Dunántúli Napló, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-26 / 21. szám

4 „Bűn az ész nagyszerű felfedezését a pusztítás szolgálatába állítani“ D­r. Kislégi Nagy Dénes professzor, a Pécsi Állam- és Jog­tudományi Egyetem Békebizottságának elnöke a Ma­gyar Távirati Iroda munkatársának kérdéseire az alábbiakban válaszolt: — Milyen benyomást keltett Professzor Elvtársban a Béke­világtanács nyilatkozata? — Azt hiszem, minden tudománnyal és neveléssel foglal­kozó ember fenntartás nélkül azt a nézetet vallja, hogy az egész emberiség ellen elkövetett bűn az ész nagyszerű felfe­dezését, a természet meghódításában elért új eredményeinket nem az emberi boldogság emelésének, hanem a szenvedésnek és pusztulásnak a szolgálatába állítani. Fokozottan áll ez a jogtudomány művelőire. Meggyőződésünk, hogy nincsen olyan nemzetközi probléma, amelyet tárgyalások által, szerződések­ben lefektetett jogalkotással ne lehetne megoldani. Ehhez per­sze mindkét oldalról becsületes szándék, minden agresszív hó­dításról való lemondás és a béke értékeinek feltétlen meg­becsülése szükséges. Valóban az ember legnagyobb tragédiá­jának kellene neveznünk, Madách minden színénél sötétebb­­nek, ha a technika terén elért eredmények végülis az embe­riséget végső pusztulásba döntenék. De a béke melletti állás­­foglalás főmotívumának nem a másik fél atomerejétől való félelemnek kell lennie, hanem a haladásban való hitnek, an­nak a világnézeti elvnek, hogy a többi élőlények sorából az értelem segítségével kiemelkedett s mind feljebb jutó ember ésszel a legnagyobb nemzetközi, politikai ellentéteket is képes megoldani és megteremteni az egész világ népeinek kollektív biztonsági szerződéseken alapuló, állandó békés együttműkö­dését. Az emberiség milliós tömegeit nem is kell erről meg­győzni, nagyon csekély azoknak a száma, akik nem így gon­dolkoznak s akiket a hatalom és a pénz vaksággal vert vágya kerget.­­ Mindenesetre szükséges, hogy az atomháború elkerül­hetetlenségének gondolataival a nagy tömegek a maguk óriási kollektív­ súlyával szembehelyezkedjenek, gyűléseken, tünte­téseken, aláírásokkal dokumentálják akaratukat, így lesz az eszméből tömegerő, amelyet nem lehet legyőzni. Ezért nagyon helyeseljük a Béke Világtanács Európa és a világ népeihez in­tézett felhívását és az újabb óriási méretű aláírási akciót. — Az Állam- és Jogtudományi Egyetem békebizottsága milyen módon kapcsolódik bele a mozgalomba? — A békebizottság eddig is, valahányszor a nemzetközi helyzet megkívánta, a kar dolgozói és hallgatói részére béke­­gyűléseket rendezett. A legközelebbi napokban is fogunk egy ilyen ülést tartani, amelyen egyebek között annak a jelentő­ségét fogjuk kifejteni, hogy a Szovjetunió az atomenergiának békés célokra való felhasználását más országokkal is megis­merteti és további kutatásokat más országok tudósai számára is lehetővé tesz. A békebizottság programjába tartozott továb­bá olyan ünnepségek­ rendezésében való részvétel, amelyeken kiváló tudósok, költők, művészek, államférfiak születési, vagy halálozási évfordulóin mód nyílott arra, hogy ezek művein és példáján át az ész térhódítását, a haladás nagy, útjelző fázisait bemutassuk. É­lpe a béke ügyét a kar oktatói legfőképpen azzal szol­gálják, hogy előadásaiknak, magyarázataiknak egyik állandó motívuma a békés alkotó munka és ennek legfőbb politikai feltételeként a nemzetközi békemozgalom fontosságának érzé­keltetése. Most sem fogjuk elmulasztani, hogy dolgozóink és hallgatóink előtt tudatosítsuk a Béke-Világtanács nyilatkoza­tainak jelentőségét és előmozdítsuk a meginduló aláírásgyűjtés sikerét. NAPLÓ Megkezdődtek Pécsett a béke­hetek Pécs város és Baranya me­gye dolgozói, békeharcosai, lel­kesen készülnek a február 26- 27-i IV. Magyar Békekongresz­­szusra. Szerte a megyében és a városokban békebeszélgeté­seket, kisgyűléseket, békeérte­kezleteket, béke­találkozókat, béke-röpgyűléseket és béke­heteket tartanak. A pécsi Kokszművek dolgo­zói hétfőn reggel 7 órakor a munka megkezdése előtt a béke­hetet ünnepi röpgyűléssel nyitották meg, amelyen mint­­egy 200 dolgozó vett részt.­­ Arnold István, az üzemi béke­bizottság titkára ismertette a Béke Világtanács felhívását a a nyugatnémet újrafelfegyver­­zés elleni tiltakozó aláírásgyűj­téssel kapcsolatban, és méltat­ta a béke-hét jelentőségét. Az üzemi békebizottság és az üzemi tömegszervezetek tagjai elhatározták, hogy a béke-hét alatt az üzemrészek­ben 4 új békebizottságot ala­kítanak tizenkét helyen béke­beszélgetést folytatnak a nemzetközi helyzetről és meg­kezdik a nyugatnémet újrafel­­fegyverzés, valamint az atom­­erőnek háborús célokra való felha­sználása elleni tiltakozó aláírások gyűjtését. Tervbe vet­ték, hogy az Atlena nevű ham­burgi hajtóműgyár dolgozót,­nak leveleket írnak, amely­­­ben részletesen beszámolnak majd a pécsi Kokszműivek­ munkásainak béke­ hetéről és harcos békemozgalmáról. — Tanácstag fogadóórája famruir 27-én, csütörtökön dél­után 5—6 óráig az I kerületi tanács épületében Székely Sá­n­dor, az I. kerületi tanács v. b. Mikára fogadóóráit tart — A Pécsi Közlekedési Vál­lalat értesíti a Pécsbárnyaitelep felé utazó közönséget, hogy az út lezárása miatt a forgalmait a Széchenyi térről a Molotov Tbarrum­ Dolores, Kossuth La­­jos, Vorosilov, Orsolya és Ady Endre utcán át bonyolítja le. Visszafelé is ugyanez az út­vonal. Az Ágoston téri meg­állóhelyet az Iba­rrum­ Dolores utca és az Ágoston téri sarok­ra helyezik á­t. Gazdag választék — szép­ árukból Valóságos múzeum a Kép-és Iparművészeti Bolt a Kossuth Lajos utcában. A különbség elsősorban az, hogy itt nem e múlt gazdag hagyományait áraik, hanem ma is élő neves iparmű­vészeink alkotásait áru­­sítják. A boltot a Kiskereske­delmi Vállalat üzemelteti és • Képzőművészeti Alap látja el áruval, ha ugyan egyszerű­en csak árunak lehet nevezni a művészi kerámiákat, fest­ményeket és ötvösmunkákat A polcokon és az elárusító asztal üveglapja alatt szebbnél ••zebu hamutartók, magyaros motívumokkal díszített feke­­téskészletek, különböző dísz­­árgyak sorakoznak. Kovács Margit „Felhőnéző” és „Virág­­írás" szobra, Gorka Géza vá­zái, Tevén Margit ötvösmuta­­tjái és a stílusos hangulatlém­­eáik mi­nd iparművészetünnk fej­ődését ,virágzását bizonyítjá­k A falakon Boldizsár István és Reinkhard Ágoston festményei mellett helyet kaptak a pé­csi és baranyai festők alkotá­sai is. Különösen változatos és gazdag a készlet művészi reprodukciókból. Schmidt Károly boltvezető ki­nyit egy elárusítóasztal fiókot s gyönyörű, ezer színiben pom­pázó, kézifestésű hernyóselyem sáb­akat, kendőket vesz elő. — Ez is kapható a boltban. A pécsiek névnap, születésnap évford­uló, esküvő alkalmával gyakran törték a fejüket, mit is vegyenek ajándékként? Nem is szólva az ifjú házasokról, akik lakásuk díszítésére idén nagy gondot fordítanak. Hol vegyek, mit vegyek? A képző­művészeti bolt megnyitásával elmúltak ezek a gondok. Itt sok létszám értékes, művész’ ‘argyr.kat képeket áru­latárnak '■s a legkisebb dísztárgy is ér­­tékes. Sőt! Nagyobb szobrok­­épek vásárosánál részletfize­tési kedvezményt is felhasznál­hatják a dolgozók, azaz négy­és tíz hónapig terjedő időre­­üthetnek részletszerződést. — Boltunk nem a legkedve­nt­b helyen van — mondja Schmidt Károly — távol esik a központtól De megpróbál­uk kissé meghosszabbítani a Kossuth Lajos utcáit. A bolt orga­mnumak fellendítése érde­kében sokat jelentene, ha a közületek is itt vásárolnának Reméljük, a pécsi dolgozók megf­edveli­k az új boltot és aká­sukat az itt vásárolt tár­gyaikkal ékesítik. P. E. FELHÍVÁS a GYAPOTTERMELŐK­HÖZ. A Hódmezővásárhelyi Gyapot­­termeltető és Feldolgozó Vállalat Dunántúli Szakfelügyelősége (Pécs, Kalvinn út V sz.) láss január 25-ér­ megszűnt. Felhívjuk ez össze­ gya­potter­melőket (állami gazdaságok te­rrmelőszö­vetkeznek, egyéni szerző­déses termelők) hogy ez után az időpont után a gyapot átvételével begyűjtésével kapcsolatos minden ügyükkel, levelezésükkel stb köz­vetlenül a Vállalat Központjához (Hódmezővásárhelyi Gyapotterm­el­­tető és Feldolgozó Vállalat, Hódm­e­zővásárhely, Makó országút) fordul­janak Ugyancsak az eddig az idő­pontig bármilyen okból még át nem adott gyapotterm­éküket közvetlenül adják fel a Vállalat Központjának címére, mert fenti időpont után már helyszíni átvétel sem lesz sehol. A feladott gya­pottermést a közpon­t számfejti és a termelők ebből adódó járandóságait megküldi a termelők címére. TA.VIA, KAI.MAN motoros fafűré­szelő telefonszáma: VMM György u 6 sz HASZNÁLT rádiót veszek eladtok. Insp­erélek. Néprádiót világvevőrt­­alakítok Hangerősn­ő, rádió, rezsó vasaló töltőtoll m vitásét vállalom Horgas rádió,, rács, Teréz u. • Telefon: 26-82. REKAMIK eladó Rókus u.­­5. sz. ÉPÜLETANYAG szállítást költöz­­­ adések lebonyolítását, tüzelőanyag­­-­állítást az éjszakai órákban ,­­munkaszüneti napokon magánosok ■é­zére is vállalunk. Tefu. Telefon :90­­-a NAGY­HARSÁNY község Legeltetési Bizottsága­ egy juhászt keres április­­-i belépéssel. Cím: Nagyharsány Községi Legeltetési Bizottság. I BICIKLIS árukihordót keres feb­uár 1-re Gyógyszertár Vállalat, Bérs l­ánc u. 22. A VÉLDUNANTU1.I Üzemélelmezési­­állaim bérkivenne­­ pár lova ré­zére a belvárosban istállót. A jén­­atokat Kazinczy u. 6 sz. alá kér­tük. ANYAGBESZ­ERZŐT felveszünk, ’’Lesd Bőrgyár MAGYAR perzsaszőnyeg előadó, telefon: 32-62. .MEGVÉTELRE keresek csiszolt ökröt, forgószéket, karosszéket, szá­­rítóbúrát (motor nélkül is), asztali felszerelést, stb Pánczél Géza fod­­rászcikk kereskedő. Rákóczi út 57. Telefon: 23-04. DUNÁNTÚLI NAPI­Ó • Magyar Dolgozók Pártja Baranya megyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó GARAI MIHÁLY 'Szerkesztőség és kiadóhivatal Pír­ József A u If­ f |A 32 H V* Előfizetési díj h«vi ti —­form» Pécsi Szikra Nyomda Vállalat Pécs, Munkácsy Mihály utca 10 Telefon 20­27 Nyomdáért felel: Meller Rettő cA mai NAPLQ 1955. január 26. Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? S­ZINH­ÁZ bolyom László: Holnapra kiderül. Este 7 órakor, Szel­­vénybérlet C­. MOZI Kossuth: Tavasz a jégen (délelőtt fél 10, délután fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Petőfi: A fekete ház (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Park: Támadás 6.25-kor (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Jószerencsét (Pécs Szabolcs): Bajazzók (fél 6, fél 8 órakor) Rákóczi (Mecsekalja): Luxustu­tájon (7 órakor) Kossuth (Mohács): Örs a hegyekben (6, 8 órakor) A PÉCSI RÁDIÓ MŰSORA 18.30: Táncoló billentyűk. Kádas Rezső harmonikázik, bőgőn játszik Vörös László, Sándor Pál zongorázik. 18.40: Az új bányászbérezés visszhangja István-Iknán.. Horváth Gyula riportja 18.45: A TTIT ezévi terveiről. Nádor Tamás riportjja 18.50: Fullánkok. Garami László szatírái 18.55: Hírek. 19.00: Mindenből mindenkinek. — 1. Mascagni: Paraszt­­becsület — Búcsú az anyától és finálé. (Németh Anitta és Si­­mándi József). — 2. Garai: Vágtass fakó. (Baksai Árpád és kórus). — 3. Lehár: Táncdalegyveleg (Rádió tánczeneitara). — 4. Csárdások. 19.20: Ifjúsági műsor. Csajági János összeállítása 19.40: Délsz­láv nyelvű műsor. ELŐADÁSOK A Munkácsy Mihály Szabad­egyetem biológia-egészségügy tagozata január 26-án este 6 órakor előadást tart a Doktor Sándor Kultúrotthonban „Az életenergia forrása” címmel. Előadó: Pásztor György. Ven­déghallgatók részvételi díja 2 forint* A November 7 Kultúrotthon­ban szerdán este 6 órakor „Ho­gyan lehet tekintélyed a gyer­mek előtt?” címmel dr. Kom­­lóssy Sándor főiskolai adjunk­tus tart előadást. Az előadást vita követi.* A városi tanács nagytermé­ben ma este 6 órakor Gergely János a gyümölcstermelésről tart előadást. A csütörtöki elő­adás elmarad és helyette a jö­vő héten szerdán és csütörtö­kön lesz szőlészeti előadás. CSÖKÖN­AI-EST A Baranya Megyei Műsor­iroda, a Hazafias Népfront­­bizottság, a Megyei és Városi Népművelési Osztály és a TTIT felkérésére Csokonai Vi­téz Mihály halálának 150. év­fordulója alkalmából január 31-én, hétfőn este 7 órakor a Tiszti Klub dísztermében ün­nepi irodalmi estet rendez.­­ Fellépnek: Ascher Oszkár elő­adóművész, Szabó Samu Kos­­suth-díjas, Békés Rita, Ková­cs Anni, Bánáti Sándor, Sz.fj.ts­tván, Marton Frigyes, a Pécsi Nemzeti Színház művészei és a Baranya Megyei Műsoriroda Kisegyüttese (Horváth Mihály­, Graef Tildi, Sassy Iringó é­s Kovács András) Műsoron: Csokonai legszebb versei és dalai, jelenet a „Tena pefői”-ből és részlet Horváth- Lipipenszky-Bárdosi Németh most készülő , Békétlen szere­lem” c. Csokonai daljátékából.­­ Jegyek 3, 5, 6 Ft-os árban a Baranya Megyei Műsorirodá­ban (Saillay u. 38. T.: 36-32) kaphatók. S­PORT „Ki volt Baranya legjobb sportolója az elmúlt évben?*4 Olvasóink közül mind többen kül­dik be szavazócéduláikat, „Ki volt Baranya legjobb sportolója az el­­múlt évben?’’ című felhívásunkra, eziddig 218 szavazóc­édula érkezett be. A szavazatok 12 sportoló között oszlanak meg. Solymosi Egon, Vár­kői Ferenc, Faragó István, selle­s Edit Nábob György Krausz Tibor, Dévai Edit, Rauch Waldemar, Hegyi Sándor, Horváth Leona, Klinger Jó­­zsef és Héder János kapott szavaza­tot. Csaba László, Hosszúhetény sze­rint Baranya megye legjobb sporto­lja az elmúlt évben Hegyi Sándor a Lokomotív középhátvédje volt. Ki­­sebb formaingadozástól eltekintve írja indokolásában — mindig a vé­delem oszlopa volt. Ha a Lokomotív öbbi játékosa is ilyen jól és lelki­­ismeretesen játszik, a bajnokság, amit annyira vártunk a csapatja nem maradt volna el. Második hely­­re olvasónk Valkői Ferencet teszi, Héder Jánost pedig a harma­dk n­elvre. Tóth Zsuzsanna szavazócédu­l­án Lip­pay Antal áll az élen. Azért A tenisz Davis kupában szenvedett vereséget Ausztrália annak tulajdo­nítja, hogy Hartwhs betegsége miatt nem állhatott ki Rose-sal együtt a párosban, pedig — amikor beugrott az egyesbe a karsérülése miatt vis­­­szalépett Hoad helyére — legyőzte az amerikai Leixast. *' Kne-ot és Szentgálit szeretnék lát­ni New-Yorkban. Mint New-Yorkból jelentik, Fer­ris, az amerikai atlétikai szövetség ismert főtitkára közölte, hogy ez év Februárjában szívesen vendégül lát­nák az Egyesü­lt Államok fővárosá­ban az 1954-es év két kiemelkedő eredményt elért atlétáját, a szovjet Vlagyimir Kuc­ot és a magyar Szent­­gáli Lajost.* Az oldi községi sportkör verseny­­zői az elmúlt évben nem vettek részt a TSB által rendezett verse­k Találtak: női kesztyűt, női kerékpárt, aktatáskát, ap­róbb tárgyakkal, női ballon esőkabátot, bőrerszényt, men­ődobozt, piaci kosarat, nylon szatyrot, esernyőt, vászonszaty­rot, különböző holmikkal fér­fi kesztyűt. Igazolt tulajdono­saik a Pécsi Kapitányság házi pénztárában átvehetik t'-ni — írja indokolásában — Lip­teyt a legjobbnak, mert 400 gátba­n magyar csúcstartó és az Európa­­bajnokságon pedig hatodik lett. Or­szágos viszon­­tu*..«n ezenkívül a HC gáton is » legtöbbek között van. ■­ második ne­vre -dlymosy Egont javasolja. ..atm tinik helyre pedig l'tder Jánost ■ A szavazásokat még nem zártuk le. Február elsejéig fogad el szer­­ke•t e­tőségünk sza­vazócédu­lákat­­ szivazóson bárk­i •é­ztvehet, . sza­vazócédulákat a Dunántúli Napló szerkesztőségéhez kell eljutta­ni (Pécs, József Attila u. 10.) A legjobb sportoló az MTSZ­ellékes ezüstser­­egét nyeri. Err­e a szavazatok alap­ján Lippay Antalnak Sebes Edit­nek és Héder Jánosnak van a leg­nagyobb esélye. Lippay Antal eddig 33 szavazatot kapott, második helyen I­lles Edit áll 42 szavazattal, ha­­gn­­dik helyen pedig Tiéder János V Siz­vazattal. vt.nl.n­e-etre ezen a sorrenden még a héten beérkezet. szavazócédulák sUpjan eltérés len ,t­­sr ges. lommal rendeltek, sőt szomszédos községekkel barátságos mérkőzésekét is vívtak. Nem tudjuk, mi az oka az Old. sportolok visszahúzódásának, de reméljük, ebben az évben már lesznek a siklósi járás különbozó versenyein. * A kasádi sportkör az elmúlt évben igen sokat fejlődött. A csapat nyer­­te meg a siklósi járásban a labda­­ugó kupát, amiért az MTSB-től s1 vár labdarúgócipőt kaptak ajándék­ba. A fiatalok igen lelkesek. Ha a K­OB megfelelően segíti tovább­­i, lehet a sportéret'h6" V Dlág*bb SPORT1I­RADÓ 1955 JA KTAR M Herczegh Ferenc­ munkássága az Irodalmi Törvényszék előtt Pénteken este 7 órakor Iro­dalmi Törvényszéket tarta­nak Herczegh Ferenc munkáss­ága felett a Magyar Írók Szövet­sége pécsi csoportjában (Szé­chenyi tér 16. I. em.) Herczegh Ferenc ügyét a Géczy tanács tárgyalja. A Vá­dat Galsai Pongrác, a véd­el­­met Fábián István képvisel. A közönség részére összesen csak 100 jegyet adnak ki egy­séges 2 forintos árban. Aján­latos a jegyeket már előzőleg megváltani a Széchenyi téri Könyvesboltban. —­ügyeletes gyógyszertárak: 1. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2. Tel.: 17-85. 8. sz. gyógy­szertár, Kossuth Lajos u. 81. Tel.: 23-94. 12. sz. gyógyszertár, Doktor Sándor utca 47. sz­. Telefon: 13-53. Névnap: Vanda. Várható időjárás szerdán, estig: párás, helyenként ködös, felhős idő, néhány helyen, in., kábfa csak északon kisebb ha­­­vazás, mérsékelt déli-délnyu­gati szél, a nappali hőmérsék­let nulla fok körül. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: általában mínusz 3—* mínusz 6, Tiszántúlon minus® 6—mínusz 11 fok között. Leg­magasabb nappali hőmérsék­let szerdán plusz 2—mínusz 1 fok. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet mí­nusz 1—mínusz 4 fok között. — Munkavédelmi kiállítás nyílik a KPDSZ Területi Bi­zottsága és a Baranya Megyei Kereskedelmi Iroda közös ren­­dezésében január 26-ám dél­után fél 6 órakor Pécs, József utca 15 szám alatt. A kiállítás som február elsejéig minden nap reggel 9 óráitól este 8 órá­ig megtekinthető a budapesti munkavédelmi kiállítás anya­ga, amelyet helyi anyagokkal­­bővítettek­ ki. NB I. Pécsett ki­­került. Megértük. Ilyen szavakat gyin'oran , hallottunk ki elmúlt na­pokában, mikor hivatalosan olvashat',, tűk a pécsi NB I-es csapat megszi*­td­énél N im­ mai óhaja vélt valóra a *1* ros­­­porttá­rsadalmának és nem egy­két n­ap óta kesergünk elért mw szurkolók ezrei. Ha visszatekintünk a pé'&si labdarúgás elmúlt éveir®» gya­kran találkozunk azzal a „'­&* viszonnyal“, amit egyszerűen úgy nevezüifik, hogy egyesületi sovini v* mus. A jly an gondolkodású szurkolók tudták,­­hogy amíg a sportkörök nek­e számoltak fel helytelen magatartás s ti­kát egymással szemben, s amig ** illetékes szervek nem nyúltak erá­ lyes kéznél a dolgokhoz. adaM« Pác« városa mmn remélhette a fejlődést * obdarugva terén, örömmel értesül­tink, hogy megértéssel és áldozat­­készséggel és szervezéssel m­ég1* jóindulatot elsőnek a Pécsi Bánvád mutatta. Nagyon jd' tudjuk mi szurkolók ?.?J* hogy minden kezdet nehéz. Igai lUK azonban« hogy lelkesen fogja* buzdítani a csapatunkat, főleg aj6-­ kot amikor ahrra a legnagyobb szu* ség Usz Ezzel szemben kérjük * játékosokat, hogy mindig a szoci*' •ista sporterk­ilcsöt tartják sze»0 e*ott. küzdjenek sportszerűen, esblettel „ pfd­ván s akkor ■ h­d .,kk’r nem maradhat el. Csila Pál, a P­ífsi Textil Ne­gykere*­ kedeltmi Váll. dolgozój­a* ^!?ft ZDasági­­Eszközöke, Értékesítő Szövetkezeti Vállalat értesíti a lakosságot, hogy lószerszám és lószerszámalkatrész szükségleteiket a helyi földművesszö­vetkezeti boltokon keresztül rendelhetik meg. Lószerszám dí­Szes kivitelben is kapható.

Next