Dunántúl, 1915. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)
1915-08-01 / 175. szám
4. oldal, sajátságokkal érvényesülni. Krisztus az asztal végén ül, és megáldja a kenyeret; fenséges mozdulatára figyel a tanítványok serege, csak Judrás sompolyog ki a színtérről. Annak ellenére, hogy Krisztus nem ül a kép közepén, mégis ő a jelenet centruma, amit a művész javára kell elkönyvelnünk. József eladásának jelenetén az alkudozó testvérek csoportját dicsérem finom jellemzése és felépítése miatt. Pendentje, Krisztus kicsúfoltatása bár kevés eszközzel, mégis jól van megoldva, összesen két alakkal van a csúfolok serege érzékeltetve s mégis könnyen felfogjuk a jelenet tartalmi vonatkozásait. A közönyösen bámészkodó római katona még inkább emeli a két csúfolódó heves aktivitását. Az érckígyó és Krisztus a keresztfán van ezután eszmei kapcsolatba hozva. A Laokoon-csoport szenvedőjének gyötrelmeire emlékeztet a kígyótól megcsípett ember vergődése. Krisztus a keresztfán ellenben nyugalmat sugároz ki a környezetre. Anyjának fájdalma sem nyilvánul drámai mozdulatokban, hanem csak csöndes zokogásban. Szent János gyöngéd részvéttel támogatja őt. Magdolna arcát födi el kezével; őt sem akarta a művész általános szokás szerint zajos hatások eszközévé megtenni. Ezzel megóvta képének méltóságát. A hal gyomrából kimenekült Jónás prófétát a feltámadó Krisztussal hozta párhuzamba a festő. A parton térdelő prófétát sirályok lebegik körül, hátrább a hal nagy szája meredt a néző felé. Krisztus sírjának kőlapját egy angyal szorítja a legyőzött sátánra s fölöttük a diadalmas Megváltó lebeg az égi fény felé. E felfogás mindenesetre a biblia dicséretes tanulmányozásának eredménye. Végre a Dürer azon kalyptikus lovasain látható sajátkezű paripáktól vont tüzes szekéren mennyire emelkedő Illés próféta és a Szentlélek eljövetele zárják le akét ciklust. A Szentlélek eljövetelén ismétlődik az a szerkezeti megoldás, hogy a főalak, itt Szűz Mária, nem a képmező közepén, hanem a végén foglal helyet s mondhatjuk ismét sikerrel. Ki kell még emelnem az apostolok fejeinek finom megmintázását, szinte aprólékosan gondos kidolgozását. Természetesen a rövid leírások nem nyújtanak fogalmat e b a ner előkelő, gyakorlott rajzművészetéről, s arról, hogy a legharsogóbb színekkel, szöges kontrasztokkal hogyan tud bánni. Az arcok szépsége, a szent tárgyakhoz simuló méltóságteljes kifejezési mód ugyancsak nem szoríthatók a szavak bilincseibe. Az ilyesmit látni kell. A mennyezeti madraillonokról már elmondtam rövid jellemzésemet, itt a teljesség kedvéért csak a képtárgyakat akarom felsorolni. A kórus felőli mezőben szent Bálint, Imre, páduai Antal és Flórián, a szentély felé esőben szent Anna, nepomuki János, Vendel és József vannak megfestve. A középső mező jelvényei: Isten báránya, könyv és égő gyertya (Krisztus a tanító), kehely és ostya (Krisztus, pap), tiara és kulcsok (Krisztus király), Krisztus monogramm. Jézus és Mária Szive, a négy evangélista és kereszt, horgony, szív, (hit, remény, szeretet.) A két képszalag alá még négy kerek mezőbe szent Borbálát, Rafael arkangyalt, Fábián és Sebestyént és a kereszt feltalálását és felmagasztalását festette a művész csak azért, hogy a csupán szőnyegmintával fedett falak nagy felületeibe élénkséget vigyen. A diadalívre a Szentháromság került, négy lebegő angyallal, kik áldozati tüzet lobogtatnak és rózsákat szórnak a Szentháromság felé. Figyelemreméltó, ahogyan mindez az évre komponálva van, ahol épen a Szentháromság csoportja részére nagyon kevés hely állt rendelkezésre. Az alakok ügyes elhelyezése folytán megmenekült a kép a jelentéktelenségtől, ami itt baj lett volna, mert a belépő tekintete ide esik leger’ő'-'Zor. Az aktualitásnak is jutott hely a laskafalvi templomban, egy háborús kép alakjában. A plébániából való, hősi halált halt katonák neveit márványtáblára akarja vésetni a kegyelet. Ehhez a táblához szolgál magyarázatul a kép, mélyen a haldokló katonának megjelenő Krisztust látjuk. A tábla alatt a négy apokalyptikus ló száguld, a háború borzalmainak szimbólumai. A kereten ,a szövetséges zászlók adják a dekoratív részleteket, mindenesetre többet mondó emlék leszen e kép, mint a tömegvállalkozás által előreláthatólag özönnel szállítandó sivár táblák és lélektelen obeliszkek. A mondottak összegezését, úgy gondolom, bátran az olvasókra bízhatom. Különben a jó munka önmagát dicséri, ami világosan kitűnik abból, hogy a laskafalui templom festményei már hoztak egy újabb megrendelést Gebauer számára. Erős a reményem, hogy egyházi művészetének pályafutása, mely a magyarszéki templom poetikus kifestésénél indult meg s Laskafalun már is virágba szökkent, emelkedő irányban fog haladni az új feladat megoldása felé. De kalapot emelek a laskafalvi plébános, Müller Károly előtt is, a ki alkalmat nyújtott a művésznek álmai megvalósítására s nem elégedett meg élelmes üzérek mások hulladékain rágódó mesterkedésével. Lelke gyönyörűséggel telhetik meg, mikor templomának harminchárom figurális, eredeti kompozícióján megpihen. Nincs ehhez foghatóan festett templom a pécsegyházon kívül az egész megyében. Legyen e példa ösztönzés arra, hogy művészeknek adjunk munkát egyházainkban, ők a hírnevüket kötik műveikhez s azért minden erejüket latba vetik, minden tudásukat gyümölcsöztetik. Az egyházdiszítő vállalkozó ellenben értelmetlenül beszajkózott, mustrakönyvekből kiollózott dús dekorációkkal hódítja meg a járatlanokat, ülteti föl az avatatlanokat. És ezért az ásításra vagy bosszankodásra késztető működéséért pénzt és dicséretet kap, a művész meg elsenyved. Adjunk feladatokat a művészeknek, hogy templomaink ne csak a vallás várai, hanem az egyszerű nép ízlésének nevelői is legyenek, mint voltak az egyház dicsőséges múltjának a művészvilágot megbűvölő, megtermékenyitő napjaiban. Dr. Szőnyi Ottó. ____________,JOMÁNTÚLU____________ Vasárnap. Augusztus. 1. Hullámzó Balaton tetején. Hát még most is vannak fürdőzők? kérdik alattomos arccal a hypokriták. Ez már mégis csak botrány, hazaárulás ilyen nehéz időben fürdőre menni! Hát kedves uraim, igenis vannak fürdőzök, és önöknek nincs semmi okuk ezen megbotránkoznii, azoknak a fürdőzőknek igazuk van. Mert hiszen nem minden fürdőzést kelll „csak“ szórakozásnak és pénzfecsérlésnek tekintetni, hány olyan ember van, aki egészségi szempontból nagyon is reászorul a fürdőzésre, az üdülésre. A városi rész levegőben, sokszor talán szűk lakásban hány embernek idegeit éri meg a folytonos munka. A közjóéért kifejtett hivatalos munka hogy töri meg a legerősebb fizikumot is, a sok gond, lázas tevékenység először elrabolja az álmot, azután megszünteti az étvágyat, letépi szirmonként az arcról az egészség pírját, és miként a tejéről lemetszett virág, sziinte láthatólag hervadt, esik össze a legerősebb fiatalember is a sok munkában. Hát az ilyennek ne legyen joga üdülni, magát kipihenni, a további munkára új erőt gyűjteni! Nincs ma olyan ember, nem is lehet, aki nem a legnagyobb hála, szeretet és tisztelet hangján beszélne dicső katonáinkról, kik egészségeket, sokszor éltetőket áldozva izmot és ideget egyaránt pusztító rémes csatazajban védik hazánkat. De Végre is, mindenki a harctéren nem lehet és talán nem kisebbítjük katonáink érdemeit, ha kalapot emelünk azon itthon maradottak előtt is, kik nem kevésbbé őrlő munkában végzik a harcolók helyett is az itthoni munkát. Persze nem beszélünk itt azokról a hitványokról, akik mindenféle szédelgéssel kivonják magukat a kazonáskodlás alól, azoknak osztályrésze legyen az általános megvetés. De hát a háború miatt nem akadhat meg a közigazgatás, igazságszolgáltatás, tanítás, ipar, kereskedelem és gazdaság, és akik ezen a téren végzik a hadbavonultak helyett is a fokozottabb munkát, ép úgy reá szorulnak pihenésre, üdülésre, mint ahogy bizonyos idő múlva a harctérről is szabadságolják hosszabb-rövidebb időre azt, aki ott már kimerült, még ha nem sebesült is meg. No de félre a komoly okoskodással, hiszen fürdői levelet, egy kis fürdői kirándulást akarok megírni. Hát így történt. Én is azok közé tartozom, akiket elnyűtt nemcsak a kor, hanem pirulás nélkül be merem vallani, a munka is, mégpedig olyan munka, melyet fiatalabbak beíveltem jobban elvégezhetnének, ha.......... Elfáradtam, kimerültem, szemem kezdte felmondani a szolgálatot. Menjünk tehát pihenni, új erőt gyűjteni, és a szép Balatonra, melynek idegzsongitó hullámai, no meg az ott reám váró kedves rokoni és baráti kör majd felüditenek. Így kerültem Balatonszemesre, mely mintegy szép zöld oázis pihen meg a fölötte fekvő kis domb alján; egyenletes talaja, bársonyos puha homokja kiválóan alkalmassá teszik a fürdésre, még gyermekek részére is, hisz majd ötszáz lépést be lehet menni és még mindig feneket ér az ember. Szerencsémre a rekkenő meleg pécsi napok után kissé enyhébb idő következett, a szíves fogadtatás, a jó fürdők csakhamar feledtették a nehéz munkát. De hát van-e olyan paradicsom a földön, ahonnan a nyugtalan emberi természet máshová nem kívánkozik! Mi is kirándulást terveztünk, mégpedig úgy, hogy Szemesről hajóval elmegyünk Balatonfüredre, ott ebéd, egy kis séta, esetleg szénsavas fürdő. Délután a hajóval Siófokra, ott fürdés, uzsona Balatonföldváron, estére haza. Első dolog volt persze lesni, hogy mit szól az aneroid. Hát lesz a kis hamis lefelé tendált, node holnapra majd jobban lesz. Lefekvés előtt még egyszer megnéztük , vagy a rosz gyertyavilágítás, vagy a mi elfogult szemünk okozta, de úgy láttuk, hogy egy vonallal feljebb ment, tehát lesz kirándulás! Reggel szép tiszta idő, sütött a nap, csak az volt a baj,hogy nagyon is sütött, ami pedig nem jó jel a Balatonon. De azért összeverődtünk, kimentünk a mólóra, s az öreg Béla bácsinak kiderült az arca, mikor látta, hogy ilyen nagy társaság, hatan voltunk, száll fel! Szemesen a hajóra, büszkén is húzta fel a zászlót, mely jelzés a hajónak, hogy kössön ki, vannak felszállók. Fél tizenegy lett, a zászló vígan lobogott, de a hajónak nyoma sem volt. A velünk levő gyermekek közül ugyan hol egyik, hol a másik biztosan látta már a hajót, a kis Böstör még a helyét is mutatta, hol jön, az öreg Béla bácsi egyre állította, hogy ha késik a hajó. Fürediig majd behozza a késést, de negyed tizenkettőkor már ő is lemondott a reményről, szégyenkezve vallotta be, hogy a hajó bement Boglárra, valami baja van. Ha rómaiak — nem a mostani korcs taliánok — lettünk volna, erre a rész ómenre szépen visszatértünk volna. De öt kiöltözött magyar hölgyben több bátorság van, mint ott a Quiritesékiben, ha nincs hajó, menjünk vonaton. E percben a nap mintha szégyenkezve egy kis fellhőfátyollal takarta volna el az arcát. Ki tehát a mólóról a vasúti állomásra, ámde a vonat is késett, a felhők ellenben egyre jobban iparkodtak. Mire a vonatban helyet foglaltunk, szakadt az eső. Hadd essék, volt az általános vélemény, mire Siófokra érünk, majd eláll. El is állt egy kis ideig, de helyette felkerekedett a szél, a Balaton- zöld hátán fehér báránykák ugrándoztak. Mire kiértünk a mólóhoz, esett is, szél is fújt. A társaság leghiggadtabb tagja Rückwertz koncentrifungot fújt, de egyhangúlag leszavaztatott, ha már