Dunántúl, 1956 (5. évfolyam, 15-20. szám)

1956 / 15. szám

2­­KERESZTURY DEZSŐ: RENDÜLETLENÜL holdas rémületében. Meghal! súgja az indás vak szövevény. Meghalsz! buktatják orv gyökerek. Csak sejti az ellenséges csillagokat s lesodorja örvényébe az ájulás . .. Szelíden betakarja jótékony pólyával az éj; már szunnyad; a gyep hús harmata fürdeti; kristály szél friss kortyait issza, s álmait őrzi a termő földek mély nyugovása. II. Nézd, hogy zsendül a célját-lelt tavasz! Esztelen árja ép formákba feszül s növekedve mutatja, mivé lesz éretten. így nő fel a társak, elődök, utódok termő egységében a férfi: megérti az ember törvényét s az örök múláson álélvá merengő részvétéből biztos erő forr: nem siratója, orvosa lesz, úgy készül, a kínnak.­­ A nyár aranyában, zöld lángoszlopok újongása, tömör jegenyék közt műveit föld, műhely, hámor, vasút emberi rendje ontja a fénylő füst-port. Homloka hő verítékét kérges kézzel törli a munkás emberiség . . . Most lelte a férfi meg észben, szívben, hű sokaságban azt a hazát, hol majd szabadon növekedhet a dolgos nép a szelíd földön, hol a törvény és az igazság egy lesz: erőszaknak ne adózzék már a szegény. • És bízvást indul sorsa elé: szép homloka boltján ég a napot kereső bátorság. Teljesen él, mit vágy, bajos aggodalom vert fel benn, teli nyugalommal mondja ki. Mint a gyümölcsfa, köszönve fogadja az élet annyi ajándékát, s szétosztja magát, hogy a gyengét megnemesítse, hogy új néppel hódítson erősebb országot... S aki másért fárad, a földi valóság nyűgeiben sem hagyja el ifjúsága sugalló álmát: szebbé, jobbá tenni a földet a fajta új ivadékainak, szolgálni tudással, erővel, dallal a béke derűs művét a parányi világok emberi végtelenében . . . Jó kedvvel teszi dolgát; kancsi tudósok, ál-költők, szó-honfiak undok lápjain át ver utat, s ha kiforr, felkel a szabadság véres zászlóit felemelve a nép s aki hű, nem szánja se vére, se élete áldozatát, hogy a honban méltón éljen a nemzet: bolydúl ő is a bollyal, tettel is állva a vers igazáért. Látja a dúlás ördögeit az ítéletidőn, jégfelleg ölén gyűlt villámfénybe bukó sereget, s megy híven, erősen, rendületlenül. . .

Next