Dunaföldvári Part-oldalak, 2001 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
Két világháború között A z előző számban Gallai Lajosné, Schwarz Ica nénivel kezdett beszélgetés folytatása a dunaföldvári zsidó hitközség tagjainak életéről, szokásairól. Az ünnep nálunk péntek estétől szombat estéig tartott. Gyertyagyújtáskor fonott kalácsokat ettünk, pénzt tettünk a perselybe a szegényeknek. A templomban volt ez a persely? Nem, otthon, mint még sokaknak.. Alkalom gyakran kínálkozott az adakozásra, kenyérsütéskor mindig tettünk bele, vagy ha valami baj elkerülte a családot, vagy öröm érte. A választott vezető emberek időközönként, de általában az őszi ünnepek előtt jöttek, és elvitték a pénzt. Temetőbe ritkán jártunk, de évfordulókor és az Újév, valamint a Hosszú nap közötti időben mindig kimentünk. Otthon gyertyát gyújtottunk a meghalt családtagokért, évfordulókor huszonnégy órán át égett. A zsidók nem visznek virágot a temetőbe, helyette pénzt adnak a szegények kasszájába. Koszorú sincs, kavicsot tesznek a sírra. Ez a szokás a Negyvenéves Vándorlás idejéből maradt fenn, akkor a halottakat azonnal el kellett temetni, és kőhalommal védték a sírt. A halottat kiflibe, lenvászon, csipkés ingszerű ruhába öltöztetik. Ilyen ruhában esküszik a férfi, és a korábban távozó házastársat ebben temetik el. Temetéskor nincs pompa, érckoporsó, nem temetkeznek kriptába. Az ortodox zsidók nem Földváron, hanem Pakson temették el halottaikat. A temetőt nem ürítik ki, a sírhely végérvényesen a család birtokában marad. A konyha mennyiben különbözött egy mai háztartástól? Nálunk kóser háztartás volt. Disznóhúst nem ettünk, csak marhát, borjút, birkát. Kóser a kérődző hasított patájú állat. A hús a vágástól számított három napnál nem lehetett régebbi. A Nagyoknál és a Somogyinál vásároltunk. A boltban tartózkodott a kántor (pl. Engelberg, Weinberger), csak az ő jelenlétében adhatták ki a kóser húst, amit ő vágott. A kántor úgy tudta elvágni az állat nyakát, hogy az nem szenvedett. Például a csirke nyakán kis vágást ejtett, a fejét hátrafordította, attól elbódult. Csirkét, libát, kacsát, pulykát fogyaszthattunk. Vadat nem lehetett, mert azok szenvedtek. A templom mellett volt egy hely, ahová meghatározott időben el lehetett vinni a kántorhoz a szárnyasokat. Az ortodoxok a paksi baromfi vágóhídra jártak. Kacsát rengeteget vágattunk, mert kacsazsírral főztünk, meg ceresszel, ez egy margarinszerű, növényi eredetű zsiradék volt. Az edényeket sem keverhettük össze, külön volt edényük a zsíros és tejes ételeknek. Zsíros koszt után hat óráig nem volt szabad tejes ételt enni. Tejes étel után fél óra múlva bármit lehetett fogyasztani. Ennek is egészségügyi oka volt. Sok fokhagymát használtunk főzéshez, de nyersen is ettük. Borssal, gyömbérrel ízesítettük az ételeket. Halat szabad volt fogyasztani? Igen, anyám fejbe kólintotta, olajban sütötte ki. Milyen volt egy vidéki esküvő? A fitalok sátor alatt esküdtek. Az esküvő ha a szabad ég alatt kötik, nem a sátor alatt, érvénytelen. Ez Való оi , egyébként zsidó házasságot nem lehet felbontani. A sátor héber neve hüpe. (Olyan, mint a hordozható baldachin.) A menyasszonyt nem láthatta a vőlegény, csak az esküvő után. Az arcát fátyollal takarták le, fején koszorút viselt. A vőlegény kiflit húzott ruhájára, s egy másik szobában várt. Otthon, vagy a templomban tartották a szertartást, aminek a végén a férj rálépett és összetört egy poharat, hogy a házasság törhetetlen legyen. A gyűrűt egymás mutatóujjára húzták, mert ez az ujj mutat a szív felé. Megcsókolták egymást, és szerencsekívánságok mellett ittak a kóser borból. Kóser bor az, amit zsidók szüretelnek, kezelnek, a szőlőművelés minden műveletét ők végzik. Házasulandóknál, szegényebb házaknál nagyon érdekes szokás volt: az apa végigkoldulta szinte az egész országot. Megmondta, férjhez megy a lánya, szüksége lenne támogatásra, és mindenki adott valamit. Kálmán Mór (szőke Kohn) nyolc Adler lányt „adott férjhez“ úgy, hogy a boltjából bizományba elvitt áru árát nem számoltatta fel. Tartottak keresztelőt? Nem, keresztelő a zsidóknál nincs. A fiúkat a kántor egyhetes korukban körülmetélte. A tizenhárom éves fiúk tanultak egy imát, amit a Tóránál elmondtak, ez egy felnőtté avatási szertartás volt. Istentiszteletet a nők számától függetlenül csak akkor lehetett tartani, ha jelen volt legalább tíz tizenhárom évét betöltött férfi. Ifjúsági szervezetük volt? Voltak zsidók a cserkészek között, vízicserkészek. De működött külön ifjúsági szervezetünk is, a Makai Emil Szervezet. Ez már akkor volt, amikor jöttek a megkülönböztetések, a munkaszolgálat. Előadásokat szerveztünk szavalással, tánccal. Sokan megnéztek bennünket, mert akkor már nem mentek színházba a zsidók. Sok pénzt adtak, így tudtunk lemezjátszót venni. Arra szórakoztunk, táncoltunk néhány fiatalabb zsidó fiúval, akiket még ekkor nem hívtak be munkaszolgálatra. Scheiber Sándor nemzetközi hírű hittudós, a későbbi budapesti főrabbi Dunaföldváron kezdte papi hivatását Dr. Partos Sámuel rabbi halála után évekig a kántor látta el a papi teendőket, aki 1939-40 körül pesti rabbi fiaként került Földvárra. Csodálatos szentbeszédeket tartott! Aranyszájú papnak hívták. Legényember nem lehet kinevezett pap, csak ha már megnősült. Elvette egy rabbi lányát. 1944. március 18-án elutazott Pestre Többet nem jött haza, de életben maradt. Amikor hazajöttem a deportálásból, bent volt a hitközségnél Budapesten. Rögtön behívott, meséljek a földváriakról, meghívott a lakására. Később még többször meglátogatott. Nyolc évig Angliában dolgozott, professzor, elismert ember lett. Kiss Éva Ica néni a kosaraknál, a volt „Nájlon“-ban Prágai zsidótemető