Diárium 1940 (1-10. szám)

1940 / 10. szám - BÓKA LÁSZLÓ: Három vers

242 -As.­ A közönség is kezd már anyagilag kimerülni és szellemileg megcsömörleni ezektől a túlságosan vaskos kötetektől. Ezért reméljük,­­ hogy egyik-másik regénysorozat kényszerű abbahagyása s néhány túlságosan drága, kövér regény „befagyása" kissé kijózanító és mérséklő hatással lesz az írókra és a kiadókra egyaránt. Ha végigtekintünk a „best-seller"-eknek, „remekműveknek", „világhíres könyveknek" stb. magasztalt, többnyire ál- vagy félregényeknek ezen a roppant, kasza halmazán, megértjük, hogy akadnak olyan esztétikusok, akik ebben a ter­mészetellenes bőségben és alaktalan zűrzavarban a regény végső vonaglását látják. S néha, amikor a véletlen gonoszkodásából a rossz regények egész sorozata kerül kezünkbe, vagy beugrottunk egy-egy ügyes és ravasz ötletnek, magunk is hajlandók voltunk igazat adni a pusztulást károgó hollóénekeknek. De azután három dolog megint felébresztette a regényben való bizalmunkat. Először is a sok hamis és fércmunka mellett mégis megjelennek mostanában is igazán művészi értékű és színvonalú alkotások is. Reméljük, hogy a karácsonyra ígért könyvek között is az igazi írók igazi alkotásait olvashatjuk s lesz néhány valóban értékes és igazi regény. Azután a regénynek ebben a mai zavaros kavargásában van valami a korhoz illő. Már­pedig a regénynek mindig igen jellemző tulajdonsága volt a korhoz alkalmazkodni tudó rugalmasság. Hogy lehetne tehát a Ma leg­divatosabb és legáltalánosabban elterjedt irodalmi műfajában, a regényben, világnézeti, erkölcsi, ízlésbeli és tartalmi egység vagy összhang, ha mindez magá­ból a korból is teljesen hiányzik. A mai regényirodalomnak ebben a különböző irányokból összefutó, különböző színű és formájú romokat és hullákat, de remek­műveket is hömpölyögtető iszapos áradásában ott kavarog a kor forrongó, óriási ellentétekben felbomló, hősies és szennyes tragédiája. De a regény elpusztítha­tatlan életereje abból is kitűnik, hogy minden szörnyű merényletet kibír, amelyet a kiadói kapzsiság, a műkedvelői tehetetlenség, az olvasók ízlésbeli eltévelyedése, s néha a nagy tehetség szertelen túlzása vagy romboló lázongása elkövet ellene. Valami ősi ösztön és kiirthatatlan vágy mégis halhatatlanná teszi és pedig a minden idők emberében ott lappangó örök gyermek sóvárgása a mese és a kaland után. Lehet a regény ideig-óráig tiszta vagy kevésbbé tiszta szándékok, nyílt vagy burkolt idegen célzatok kiszolgálója, elmerülhet az üzleti mohóság s a tehet­ségtelenség szülte posványban, ez az ősi teremtő ösztön megint kiemeli onnan az igazi művészet tiszta magasságaiba. Az új, igazi regény halvány körvonalai mintha már meg-megcsillannának a nagy zűrzavar tarka és bizonytalan felületén ME­NE­K­ÜLŐ DAL VERS ÍRÓGÉPRE Írjad fel nevedet a templom falára. Ezt géppel írom, hogy ne lásd kezemnek gyenge reszketését, fejemben tétován topog az értelem. Fáj a sötétség, elmegy innen úgyis, úgyis nemsokára. Hadd tudja az Isten innét való futtod, tán egy serény angyalt még utánad futtat. Szaladj kicsi szolgám, talán még eléred, ott fut a felhőkön, egy csillagra lépett. Üvöltenék mint a vadak, ütnék, harapnék primitíven, de nem merek. Vigyázni kell s csak e géppel ütöm a szívem. Várok, így várok! Édesem te érted és rád, drága szépem. Fejemben tétován topog az értelem. Kopog a gépem. BÓKA LÁSZLÓ.

Next