virágozhatnak. A kisgyerekes szülők meg csináljanak, amit akarnak. Biztos a bölcsőde helyén is egy jól fizető gmk fog nyílni. Elfelejtik a képviselő urak, hogy az ő gyermekeik is voltak és lesznek is bölcsődések. Kívánom nekik azt az érzést, ami most nekem van. Egy elkeseredett szülő, Mezei Józsefné Hódmezővásárhely 6“ Ismét a Körös-torokról Alig két hónapja alakult meg a Csongrád-Köröstoroki Üdülőtulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete, melynek héttagú választmánya azóta már kétszer ülésezett. Ülései nem kevésbé viharosak az emlékezetes alakuló közgyűlésnél. A legutóbbi ülésre meghívtuk a Csongrádi Idegenforgalmi Igazgatóság vezetőségét is. Ezen az ülésen sok, évek óta visszatérő problémát vitattunk meg és úgy érezzük nem túl sok előrehaladás van a dolgok vitelében. Mindkét félben az a közös vélemény kezd kialakulni, hogy ennek a kényszerházasságnak a felbontása tenné boldoggá őket. Az igazgatóság ugyanis kevesli a — korábban általuk megajánlott 500 forint/év — költségtérítési díjat (ami közel 400 üdülőtulajdonos közel 200 ezer forintja). Korábban ezt az összeget tartottuk kölcsönösen elfogadott ,,siker” számnak. Az üdülőtulajdonosok pedig sérelmezik, hogy a költségvetés ellenére nincs meg a maradéktalan ellenszolgáltatás (június 12-én még nincs sorompó felállítva, nincs bevétel, szabadon járnak-kelnek a járművek az üdülő területén. Nincs szúnyogirtás, pedig elviselhetetlenül sok a szúnyog. Nincs elkészítve az új házirend, pedig annak javaslatát május 16-án leadtuk az igazgatóságnak, de egy hónap után érintetlenül visszakaptuk...). Lehet, hogy az üdülőtulajdonosok lépnek fel túlzott igénnyel az igazgatóság iránt?! Lehet. De az is biztos, hogy jóval több ígéret hangzott el az emlékezetes áprilisi közgyűlésen az együttműködést illetően. Sok magánüdülő-tulajdonos sérelmezi, hogy a térítési díjakat csak hétköznap és az igazgatóság irodájában lehet befizetni. Ez nagy gondot jelent annak, aki más vidékről, nagyobb távolságról a hétvégeiből csak néhányat tölt Csongrádon. A díjfizetés miatt Csongrádra jönni hétköznap nevetségesnek tartik. Ezt a problémát rugalmasabban kell megoldani. Erre nem mutat készséget az igazgatóság, pedig eddig a költségtérítésnek mintegy 60 százaléka folyt be — bevallásuk szerint! A magánvízórák felszerelésében mutatnak rugalmasságot, bármilyen megoldást elfogadnak, ami a vízfogyasztást megbízhatóan méri. Itt azonban fel kell hívni az üdülőtulajdonos társainak figyelmét, a szabványtalan vízóra-megoldások csak átmenetiek, mert a vízhálózat jövőbeni kezelője (feltehetően a Vízmű) a jövő évben átveszi a vezetékhálózatot és ő szabványos megoldásokat kér, így lesz, akinek esetleg kétszer kell szerelni vízórát. Ezt saját érdekében mindenki vegye figyelembe. Aggasztó, hogy az üdülőtelep területén komoly szeméttelep alakult ki, s ezt a gondnokság eddig észre sem vette, csak a helyszíni szemlén derült ki mindez. A választmányi tagok megállapítása szerint a parti sétányon újonnan felépült szolgáltató fabarakkok nem a mai ízlés szerintiek, arról nem is beszélve, hogy a kempingből kisétálók elől elvette a jellegzetes táj szép kilátását. A dologban az a legszomorúbb, hogy a létesítmények nem ideiglenes jellegűek, hanem beton alappal ellátott tehát alapozott, évenként ismétlődően ugyanoda kihelyezett faházak. Mintegy groteszk ellentétei az újonnan felépült korszerű Bank-nyaralónak. Ez azonban nem elsősorban a magánüdülő-tulajdonosok ügye, hanem a városé. Szabályozás várható a vízisízésben. Tekintettel az újonnan beinduló hajóforgalomra, a Körös-toroktól felfelé, a strand vonalában nem lehet vízisízni, mivel fokozott balesetveszélyt hordozna magában. Ugyanígy megnyugtatóan rendeződik a motorcsónakok kikötőhelye is, mivel az elmúlt évben ebből is súlyos baleset keletkezett. Biztató, hogy az idényben beindul a sétahajójárat, ami feltétlenül serkentőleg hat az idegenforgalomra. Tárgyalások folynak a MÁV-val kiránduló nosztalgiavonat beállítására. A fentiek ellenére a választmányi tagok legutolsó megbeszéléséről úgy keltek fel, hogy nem érzik megnyugtatónak az előrehaladást a Csongrádi Idegenforgalmi Igazgatósággal, ezért feltétlenül szorgalmazni kell az egyesületnek az elválást. Ezzel még a jelenlévő igazgató is egyetértett. Nagypál Ferenc elnök Hogy is van ez? Nem találok szavakat a felháborodásom kifejezésére. Megválasztottuk az országgyűlési képviselőket. Azt gondoltuk, hogy ezek felelős emberek és pártjaik is hasonlóan ! A ■ A ^ postabontás ________■_______________ •..____________ felelősek azért, amit tesznek, vagy nem tesznek. Most többek között megalkották a kárpótlási törvényt. De hogyan és minek? Miközben alkottak, több helyen megsértették az alkotmányban rögzített jogokat, elveket. A köztársasági elnök ezek közül néhányat — jogsértésnek tűnő paragrafust — az Alkotmánybíróságnak átadott, hogy adjon megnyugtató választ, hogy azok sértik-e az alkotmányban foglalt jogokat, vagy sem. Amikor az Alkotmánybíróság az eléje terjesztett részeket törvénysértőnek találta, különféle vezető személyek nem átallották kijelenteni, hogy az Alkotmánybíróság elgáncsolja a kárpótlási törvény megvalósítását. Az Alkotmánybíróság visszaélt a törvényben meghatározott jogával. Az Alkotmánybíróság a jelen helyzetben nem szolgálja a nép érdekeit. Módosítani kell az alkotmányt, amelyben az Alkotmánybíróság helyzetét újra kell szabályozni. Hát kérem az Alkotmánybíróság gyalázatos munkát végzett, mert merészelte a jogsértő törvény vizsgálatra átadott szakaszait törvénysértőnek minősíteni? Az embernek megáll az esze. Megcsinálják a rossz, selejt munkát és a hiba felfedezőjét teszik felelőssé, amiért csapnivaló munkát végeztek.Ez majdnem olyan, mint amikor egy munkás rosszul készít el egy munkadarabot és felelősségre vonja az ellenőrt. A különbség csak annyi, hogy a munkás ezért nem kap fizetést és jó esetben nem kell neki kártérítést fizetni. Ez az egész felháborodás csak azért van, hogy nagy hanggal eltereljék a gyanútlan ember figyelmét a saját rossz munkájukról. Kis és lelkiismeretes odafigyeléssel ezt el lehetett volna kerülni. Úgy gondolom, hogy már megint tollashátúnak néznek bennünket, mint a kamatadónál. Az Alkotmánybíróság jogtalannak találta, hát módosították az alkotmányt. Hát mi ez az alkotmány. Úgy csavarják és akkor, amikor csak akarják, hogy megfeleljen a szájuk ízének? Javasolnám a tisztelt törvényalkotóknak — bár ez a javaslat soha nem jut el hozzájuk — hogy alaposan tanulmányozzák az alkotmányt, és amikor törvényjavaslatot készítenek, vessék alá azokat az alkotmány szellemének. Mert ha ezt nem teszik, ugyan minek van az alkotmány? Nagy Endre Makó Amíg van erő Kedves Pedagógus Társaim! Mint minden évben, most is eljött a tanév vége, sok gyerek örömére. Természetesen kollégáim is várják a megérdemelt pihenést, de ugyanakkor már tervezik a következő tanév munkáját is. Sokan közülünk (mint minden évben) nem térnek vissza a megszokott munkához, hosszabb vakációra mennek , nyugdíjba vonulnak. Több alkalommal voltam tanúja nyugdíjas kollégáim elköszönésének, búcsúztatásának. Ezek a búcsúzások mindig fájdalmasak, könnyesek voltak. Nem értettem, miért. Akkor magamban megfogadtam, ha eljön az idő, az enyém nem lesz ilyen, tele lesz örömmel. Olyan gyorsan rám került a sor, mint egy villanás. Szinte el sem tudtam hinni, és ami a legfontosabb, nem éreztem az évek súlyát. Valami olyan örömteli várakozással voltam teli, mint amit egy újabb lehetőség adhat az élet másfajta kipróbálására, egy másfajta alkotásra, örömszerzésre. Vártam rá, készültem rá, a pillanatra és az ezt követő napokra, évekre...! Ha visszatekintek az évek hosszú sorára..., bizony nekem is voltak problémáim, kudarcaim, de azok mind elmosódtak már. Csupán azt érzem, szép volt, jó volt, ... de elég volt. Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy megelégeltem ezt a munkát. Inkább az értékek átrendeződését jelenti. Nekem se volt könnyű egyeztetni az időt, az energiát a család, a munkahely és a társadalom elvárásaival. Sajnos főleg a család sínylette meg azt, hogy szerettem a munkám és néha túl sokat is vállaltam az ő rovásukra. Úgy éreztem, a hátralévő éveket már csak nekik szentelem (addig, amíg erőm, egészségem engedi), hogy szebbé tegyem életüket, kárpótoljam, amit lehet. Sajnos, hogy erre csak akkor gondolunk, amikor már szeretteink közül elmentek néhányan. De azt is vallom és hiszem, hogy addig kell nyugdíjba menni, amíg van erő, egészség, alkotókedv és van kiért alkotni, élni. Most búcsúzóul azt kívánom valamennyi kollégámnak, hogy hasonló erő, egészség részesei legyenek, örömteli várakozással készüljenek azzal az érzéssel párosulva, hogy életük nem volt hiábavaló, tettek valamit, ami hasznos és jó volt. A búcsúzás nem volt nehéz, de a könny és a fájdalom itt van, mert a drága társ, kolléga nincs már... elkéstem. Nem érhette meg, hogy együtt örüljünk a múltnak és a mának. Fodor Anna Szeged „Aki hallgat, beleegyezni látszik” A hír szent, a vélemény szabad, vallják sokan. Milyen jó lenne, ha ez így lenne és nem fordítva, miszerint az újságíró véleményét hírként közlik, és az olvasók azt szentnek tartják. Szegény Bányai Úr interpretált egy írást úgy, hogy valótlan hír, illetve információ csapdájába került. Mit tesz ilyenkor az ember? Régi magyar virtus szerint, rögtön olthatatlan vágyat érez az írás után. Igaznak hitte azt, amit ott olvasott. Még most sem tudja, hogy a kiharcolt demokrácia nem más — még most itt nálunk —, mint büntetlenül embereket lejáratni. Bízom benne, ennek előbb-utóbb vége lesz, és élni, nem pedig visszaélni fogunk vele. Miről is van szó? A makói Városgazdálkodási Vállalatnál megüresedett igazgatói álláshely betöltésének ügyéről. Mindenki tudja, hogy a VGV típusú intézményeket az államosított vagyonok kezelésére, működtetésére hozták létre. Most a kárpótlási törvény elfogadásával és a tulajdonviszo nyok megváltoztatásával — a magántulajdon javára — betöltötték történelmi hivatásukat. Ezek után milyen perspektíva elé nézhetnek? A következő alternatíva lehetséges: vagy karcsúsítani kell ezeket a vállalatokat, vagy megszüntetni és vállalkozókkal helyettesíteni tevékenységüket. A karcsúsítás esetében a termelékenység a szolgáltatás színvonalának emelése a cél. A vezetést főállású igazgató nélkül is el tudom képzelni mondjuk egy igazgató főmérnök személyében úgy, hogy a középvezetők nagyobb hatáskörrel vannak felruházva. Ezért mondtam és mondom azt, miszerint igazgatóra főállásban nincs szükség. Felteszem a kérdést, akkor minek kell pályáztatni? Pályáztatni kell viszont az igazgató főmérnöki állást, és itt már egy létszámot csökkenteni lehet. A 27 fős képviselő-testületből én csak egy vagyok, és nem Kaifás. Véleményem egy a sok közül, azaz ahány ember, annyi vélemény. Végezetül én is egy székely viccel zárom írásom. Nézzék el nekem. Turistabusszal Törökországba utazott az idős székely atya. Visszatérve nem győzött kérkedni az ott látott és tapasztalt dolgokról, a konyhába öszszesereglett szomszédoknak és rokonoknak. Többek közt így áradozott: — Tudják, e kegyelmetek, hogy a törökök nem keresztények, hanem mohamedán vallásúak, a muzulmán törvény pedig megengedi a férfiaknak, hogy 4-5 feleséget is tarthassanak, nem úgy, mint mi szegény keresztények, akiknek halálukig meg kell elégedniük egy asszonnyal. Az öreg atyafi elbeszéléseit a felesége is hallgatta, aki a tűzhely körül tevékenykedett, és roppant megbotránkozott férjének beszédén. Felháborodva fordult szembe az urával és azt mondta: — Hallja-é kend István! Mit bölcsködik kend itt a szomszédok előtt, hiszen kend kereszténynek is igen gyengécske, nem hogy muzulmánnak. Aki ír, az szüleményéért nemcsak erkölcsi, hanem etikai felelősséggel is tartozik, önmagának és az újságolvasóknak is. Vida Sándor települési képviselő Makó El a zöldséglovagokkal A Szentesi KOFA nagybani zöldség-gyümölcspiaca szerdán és vasárnap 13 órától tart nyitva a mezőváros hat hektárnyi vásárterén. A bejáratnál országos ártájékoztató található a napi árakról. A KOFA tagsági díja minimális, évi 1000 forint, ami sem a termelőnek, sem a kereskedőnek-fuvarozónak nem megterhelő. Az utóbbi hetekben mégis rendkívül komoly gondot okoz a városnak, hogy közel hetven nepper (iparengedély nélkül működő házaló kereskedő — a szerk.) a piaci időn és téren kívül próbál üzletelni. Ezzel megkárosítja a termelőt, mert az országos árinformáció híján gyakran a reális ár feléért veszik meg a szamócát, paprikát, paradicsomot; jogtalan előnyre tesznek szert a kereskedőkkel szemben. Nem fizetnek adót, nagyban vesznek és továbbadják, erkölcstelen konkurenciát teremtve a hivatásos kereskedőknek. A nepperek kereskedői igazolvány nélkül, gyakran „kölcsön” teherautókkal jelennek meg, és a termelő egész kocsi áruját veszik meg egyben, kézben lobogtatott százasok kötegéért. Csak hazatérve jön rá a kertész, hogy messze áron alul vált meg munkája gyümölcsétől . Ezen túl a város közlekedésében komoly fennakadások — a mellékutcákban és a parkírozóban üzletelő, rakodó „törvényen kívüliek” — húsz-harminc perces közlekedési dugókat okoznak. Félő, hogy felüti fejét a tiltott szerencsejáték, a zsebtolvajlás és a szexipar is. Ebből pedig nem kér az alföldi mezőváros sem. Éppen ezért a kereskedők, termelők közös kérésére a KOFA vezetősége elhatározta az önkormányzat képviselőivel tárgyalva, hogy rendet tesznek a KOFA piacán. Ebbe bevonják a közterület-felügyelet, a városgondnokság a rendőrség és a Köjál szakembereit is. A piactéren kívüli adás-vétel a fentieken túl egészségügyi okokból is tilos. A „téren és időn kívüli” üzletkötőket a helyszínen bírságolják, lefényképezik és ismétlődő esetben szabálysértésért feljelentik. A gyorsítotteljárással lefolytatott vizsgálat, a kellő dokumentumok birtokában lévő rendőrségen talán észretéríti a törvényen kívüli zöldséglovagokat, a megtévedt kereskedőket. Ha nem, az alkalmanként 3000-5000 forint bírság segíti a piaci törvények betartását. NMárlitván Szentes Búcsú a kamillától is? Köztudott, hogy a kamilla, — orvosi székfű — (latin nevén Matricaria chamomilla) világszerte legismertebb gyakori háziszer, gyógynövény. Forrázással készült teája nyugtató, görcsoldó, szélhajtó, gyomor-, erősítő, emésztést serkentő, izzasztó és fertőtlenítő. Külsőleg szemborogató, toroköblítő, foghúserősítő és még sok más gyógyhatása van. Sokaknak mindennapi itala kellemes íze és jó közérzetet keltő hatása miatt. Családunkban is hosszú évek óta fogyasztjuk. Esténként egy-egy csészével megiszunk, s használjuk gyógyszerként is. Nos, eddig nem is volt gond a beszerzésével, mert még alig egy hónapja is — például a filteres kamilla dobozonként 25 forintért kapható volt. A „hideg zuhany” most ért bennünket — és minden vásárlói joggal! — amikor a kereskedelemben megláttuk az új árát. Az 5 dekás kamillavirág — például 48,50 forintba kerül, a filteres dobozonként pedig 60 forint! (Ez utóbbi így már drágább, mint az import ceyloni tea!) — Hogy jutottunk idáig? Mindenki tudja, hogy hazánkban — az alföldi szikes talajokon bőségesen terem minden évben a kamilla. Nos, miért van mégis, hogy így felsrófolták az árát ennek a sokunknak szinte nélkülözhetetlen gyógynövénynek?! Mindezt főleg a betegek sínylik meg elsősorban, mert a kispénzűek számára így már szinte megvehetetlen. Felmerül a kérdés: hát a hús és a sajt után most már a kamilláról is le kell mondaniuk a szegényeknek, erről a fontos egészségmegőrző gyógyteáról? Ki tud erre megnyugtató választ adni? Várkonyi István Csongrád Rovatszerkesztő: KOVÁCS PIROSKA CSÜTÖRTÖK, 1990 JÚNIUS 20.