Délvilág - Csongrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1992-09-01 / 205. szám
Parlament: éles vita napja Antall elhatárolta magát a szélsőségektől Csurka István „politikai pamfletje” politikailag károsan és tévesen válaszol meg jelentős kérdéseket, s ezekkel a válaszokkal sem a miniszterelnök, sem a kormány, sem pedig az MDF nem azonosíthatja magát - ez volt a summája Antall József miniszterelnök állásfoglalásának a Csurka-ügyben, amelynek témája kitöltötte a parlamenti ülésszak kezdőnapjának napirend előtti felszólalásait. A miniszterelnök nem ért egyet ugyanakkor azzal sem, hogy a vitát nem a párton belül, hanem az ellenzéki sajtótermékekben folytatták le pártjának tagjai. Antall József felszólalása után ellenzéki képviselők kaptak szót, akik közül Kövér László elégtelennek tartotta a miniszterelnöki elhatárolódást. Király Zoltán szegedi független képviselő ugyanakkor bejelentette, hogy indítványban fordul a Parlamenthez annak megítéléséért, hogy a rádió előtti tüntetésben szerepet játszó négy kormánypárti képviselő túllépte-e hatáskörét, illetve, hogy Csurka István tanulmánya sérti-e a magyar alkotmányban foglalt alapelveket. Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésének keretében napirend előtt kért szót Antall József kormányfő. A miniszterelnök mintegy félórás beszédében elsősorban a közvéleményt napok óta foglalkoztató Csurka-tanulmányról szólt, de ennek kapcsán kitért számos belpolitikai összefüggésre is. A kormányfő mondandóját kezdve előrebocsátotta, hogy a a Magyar Demokrata Fórum alelnöke tanulmányát magánvéleményként közölte, mivel azt egyetlen pártbeli testülettel sem egyeztette. Utalt arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választmánya foglalkozott az írással, majd leszögezte: a koalíció pártjainak - beleértve az MDF- et is - éppen úgy kell tudni Csurka István képviselő úrral együttműködni, ahogy a párt a különböző politikai testületeinek igazodniuk kell a fő irányelvekhez. Különféle irányvonalak, programok vannak, ám a kormány önállóan, felelősséggel dönt, s ezt a felelősséget senki nem veheti át - hangsúlyozta Antall József, majd így folytatta: - A kormányt kritikák bőven érik, belülről és kívülről, amin nincs mit csodálkozni. A mai nehéz gazdasági, politikai, szociális helyzetben azonban a magyar kormány a leghatározottabban ragaszkodik a magyar nemzeti elkötelezettségekhez, a demokrácia, a jogállamiság, a szociális piacgazdaság értékeihez. Addig állok az MDF élén, megválasztóim bizalmából és saját elhatározásomból, továbbá a kormány élén az Országgyűlés megbízása alapján, ameddig a magyarság iránti töretlen elkötelezettségnek a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság alapelveinek eleget tehetek. De nemcsak az a kötelességem önmagammal szemben, hogy felállok, ha a követelményeknek nem felelhetek meg, hanem olyan felszólításoknak és célzásoknak sem fogok ijedtemben vagy rossz megítélés következtében eleget tenni, ami a hatalom átadását jelentette a történelem során Kun Bélának, Hitlernek vagy másoknak. Remélem, hogy a kényszer nem teremthet hazánkban még egyszer ilyen helyzetet, ehhez nem engedhetünk utat nyitni a parlamentáris rendszerben. A Csurka-tanulmányban foglaltakra térve a kormányfő kifejtette: Csurka István politikai pamfletjében olyan megállapításokat tesz, amelyben megszólaltat a közvélemény egyes csoportjaiban élő indulatokat, jelentős tömegek érzéseit veti fel, majd bemutatja a kényszerpályákat. Megítélésem szerint számos kérdésben, hibás interpretációban, politikailag több részben károsan és tévesen válaszol, amelyekkel sem a kormány, sem a magam nevében nem azonosíthatom magam, és nem azonosíthatja magát a Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választmánya sem. Konkrét gondolatokat idézve az írásból, a miniszterelnök elfogadhatatlannak tartotta az MDF alelnökének a Nemzetközi Valutaalapra és a Világbankra vonatkozó megállapításait. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy azzal sem ért egyet, ha a vitát először nem a párton belül folytatják le, illetve ha a kormánypártok tagjai véleményüket a koalícióval élesen szemben álló sajtótermékekben teszik közzé. - A mi pártunkban - folytatta Antall József - egyformán helye van a nemzeti liberalizmusnak, a magyar népi-nemzeti gondolat hagyományának, s az európai kereszténydemokrácia eszmekörének. A Magyar Demokrata Fórumnak az lehet, és legyen a tagja, aki a magyarság, a jogállamiság és a parlamentáris demokrácia iránti elkötelezettséget egyaránt vállalja. Ezen a ponton a kormányfő részletesen szólt a kormány munkáját kísérő kritikus sajtóvisszhangról, illetve arról is, hogy egyes orgánumok alapvető etikai normákat megszegve nem tesznek eleget a tárgyilagos hírközlés kritériumának. A kormányfő úgy ítélte meg, mindez hozzájárul ahhoz, hogy feszültség, rossz légkör keletkezzék. Ezzel kapcsolatosan Antall József érintette a médiavitával kapcsolatos vitás kérdéseket is. Kijelentette: „Káros hatása van a magyar alkotmány gyakorlására, ha a köztársasági elnök nem teszi meg a felmentést a miniszterelnök előterjesztése alapján a hatályos törvény szerint, az illetékes országgyűlési bizottság állásfoglalása ellenére.” Hangsúlyozva, hogy az államfőnek alá kellett volna írnia a médiaelnökök felmentésére vonatkozó miniszterelnöki előterjesztést. Antall József leszögezte: mindaz ami az alkotmányos jogkörök kiterjesztésére irányul, megbontja alkotmányunk egységét. Végezetül a miniszterelnök a rendszerváltozás következetes végigvitelére, a demokratikus erők közös együttmunkálkodására szólított fel, figyelmeztetve arra a veszélyre, amit a centrumerők felőrlése jelentene. - A mai nemzetközi, európai helyzetben - mondotta a kormányfő - a nemzet nem engedheti meg magának a belső felőrlődést, az instabilitást. Mindez arra kötelez bennünket, hogy kimondjuk: a parlamentáris többpártrendszer természetes szokásainak, szabályainak megtartása mellett az értelmetlen csaták ügyében kössünk fegyverszünetet és folytassuk a józan ész politikáját. Józsa Bálint vágott át a téren. A lóistállóba tartott. A Sárga lábát meleg vízzel mosta, borogatást rakott rá, aprólékosan tüsténkedett. Nem tulajdonított az eseményeknek nagyobb jelentőséget. Bari Ödönre se szórt átkokat, elkapják a facsigát, gondolta. Vagyonának maradványai, a fényes gyógyszertár sem érdekelte annyira, hogy visszakövetelje. A megaláztatások mélyre lökték, szándéka, akarata, ereje nem volt különösebben, a lehetségesség maximumának fogadta el a gazdaságban a kocsisságot, a szobakonyhát, amibe kevés, silány bútort szerzett, a melegítő vaskályhát, a mindennapi élelmet, és a savanyú fröccsöket. Boldogan élt ábrándjaival és levendulaszagú emlékeivel. Az alvástól félt, csak a testilelki kimerültség győzte le éjszakánként. Szívesen időzött az istállóban, ruhájából, testéből karbamidszag áradt. Váradi Mihály géppisztollyal állított az ólba. - Józsa úr, velem tart - mondta önelégülten, - visszavesszük a javainkat, kinek mi jár. Az öreg patikus sárga arca viaszfehérré változott. Kínlódva kapkodott, végül előkotorta az öngyújtóját. Zavarában nem tudta, hogyan szólítsa a góliát embert. Váradi úr, sorstárs? A fegyver látása ideggombócot gyúrt a torkába. Reszketni kezdett. - Nem ártok, nem használok - hebegte. - Nem ér annyit ez a hacacáré. Csutakolta a lovat. Lopva figyelt az indulatos Váradira, aki szintén a gazdaság majorjában lakott és jószággondozóként kereste kenyerét. - Betojt, lóbogár? Itt tartunk? Fulladjon akkor a ganéba! - Igenis, kérem. Váradi a mellén keresztbelökte a géppisztolyt. Bátorrá tüzelte indulata. - Megszerzem a járandóságomat, arra mérget vehet. Senkiháziaknak kedvezett a szerencse, de kimutatták a foguk fehérjét. - Egyetértünk a lógondozónak az erős cigarettázástól hirtelen érdes, nyers köhögés tört elő torkából. Időbe került, mire megnyugodott. - Nekem mindegy, csak békén hagyjanak! Fene bele, kérem, nekem már olyan mindegy, de örülnék annak, ha elérhetnék a céljukat. - Emberek ezek? Bábuk. Végre megbuktak, vége a kártyavárnak - Váradi vére az arcába tolult. Erős bőrcsizmájával a ló hasába rúgott, de maga még ezeknél is koszosabb disznó! Két lábon mozgó árnyékszék - kiáltotta, és leköpte az öreget. A gazdaság majorjából a faluba gyalogolt. Az felbolygatott méhkashoz hasonlított. A Fő tér fáira szerelt hangszórók indulókat harsogtak, hogy még a faluvégi temetőben is hallhassák. A gépállomástól, s a vízgépészeti vállalattól tüntetők vonultak a kövesúton, zászlókat lengettek és jelszavakat kiabáltak: „Ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza! Szabadságot Mindszentynek! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld! Egyforintos kenyeret, Rákosinak kötelet!” A tanácsháza előtt tolongtak. A régi hatalmas épületnek két széles lépcsősora vezetett fel a főbejárathoz, s annak előterébe dobogót tettek, hogy mindenünnen jól láthassák a szónokot. Köröskörül, ahová csak lehetett, még a fákra is nemzetiszínű zászlókat tűztek. Bujdosó Albert is ide vezette diákjait. Váradi eltűnt a tömegben. Igyekezett az emelvény, a szónok közelébe jutni. Fekete Attila nemzetiszínű szalaggal kötötte át a karját, fellépett a dobogóra, hadonászott, és felolvasta géppel írott szövegét. - Drága magyar testvéreim! Ezután mindenki szabadon élhet, nem lesz kötelező a csajkarendszer, a beszolgáltatás, a tervkölcsön, a békekölcsön, a közös asszony. Nemcsak kommunisták uralkodhatnak, hanem több párt létezik, ki-ki kedvére választhat, templomba is járhat büntetlenül. Ledobjuk az idegen igát! Virágozhat a kisipar, a kiskereskedelem, a kisgazdaságok sora, az országhatárt felnyitjuk, utazzon, aki akar, nem kell félni az ávósoktól, a besúgóktól! Jó világot teremtünk. Nem leszünk mások lábakapcái, nem lesznek internálótáborok, a magántulajdont, a személyi szabadságot megbecsüljük, gazdaggá tesszük a népet, az országot! Ugyan miből? A szónoklásból aligha! - jegyezte meg Fillér Bandi, aki akkor érkezett oda. Meresztgette a szemét, bátyja magas alakját kutatta a tömegben, de nem találta. Hol lehet, Pesten? Történt vele valami? Nem olyan, aki magára húzza a takarót! - Drága magyar testvéreim - folytatta a szónok. - Nem hiába folyt a vérünk, eljött a legszebb idő, szabadok vagyunk, lesöpörtük a zsarnokságot. Mi jót adott nekünk a kommunista rémuralom? Államosították a gatyánkat is, belefullasztottak az adóba, a jegyrendszerbe, a kuláklistákba, a jóvátételbe, a begyűjtésbe. A gyerekeinket már az iskolában megbélyegezték, ne tanulhassanak tovább, csak az elvtársak hülye utódai! Elszabdalták hazánkat, orosz bérencek fürödtek tejben-vajban, mi meg a félelemtől reszkethettünk. Ebből elég! Nem kell a vérünkön felépülő nehézipar, megterem anélkül is a kenyerünk. A kommunista vezetés önmagát buktatta meg, mert nem ért semmihez sem... SZ. LUKÁCS IMRE (Folytatjuk.) Azok a szép napok 2. A nagygyűlés 2 KEDD, 1992. SZEPTEMBER 1.