Dunántúl, 1923. január (13. évfolyam, 3-24. szám)

1923-01-31 / 24. szám

2. ,Mai. hírek — A TIM fa odaírni ülése. A pé­csi tudományos irodalmi és művé­szeti társaság irodalmi szakosztá­lya február 1-ésn, csütörtökön d. u. fél 6 órakor a joglyceum (jelenleg áll. főreáliskola) épületének első emeleti IV. B. osztályú termében a volt díszterem helyén, ülést tart, melyen Barankay Lajos dr. ismer­teti és bemutatja Madarász Elemér költeményeit. A szakosztály tag­jait és az érdeklődő közönséget ez után is meghívja az elnökség. — Új pécsi detektívek. A bel­ügyminiszter Mészáros Zoltán, Gotthár Antal, Wéber Ágoston, Tábori Tibor és Varga Gyula ide­iglenes államrendőröket, valamint László Antal pécsi lakost az állam­rendőrség pécsi kapitányságához detektivekké nevezte ki. — Pécs városa és a Dunagőzha­­józási társaság egyezkedik. A Du­nántúl már ismertette azokat a peres ügyeket, amelyek Pécs vá­rosa és a Dunagőzhajózási társa­ság között már évek óta folynak Ezek között a két legnevezetesebb az áramszolgáltatási díjra és a ked­vezményes városi szénre vonatko­zik. Mindkettőnek az összege sú­lyos milliók körül forog. Áramszol­gáltatási díj fejében a Dunagőzha­­józási társaság követel mintegy 12 millió koronát a várostól, Pécs vá­rosa viszont a városnak szerződé­sileg járó aknaszén, majd brikett­nek éveken keresztül való elmara­dásáért indított pert a bányaválla­lat ellen. A még évekig elhúzód­ható per elkerülése céljából mind­két érdekelt egyezségi tárgyalás megindítását találta jobbnak. Ezt­­a tárgyalást a város részéről Nendtvich Andor polgármester, a társaság részéről Wertheimer La­jos udvari tanácsos, vezérigazgató­helyettes fogja vezetni, aki e cél­ból ma este a gyorsvonattal érke­zett Pécsre. Az egyezkedési­ tár­gyalások holnap délelőtt 10 órakor kezdődnek és előre láthatólag két napot vesznek igénybe.­­­ A posta és távírda üzemi és kezelési tisztviselők országos egyesületének pécsi csoportja ja­nuár 28-án tartotta meg tisztújító közgyűlését, melyen a következő új tisztikart választották meg: El­nök Vlaszy Gábor, társelnök Szreksa Etelka, titkár Bodolácz Ferenc, jegyző:­­Schmidt Ádám, pénztárnok Háger Károly, pénztá­ri ellenőrök Wurtzky Ferenc és Szathmaáry Jánosné, Választmányi tagok: Bagoly Domonkos, Borsy­­Aranka, Csery István, Dobokay Mária, Dósa József, Járányi Anna, Kovrig Jánosné, Poszpisch­ Ist­vánná, Rácz Imre, Rácz Imréné, Rusz Sántha János, Szathraáry János, Póttagok: Bayerle Júlia, Kossa Aladár, Retzler Karolín és Sohnhalter Henrik.­­ A városi zeneiskola igazga­tdósága a február 1-én kezdődő II. félévre az időközben kimaradt növendékek helyére új növendéke­ket vesz fel, kiknek behatását ki­zárólag február 1-én, csütörtökön­­d. e. 11—12 óra közt eszközli. Az igazgatóság ezúton is felkéri a ki­maradni szándékozó növendékek szülőit, szíveskedjenek kimaradá­si szándékukat a második félévi Leiratások előtt okvetlenül beje­lenteni, nehogy a kimaradt növen­dékek pótlásának elmulasztása az iskolát fentartó várost károsits-3. — Nem lesz drága a ruhája, ha Szandítz A, ezelőtt Neumann M. Util­átia ijuh­ázában vásárfiU * — Levente egyesületek nyilvá­nos szereplése. V­ármegyénkben az ifjúsági testnevelés ügye szépen halad előre. E nagy horderejű nem­zetvédelmi és népművelődési in­tézményünk napról-napra népsze­rűbb lesz, különösen a vidéken. Bár még most is akadnak közsé­gek, melyek sehogy sem akarják megérteni a kor intő szavát s a testnevelési törvény rendelkezé­seitől idegenkednek. Nem akarják megérteni, hogy a testneveléssel egyidejűleg a szellemileg is foglal­koztatott falusi gyerek lelki vilá­gára milyen jótékony hatással le­het pár év alatt ez a sokoldalú komoly munka. Hogy tehát a Le­vente egyesületek népszerűvé té­tessenek, kulturáli­s céljuk a nép legszélesebb rétegeiben is elter­jedjen, a vármegyei testnevelési felügyelőség felhívást intézett kö­zegei útján az összes megyei Le­­vente egyesületekhez, hogy nem­zeti ünnepélyeken valamint közsé­geik ünnepélyein, hősi szobor le­leplezéseken stb. testületileg részt vegyenek és munkájuk eredményét is tehetségükhöz képest bemutas­sák. Az ifjúsági egyesületek egyön­tetű foglalkoztatására a napokban, mint halljuk, szabályzat fog ki­adatni. A törvény végrehajtási uta­sítása február hó közepéig szintén megjelenik.­­ A postai alkalmazottak tánc­­estélye, A pécsi posta-távirda igazgatósági kerület altisztjeinek és műszaki segédszemélyzetének jótékony egyesülete Mayer József dr. főigazgató védnöksége alatt február 1-én, este 8 órai kezdettel a pécsi jótékony nőerfület­ díszter­mében szigorúan zártkörű tánces­télyt rendez saját zászló­alapja ja­vára. Beléptidíj személyenként 150 K, családjegy 3 személyre 400 K. Jegyek előre válthatók a levélhor­dóknál és a főposta portásánál. Felülfizetéseket köszönettel fogad­nak.­­• Halálozás: Gebauer József Zsolnay-gyári korongos 52 éves korában meghalt Pécsett. Temeté­se január 31-én, szerdán délután fél 4 órakor lesz a központi temető ravatalozó terméből. Az elhuny­tat 3 gyermeke és 6 széleskörű rokonság gyászolja­. A Szociális Missziótársulat január 28-án tartotta a minden utolsó vasárnapján szokásos anyák délutánját élénk érdeklődés mellett. Kelemen Andor dr. bel­városi plébános az anyáknak a gyermeknevelésről beszélt. Türe­lemmel és kitartással sokkal több eredményt érünk el, mint szigorú­sággal. A kitartásban és imában mily erő rejlik, mutatja szt. Moni­ka példája, ki fiát szt. Ágostont állhatatos és kitartó imával térí­tette meg. Utána három leánykori leányka Petőfi költeményekkel szórakoztatta a megjelenteket és pedig Móró Annuska Távolból, Fábiáncsics Mariska Pató Pál ur és Márits Mariska Pest című köl­teményeket szavalta szépen. Chol­­noky Ferenc dr, az anya- és cse­csemővédő intézet nőorvosa a női szervezet berendezéséről tartott szép tanulságos előadást. Hálás köszönetet mondanak ezúton is az előadóknak.­­ A Pannónia zártkörű álarcos karneváljára a meghívók a legna­gyobb körültekintéssel lettek szét­­küldve. Ha mégis megtörtént vol­na, hogy valaki, aki arra jogosult, nem kapott, ami a rendező bizott­ság hibáján kívül történt, kéretik, hogy az igényét még ma, szerdán este 5—7 óra között jelentse be a bálirodába. — A pécsi női felső kereskedel­mi iskola önképzőköre febr. 2-án, pénteken délelőtt fél 11 órakor a Makár­ utcai iskola tornatermében Petőfi ünnepélyt tart a következő műsorral: 1. Hiszekegy, Nemzeti dal. Énekli az énekkar. 2. Petőfi lelke, írta és szavalja P. Szekeres. 3. Ünnepi beszéd. Tartja Gedeon Endre dr. 4. Petőfi: Szülőföldemen. Szavalja Rózsa Manci. 5. Petőfi dalok: Boldogtalan voltam­. Ju­hászlegény stb. Énekli: Kardos Rózsi, zongorán kiséri Loki Bös­­ke. 6. Petőfi: Falu végén kurta kocsma. A faluban utcahosszat. Szavalja Schneider József. 7. Szín­re kerül Kozma István Petőfi szü­lei c. egyfelvonásos színjáték. 8. Hymnus. Énekli az énekkar. A szülőket és minden érdeklődőt szí­vesen látnak. Belépődis nincs, de az iskola önképzőköre javára ado­mányokat köszönettel fogadnak. — Szabadliceális előadás. Ked­­den délután a városháza közgyü­­lési termében László Albert dr. orvos tartott nagyszámú érdeklődő hallgatóság előtt igen tanulságos és érdekes előadást a fogak egész­­ségtanának legpraktikusabb kérdé­seiről: a fogápolás történetéről a régi egyiptomiaknál, görögöknél és rómaiaknál, a középkorban az ara­boknál, majd az újabb kultúrné­­peknél, ezután a fogak rendelteté­­séről, azok betegségeiről, gyógy­­módjáról és az egészséges fogazat konzerválásáról. Előadását igen alkalmas vetített képev­el illusz­trálta. A legközelebbi­­ adás nem pénteken lesz, hanem csütörtökön délután a rendes időben, amikor Kun Kálmán polgári iskolai igaz­gató fog előadni a levegő szerepé­ről az ember életében. — Az ingyenes gazdasági tanfo­lyam e héten közbejött akadályok miatt elmarad a jövő hétre. — Kitüntetéses alapvizsga. Szikszay Kálmán joghallgató a második alapvizsgát kitüntetéssel tette le a pécsi jogakadémián. Az asszonyszövetség ünne­pélye. Az asszonyszövetség min­­den hónap harmadik vasárnapján közös gyűlést tart, részben azért, hogy tagjaiban az összetartás érzé­sét növelje és a szövetségi dolgok­ról őket tájékoztassa, részben pe­dig, hogy őket tudományos, társa­­dalmi, gazdasági és szépirodalmi ismeretekkel gazdagítsa. A mostani havi gyűlésen Decseva Ilona ta­­nítónő tartott előadást Petőfi éle­téről és költészetéről, melyet a gyermekek szavalatai mutattak be. A ragyogó költészetével elénk lépő Petőfi az ő szomorú tragédiájával könnyekig megható volt. Az elő­adót sokáig ünnepelték. Az elnöki jelentés a hétfői szabásza­ti- és a szerdai kézimunka tanfolyamról számolt be. Fehérnemű előnyoma­­tást minden szerdán este 6—8-ig vállal a Szövetség (Ágoston-tér 6. sz., oldalbejárat). TM Estély Komlón, Komlón a bá­nyászkaszinó nagytermében feb­­ruár 1-én este fél 9 órai kezdettel tánccal egybekötött kabaré elő­adás lesz a Levente alapra. Mű­sor: 1. Négy kezes: Hübner Bözsi­­ke és Hal Árpád­ 2. A testnevelés­­ről, felolvassa Molnár József. 3. Erdély felé, szavalja Scherlaub Mihály. 4. Hegedű szóló: Lorencz Fridolin, zongorán kiséri Hübner Bözsike. 5. Utazás a villamoson, Neumann József. 6. Karcsika be­teg, 1 felv, vígjáték. 7. Emlék­­ szel-e? Énekli Chalupa Róbert, Tánc. — Az Esperantisták összejöve­tele. A helyi esperantó-csoport — hetenkint kétszer — nyilvános összejövetelt tart. Hétfőn a Pan­nónia*, csütörtökön a Royal-kávé­­házban — este fél 9 órai kezdettel. Érdeklődőket szívesen látnak. A pécsi esperantisták egyesületi kö­rükben február 24-én Petőfi­­ünnepélyt rendeznek. A meg­nyitó beszédet Lajos Gyula mondja, utána az esperantista da­lárda a magyar Himnuszt esperan­­toul énekli. Harras Sándor Petőfi életéről tart előadást. Balla Ignác dr. és Pechan Annuska egy-egy Petőfi-költeményt szavalnak el — természetesen esperanto fordítás­ban. Siefon Alajos Petők-anekdo­tákat ismertet. Az ünnepély az Esperanto-himnusz el­éneklésével fog véget érni. ( DUNÁNTU) Szerdai 1923. Január 30. Nyolcadikos pécsi realistákéi olasz C­ukrászínas Steinmetz István öccse visszás?okatt pécsi? P é­c­s, jan. 30. Az államrend­­őrség kihágási osztálya ma délelőtt 15 napi elzárásra és 100 korona pénzbüntetésre ítélte Steinmetz Endre 20 éves fiatalembert, mert engedély nélkül szökött át a hatá­ron. A fiatalember Steinmetz Ist­vánnak az öccse, aki a megszállás alatt a szerbekkel paktáló kommu­nisták egyik vezére volt és a tör­vénytelen rezsim a városi mérnöki hivatal vezetését bízta rá. Stein­metz Endre kihallgatása során elő­adta, hogy a törvénytelen városi rezsim ideje alatt a pécsi főreális­­kola 8. osztályos tanulója volt és tagja volt a szociáldemokrata párt­nak. A felszabaduláskor ő is meg­szökött Pécsről a bátyjával Nem volt semmi bűne, de az lott a ter­ve, hogy a bátyjával kivándorol Amerikába. Szerb területen mind­össze kat hétig tartózkodtak és onnét Génuába mentek. A Pécs­ről magukkal vitt ,pénz azonban­ csak ké­t­ hónapig v­olt elég. Bátyja ekkor Amerikába utazott, család­ját pedig Bécsbe küldte. Ő maga Olaszországban maradt és Vasoco községben cukrászinasnak állt be. Később megunta ezt a mesterséget és sógornőjéhez Bécsbe utazott. Körülbelül egy héttel ezelőtt el­határozta, hogy visszatér Pécsre. Megkérte a bécsi magyar követ­séget, állítson ki a részére útleve­let. A követség azonban illetőségi és erkölcsi bizonyítványt kívánt. Ennek a beszerzését azonban nem volt türelme bevárni és egyszerűen átszökött a határon. Felült a Sop­ron felé induló vonatra, de a sop­roni állomás előtt leugrott a vonat­ról és elkerülte az igazolást. Pé­csett édesanyjának a Rákóczi­ út 56. szám alatt lövő lakásán szállt meg és önként jelentkezett az ál­lam rendőrségen. Steinmetz Endre a rá kirótt bün­tetés ellen felebbezést jelentett be. Az államrendőrség ez ügyben to­vább folytatja a nyomozást. A zürichi esti zárlat Zürich, jan. 30, — Berlin i3/^ »Budapest 20,25.

Next