Cabral Lajos: Az áldozatok szava. Szabadkőműves terrorizmus: adatok egy világámító szövetség történetéhez (Budapest, 1911)
A múlt év októberének első felében egész Európát izgatottságban tartotta a portugál forradalom híte. A politikai átalakulások mellett főleg azok az intézkedések foglalkoztatták a közfigyelmet, melyek a portugál egyház és főleg a szerzetesek ellen irányultak. Lapjaink távirati rovatai telve voltak izgató tudósításokkal, melyeknek refrénje az volt, hogy a papok és szerzetesek nem akartak engedni a „nép" akaratának, fegyveres erővel szegültek ellen a köztársasági rendszernek s midőn a „nép" jogos felháborodásában megostromolta házaikat, az ablakokból a szerzetesek bombákat vetettek a nép közé. Még az apáczák is fegyveres erővel léptek a katonaság elébe, amiben csak az volt a különös, hogy soha senki sem sebesült meg a republikánus katonák és a „nép" közül, hanem mindig csak a szerzetesek közül. Végre is mit tehetett egyebet a bölcs forradalmi kormány? Száműzte a bombavető, népre lövöldöző szerzeteseket, főleg miután rájött, hogy titkos fegyvertáraik, rengeteg pénzük és földalatti rejtett alagútjaik vannak. Mint minden jól rendezett, elzsidósodott országban, úgy minálunk is hatalmas visszhangra találtak a „saját tudósítónktól“ eredt táviratok. Bulvárlapjaink és egyéb szabadkőműves befolyás alatt álló orgánumaink azonnal öles czikkeket közöltek a „Bombavdő jezsuiták" és „Lövöldöző apáczák" rémtetteiről. Cáfolat nem jött — nem csoda, hisz a világsajtó legtöbb nagyobb hírlapja zsidó s a nemzetközi távirati ügynökségek kivétel nélkül szabadkőműves és katholikusellenes kezekben vannak; azok pedig, kikről a rágalmak szóltak, börtöneik mélyén ülve vagy idegen tájakon bolyongva s menhelyet koldulva, nem értek rá czáfolatok írására — s ennek következtében ország-világ elhitte a tele tüdővel hirdetett rémmeséket. Most azonban meghallatta szavát az üldözöttek és megrágalmazottak egyike is, még pedig éppen a leginkább meghurczolt szerzetesrend tartományi főnöke, kit a forradalmi hősök embertelensége legközelebbről érintett. Mi csak az „audiatur et altera pars“ álláspontjára helyezkedünk, midőn ezt a szózatot minden igazságszerető embernek figyelmébe ajánljuk. Hasonlítsuk csak össze az ellentanu vallomását s az ítélet nélkül büntetettek tiltakozását a gyűlölködés, rágalom és ezernyi vádak azon özönével, melyet oly fékevesztett, tobzódó szenvedélyességgel kürtött világgá a világ,é fel a szabadkőműves befolyás alatt álló távirati irodák révén. A 20. századnak örök szégyenfoltja marad az a tatárjárás iszonyat?