Dunántúl, 1920. június (10. évfolyam, 98-121. szám)
1920-06-05 / 101. szám
A magyar béke átadása Pénteken délelőtt 10 órára tűzték ki az újabb terminust (A Dunántúl értesülése) Versailles, június 4. — A magyar békét az eddigi terminustól eltérőleg már, pénteken délelőtt tíz órakor írták alá a versaillesi parkban lévő Nagy Trianon palotában. Miután Soós tábornok, honvédelmi miniszter az aláírásra nyert megbízatásáról lemondott, a magyar kormány Bevárd Ágoston dr. népjóléti minisztert és Drasche Lázár Alfréd meghatalmazott minisztert bízta meg a magyar békeszerződés aláírásával, akik a megbízás kézhezvételekor nyomban Párisba utaztak. Az előre megállapított programra sacrist a magyar kiküldötteket Henry ezredes fogadja és kiséri a Nagy Thanes palotába. A delegátusok tiszteletére francia lovasság fog díszőrséget állatai. Amikor e sorokat írjuk a magyar békeszerződést már aláírták. Budapest, jan. 4. — A magyar békeszerződés aláírásának napján a megállapított programja szerint ma délelőtt fél 9 óraikor az ezeréves emlákatűnél, Árpád szobra előtt gyülekezett a tömeg és onnan 9 órakor az Andrássy-úton át indultak a Bazilikához, ahol 10 órakor könyörgő istentiszteletet tartottal«. Zadravecz István tábori püspök mondotta a szentbeszédet. Ugyanakkor istentisztelet volt a Deák-téri evangélikus, a Kálvin-téri református és a Hold-utcai unitárius templomban is. Az üzletek és nyilvános helyiségek 10 órától kezdve zárva voltak. A hivatalokban, bankokban szünetelt a munka. A tőzsde is zárva volt. A villamosok 10 órakor 10 percre, a vonatok az egész országban 5 percre megállottak. A harangok 10 órától fél órán keresztül zúgtak. Mise után a tömeg a Bazilikából a Petőfi térre vonultak és a Himnusz elénekllése után szétoszlottak. A különböző egyesületek megkoszorúzták a siont véd szobrot, Vörösmarty, Petőfi szobrát és a Kossuth síremléket. Az egyetemi tanács rendeletére az egyetemi templomban ünnepi mise volt. Wolkenberg Alajos dr. mondotta a szentbeszédet. A Tisza emlékbizott- s ság gyászülést tartott. Versailles, jun. 4. — A párisi Revue Scientifique „A holnapi Magyar ország“ cím alatt cikket irt, amelyben többek közt ezeket írja: — Az antant a legszélesebb körű kibékülésre hajlandó és gondosan igyekszik mindent kikerülni, ami jövendő összeütközések csírája lehetne. A magyar békeküldöttség Párisból „ nem a gyűlölet békéjét, haem tartós béke alapját hozza meg, melynek alapján a gazdasági együttműködés útján az ország nagyarányú újjáépítése remélhető. — Nincs messze az idő, amikor a magyarok be fognak lépni a népek szövetségébe és megszabadulva a végzetes német igától, a jog és igazság védőinek oltalma alatt fontos szerepet fognak játszani Európában. A magyar kormány és törvényhozás meg fogja érteni, hogy jövendő politikájának az antant iránt bizalmon kell alapulnia és hogy a szomszédokkal való szoros gazdasági együttműködés különösen Franciaország részéről a legmelegebb támogatásban fog részesülni és teljes erővel fogja segíteni gazdasági újjáépítését, ha szomszédaival békességben akar élni. Szikratávirat.) Lapzártakor értesülünk, hogy a magyar békét ma délután négy órakor írták alá. Az SHS régeng Boszniában Belgrád, június 4. — Sándor régens tegnapelőtt autón Szerajevóba onnét Illidzse fürdőre utazott, ahol pár óráig tartózkodott. Varjassy Lajos román miniszter június 4. — Az er-Kolozsvár, helyi oláh lapok azt írják, hogy Varjassy Lajos dr. a szegedi ellenforradalmi kormány volt kereskedelemügyi minisztere legközelebb tárcát kap az Avarescu kormányban, mint a nemzetiségi kisebbség minisztere. Apostoli nuncíus Berlinben Köln, Június 4. — Gaspari bíboros, szentszéki államtitkár közölte a vatikáni német nagykövettel, hogy a pápa Berlinben nunciáturát állít fel és erre a tisztségre a mostani müncheni istinciust, Mr. Pacellit szemelte ki. Kiew és Minszk a lengyeleké Varsó, június 4. — A lengyelek hősies ellentállás után megtörték a vörös hadsereg támadását a Duna és a Pripjet között. A bolseviki lovasság rendetlenül vonul vissza és Minszk meg Kiew a lengyelek kezén maradt. Zöld internacionálé Köln, június 4. — Heim dr. bajor parasztvezér a keresztény néppárt egyik gyűlésén közölte, hogy Németország, Ausztria, Magyarország, Belgium, Hollandia, Svédország és Norvégia valamennyi parasztszövetsége előkészületeket tesz az egész mezőgazdavilág zöld internacionáléjának megteremtésére, amelynek székhelye Hágában lesz. Július 6-án Passzauban megvitatás lesz a német, osztrák, magyar, bolgár és reumán parasztvezérek között ebben a kérdésben. A magyar termésrendelet Budapest, június 4. — A kisgazdapárt legutóbbi értekezletén megállapodás jött létre, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak szükségletének fedezésére szolgáló, továbbá a hadsereg által kívánt teljes gabonamennyiség, valamint a munkaképtelen hadirokkantati, hadiözvegyek, hadiárvák, közintézmények, kórházak és jótékony intézmények részére a közélelmezési minisztérium kimutatása szerint szükséges teljes fejkvóta, az összes többi gazdasági és ipari telepeken lévő, közellátára szoruló egyének részére a gabona mennyiség 8 kilogramm hónapi fejkvóta beszolgáltatás útján biztosíttatik. Követelik, hogy egy évre szóló ad hoc törvény hozzenék köz élelmező pótadó címén, a többi egyenes adó után új pótadó statuálandó, amit 500 millió koronára becsülnek. Állami monopólium e szerint nem lesz. A két nemz. egyesülés pártja ma foglalkozik a termésrendelet kérdésével. Miért tartottak házkutatást a Népszavánál Budapest, június 4. A magyar Távirati Iroda jelenti: Hivatalosan megállapították, hogy kommunista és egyéb lázító nyomtatványokat Budapesten is nyomtak és szállításukat vidékre megkísérelték. Ózd°n a Népszava lapcsomagjaiban, Nyíregyházán egy vagyon élelmiszer között találtak ilyen röpiratokat. A Népszava szerkesztőségében kikerülhetetlenül szükségessé vált házkutatást a törvényes formák között minden feltűnés nélkül a legnagyobb tapintattal hajtották végre. Minden hír, mely rombolásról, vagy fosztogatásról szól célzatos hazugság. A lefoglalt iratokat a hivatalos tényezőknek adták át, akik a további vizsgálatot vezetik. rtiRESi — Az urnapi körmenet. Hagyományos ünnepélyes keretek között, hívők tízezreinek részvétele mellett folyt le az urnapi körmenet. A székesegyházban reggel nyolc órakor tartott szentmise végeztével, kevéssel , kilenc óra után indult el a körmenet a négy ’ világfái felé felállított oltárokhoz. A körmenetben részt vettek az összes katolikus egyesületek és a tanuló ifjúság. Megjelentek a hivatalok képviselői is. Az ünnepélyességet nagyban emelték a középiskolák katolius cserkészcsapatai, amelyek részben a rendet tartották fenn, részben a díszőrséget ■ szolgáltatták az Oltáriszentség körül. Kedves meglepetésül kivonult a Pius kollégium diszszázada és annak kitűnő fúvós zenekara is, amely egyházi dalokat játszott. A kör- és menet, amelyben tízezrek vettek részt, 11 . óráig tartott. Utána a cserkészcsapatok han jagos dobszó mellett, a Pius internátus növendékei fúvós zenekaruk víg indulójának hang- fiái mellett, a közönség sorfala között, katolinás menetben elvonultak. — SHS. hírek. Az SHS. vasutak tatrifáját rövid időn belül ismét felérnéntik, ezúttal 50%-a%. A belgrádi pénzügyminiszter a dohány árát ismét felemelte 25%-al. Az eszéki képviiselőtestületi választást július 14-re hívták ki. — Jelenkezés a babakorzóra. A 1 missziótársulat vásárján rendezendő babakorzón a legszebb kis gyerme- 'keket akarják virággal vagy lombbal feldíszített gyermekkocsikban felrojonultatni. A babakorzó a misszió vásárnapján délután 5 órakor lesz a sé-'■ tatéren. Jelentkezni hétfőn, kedden, : szerdán délelőtt 11 órától délután 4 óráig lehet az egyesület Anna-utca I 17. számú helyiségében vagy a Májria-utcai leányiskola I. B. vagy IV. B. osztályában, ahol bővebb felvilágosíttást is adnak. *— Halálozás. J óz e i a Lajos hentesmester 52 éves korában meghalt. Temetése szombaton, 5-én délután 5 órakor lesz a köz-ponti temetőből. A gyászmise 7-én reggel háromnegyed 8 órakor lesz az Ágoston-téri plébániatemplomban. Halálát neje szül. Vidákovits Gizella. 2 kis árvája és széleskörül rokonság gyászosa. Wattacher Lajos, a szekszárdi Népbank főkönyvelője 52 éves korában meghalt Szekszárdon. Halálát özvegye, négy árvája és sógora. Fetter Gyula vaiszlói plébános gyászolják. Járosi Sándor szegedi mérnök és Oswald János, a budapesti zeneművészeti főiskolatanára meghaltak Budapesten. — Kisurnap. Pécsett így nevezi a nép az Űrnapot követő vasárnapot, amikor a belvárosi plébániatemplomból indul ki a körmenet az Oltáriszentséggel. Az ünnepélyes istentiszteletet most vasárnap a szokott rendben tartják. A szentmise reggel 8 órakor kezdődik, utána a körmenet a Széchenyi-tér és a Jókai-tér megkerülésével tér vissza a belvárosi templomba. — Petróleum a városnak. Pécs városa részére egy ciszterna petróleum érkezett, amelyet most fejtenek át hordókba az állomáson. A petróleumért való jelentkezések most folynak a kerületi utalványkiadó bizottságoknál. A kiosztás a jövő héten kezdődik meg. —Orosz művésznők hangversenye: Rosina Tatjána orosz operaénekesnő és Hankin Elza zongoravirtuóz június 10-ei-a hangversenye iránt széleskörű az érdeklődés. A hangverseny a Kaszinóban lesz, a jegyek Blancznál jegyezhetők elő. — Korpa a teheneknek. A tehéntartó gazdák részére a város korpát fog kiosztani. Az igényt tartó gazdák szombaton és hétfőn jelentkezhetnek a komáért a városházán (I. emelet 47.), amikor a háztartási ívüket is be kell mutatniok. — Felmentett vasutasok. A tegnapi hasonló című cikkünk helytelen értelmezésre talált. A pécsi üzletvezetőség ugyanis elsősorban azokat a vasutasokat mentette fel a szolgálat alól, akiknek egy kis vagyonuk van, akik ideig-óráig megtakarított pénzükből fenn tudják magukat tartani, vagy önként mondtak le fizetésükről, családos, rosszabb sorsban élő kartársaik javára. Ezek a vasutasok elismerést érdemelnek. Tehát csak a rosszakarat magyarázhatja félre a kérdéses cikk célját. A budapesti felső építőipari iskolát Haller kultuszminiszter rendeletére bezárták. \ HANTUL X. évjopm tVt.ssám, ^ dZOKifrfet f»ces. m. Imitt^ 5. Előfizetési ár: WjS« M«IM 240 300 120 150 00 75 20 25 ";{y szára ára helyben m fillér uiy szára ára vidéken 1‘?.0 fillér Kiadóhivatal: l iji eornulea 4. szám. i\t*dó telefonja: 222. '.■iiií évr* Fénvre NTgyedávre Ej*' hór* . Szerkesztőség: Lycenmnrca 4. szám Szerkesztőség telefonja: 650. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetés díjszabás szerint. Nyilttér soronkint 4 kor. A pápa enciklókája Közeledés a Vatikán és a Quirinél között Róma, június 4. — A pápa most kiadott enciklikájában örömét fejezi ki a háború befejezésén és sürgeti a gazdasági világbékét. A nemzetek testvériesen egyesüljenek és minimumra csökkentsék a fegyverkezést. Az egyház a népszövetségben úgy fog működni, amint históriai hagyományai előírják. A pápa kijelenti, hogy tekintettel a változott viszonyokra és a súlyos világhelyzetre, mérsékli elődjeinek amaz intézkedéseit, amelyek keresztény uralkodók római útját gátolják, de nem szűnik meg tiltakozni a Szentszék világi hatalmának csorbítása ellen és követeli, hogy a Szentszék jogai ismét helyreállíttassanak. Bécs, június 4. — A római lapok erősen kommentálják a pápa enciklikáját, amely a Vatikán és a Quirinál közti viszony megváltoztatását helyezi kilátásba. Azt hiszik, hogy az olasz kormány most további közeledést fog tanúsítani. Hír szerint a spanyol király lesz az első katolikus uralkodó, aki a Vatikánnal való egyetértésben legközelebb Rómába érkezik. Interpellációk a magyar nemzetgyűlésen Budapest, jan. 4. — A magyar nemzetgyűlés szerdai ülésén letárgyalták a fővárosi törvényjavaslatot. Utánna Czeitler Jenő az elrekvirált lovak visszaadása, Usetty Ferenc a fővárosi tisztviselői állások, Tankovics János a malmok, az aratók és a katonakovácsok szabadságolása ügyében interpellált. Szabó Balázs a zsidókérdést tette szóvá és törvényhozás útján való szabályozást kíván. Kérdi hajlandó-e a kormány a zsidóság tudományos, gazdasági, ipari és kereskedelmi úton való szereplésének korlátozásáról még ez évben törvényjavaslatot benyújtani. Az angol külügyminiszteri válság Bécs, június 4. — Az Intransigeant közlése szerint számolni lehet azzal, hogy Curson távozik a külügyminisztérium éléről. Ha a lemondás bekövetkezik, úgy e tényben irányváltozást látnak a keleti politika terén. — A pécsi jótékony nőeéület szombaton június 5-én délután 6 órakor választmányi ülést tart. — Egyházi zene. A székesegyházi énekkar vasárnapi műsora a következő: Mitter er Missa in hon. St. Caroli Borromaei 4 sz. vk. orgonával (B-dur.) Offertorium: Mitter er Domine convertere 4 sz. vk. orgonával (G-moll.) — Elveszett tárlatlevelek. Fábián Izidor pécsi kereskedő elvesztette a nevére szóló következő tárlatleveleket: egy 1911. évi pej heréit hekás lóról szóló 1909. június 21-én kiállított 4280. számú, egy 1911. március havi pej kancáról 4281. számú, egy 1902-beli sárga heréit csillagos, orrán kis fehér folttal biró lóról 4282. és egy 1914.-beli csillagos sötétpej kancáról 4283. számú tárlatlevelet, amiket a másolat kiállítása céljából a rendőrség semmisnek nyilvánított . A pécsi oltáregylet megváltoztatta eredeti szándékát és a június első vasárnapján szokásos szentségimádást nem a belvárosi plébániatemplomban tartja, mint azt csütörtöki számunkban jeleztük, hanem a székesegyház Corpus Christi kápolnájában, ahol hétfőn reggel 7 órakor szentmise lesz az elhunyt tagokért. — Rablás fényes nappal. Az elvetemült vakmerőség rémes példája játszódott le szerdán reggel 8 óra tájban Pécsett. Abrecht Józsefnének a Csokonay utca 2. számú házban levő lakására beállított egy sapka nélküli szürke egyenruhás férfi. Megtámadta a magányosan otthon levő asszonyt és hasba rúgta, mire az elájult. A rabló ezután összeszedett a szekrényből 800 koronát, egy arany, egy ezüst és egy nikkel órát a hozzájuk tartozó láncokkal, valamint 6 aranygyűrűt, kivette az ájultan fekvő aszszony fülbevalóit és azokkal megszökött. Amikor az asszony magához tért, jelentést tett a rablásról a rendőrségen, amely megindította a nyomozást