Diósgyőri Munkás, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-19 / 16. szám
4 Egy elfelejtett szobor... A két nagyvállalat szomszédságában, amerre naponta igen sok dolgozó eljár, áll egy magányos szobor, amelyről egy kicsit elfelejtkeztünk. Talán nem is elfelejtésről van szó, egyszerűen nem is ismerjük, hogy kinek állítottak itt valaha szobrot, illetve emléket. Aki szereti a színházat, az bizonyára örömmel fogja venni azt a pár mondatot, amely bemutatja a ma emberének azt a színművészt, aki a múlt századnak egyik legjelentősebb drámai színésze volt. Egressy Gáborról van szó (1808—1866.), korának legműveltebb magyar színésze, a hazai Shakespeare-kultusz elindítója, valamint Shakespeare-művek fordítója volt. Jó színészi, tapasztalt színigazgatói és rendezői tehetsége mellett kitűnő újságírónak is bizonyult. Az ő nevéhez fűződik az első Magyar Színházi Lap szerkesztése, amely sajnálatos módon egy év után megbukott. Említésre méltó az a megjegyzés, hogy 1844-ben barátságot kötött a nagy magyar költővel, Petőfi Sándorral. Bár ez a szobor kissé távol esik a város centrumától , azért Egressy Gábor emléke mégis több figyelmet érdemelne. Azok a szocialista brigádok, amelyek szeretik a színházat, s közösen már több színdarabot megtekintettek, az éves vállalásaikba bátran bejegyezhetik ennek az elfelejtett szobornak a gondozását, ápolását. Z’oltán László így készül az újság Laptervezés, tipográfia címen jelent meg Radics Vilmos—Ritter Aladár könyve, amelynek „így készül az újság” is lehetne az alcíme. A betű történetétől, a kéziraton és a tördelésen át a nyomtatásig kíséri az érdekes kötet az újság születését. Nemcsak újságírók, szerkesztők, grafikusok, nyomdászok, hanem az újságkészítés iránt érdeklődők és a szép könyvek barátai körében is nagy érdeklődés nyilvánul meg a mű iránt. DIÓSGYŐRI MUNKÁS Bizonyára kevesen tudják még, hogy alig pár hete amatőr képzőművész klub alakult a Lenin Kohászati Művekben. Helyet az ifjúsági klubban kaptak, s az eddig mintegy 12 főt számláló tagság vezetője, Kletz László lett. Laci munkáját tekintve tervező, egyébként pedig a képzőművészet értő művelője és lelkes pártolója, akinek két év óta motoszkált a fejében a klub gondolata, s aki most mindezt — kevés segítőtárssal és sok utánajárással — meg is valósította. Bevezetőként ennyit, a többiről pedig — célkitűzésekről, tartalomról, szervezeti formáról — szólaltassuk meg őt magát. . — Két fő célkitűzése lenne a klubnak. Nagyon sok tehetséges fiatal van vállalatunknál, akik azonban szétszóródnak, gyakran róluk éppúgy nem tudnak semmit, mint ők egymásról, össze kell tehát őket fogni, ösztönözni a képességeik kibontakoztatására, tudatosabbá tenni „művészkedésüket”. Másrészt pedig szeretnénk elérni azt, hogy a gyárban dolgozók között is létrejöjjön egy művészetet értő és szerető közönség. Értük nyílnának meg a különböző kiállítások, értük és velük folynának a viták a klubban. Hogy még pontosabban fogalmazzak, a létrejött amatőr képzőművész klubra vár az a feladat, hogy összefogja és szervezetté tegye az itt dolgozó — s otthon festegető, rajzolgató — fiatalok tevékenységét, s ezáltal „bevigye a képzőművészetet a gyárba.” — Nem szükséges sokat hangoztatni, mennyire fontos szerepet vállal a szocialista embertípus kialakításában a helyesen irányított művészeti tevékenység. Alig hiszem, hogy a galériát gyakran látogatják a kohászok. Ennek persze sok összetevője van, amiket itt nem volna idő kifejteni. Mindenesetre reménykedünk abban, hogy a mi kiállításainkat talán megnézik, már csak azért is, mert a legtöbb esetben az ő mindennapjaik adják a témát. Vagyis, ha a hegy nem megy Mohammedhez, Mohammed (a képzőművészet) megy a hegyhez... A mindennapok még eléggé kialakulatlanok. Minden második héten pénteken jönnénk össze, az ifiklub társalgótermében, amit egyébként kisebb tatarozással kiállítóteremmé is át lehetne alakítani. A klub tagjai valamennyi kohászati szintű pályázatra beneveznének munkáikkal. (Pl. Alkotó Ifjúság, DIN stb.) Gondoltunk arra is, hogy egy bizonyos színvonal elérése után kiállításcseréket rendeznénk, testvérklubokkal vennénk fel a kapcsolatot, művészeket hívnánk meg beszélgetni, zsűriztetni. Az első kiállításunk egyébként április 5-én nyílt meg, amelyen hat klubtag alkotásait mutattuk be. Az első kiállításhoz az első nagy öröm is társult, mert Papp László fércművész látogatott meg minket az elmúlt héten, s úgy a kiállításról, mint a klubról nagyon kedvezően nyilatkozott. Befejezésül egy kérdés: Ki lehet klubtag? — Minden olyan, a kohászatban dolgozó amatőr képzőművész, aki magáévá teszi közös célkitűzéseinket, és vállalja az együttműködés kötelező fegyelmét, hiszen a tagok társadalmi tevékenységet fejtenének ki, amelyért külön juttatás nem jár. K. G. Amatőr képzőművészek klubja rV ID1»?, április tűt Kulturális ajánlatunk Képzőművészetet kedvelők figyelmébe ajánljuk a Mini Galériában április 22-én nyíló kiállítást, ahol Seres János festőművész akvarelljeit mutatja be. Seres János a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendéke volt. 1947 óta a miskolci művésztelepen él, és az egri Ho Si Minh Tanárképző főiskola adjunktusa. Amatőr képzőművészek munkái is láthatók a Gárdonyi Művelődési Házban április 21-től. A kiállításon a művelődési ház szobrász szakkörének grafikai anyagai láthatók. Könnyűzenei hangversenyre hívja a Rónai Sándor Művelődési Központ április 20-án 19 órakor az érdeklődőket. EXPRESS-show, Angyal János parodista és Nagy Éva közreműködésével. A Diósgyőri Vasas Művelődési Központ április 20-án 15 órakor a Költészet napja alkalmából találkozóra hívja az irodalmat szeretőket. Vendégeink Rotkó József és Buda Ferenc költők. Mindketten József Attila-díjasok. Ratkó József 1975-ben SZOT-díjat is kapott. Ugyancsak a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban április 24-én 17.30 órakor a Pódium ’77 sorozat keretében Psota Irén Kossuth-díjas, kétszeres Jászai-díjas művésznő önálló zenés előadói estjére hívjuk az érdeklődőket. Az üzemi Dolgozók Általános Iskolájában április 26-án 14.30 órakor rendhagyó irodalomóra lesz- Nagyon fáj... címmel. Közreműködnek Zoltán Sára és Kulcsár Imre, a Miskolci Nemzeti Színház művészei. A királylány zámolya című filmet ajánljuk a mozilátogatók figyelmébe. A színes magyar film cselekménye a második világháború utolsó heteiben zajlik. Főszereplő: Balázsovits Lajos. Filmfesztivál Miskolcon A Szakszervezetek Országos Tanácsa, Miskolc megyei Város Tanácsa és több más intézmény az idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg a miskolci filmfesztivált. Az előkészítő bizottság szerdán Miskolcon tartott ülésén György István, a fesztivál igazgatója bejelentette: a végleges program szerint az SZMT székházában berendezett „fesztiválpalotában” május 5—10. között 9 híradó-, 14 animációs, 18 dokumentum-, 21 népszerű-tudományos, valamint három hosszú dokumentumfilmet mutatnak be. A versenyfilmeket 13 tagú zsűri bírálja el, amelynek elnöki tisztét Ortutay Gyula akadémikus látja el. A zsűri döntése alapján adják ki a fesztivál fődíját, valamint a Borsod megye és a Miskolc megyei város Tanácsa által alapított díjakat. Kiadnak kategóriadíjakat is. A fesztivál keretében „kihelyezett” vetítésre kerül majd sor Kazincbarcikán, Leninvárosban, Mezőkövesden és Szentistván nagyközségben is, ahol a nézők találkoznak a filmek alkotóival. Ezenkívül Miskolcon 25 helyen tartanak vetítést egyegy témához kapcsolódva népszerű tudományos fímekből. Ilyen vetítés lesz többek között a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A fesztiválra mintegy 30 külföldi vendéget várnak. Arcok a munkáskultúra rivaldafényéből.. Idézet a DIÓSGYŐRI MUNKÁS elődje, a SZÉN ÉS ACÉL 1947. április 14-i számából: „A Jószerencse munkásszínjátszói, Kós Károly: Budai Nagy Antal című történelmi drámáját mutatták be. ” VOJTILLA LÁSZLÓ a címszerepben művészi fejlődésében a beérkezésig jutott el, alakítása az átszellemült szabadsághős, a felelős népvezér és eszméiért önboldogságát feláldozni kész férfialak daliás megtestesítője . Wojtilla László, a 40-es, 50-es évek vasgyári munkásszínjátszásának egyik vezéregyénisége, aki drámai szerepek mellett mint operettbonviván is emlékezetes sikereket aratott, még ereje teljében dolgozik a Lenin Kohászati Művek tervezőirodáján, amikor felkerestem, és régi kultúrmunkája felől kérdeztem, rajzasztalán a kovácsoló gyáregység távlati fejlesztési témáival foglalkozott. — Életem talán legszebb korszaka volt a munkásszínjátszó társulatban eltöltött évek— kezdte el visszagombolyítani az emlékezés fonalát. — A Jószerencse Dal- és Önképzőkör már a felszabadulás előtt is mágnesként vonzotta magához a kultúrára szomjas munkásfiatalokat. Zóni László, aki egyszemélyben volt színész, rendező, díszlettervező és díszletfestő — évek folyamán kitűnő szervező munkával olyan ütőképes színjátszó társulatot hozott össze, mely igényes zenés és prózai művek magas színvonalon való előadására is alkalmas volt. A felszabadulás előtt, 1942 nyarán a diósgyőri vár és strandfürdő közötti területen kialakított szabadtéri színpadon adtuk elő Huszka: ERZSÉBET című történelmi tárgyú nagyoperettjét Zóni László látványos rendezésében. Csak érdekességként említem meg, hogy a szereplőgárda a statisztériával együtt mintegy 200 főt tett ki. Fiókja mélyéről egy dossziét vett elő, és abból egy korabeli régi miskolci újságlapot tesz elém. A kultúrrovatban vastagbetűsen szedve olvasható: „Nagyszerű sikert aratott az ERZSÉBET diósgyőri szabadtéri premierje. Romantikus környezetben, pompás rendezésben, csodálatos díszletekkel, kosztümökkel és feledhetetlenül szép előadással kedveskedik látogatóinak a Jószerencse Dal- és önképzőkör.” — Nemcsak operettet, hanem drámát is játszottunk a diósgyőri vár szabadtéri színpadán. 1943 nyarán bemutattuk a FÁKLYALÁNG című Illyés Gyula művet, melynek bemutatóját sajnos légiriadó szakította félbe. A háború megtizedelte együttesünket, de a felszabadulás után maroknyira zsugorodott gárda a vasgyári fiúiskolában, a lillafüredi Palotaszállóban sebesült szovjet katonák részére adott elő több alkalommal vidám szórakoztató műsort. Megalakult hamarosan a kultúrosztály, Zóni László függetlenített rendező lett, és ő megszállottsággal párosuló fáradhatatlan szorgalommal szervezte újjá az együttest. A BUDAI NAGY ANTAL című drámával, melynek címszerepét játszottam, a munkásszínjátszók országos fesztiválján értékes helyezést értünk el. A vasgyári szimfonikus zenekar, a száztagú Palestrina-kórus közreműködésével óriási sikerrel adtuk elő Johann Strauss CIGÁNYBÁRÓ-ját a vasgyári teniszpályán kialakított színpadon több alkalommal. Ebben a produkcióban, amely a megye minden részéből vonzotta az érdeklődőket, Gábor diákot alakítottam. Utána sorakoztak a Csárdáskirálynő, a Viktória, Mézeskalács, Árvácska operettek bonvivánszerepei, és talán a legkedvesebb zenés szerepem. Solovjev CSENDHÁBORÍTÓJÁ ból a Naszreddin Hodzsa feledhetetlen figurája. Azután a sok kedves partner, akik közül már többen nem élnek. Az idősebbek közül ki ne emlékezne Benke Béla bácsira, akitől sokak szerint zsupánabb Zsupán még az Operaház színpadán sem szerepelt! Az ünnepelt primadonnák: Csordás Rózsa, Kerekes Ilonka, Marázs Ilona, az örökmozgó, temperamentumos szubretiek: Kelemen Irén, Fizer Erzsi, a kacagtató komikusok: Marázs István, Tranzik Zoltán és Fekete Alajos, aki innen indult el a népszerűség útjára. És még sorolhatnám tovább a neveket, például Pléh János, aki Pákozdi néven a miskolci színház erőssége volt. Májercsik Rezső, aki a színházigazgatói székig vitte. — Az ötvenes években megszűnt a munkásszínjátszás Diósgyőrben. Utána milyen területen működött tovább? — A Diósgyőrvasgyári Művészeti Együttes megalakulásával sajnos megszűnt az a tulajdonképpeni munkásszínjátszás, mely átvészelte a fasizmus legdühödtebb éveit. A népszerű Vasgyári Szimfonikus Zenekart szétszedte az alakuló Miskolci Filharmónia, a színjátszók javaiból színészek lettek. Én, akit sikereim teljében korábban szerződésajánlattal a fővárosi Madách és Operettszínház is megkeresett, nemet mondtam, s hű maradtam a munkásszínjátszáshoz. A művészeti együttesben konferansziéként és énekesként hosszú éveken át működtem. Részt vettem szovjetunióbeli turnén, ahol szerepeltünk a moszkvai rádióban és televízióban, turnéztunk Csehszlovákiában és idehaza, az ország miden nagyobb városában . A Marx téren szép ütemben halad a régóta óhajtott, korszerű berendezésű vasgyári kultúrház. Mi a véleménye, elképzelhető lenne ma, 1977-ben a munkásszínjátszás újjáéledése? — Feltétlenül! Véleményem szerint ma, a televízió korában is van helye és jövője az amatőr jellegű munkásszínjátszásnak. A „Ki mit tud?” most befejeződött sorozata is igazolja, mennyi öntevékeny amatőr színjátszó csoport működik az országban. Nem hinném, hogy szellemi téren amortizálná magát a sok millió forintba kerülő modern kultúrotthon, ha az csak időközönként megrendezett OR1 esztrád műsorainak adna otthont. Régen a már lebontott Lovardában, mostoha körülmények között tartottuk előadásainkat telt házak mellett. Az új kultúrotthon átadásával korszerűbb körülmények között működhetne az amatőr színjátszás, melyet érdemes volna életre kelteni. Természetesen kellene hozzá egy jó szervező, és olyan megszállott, fanatikus, fantáziadús, szakavatott rendező, mint amilyen annak idején Zóni László volt! Wojtilla László jelenleg 55 éves, a 40. szolgálati évét tapossa az LKM-ben. Több évtizedes kultúrmunkája mellett a munkában és a munkásmozgalomban is derekasan kivette a részét. A felszabadulás után aktív tevékenységet vállalt a párt- és szakszervezeti életben. Jelenleg a műszaki igazgatóság szk szervező titkára, kiváló dolgozó, kiváló újító, a felszabadulási jubileumi emlékérem tulajdonosa. Amint elnézem markáns vonásait, ma is délceg tartását, nem nehéz felfedezni benne a régi, nagy sikerű szerepek drámai hősét, örökzöld operettek közkedvelt bonvivánját, Solovjev feledhetetlen Naszreddin Hodzsáját. Ha a közeli években az új kultúrház felavatásával újjászületne a nagy múltú régi vasgyári amatőr munkásszínjátszás, véleményem szerint a szervezők még mindig számíthatnának reá ... KRISTON BÉLA Vadas Zsuzsa felvétele