Állami főreáliskola, Déva, 1898
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ EMLÉKEZETE. Az 1898 szept. 19-iki iskolai gyászünnepély megnyitó-beszéde. Kedves ifjak ! Mélyen tisztelt gyászoló közönség! Mély áhítattal és meghatottsággal borulunk le mi is, kedves ifjak, Erzsébet királyné áldott emléke előtt, mert ha a sötét éjszakából hirtelen előczikázó villámcsapás megrendítő erejével hatott még távol világrészekre is az ő megdöbbentő halálhíre, mennyivel jogosultabb a mi kétségbeesésünk, akik Magyarország Védasszonyát siratjuk az idvezültben, s az elkeseredés békétlenségével zokogjuk: miért, os miért is kelle éppen a mi Nagyasszonyunknak, ennek a megtestesült Jóságnak, az angyali szelidség földi képviselőjének egy minden emberi érzésből kivetkőzött, elvetemült gonosztevő áldozatául esnie? Avagy Magyarország apraja és nagyja nem e megtört lelkű édesanyának, ennek a szent Martyrnak életéért, az ő tengernyi bánatának enyhüléséért röpite-e buzgó imáit már évek óta a magasságos Égboltozat felé? Ám, ha a Halál sötét angyala akkor lepi meg, midőn hét sebből vérző újkori Mater dolorosaként Európa paradicsomi szépségű tájain mérhetetlen szenvedéseinek Gilead balzsamát sikertelenül eshette: tán néma megadással tűrjük vala a végelválás szívrepesztő keserveit. De mikor a földi szenvedések siralomvölgyéből nem a természet megszabott törvényei szerint siratjuk el, hanem egy ádáz gyilkos szentségtelen tőrétől kell elvégeznie jóságban és áldásban páratlan életét: ebben megnyugvást találni, vajmi nehéz, s a keresztényi hit !*