Délvilág, 2003. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-08 / 6. szám

SZERDA, 2003. JANUÁR 8. A falvakban már a kamrát töltik fel A legtöbb gondot a kistelepü­léseken okozta, okozza a ha­vazás. A mellékutakat az ön­­kormányzatok maguk takarít­­tatják, a külterületen lakó is­kolásokat pedig már délelőtt ha­zaengedték. A Csongrád megyei kistelepülé­sek többségében az önkormány­zatok maguk oldják­ meg a hóel­takarítást. Bakson csak a főutcán ment végig az „állami" hótáró, a többiben a polgármesteri hivatal két gépe dolgozik. A járdákat pe­dig hét közhasznú munkás tisz­títja. Egy traktort is készenlétbe helyeztek arra az esetre, ha el­akadna a sürgős eset miatt kijö­vő mentőautó. A boltokba teg­nap reggel időben megérkezett az áru, de a baksiak előrelátóan több napra is bevásároltak. Derekegyházán az önkormány­zat a helyi termelőszövetkezettel közösen akadálymentesíti az uta­kat. A kenyér és a tej tegnap reg­gel csak késve érkezett meg, mert az elágazásnál árokba csúszott kocsik miatt nem tudtak bejönni a szállítóautók. A közeli Tompa­házat tegnap délután már nem le­hetett megközelíteni, szerencsére a derekegyházi iskolába innen já­ró húsz kisdiákot már reggel ki­lenckor hazaengedték. Nekik ma már nincs tanítás. A dóci önkormányzat saját gé­pe fogott hozzá a települést Ba­­lástyával összekötő út megtisztí­tásához. A boltba is rendesen megérkeztek az alapvető élelmi­szerek. Szerencsére a falunak van saját pékje, így az esetleges további havazás ellenére sem maradnak kenyér nélkül a dóci­­ak. A tanulók fele külterületen lakik, mától ők nem járnak isko­lába. Kövegynek nincs saját hókotró gépe. A községben hétfőn és ked­den is egy alkalommal ment vé­gig egy hóeke. A közterületeken kézi erővel dolgoznak a munká­sok. A gyerekek az öt kilométerre lévő Csanádpalotára járnak isko­lába. - Nyolc éve már gyalogol­tunk, amikor akkora hó esett, hogy nem jártak a buszok - me­sélte egy helybéli. Lehet, hogy most újból csak így tudnak eljut­ni a munkahelyükre a kövegyiek. A tiszaszigetiek is abban re­ménykednek, hogy lassan eláll a havazás. Egy hókotró folyamato­san járja a község utcáit, a jár­dákról is lapátolják a havat. Ha ilyen marad az idő, félő, hogy mától már kisebb fennakadások lehetnek az élelmiszer-ellátás­ban. A szigetiek nem maradnak kenyér nélkül, csak a szokottnál egy kicsit később kapják meg. K.T. Félévi vizsgák a főiskolai karon Mindenki máshogyan tanul a vizsgákra. Van, aki a kulcssza­vakat jegyzi meg és ezekről „me­net közben" jutnak eszébe a további tudnivalók, s van, aki elolvassa az egész könyvet, mint egy regényt, és miután „képbe került", vési be a legfontosab­bakat. És így tovább. Álldogáló-üldögélő, oda-vissza sétálgató főiskolai Hallgatók a vá­sárhelyi főiskolán. Vaskos tan­könyvek a kezükben, meg tele­­írt-rajzolt füzetek. Nyílik egy-egy ajtó, kilép mögüle egy diák. „Meglett?", hallatszik az izgatott suttogás. „Meg, de rezgett a léc", így a válasz. A félévi vizsgaidő­­szak közepén vagyunk, a szín­hely az SZTE Mezőgazdasági Fő­iskolai Kara. Bicsérdy Gyula fő­igazgatótól tudjuk: a vizsgaidő­­szak főleg az elsőéveseknek okoz gondot, legtöbben a kémiát, a matematikát, és az anatómi­­át-állatélettant tartják nehéznek. - Gyakori, hogy a diákok nem­igen tudnak főiskolás módra, ha­tékonyan tanulni. Az első évfo­lyam első féléve a tanulás tanulá­sáról is szól - állítja a főigazgató. Lássuk tehát, ki és hogyan ta­nul! Harmadéves levelező tago­zatos hallgatók egy emeleti fo­lyosón. Ál­lategészségtan-vizsgák­ra várnak. A kisújszállási Varga Andrea elmondta: ez a legutolsó vizsgája ebben a félévben. - A számvitel, a pénzgazdálkodás, a növénytermesztéstan, a műszaki ismeretek, földműveléstan, és sertéstenyésztés már megvolt - mondja. Ember legyen a talpán, aki ennyiféle, egymástól teljesen eltérő tárgyból egyaránt sikert ér el! Kovács Erzsébet Szentesről jár át Vásárhelyre. Ő írva tanul. - Egyszerűen leírom az anyagot, persze, nem mindent, hanem lo­gikusan, sűrítve, és mire a végére érek, jó része meg is ragadt ben­nem - ismerteti metódusát. So­mogyi Erikától, a harmadéves le­­velezősök évfolyamfelelősétől azonban azt is megtudjuk: a si­ker - mert a levelezősök nagy ré­sze tanulás mellett dolgozik is - attól is függ, hogy az adott mun­kahely biztosít-e pár nap felké­­szülési lehetőséget a vizsgára. Komlós Kitti nappali tagozatos, elsőéves. Állatélettanból, illetve anatómiából vizsgázik - ez az egyik, legnehezebbek között szá­mon tartott tárgy, neki pedig a harmadik vizsgája. - Mint egy regényt, úgy olvasom a tanköny­vet. Mint ahogy a regényben fi­gyelemmel kell kísérnünk a sze­replők sorsát, úgy kell figyelni a tananyagra. S miután átfogó ké­pet kaptam a nagy egészről, sorra veszem a legfontosabb dolgokat - halljuk Kittitől. Irány a katedra másik oldala! - Nem vagyok megelégedve az eddi­gi eredménnyel: ma kilenc hallga­tóból csak ketten vették sikerrel az akadályokat, a többieknek kényte­len­ voltam elégtelent beírni - mondja Kocsisáé Graff Myrtill ta­nárnő. - Tény: nehéz átállniuk az elsőéveseknek a középiskola után arra, hogy egy-egy beszámolóra három-négy helyett három-négy­száz oldalt kell megtanulni. De az évről évre elballagok a megmond­hatói annak: nem lehetetlen. F.CS. Pár nap alatt­­ több száz oldal. Vizsgára várakozó hallgatók a fo­lyosón. Fotó: Tésik Attila •AKTUÁLIS* élelmiszert szállítanak a külterületekre Éjszakai pihenőhelyeket hoznak létre Vásár­helyen azoknak, akiket elzár otthonuktól a havazás. A külterületi iskolákban tanítási szü­net kezdődött. - A helyzet kritikus - értékeli a vásárhelyi hóálla­potokat Csorba Mihály alpolgármester, a hóhely­zet kezelésére a védelmi bizottságon belül létre­hozott operatív bizottság nevében. A Ville­roy&Boch sportcsarnokában, s a Cseres­nyés-kollégiumban szállás nyílik azok számára, akik nem tudtak hazautazni lakhelyükre a hava­zás miatt. A városban található többi, eddig is meglévő összes átmeneti szállás már megtelt. - A képviselők járják a körzeteiket, és ahol kell, szervezik a segítséget - hívja föl a figyelmet Csor­ba Mihály. Az önkormányzat vonalas készülékről hívható ingyenes zöld számán (06-80/820-010) és az egyéb önkormányzati számokon 24 órán át fo­gadják a hóproblémákkal összefüggő hívásokat. Az­­operatív bizottság - tette hozzá Csorba Mi­hály - folyamatos kapcsolatot tart a rendvédelmi szervekkel, a kórházzal, a megyei közútkezelő­vel, és a városi utak hóhelyzetéért felelős A. S. A.-val. A Bercsényi laktanya készenléti erőkkel járul hozzá minden, a havazás kapcsán megol­dandó probléma kezeléséhez. A város kiterjedt tanyavilágában működő kül­területi iskolák - Szikáncs, Batida, Erzsébet, Kút­­völgy - Kiss Irén igazgató, önkormányzati képvi­selő intézkedése nyomán már tegnap hazaküld­­ték az ott tanuló gyermekeket és ma is tart a ta­nítási szünet. Ma a külterületekre, a Vásárhely vonzáskörzetébe tartozó településekre történő élelmiszerszállítás megszervezésével folytatódik a munka. F.CS. Szentes maga nem tud megbirkózni a hóval Iskolazárás Makón és Csongrádon A megye minden városa a hóval küszködött tegnap. Makón és Csongrádon iskolákat kellett bezárni, Szentesen pedig a mű­szaki dandár segítségét kérték az utak felszabadításához. MUNKATÁRSAINKTÓL Szegeden elsősorban a tömeg­­közlekedési eszközök útvonalait és a nagy forgalmú gyűjtőutakat igyekeztek járhatóvá tenni a to­lólapátos gépek. A villamossínek váltóit mégis újra és újra bete­mette a hó, a hidakra egyre nehe­zebben jutottak fel a járművek. A buszok, trolik, villamosok jelen­tős késésekkel közlekedtek, né­hány ki is dőlt a sorból. A Kör­nyezetgazdálkodási Kht. 16 saját munkagépe mellé bérelt még 20 hókotrót, éjszakára a 80 saját hó­munkás mellé még 120-130 em­bert foglalkoztatnak. A mentők is késéssel, de ellátták feladatai­kat, a legtöbbször elcsúszás mi­atti balesetekhez riasztották őket. Az iskolákból tegnap ko­rábban hazaengedték a diákokat. Szentesen tegnap késő délután még járhatóak voltak az utak, de a helyközi járatok már csak a hó­viszonyoktól függően indulnak el a városból. A környező falvakban katasztrofális helyzet alakult ki. A fő útvonalakon tegnap még lehetett közlekedni akár autóval, akár gyalogosan, de ha a havazás ilyen ütemben folytatódik, köny­­nyen lehet, hogy Szentesen meg­áll az élet. Szirbik Imre polgár­­mester lapunknak elmondta: Szentes nem készült fel ilyen tél­re. A város önmaga, mozgósítha­tó erejével nem képes megoldani a problémát. Szirbik a honvéd­séghez fordult: a megyei kataszt­rófavédelmi bizottság engedélyé­nek birtokában a szentesi mű­szaki dandár speciális gépei tart­hatják karban a Szentes-Csong­­rád közötti útvonalat. A város el­ső embere arra kéri a lakosságot, hogy mindenki tartsa tisztán a saját portája előtti járdaszakaszt. Hétfőn és kedden összesen harminc centi hó esett Makó tér­ségében. A rendkívüli időjárás különösen tegnap délelőtt nehe­zítette meg a közlekedést. A sűrű havazás és a hóátfúvá­­sok ellenére nem történt közle­kedési baleset Makó térségében tegnap estig. Mindössze egy busz csúszott le az úttestről; a jármű­vet a pitvarosi szövetkezet erőgé­pe húzta vissza. Mint a makói polgárvédelmi iroda vezetőjétől, Nagy­ György Attilától megtud­tuk, a közlekedésben délelőtt ta­pasztalt problémák ellenére sem a betegellátás, sem az áruszállí­tás nem állt le. Egyedül Kiszom­boron kellett a határőrség segít­ségét kérni, hogy a háziorvos az egyik beteghez eljusson. Délelőtt elterjedt a hír, hogy a Tisza Volán Rt. 12 órakor leállít­ja a buszközlekedést. Mivel Ma­kón sok vidéki diák tanul, az is­kolák igyekeztek megoldani ha­zajutásukat. A három általános iskola összesen nyolcvan-száz érintett tanulóját a szülőkkel tör­tént egyeztetés után a pedagógu­sok a buszállomásra kísérték; csak a napközisek maradtak dél­utánig Makón. A négyszáz vidéki középiskolást ugyancsak haza­engedték még délelőtt. Az Erdei Ferenc és a Juhász Gyula szakkö­zépiskolában a tanítást is abba­hagyták tizenkettőkor. A József Attila Gimnáziumban és a Ju­hász Gyula szakközépiskolában ma nem lesz tanítás. Hogy a rendkívüli szünet folytatódik-e, az az időjárás alakulásától függ - tájékoztatta lapunkat Sipos Már­ta, a polgármesteri hivatal köz­oktatási osztályvezetője. A busz­­közlekedés egyébként végül nem állt le; információink szerint lap­zártakor közlekedtek a vonatok és működött a kiszombori, illet­ve a nagylaki határátkelő is, bár ez utóbbi megközelítése nem könnyű. A havazás miatt több község - Földeák, Óföldeák, Pitvaros és Csanádpalota - megközelíté­se nehézkessé vált tegnap dél­előtt. Rendkívüli szünetet rendeltek el a felgyői és a tömörkényi isko­lában, a csongrádi oktatási intéz­mények egy napra bezárnak a va­sárnap este óta folyamatosan zu­hogó hó miatt. Csongrádon tegnap reggeltől fokozatosan lassult a közlekedés. A folyamatos, intenzív havazás és az erősödő szél miatt a belterü­leti gyűjtőutak tisztítását is egyre nehezebben lehetett végezni. A Városgondnokság valameny­­nyi hóltakarításra alkalmas gépe folyamatosan dolgozott, ennek eredményeként kedd estig a kül­területeken sem maradt a külvi­lágtól elzárt lakott ingatlan, a csatornázás alatt lévő belterületi utcákban viszont legfeljebb csak nyomtaposást végeztek. A városba érkező, illetve onnan induló vonatok viszonylag kis késésekkel közlekedtek, az autó­buszok átlagos menetideje dél­utánra a megszokottnak a két­szeresére nőtt. A csongrádi iskolákból jórészt az utolsó tanítási órák előtt ha­zaengedték a diákokat. Az igaz­gatók arra kérték a bejáró diáko­kat, hogy ma reggel csak abban az esetben induljanak iskolába, ha az időjárás jobbra fordul. 5 Hó havon nem marad, ahol végigmegy a kotró A mentősöket már kiásták Hát most behavazott. Éjjel-nap­pal dolgoznak a vásárhelyi hó­­kotró-sószóró gépek­­ és éj­jel-nappal dolgozik a tél. Fe­héren füstöl a világ. Ülünk a Mercedes hókotró-só­­szóró jármű emeletmagas fülké­jében, s a visszapillantó tükörből látom: amint a hajó orra hasítja, fölpúpozva, a vizet­­ úgy löki lét­oldalra a havat a ferdére állított hólapát. Elöl kotorja, hátul sózza a havat az ultramodern Merce­des. Eltávolítja, amit lehet, amit pedig nem lehet, azt hátul igyek­szik fölolvasztani. Galambos Pál hókotrókezelő mindössze három hónapja dol­gozik az A. S. A. Köztisztasági Kft.-nél, viszont ahol végighalad kocsijával, ott hó havon nem marad. Igen ám, de - a jelen hó­esésviszonyok mellett - ha egy útvonalon végigmegy a hókotró, az mindössze annyit jelent: előbb-utóbb újra végig kell rajta mennie. - Reggel hatkor kezd­tem, este hatig dolgozom, aztán más vált föl - vázolja helyzetét Galambos Pál, aki hatvan-het­­ven kilométereket megy egy-egy műszak alatt a városon belül. Folyamatosan, éjjel-nappal dolgoznak a hókotró-sózók, hu­szonnégy óránként két-három turnusonként váltják egymást a vezetők; éjjel a hulladékszállító járművek sofőrjei ülnek a volán­hoz, fölváltva nappali társaikat - tudtuk meg Reith Imrétől. A kft. ügyvezető igazgatója maga is cir­kál a városban személygépkocsi­jával és ahol a legnagyobb a baj - azaz a hó -, oda irányítja a hóel­­takarítókat. - Ha emitt végeztél, a Klau­­zál-Somonyi-Bálint-Berkenye utcára menj! - hallja Galambos Pál a telefonban és már fordul is a kék Mercedes hókotró. Ahol - alkalmas helyen - lerakja a „ka­nalában" fölhalmozódott havat, embermagas, sokmázsás hótö­meg marad. Vízszintesen szakad a hó, az ablaktörlők járnak, ám Galambos Pálnak időről időre ki kell ugrania a kocsiból, letörölni a törlőkön fölhalmozódott havat. Az ablaktörlők tehát az ablakot törlik - a törlőket pedig a vezető. Itt is, ott is elakadt kocsik. Egyikük akkorát fáról, mint az árral szembe forduló vízibusz, a másik pedig folyamatosan ferdén tud csak, úgy-ahogy, füstölgő ke­rekekkel, haladni, a harmadikat hárman is tolják, és a kocsi el is indul­­ hátrafelé. - Atyavilág - mondja Galambos Pál, mikor be­érünk a Berkenye utcába - hát ezért mondta főnököm, hogy jöj­jünk erre. Húszcentis havon araszolunk, a fehér hófüggönyön keresztül alig lehet kilátni, világvégi, hóval lepett, apró falucskának tűnik Susán, a házak előtt itt is, ott is hólapátolók, seprővel a havat el­hányni igyekvő asszonyok. Akár a tengert akarnák kanállal ki­merni, elég egyetlen szélfuvallat - s máris sokszorosát repíti visz­­sza az ellapátolt-söpört mennyi­ségnek a tél. Járókelő alig, egy-két ételhordós ember igyek­szik csak az ebédért, eszkimónak álcázva. - A mentőállomást és a kórhá­zat már kiástuk a hóból, s a tűz­oltóságot is. De épp most hala­dok a tűzoltóság előtt, és úgy lá­tom, fél óra múlva alighanem le­het újra kezdeni - közli a telefon­ba Reith Imre, mikor kérdezem, hogyan halad a hókotrás. És köz­ben fehéren füstöl a világ. FARKAS CSABA Vásárhely hó alatt. A hóeltakarítók és a tél küzdelme folytatódik. Fotó: Tésik Attila

Next