Dunántúl, 1924. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-01 / 1. szám
kalap Beck utóda Sugár Ferenc Király utcai kalapüzletéből, Horvatics Mariska egy torta Morvay Dezső cukrászdájából, Révész Amadé dr. egy üveg Allvater Klorencsár József üzletiből, Murányi J Józsefné István utca 10.000 K a Dunántúli Ingatlan forgalmi irodától, Majzik Béla egy fali naptár a Dunántúlról, Benedikt FélixnéSzentlőrínc egy doboz szappan a [Remény gyógyszertárból, Lukács [Nóra egy doboz cukorka Gruber ésBökm cukorkaüzletéből, LonkayGizella 6 fénykép levelezőlap ZáchJános műterméből, Bujdosó székely (dr. Zsögön) pipere készleta Dunántúli Bank áruosztályától, Steigl Zsigmond 5 üveg sor a Panthonai sörgyárból, Novák testvérekBaranya-bélyegek Migrtl Gyula bélyegkereskedőtől, Nagy Bözsi egykép a Dunántúlról, Medika Pécs- Svárad egy ezüst medaillon aranyozva lánccal Hódossy Ferenc ékszerüzletéből, Martinec Angela egy kódliszemüveg Kemény Béla órászról, Tanítónő Kisbattyán egy háztartási cikk Romeisz György gyárából, Fischer Gusztávné egy manikűr Rónai István fodrászüzletében,Zongor Béla egy üveg vanília likőre Auth Korosztály üzletéből, Schmidt György Zürd egy szemüveg Chmura pécsi fióküzletéből Vámos drogéria, közv. Papp Józsefné Gessler likőr ■Köves Gusztáv üzletéből, Szieberth Antalné egy üveg Marsalino Vámos dr. drogériájából, Thaly Lujza 1 köbméter fa a székesegyházi uradalom máriái erdőgazdaságából, Kovrig Aranka egy jó vacsora a Magyar Házban, Vásárhelyi István egy színházi páholy a pécsi Nemzeti Színház igazgatóságától. . . 47 ajándékra ejtette meg a Dunántúl a sorsolást. A szerencsés ínyezők az ajándéktárgyakat, vagy , az azokra szóló utalványt hétköznap délután 3 órától vehetik át a Dunántúl szerkesztőségében. . Január 3-án új rejtvény pályáztat indul meg. A betűrejtvény 2 szóból fog állani, amely sem nem rév, sem nem közmondás. A két tó összesen 17 betűből áll. Az első Gyümölcsoltó Boldogasszonyt dicsőítő szép tavaszelői nap volt, amikor egyszer régen útjára indult a Dunántúl és bezörgetett a szívek kapuján. Kísérőül az útja mellé adtuk szeretetünket, lelkesedésünket, tehetségünket és kitartásunkat. És talán ez volt az oka, hogy ahol bezörgetett, kapu nyílott előtte és befogadták. Hamarosan meg is szerették. Azóta hosszú, tizenhárom év múlott el. És azok, akik akkor szívszorongva figyeltük a Dunántúl első lépéseit, ma büszke boldogsággal a szívünkben, tekintünk széjjel. Mert a Dunántúl azóta nagy földeket bejárt. Ez az útra vitt szeretet láthatatlan selyemszálakat szőtt köztünk és a megértő szivek között, amelyekben meleg otthonra talált. Ezek az ezerfelé ágazó, láthatatlan szálak szivekből erednek és szivekbe kapcsolódnak. Ezért van az, hogy tizenhárom év óta a Dunántúl minden öröme, a Dunántúl minden bánata olvasóink bánata is volt. Az öröm erősítette, a bánat szorosabbra fűzte ezeket a szálakat."" Sok nap sugaras és sok borús nap után ma ismét üzenetet továbbítunk ezeken a láthatatlan szálakon olvasóinkhoz. A Dunántúlnak ünnepe, házszentelése van. Olvasóink szíve bizonyára megérzi, hogy ez az ünnep nemcsak a mienk, hanem az ő ünnepük is. Hisz arról a régi házról van szó, amelyben valamikor a Dunántúl bölcsője ringott és ahol ma az egy célért küzdők szívét a mienkkel összekötő láthatatlan selyemszálak központja van. Ez a ház a mi várunk. Nem a szélesre épített falak, hanem olvasóink szeretete teszik bevehetetlenné. Ezt a bevehetetlen várat most kibővítettük. Szűknek bizonyult már régóta a modern technika vívmányainak az fent felsorolt cégeknek a szívesen felajánlott adományokért, amelyekkel a betűrejtvény pályázat sikerét biztosították, elhelyezésére, amelyeket céljaink elérésére beállítottunk. Nagyon szerettük ezt a nagy időkről mesélő régi házat és ezért fel is csinosítottuk. És most Ünneplőbe öltözötten állunk falai között. Elfogadva nézzük a tágas termeket, az új szobákat és a felcsinosított falakat, amelyeknek újjászületését, megnagyobbodását olvasóinknak köszönhetjük. Szívünk szemüvegén át olyan nekünk ez a ház, mint a mesebeli tündérvár. Nem tehetünk róla. A büszke öröm,től könnyek szöknek a szemünkbe. Mert a kibővült munkatermek a bennük éjjel-nappal zakatoló modern gépeikkel, az új ólombetűk légiói, amelyek szárnyat adnak gondolatainknak; az új, díszesre festett szobák mind a mi 13 éves munkánk gyümölcséből fakadtak, amelynek termékenyítő erőt a mi közönségünk adta. Az elismerés, köszönet és hála szavait rebegjük el hozzájuk. . Együtt vagyunk lélekben az ünnepen mind. Akik ott álltunk régi m ódon otthonunkban a Dunántúl bölcsője mellett. És akik később hozzánk csatlakozva, lelkes, szeretetteljes kézenfogással vezették előre a Dunántúlt a fejlődésnek mindig újabb és újabb , csapásait vágva előtte. Itt állunk most egy utóbbi fejlődés mesgyéjén. Itt van velünk az áldozatos lelkű, csupasziv főpásztor, Zichy Gyula gróf is. Valamikor ő adott puha, meleg otthont az életre hívott Dunántúlnak. Valamikor az ő szava hirdette, hogy a Dunántúl a kikeletet jelenti, a sziveknek és a telkeknek a keresztény nemzeti gondolatban való megújhodását. Most az ő keze szenteli fel ezt a kibővített meleg otthont. Szeretetünkkel simogatjuk az ő kedves alakját, mert az ő jóslata, íme valóra vált. A Dunántúl csakugyan a kikeletet jelentette. Ez a kikelet, messzi íveléssel ragyog le ránk tízi ezreik felénk dobogó szívéből és a Dunántúl által hirdetett eszmék kristálytiszta vizében megfürdött lelkekből A mi kibővített otthounkra hulló szentelt víz minden cseppjéből áldás fakadjon mind:azokra, akik szeretik a Dunántúlt és utunkban elkísértek a mai örömnapunkig. * « Tegyünk először sétát a kibővített’ otthonunkban. A Percel utcai dupla ajtós bejárónál lépünk be. Jobbra mindjárt tágas szobába jutunk. Itt van a könyvelőcég, a levelezés és a pénztár. Itt gyűlnek egybe a milliók és — sajnos — azonmód innét vándorolnak szerteszét, Hogy a hatalmas üzemet táplálják. Egy ajtón túl van Wessely Antal vezérigazgató szobája. Ez a főhadiszállás. Itt születnek, érnek és formálódnak a tervek, hogy azután testet öltsenek. A hatalmas üzemnek minden szála, ide fut össze. Hazáértő mesteri kéz igazgatja azokat. Hiába vannak a szobának vastag falai. A vezér mindent lát azokon keresztül hogy mint jó gazda, tekintetével hizlalja a munkát. Főhadiszálláshoz illően ez a szoba a legnagyobb és a legdísze-sebb is. Minden új benne. Talán még az ajtó kilincse is. Itt tanyázik egyébként a vezér fia, a Toncsi is,aki már titkon próbálgatja a marsallbotot. A bejárattal szemközt van a kiadóhivatal. Gyorsan kopik előtte a küszöb. Nem csoda, naponta sok százan tapodják előfizetőink, hirdetőink és mindazok, akik ügyes-bajos dolgaikban keresnek fel bennünket. Ez a szoba nemrég a kapualja volt. Ezen át nyomultak be a megszállása alatt a kommunisták, hogy halálra keressenek minket és szétrombolják a nyomdát. Szerencsére egyik se sikerült. Az, aki a Dunántúl útját kimérte, megőrzött minket és az épületet is berendezésével együtt. A kiadóhivatalból három lépcső vezet a műszaki igazgató szobájába. betű közlését január 3-iki számunkban kezdjük meg. A Dunántúl e helyen is a leghálásabb köszönetét fejezi ki a asoioaoioaososoaoisosQsoaoaoicaQsoto 13 év után (Azoknak, akik szeretik a Dunántúlt) ! ■\ __ álról mezi. Ha tudtok még uralkodni, Decsi Lőrinc azért is ment a magaján. - Nekem beszélhetsz te! Nem ismerlek el uramnak. Nekem csak Bakonyay ,Tamás parancsol. Majd beszél az nekem. Így én ne mehessek át az erdőn, a Mecseken? Ezen, az után, melyet fél század óta őrizek, hol az apám is baltágott és én is járni tanultam? Én kérdek tőletek igazolványt, ha az egyik ol-talról a másikra akarok menni?, Hát aapsugárnak miért nem adtok igazolványt? Hát a szelet miértnem kergetitek vissza? Hiszen ezek is átmennek azerdőn és állhattok itt vonalat, demarká- ioiót, nem hasíthatjátok ketté a Mecseket, tia csak az Úristen meg nem repeszti, mint egy fájó emberi szivet. Bolondok... v S ment a keskeny utón. f 'A' katonák egy ideig mosolyogtak. 'Aztán, hogy látták elszánt lépéseit, célzásra emelték fegyvereiket. üti — Ha meg nem állsz, lövünk! 'i'F - Ekkor Bakonyay Tamás sietett' feléjük. Magas, előkelő alakja előtt megálltak az idegen katonák. Fehér papírlapot vett elő s odamutatta nékik. Azok átnézték és szalutáltak. i . . Decsi Lőrinc is megállt, öreg homlokán vörösen izzott a vér. ! — Ez a magáé, Lőrinc bátyám !— sifcer másik fehér lapot odaadott neki,. — E nélkül nem jöhet hozzám se, Az öreg csak nézett. A katonák Sőzlassan már a fiatal gyerkőcök is elmaradben köszöntek és elmentek a Zengő irányában. — Hát Tamás úr, kik ezek?. .Van ezeknek itt joguk? Joguk! Bátyám, nincs itt most jog, nincs itt most semmi- Csak rengeteg nyomorék ember van. Elvesztettünk min harcit, szívót, még a jellemet is.‘ Bátyám, ha beszélni tudnék, ha találnék szavakat mindarra, ami bennem háborog, hát úgy zúghatnám a keserűségek áriáját, hogy beleesápadna ez az erdő. Minden hitem rombadőlt. Minden lelkesedésem kihalt. És sokszor úgy vagyok, hogy sírni szeretnék, mint az asszonyok és a gyermekek- Miért volt mindez, miért?, Begyúrt kabátujját meglengette a szél s egv eleven kérdőjelet rajzolt belőle ,a csonka váll tövére. Decsi Lőrinc lehajolt és megcsókolta az üres kabátujjat, r Bakonyay Tamás ’elindult ? — Ne felejtse el az igazolványt megmutatni a rácoknak. Az erdész lehajtotta a fejét.. Komor és súlyos pillanat volt ■ — Nekem nem kell, Tamás úr. Nem jövök én többet az erdőbe, Pécsvárad felé, ha meghalok bele, akkor se. Nem azért vigyáztam ötven évig a Mecsekemre, hogy most, engem vigyázzanak- Majd csak odaállok hát a demarkációra és nézek, csak nézek Tamás úr felé. Meglássa Tamás ur,visszanézem még az erdőmet! És Decsi Lőrinc megtartotta szavát. Nem lépte át a demarkációs Visszahúzódott lámpási házába s nagynéha elment a völgy mélyéig, ahol a megszállók táboroztak. Egyik ilyen kínos és keserű útjában érte el a nyár gyönyörű éjszakája. Mintha egy pillanatra megenyhült volna a szomorúság lelke mélyén- Egyszerre valami csodálatosan mély és megrázó muzsikát hallott. Átjárták a hangok egész valóját. Minden csepp vére zsongott. Vitték, húzták ezek a hangok. S ő úgy járt a dallam nyomán, mint a falevél a szélvihar ordító forgatagában-A nagy tölgyek alatt, közel a házákója mellette hevert a földön. Szájában hosszú, csillagos bot. — Akár a furulya,csak nagyobb. És hát ebből jönnek azok avigaszos, drága melódiák? Egy fához támaszkodott az erdész. Szemei kinyitottak ragyogóra, tágra, mint a fölfedett drágakövek. Ezek a dallamok, ezek a hangok mintha benne is éltek volna, csak kifejezetlenül. Mióta erdejét meghazudtolták, sokszor, a téli éjszakában, amikor az erdőkben nyargalt a hóvihar, mintha ezek a dallamok vergődtek volna a fák között és az ő eltiport magyar lelkében. Ennek a muzsikának a dallama ugyanegy volt a föld tételezésével, az erdő zúgásával. Mint valami csodás és gyönyörűséges zápor, úgy hullott Lőrincre a hangok permetegje s ő úgy érezte e percekben, hogy sírnia kell vagy futnia, amig csak beze nem fárad és össze nem esik valamelyik ledöntött útszéli kőkeresztnél. A béna katona elhagyta a muzsikát. A hangszer kiesett kezéből s ő fáradtan, szomorúan odabukott a fa tövéhez. Feje alatt bizsergett a fa és a tavalyi falevél s a föld meg ugy,vert, mint egy zakatoló emberi szív. Decsi Lőrinc melléje lépett ekkor. Belenézett az arcába. A sápadt, kimerült homlok alatt két rajongó, lelkes, meleg fekete szem csillogott. •— Nem vagyok sem csavargó, sem koldus — mormolta. — Nem tudom miért, de kell nekem ez a muzsika. A tárogató muzsikája. Budán, a’ Gellért-hegy szikláján szoktam ülni és játszani minden este a háború óta. Lent zúgott a nagyváros, a csillagok is visszatükörződtek a Duna vizében s az emberek csak rohantak, szaladtak. De voltak közöttük fiatal diákok, katonák is és ezek meg-megálltak, ha hallották a muzsikámat. Mondom. Aztán eljártam a határokra is. Ahol legtöbb, a visszafojtott panasz és keserűség. Akik simának, de' nincs': könnyük. Akik szólnának,, de nincs szavuk. Azokhoz mentem én. Aztán ez nem puska, ez nem fegyver. Ezt nem szerelhetik le, nem vehetik el. És ha megszólal, mégis erősebb mindennél, még a puskaropogásnál is. Oda lehet vele nyúlni, ami mélyebb mint a vér: a lélekhez. Elfáradt. Hajszolt homlokán átszaladt a tűnő holdsugár. — Gyere hozzám — mondta Decsi Lőrinc- — Magyar vasa- és szenvedsz, mint én. Öreg vagy, mint én. Asszony nélkül vagy', mint én. Egy falat kenyér jut, neked is. Aztán muzsikálsz nekem, az erdőnek, a Mecseknek.. . — De, hát miért?, — álmélkodott a katona. *" — Miért? Hát vigasztalásnak, ahogy? te is mondtad. Hogy ne törjön el a hitem és ne vesszen ki a reményem. A vigasztalás kell nekem, hogy. vpr-ni tudjunk, cni meg az erdő. S a meleg, enyhe ’éjszakákon meg a, téli fagyok idejében egyre ott zengett’ a tárogató a mecseki erdője mélyén- A keserűség fölött kicsillogott a reménység mosolya, a vigasztalanság fölött a biztatás lengő napsugara. A művészibbnél mélyebben és őszintébben zúgtak a hangok a hangszerbők s bekigyózták a fák törzseit, a lombokat, az erdő zugait, az avart, a kúszó repkényt, felébresztette ’az alvó madarakat és bogarakat; fölélesztette a virágok lankadt kelyheit’ s végül áthasitva az erdő kordonját, szerteáradt a közeli rétekre, befutott aj falvakba s besimult’ a szótlanul figyelő f férfilelkek mélyébe.'/ Kitörölhetetlenül és győzelmesen: zúgtak’e dallamok a hazug-ság fölött, a rabok földii, mint a tradi- cionális jog örök és csomályosulatlani PUNXNTgC lőadt