Domanovszky Sándor et al. (szerk.): Ősműveltség és középkori kultúra - Magyar művelődéstörténet 1. (Budapest, 1939)

Bárányné Oberschall Magda: A kézművesség első nyomai

586 A KÉZMŰVESSÉG ládikaveretek, evangélisták szimbólumát tartalmazó keresztszervezetek, könyvtáblakapcsok, zománcos korongok (dettai lelet) is, melyeket méltán tarthatunk magyarországi próbálkozásoknak. Nem tekinthetjük azonban hazainak azt a négy figurális díszű zománcos korongot és két zárópántot, mely a hagyomány szerint arról a ládáról való, amelyben a XVII. századig a szent koronát őrizték. A XIV. században új zománctechnika honosodik meg hazánkban: az olasz eredetű, ezüstalapra vésett rajzú, áttetsző zománc divatja, melynek hazai példáit, az iglói pacifikálót, körtvélyesi ciboriumot és egy ezüstlemezes rézciboriumot már más kapcsolatokban tárgyaltak. Az aranyalapú n­ellónak egyik legkorábbi nyugati példája a Kígyóspusz­tán lelt aranycsat és négy invokációs feliratú kerek gomb. A XIII. század derekán készültek; a csatán ábrázolt csatajelenet a magyar lovagi rend viseletére és fegyverzetére vonatkozólag egyik legfontosabb kultúrtörténeti forrásunk. Hazai bronzöntésünk jelentékeny emlékei az Árpád- és Anjou-kori harangok és keresztelőmedencék. Úgy látszik Szepesség és Erdély a leg­korábbi ércöntő mesterségünk főtűzhelye. Központja a Szepességen Igló volt a XIII. századtól a középkor végéig, emlékanyagunk legnagyobb része innen származik. Az iglói Gaal Konrad mester öntötte Nagy Lajosnak a Aranym­elles csat és gombok a XIII. századból. Kígyóspusztai lelet. (Magyar Nemzeti Múzeum.)

Next