Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi törekvései (Budapest, 1921)
1. Bevezető. Már a múlt század nyolcvanas éveiben, a doktrinér liberalizmus legsötétebb napjaiban, akadtak józan és előrelátó hazafiak, akik a zsidóság mohó és kíméletlen törtetésében aggasztó nemzeti veszedelmet láttak és hazafias aggodalmaiknak nyílt és becsületes kifejezést is adtak. Verhouay is egyike volt a nyílteszű és tetőtől talpig tisztességes politikusok kisded csoportjának, akik nem úsztak a divatos hullámok piszkos árjával, hanem szembe is fordultak vele, ha hazafias meggyőződésük úgy parancsolta, még akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a további küzdelem hiábavaló és csak önnön romlásukat idézheti elő. Az ország urai c. művében szinte prófétai ihlettel rajzolta meg a jövő Magyarország zsidó járom alatt nyögő szomorú képét. Istóczy Győző lángoló beszédekben ostorozta a zsidóság bűneit s a magyarság indolenciáját. Sajnos, ezeknek az antiszemita sibyiláknak intő, óvó, könyörgő szózatait a liberalizmus akkortájt közkeletű frázisai túlharsogták. A sajtó javarésze zsidó érdekeket szolgált és középkori sötétencnek, klerikális népbonzítónak, reakciós gazembernek nyilvánított mindenkit, aki a zsidóság uszályhordozójának fel nem csapott. A nyolcvanas évek antiszemita mozgalmainak letörése után a magyarság bekötött szemekkel haladt sírja felé, ahová őt a zsidópénzen megvesztegetett „hazabölcsei“ vezették. A világháború rémes eseményeinek, a hadiuzsorások, papírbakancsszállítók, papírszövetgyárosok, élelmiszerhamisítók, árdrágítók, katonaszabadítók, nemzetrontó agitátorok, hazug demagógok, bolseviki szédelgők.