Dunántúli Napló, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-21 / 68. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPja xv. évfolyam, 68. szám. ARA: 50 FILLÉR PÉNTEK, 1958. MÁRCIUS 21. A magyar munkásosztály büszkesége Büszke lehet és büszke is a magyar munkásosztály arra, hogy a világon másodiknak, saját erejéből, kommunista pártja vezetésével proletárdiktatúrát, szocialista néphatalmat tudott teremteni ebben a kis, imperialista fenevadaktól minden oldalról támadott országban. Büszkék lehetünk és büszkék is vagyunk 1919-re, a Magyar Tanácsköztársaságra, még akkor is, ha élete nem tartott tovább negyed évnél, még akkor is, ha tudományos elemzéssel hibákat fedezünk fel forradalmas elődeink elgondolásaiban és tetteiben. Harminckilenc évvel ezelőtt, vesztett világháború után békére, fejlődésre, nyugodt életre vágyott a magyar nép. Sokan látták már, hogy az osztrákokkal, németekkel való közösködésből semmi jó nem származik ránk, a Habsburg közös koronának csak a súlya jutott nekünk, a fénye nem. Az elégnél is több oka volt a magyar népnek arra, hogy keresse az utat a jobb, szabadabb élet felé. Az út kezdetét akkor már megvilágította az oroszországi szocialista forradalom. Aki figyelő szemmel nézte a történelmi eseményeket, megértette, hogy végképp eljött az ideje a cárok és királyok elkergetésének, a dolgozókon élősködő tőkéshatalom megdöntésének. A dolgozó népnek elege volt a háborúból, elege a kizsákmányolásból, az idegen és saját urak előtti hajlongásból. Ki akarta végre egyenesíteni a derekát és meg is tette. A magyar kommunisták helyesen látták, hogy az egyetlen megoldást a szocialista forradalom jelenti és a munkásosztály, a nincstelen parasztság tömegeit harcba szólítva 1919. március 21-én megteremtették a magyar munkásosztály hatalmát képviselő államot, a Magyar Tanácsköztársaságot. Három oldalról támadták az imperialista hatalmak. A túlerő kezdettől fogva megszállással fenyegette. Mégis néhány rövid hónap alatt annyit tett a Magyar Tanácsköztársaság a dolgozó népért, mint előtte soha semmiféle hatalom. A gyárakat a dolgozó nép tulajdonába adta, megszüntette a tőkés kizsákmányolást. Forradalmi módon nyúlt a szociális kérdésekhez, többek között a lakáskérdéshez. Először szervezte meg hazánkban a tömeges üdültetést, gyermekek ezreit küldte a Balaton partjaira, hogy a szegény ember gyerekét is megtanítsa arra, mi a Szép az életben. A munkások először érezhették, mit jelent tőkések nélkül dolgozni. Kemény támadást indított a tanácsköztársaság a háborús nyomor vámszedői, a spekulánsok, a lánckereskedők, az árurejtegetők ellen. Minden intézkedése határozottan és céltudatosan a munkáshatalom erősítésére, a dolgozók életviszonyainak megjavítására irányult. S minderre akkor volt gondja a magyar proletárdiktatúrának, amikor az imperialista szuronyok az ország húsába mélyedtek és mindennél fontosabb feladatként jelentkezett az önvédelem szükségessége. Önvédelemről beszélünk, de az a harc, amit a Magyar Tanácsköztársaság az imperialista hatalmak ellen folytatott, nem csak önvédelem volt. Nem csak saját létét védte, hanem egyúttal a szocializmus, a proletárdiktatúra eszméjét, a világ munkásmozgalmának addigi eredményeit, s szükségszerűen amely abban az időben állta ki a 14 imperialista állam intervenciójának súlyos megpróbáltatását. A magyar proletárhatalom internacionalizmusát, a szovjet államnak közvetve nyújtott nagy segítségét Lenin is elismerte és az orosz munkásosztály, a Bolsevik Párt köszönetét fejezte ki érte. Az önvédelmi harcra a munkásosztály nagy tömegeit mozgósította a párt. Sok volt vöröskatona emlékszik még ma is arra, milyen ellenállhatatlan lelkesedéssel jelentkeztek a munkások és szegény parasztok ezrei a vörös zászlóaljakba. Hogyan lehetséges, hogy akkor, 1919-ben, az első világháború után, amikor a háború minden borzalmával még nagyon is elevenen élt az emberek emlékezetében, amikor a néptömegek szívből meggyűlöltek minden vérontást és fegyverkezést, a kommunisták hívó szavára mégis annyian jelentkeztek, hogy ismét fegyvert vegyenek kezükbe? Semmi mással nem magyarázhatjuk, csak azzal, hogy a munkások, dolgozók valóban sajátjuknak érezték a proletárhatalmat, tudták, hogy a tanácsköztársasággal a saját sorsuk, jövőjük áll vagy bukik. A magyar munkások valóban a történelem folyamán először érezhették sajátjuknak az országot, először nyílott alkalmuk igazában megmutatni, hogy mit jelent a munkásosztály hazaszeretete. A hazátlanoknak gúnyolt munkások bátran áldozták életüket, hősies odaadással szálltak szembe sokszoros túlerővel is, amikor nem uraik hasznáért, hanem saját jövőjükért harcoltak. Csak ez magyarázhatja a magyar vörös hadsereg első katonai sikereit is. De hősiesség, önfeláldozás nem lehetett elég a háromszoros katonai túlerővel szemben, amelynek számbeli fölényén túl akkor még kimeríthetetlen tartalékai is voltak. A tanácsköztársaságnak 1919- ben el kellett buknia. Egyedül állt szemben az európai imperialista áradattal és a vesztett háborúban legyengült ország, a leromlott és a tanácsköztársaság idején tovább üzérkedő, szüntelen aknamunkát végző burzsoázia által méginkább szétzilált gazdaság vajmi kevés reményt nyújtott a tartós ellenállásra. De a tanácsköztársaság három és fél hónapja ennek ellenére is örök tanulságul szolgál a magyar munkásosztálynak, a kommunistáknak: 1919 bebizonyította, hogy adott körülmények között egy kis ország munkásosztálya is magához mgadhatja a hatalmat, megteremtheti a proletárdiktatúrát. Bebizonyította, hogy ha a kommunisták pártja határozottan és nyíltan a munkásosztály elé tárja programját, számíthat a nagy munkástömegek támogatására. Bebizonyosodott az is, hogy a munkásosztály számíthat — feltétlenül számítania is kell — hű szövetségesére, a dolgozó parasztságra. A tanácsköztársaság is eleven cáfolata volt annak a burzsoá mesének, hogy a tőkésosztály rátermettsége folytán gyakorolja a vezetést. Mihelyt a munkásosztály kezébe került a hatalom, hetek alatt ezrével nőttek ki a munkásosztály soraiból a vezetésre termett, tehetséges emberek, akik még tudták látni a legfontosabb feladatokat és mozgósítani tudtak azok végrehajtására. 1919. önbizalmat adott a magyar munkásosztálynak és reményt arra, hogy eljön az kézbe veheti, de akkor már úgy, hogy többé el nem engedi, hanem megtartja, megőrzi és hatalma birtokában megvalósítja célját: a szocializmust. Jelentős része volt 1911-nek: abban, hogy amikor 1945-ben a Szovjetunió felszabadította országunkat, tömegesen jelentkeztek a munkások a Magyar Kommunista Párt hívására és áldozatkészen harcoltak a párt programjáért. A munkások emlékezetében nem a tanácsköztársaság bukása maradt meg, hanem az, hogy egyszer már volt Magyarországon proletárdiktatúra. Nem arra emlékeztek, hogy a magyar munkáshatalom rövid időszaka a fehérterrorba fulladt, hanem arra, hogy ezen az úton,a szocializmus útján egyszer már elindultunk és az út járhatónak mutatkozott. 1919 forradalmi hagyományai nélkül nehezebb lett volna 1948-ban kisajátítani a tőkésosztályt, nehezebb lett volna letörni az ellenforradalmi törekvéseket. Tanultunk abból is ami 1919- ben hiba volt. A párt nem őrizte meg elég következetesen élcsapat jellegét, vezető szerepét. Tárgyalásokba bocsátkozott az opportunista szociáldemokráciával, szövetségre lépett vele és ezzel felhígította sarait, teret engedett a megalkuvásnak, az árulásnak. Súlyos hiba volt, amely az amúgyis rendkívül nehéz helyzetben még bonyolultabbá, nehezebbé tette a harcot. Pártunk a felszabadulás óta igyekezett munkájában érvényesíteni azokat a következtetéseket, amelyek e tapasztalatból fakadtak. Következetesen a marxizmus a leninizmus alapján állt, annak szellemében igyekezett dolgozni, s ha vezetői időközben az új nagy feladatok közepette követték is el hibáikat, a párt szilárdan meg tudta tartani vezető szerepét, céltudatosan haladt a szocializmus építésének útján. A szegényparasztság már a tanácsköztársaság idején önkéntes, hű szövetségese volt a munkásosztálynak. Szövetségének alapja, hogy csak a munkásosztálytól várhatta a földkérdés megoldását, a nagybirtokok felosztását, a nincstelenek földhözjuttatását. A tanácsköztársaság vezetői még nem ismerték fel eléggé, hogy mennyire fontos e kérés teljesítése. Nem volt következetes, az egész országra kiterjedő földreform, sőt akadtak vezetők, akik még a spontán indult földfoglalásokat és földosztásokat is akadályozták. 1945-ben pártunk kezdeményezésére végre befejeződött a földért folytatott történelmi per. A földbirtokosokat elűztük, földnélküliek százezrei jutottak földhöz. Ma nyugodtabb körülmények között dolgozunk a szocializmus megvalósításán. Ami 1919-ben még csak kísérlet volt, az ma valóság. De ennek a kísérletnek a történelmi értékét semmi sem ronthatja le, fényét semmilyen új eredmény nem halványíthatja el, mert akkor a magyar munkásosztály a nemzetközi munkásmozgalom élvonalába kerül, bebizonyította forradalmisága életerejét. Büszkék vagyun erre ma is, amikor a Szovjetunió és a szocializmust építő országok szövetségében, egy halálos veszéllyel fenyegető ellenforradalmat is sikerrel leküzdve haladunk tovább utunkon, s teljes biztonsággal merjük mondani, hogy megvalósítjuk a szocializmust, amelyért 1919. hősei véreztek. Megérkezett Berlinbe a magyar kormányküldöttség különvonata [ Berlin: (MTI) A magyar párt - és kormányküldöttség különvonata csütörtökön délben megérkezett a Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság állami lobogóival feldíszített berlini Ostbahnhofra. [ A különvonatból kiszálló ] magyar vendégeket Otto Grottewohl, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke, • Heinrich Rau, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, valamint : dr. Lothar Boltz miniszterel•nökhelyettes, külügyminiszter [ üdvözölte. [ — A magyar vendégek — mondta Grotewohl — NDK• beli tartózkodásuk idején meggyőződhetnek majd arról a mélységes szeretettről és barátságról, amely a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói népét irántuk eltölti. Dr. Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke német nyelven válaszolt a köszöntésre és örömét fejezte ki affélén, hogy a magyar párt- és kormányküldöttségnek a látogatás alatt lehetősége lesz a két szocialista ország baráti kapcsolatainak további elmélyítésére. Dr. Münnich Ferenc hangoztatta, hogy a küszöbönálló kétoldalú tárgyalások mindkét ország javát szolgálják majd. A magyar párt- és kormányküldöttség fogadására a berlini Ostbanhofon megjelentek a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai. A minisztertanács elnökségének tagjai, a kormány tagjai, a Német Demokratikus Köztársaság népi és tartományi kamarájának elnökségi tagjai, stb. Részt vettek a diplomáciai missziók vezetői is. Az Ostbahnhof előtti téren a berlini lakosok ezrei szívélyesen fogadták a vendégeket. A Thälmann úttörőszervezet tagjai virágcsokrokat adtak át a magyar küldöttség tagjainak. A két ország nemzeti himnuszának elhangzása után a néphadsereg díszszázadának vezénylő tisztje jelentést tett a magyar párt és kormányküldöttség vezetőjének és közölte vele a nap jelmondatát: „Éljen a német és a magyar nép szilárd és megbonthatatlan barátsága! Előre közös szocialista ügyünkért!” Ezután dr. Münnich Ferenc miniszterelnök, valamint Marosán György a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai, Otto Grotewohl miniszterelnök és Heinrich Rau, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja ellépett a díszszázad előtt. A küldöttséget szállása felé vezető útján a berlini lakosok ezrei lelkesen üdvözölték. Ünnepség a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának 39. évfordulója alkalmából I A Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának 39. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága csütörtökön este ünnepséget rendezett az Erkel Színházban. Az ünnepi est elnökségében helyet foghattak a párt- és az államvezetők mellett a munkás- mozgalom harcosai, pártmunkások, üzemi dolgozók, nők, fiatalok, tudósok. Az ünnepséget Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyitotta meg. Ezután Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja mondott ünnepi beszédet.: Nemes Dezső elvtárs beszéde • Harminckilenc esztendővel ezelőtt bejárta az országot • és a nagyvilágot a hír: Budapesten forradalmi kormány alakult, amely a proletáriátus képviseletében átvette a hatalmat! Győzött a szocialista forradalom. Győzött vértelenül, fegyveres felkelés nélkül. A polgári kormányzat beismerte teljes csődjét és önként átadta a hatalmat a proletariátusnak, amely a nemzet vezető osztályává vált. Dicsősége a magyar munkásmozgalomnak és a nemzetünk történeté[nek, hogy a Nagy Októberi [Szocialista Forradalmat követően elsőnek Magyarországon [győzött a szocialista forradalom — kezdte beszédét Nemes Dezső, majd a továbbiakban többi közt a következőket mondotta: — Az 1918. november 20-án megalakult Kommunista Párt, amelynek irányításával a mind jobban balratolódó munkások és szegényparasztok egyre tudatosabban szálltak síkra a tanácsköztársaság megteremtéséért, igazi néphatalom létesítéséért. Az egész dolgozó nép döntő többsége néhány hónap alatt kiábrándult a polgári szociáldemokrata koalíciós kormányzatból. A nagybirtok felosztását is ígérte, de nem hajtotta végre, hanem büntető expedícióikat küldött a földet foglaló parasztok ellen, és terrorrendszabályokkal próbálta meggátolni a kommunista mozgalom gyors fejlődését. A nép csalódott az Antant-nagyhatalmak és a belső monarchista reakció előtt behódoló kormányzatban: a kispolgári rétegek a proletárhatalomért küzdő munkásosztály mellé álltak, a Szovjet-Oroszországgal való imperialistaellenes szövetség politikáját tették magukévá. A hatalmat 1919. március 21-én az Egyesült Kommunista Szocialista Párt vette át a magyar munkásosztály és a szegényparasztság nevében. Nagyon fontos tanulság ez, még akkor is, ha az erők egyesítése hibás módon valósult meg. Tudvalévő, hogy az Egyesült Kommunista Szocialista Pártban egy-két kivétellel bent maradtak az összes reformisták, akik nem a proletárdiktatúra eszméjéért rajongtak. A (Folytatás a 4. oldalon) Tovább épülnek a Petőfi utcai lakóházak 41 lakás, orvosi rendelő és bolthelyiség kerül ez évben átadásra A Petőfi utcai lakóház-építkezést ebben az évben a Komlói Építőipari Vállalat dolgozói folytatják. Két lakóházban június huszadikán adják át az első lakásokat. Tizennyolc kétszobás és két háromszobás lakás készül el addigra. Az egyik épület földszintjén elkészül az orvosi rendelő is, iránt szeptemberre építenek fel és még ebben az éviben megkezdik az utca nyugati oldalán álló új, szürke épület északi szárnyának az építését is, ahol egyszobás lakásokat építenek. Ezeket a lakásokat azonban csak jövőre fejezik be. A Petőfi utca déli részének a lakossága az új lakások átadásával ismét jelentősen megnövekszik. Éppen ezért új bolthelyiséget is építenek az egyik sarokház földszintjén, hogy az itt lakók ellátása is jár Kitüntetések a tanácsköztársaság kikiáltásának 39. évfordulója alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a tanácsköztársaság kikiáltásának 39. évfordulója alkalmából a munkásmozgalomban kifejtett több évtizedes tevékenységük elismeréséül a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta: Szilágyi Dezsőnek, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztálya vezetőjének, a Munka Érdemrend kitüntetést Jákob Rudolf nyugdíjasnak, Jackwert Ferecnek, a forradalmi munkás-paraszt kormány titkársága munkatársának, Spiesz József nyugdíjasnak, Matejka Jánosné nyugdíjasnak, Kelen Józsefné nyugdíjasnak, Kiss Elek nyugdíjasnak, Székely Lajos nyugdíjasnak, Ács Vilma nyugdíjasnak, Tóth László nyugdíjasnak és Paksi József nyugdíjasnak. A kitüntetéseket Kristóf István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára csütörtökön délben az Országház épületében nyújtotta át. A kitüntetések átadásakor jelen volt Apró Antal, a forradalmi munkás-paraszt kormány első elnökhelyettese, Kiss Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Olt Károly, a Minisztertanács titkárságának vezetője, Bárd András, a munkásmozgalom régi harcosa. A kitüntetettek nevében Spiesz József mondott köszönetet. Legfelső Tanácsának ülésszakát Moszkva. (TASZSZ): A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége elhatározta, hogy 1958. március 21-re Moszkvába összehívja a Szovjetunió most megválasztott Legfelső Tanácsának első ülés-