Dunántúli Napló, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-01 / 51. szám

6 NAPLÓ SPORT SPORTMŰSORA £ at> nöil­va ár op 2 es t vasmi mérkőzéseket d­ssz 1 etb árú a cset^cticnnk A labdarugó-bajnokság küzdel­mei a hét végén újra megindul­nak. A tavaszi első forduló mér­kőzéseit játsszák csapataink. Az NB I. sorsolása szerint a Kormüói Bányász otthonában játszik. Nem kisebb ellenfelet fogadnak a komlóiak, mint a bajnokságra törő MTK-t. Nem vitás, hogy a mérkőzés a pa­pírforma szerint a budapesti csa­pat győzelmét ígéri és a komlóiak legfeljebb csak megnehezíthetik az MTK dolgát. A mérkőzés azért ér­dekes játékot ígér, hisz a szurko­lók feleletet kapnak, hogyan ké­szült fel a két csapat a bajnoki rajtra. A Pécsi Dózsa-Petőfire is ugyan­csak nehéz mérkőzés vár. A Dó­zsa Diósgyőrbe utazik. Igen szo­ros küzdelemre van kilátás és bár sokan előre elkönyvelik a diós­győriek biztos győzelmét, mi egy döntetlen elérésére képesnek tart­juk a pécsi csapatot. Az NB II-ben szereplő csapataink közül a PV­­SK mérkőzik Pécsett. A KMTE ellen győzelmi reményekkel lép a pályára a vasutas együttes. Érde­mes lesz megfigyelni a tehetséges fiatal vasutas játékosokat, akik PVSK sportpálya, március 2-án: PVSK—KMTE NB II. mérkőzés 15 órakor, előtte: PVSK II.—Komlói Béta­akna Megyei I. osztályú mérkőzés, 13.15 órakor: I .I.—­ ii is mind jobban magukra vonják a fi­gyelmet. A Pécsbányatelepi Bányász Oroszlányban próbál szerencsét. A pécsbányatelepi csapat is jól felké­szül az évadra, így jó eredményt várhatunk az együttestől. Az NB III-ban is igen izgalmas mérkőzéseket ígér a tavaszi évad. Ma délután már megkezdődnek a mérkőzések. A BTC­ sporttelepén a Vasas a Ka­Pécsújhegyi sportpálya, már­cius 2-án: Pécsújhegyi Bányász—Ba­jai Bácska NB III. mérkőzés. 15 órakor:­posvári Dózsát fogadja. A vasár­nap sorra kerülő találkozók közül a Pécsúj­helyi Bányász—Bajai Bács­ka mérkőzés emelkedik ki. Az új­hegyiek meg szeretnék tépázni az első helyen álló bajaiak babérait. Mohácson a Nagykanizsai Vasutas lesz a hazai csapat ellenfele, míg Simontornyán a Pécsi BTC szere­pel, a Szigetvári ZMSE Kaposvá­ron mérkőzik a K. Textillel. Az alosztály I-ben is pállyára szólítják a csapatokat. A Kinizsi—PEAC találkozót ma délután a Sörgyár sporttelepén játsszák le, a többi mérkőzésre vasárnap kerül sor. Mérkőzések: Szentlőrinc—Postás, PVSK II.— Komlói Béla-akna, Sellye—porce­lángyár, Hidas—Traktor, Villany- Szászvár, Pécsszabolcsi Bányász— Vasas I. Bányász. A kosárlabda bajnokság mérkőzéseire szombaton az egye­temi tornacsarnokban, vasárnap délelőtt pedig a PVSK tornacsar­­nokában kerül sor. De vidéken is mérkőznek csapataink. Az NB I sorsolása szerint a PVSK férfi csa­pata az FTC-vel találkozik Buda­pesten. A Postás férfi csapata Za­laegerszegen lép pályára az NB II-ért. A PEAC férfi csapatának és a PVSK1 női csapatának mér­kőzéseit későbbre halasztották. A Pécsett lejátszásra kerülő találko­zók közül a Pedagógiai Főiskola— Bajai Bácska mérkőzésen várható a legnagyobb harc. Vasárnap délelőtt játsszák le a megyei és városi kö­zépiskolás bajnokságok győztesei a középiskolás bajnokság döntő mérkőzéseit. 9 órakor a leány, há­romnegyed 10 órakor pedig a fiú csapatok játszanak. A középisko­lás sportolók még egy versenyen rajthoz állnak vasárnap. Az Urán SC tornatermében a megyei és vá­rosi középiskolás asztalitenisz baj­nokság egyéni versenyeit rendezik. Természetjárás: A BTC természetjáró szakosz­tálya március 2-án, vasárnap egész­­napos túrát vezet. Útirány: Jó­­zsefháza, Cirkó, Nagyforrás, Árpád­­tető, Kozári vadászház, Fehérkúti turistaház. Találkozás 9 órakor az I. sz. büfé előtt. Vendégeket szíve­sen látnak. A területi felnőtt ökölvívó CS. B. állása: 1. K. Dózsa 2. Komló 3. Pécsi VSK 4. Baja 5. Szekszárd 2 2 ------ 37: 3 4 2 2 ------- 24:16 4 2 1—1 23:17 2 2—11 17:23 1 2—11 12:28 1 6. Dombóvári VSE 2 ------ 2 7:33 — >zomban SPORT««» LABDARÚGÁS: NB III. mérk­ő­­zés: Pécsi Vasas—Kaposvári Dózsa, Bőrgyár-pálya, 15. Megyei I. osz­tályú mérkőzés: Pécsi Kinizsi— PEAC, Kinizsi-pálya, 14.30. Barát­ságos mérkőzés: Vasas II.—Ce­mentipari, Bőrgyár-pálya, 13.30. KOSÁRLABDA: városi mérkőzé­sek: egyetemi tornacsarnok: Loö­­wey—Bonyhád, női, 16.00, Nagy Lajos Gimnázium—Bonyhád, férfi, 17.10, Mohács—Szigetvár, férfi, 18.20, Mohács—Szigetvár, női, 19.30. Közlemények A Magyar Kutyatenyésztők Or­szágos Egyesülete Pécsi Csoportja közli, hogy március 2-án, vasár­nap délelőtt fél 10 órakor klubna­pot tart a Janus Pannonius u. 11. szám alatti helyiségében, az aláb­bi tárgysorozattal: 1. Állategész­ségügyi feladatok. (Dr. Forray A. állatorvos.) 2. őrző-védő kutya tan­folyam elméleti oktatás (Végh Győző). 3. Filmvetítés. Az egyesü­let tagjait és az érdeklődőket ez­úton hívja meg a vezetőség. * A Gázmű tudomására jutott, hogy ismeretlen egyének a Gázmű nevében járják a fogyasztókat és jelentéktelen munkáért díjakat szednek fel. A Gázmű alkalma­zottai arcképes igazolvánnyal van­nak ellátva, így ismételten felszó­­lítják a fogyasztókat, ha az illető ilyen igazolvánnyal nem rendelke­zik, adják át a rendőrségnek. * A pécsszabolcsi Puskin Művelő­dési Házban február 23-án a ruha­tárban egy felnőtt kabátot elcse­réltek. Kérjük, hogy az, aki nem a saját kabátját vitte el, azt hozza vissza sürgősen a művelődési ház­­­­ba. Az otthagyott kabátban né­hány iratot is találtak. I 1958 MARCIT» I s*zói Hol­mBvelndiOnk­a U­a<z*zutxU A MAGYAR RÁDIÓ PÉCSI ADÓJÁNAK 1958. március 1-i, szombati műsora a 323.8 méteres középhullámon 16.30: Szerb—h-n''* r’­revű műsor. 17.00: Német nyelvű műsor. 17.30- Szív küldi szívnek szívesen 18.00: 35 éve halt meg Váradi An­tal író. 8.05: Rádióamatőrök öt perce. 18.10: A nap eseményeiből 18.30: vidám zenés szombat este 19.00: Műsorzárás. A Magyar Posta PÉCSI III.TR­A-BílinDHULLÁMÚ KÍSÉRLETI ADÓJA a 88.6 megacikluson 17.00: Inazi adás. 17.30: Azonos a Magyar Rádió pé­csi adójának műsorával. 19.00: Ki mit szeret? (1958. február 22-i műsor ismétlése.) Vegyen totószelvényt! színház Nemzeti Színház: Schiller: Stuart Mária (este 7 órakor) Kamaraszínház: Elveszem a fele­ségem (este fél 8 órakor) MOZI Park: Apa lett a fiam (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Csak 16 éven felülieknek! Kossuth: A falu réme (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor) Petőfi: Akasztottak lázadása (5, 7 és 9 órakor): Csak 16 éven felü­lieknek! Fekete Gyémánt (Pécsgyárvá­ros): Két óceán titka (5 és 7 óra­kor) If­júsági filmszínház: Lissy (4 és 6 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Tet­tes ismeretlen (5 és 7 órakor) Építők Kultúrotthona: Csigalép­cső (5 és 7 órakor) Rákóczi (Mecsekalja): Berlin, Sehönhauser-sarok (5 és 7 órakor) Május 1. (Vasas II.): Negyven­­egyedik (5 és 7 órakor) Kossuth (Mohács): Hogyan fe­dezték fel Amerikát (C és 8 órakor) Zrínyi (Szigetvár): A béke völ­gye (8 órakor) KOSZORÚCSKA lesz ma este 7 órakor Pécs város Művelődési Házában. Belépés csak látogatási jeggyel. TÁNCISKOLA kezdődik március 4-én, kedden es­te fél 7 órakor kezdők részére a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sáno­r Művelődési Házában (volt Tiszti Kl”): Kossuth Lajos u. 13. Tanítás: kedd, péntek. Vezeti Ba­logh. TRÉFÁS versenydál lesz március 1-én, szombaton este fél­­ órától reggelig a KISZ és a Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában, Kossuth La­jos utca 13. szám alatt. * Táncest lesz március 1-én, szom­baton este 8 órai kezdettel a Vas­utas Kultúrotthonban (Pécs, Vá­­radi Antal utca). Belépődíj 5 fo­­rint.* A TTIT Munkácsy Mihály Sza­badegyetem keretében ma este 1 órakor­­,,A legfontosabb szőlőfaj­ták és azok termelési értéke” cím­mel Németh Márton tudományos kutató tart előadást a központi egyetem élettani előadótermében­ Vendégjegy ára 3 forint, diákok­nak 2 forint.* A TTIT akvarista szakkörének vezetősége értesíti tagjait, hol? március 2-án, vasárnap délelőtt 0 órakor a TTIT télikertjében (Ja­nus Pannonius u. 11., I. emelet) összejövetelt tart, melynek kereté­ben „Az ikrázó fogaspontyok tar­tása és tenyésztése” címmel Bódis János tart előadást. Az akvariszti­ka iránt érdeklődőket szívesen látják. időjárásjelentés Várható Időjárás szombaton es­tig: felhős idő, sokfelé eső,­­" vaseső, havazás. Élénk, időnként erős északi—északkeleti szél. — * Dunántúlon helyenként hófúvás. A hőmérséklet alig változik. Várha­tó legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel, mínuszul—mínusz 4 fok kö­zött, északnyugaton mínusz 4 ° C alatt. Legmagasabb nappali hő­mérséklet szombaton plusz 1—m­í­­nusz 2 fok között. — HALÁLOZÁS. Szeretett jó édesapánk, nagyapánk, após, testvér és kedves rokon, idős Kovácsics Alajos 27-én elhunyt. Temetése március 2-án délután fél 4 órakor a pécsszabolcsi te­metőben. A gyászoló Kova­csics-család, köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik Gungl Já­nos temetésén megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család, köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik drága jó felesé­gem és édesanyánk temetésén részt vettek, virágokkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondok köszönetet a TÜ­ZEP Vállalat dolgozóinak a szép koszorúért. Válovics-család, HÁZHELYEK eladók. Ady Endre utca 59. szám. 977 Százféle olcsó farsangi sütemény, bor, sör, italféléit, receptjeit­­ megküldi. konzerv­­mester, Budapest, Fű­­rész utca 55/a.______Hl Hálóberendezés, kony­habútor, fél-háló, szek­rények, ágyak, bútor­félék eladók. Felső-Vámház u. 2. ______308 Síkkötőgép, nagytelje­sítményű, 7/100-as, — igényesnek eladó. Meg­tekinthető Pécs, Felső- Vámház u. 40. I. eme­­let. Telefon: 31-48. 797 Hálószobák, konyha­bútorok, rekarriék, — kombinált szekrény és egyéb különböző búto­rok olcsó áron kapha­tók. Bárommal, Baj­csy Zs. u. 3._______SIS Vegyész technikust — azonnalra alkalmaz a Patyolat Mosoda Vál­lalat, Pécs, Szabadság út 13. Jelentkezés 8— 16 óráig.____________227 Szölőoltványok, gyö­keres vad vesszők azon­nali szállítás mellett szinte fillérekért meg­rendelhetők — Fülöp Bertalan Abasár, Pipa Út 334,______________212 Tüzelő házhozszállítás 200 kg-tól megrendel­hető 24-71 telefonon, Rákóczi út 47., aszta­losműhely.__________673 Sió, politúros, kis­­ipari hálószoba eladó. Klein asztalos, Felső- Vámház u. 33. 946 Kertes családi ház, háromszobás rész be­költözhető, eladó. Al­mos u. 16. 847 Mánfa községben a Luczoca dűlőben 1891 négyszögöl szántó el­adó. Gerber, Pécs, — Somogyi Béla u. 15. Pécs és Vidéke Kör­zeti Földművesszövet­kezet értesíti mind­azon termelőt, aki­nek csere vetőemag­­burgonya igénye van, jelentse be minél előbb az ímisz irodá­jában. József Attila út 20. sz. Tel: 36-84.057 Házhely eladó, Toltou­­chin úton, Báno­mi úti buszmegállónál. Ér­deklődni 39. szám alatt 895 Tamás Kálmán moto­ros fafűrészelő telefon­száma 39-81. György utca 6,______________865 Eladó 1060 négyszögöl szántó, árpával vetve, Borbála- tele­pen. Ház­helynek is alkalmas Érdeklődni 9. Táberék­nál._________________902 Aluminium és egyéb fémöntést rövid határ­időre vállal. Újvári fémöntő, Nagy Lajos utca 3. Fémiparival szemben, _____869 Használt lószerszámo­kat, alkatrészeket, el­fekvő bőrdarabokat, — állami vállalatoktól és magánosoktól, vásáro­lok. Marosszé­ky szíj­gyártómester, Rákóczi Út 73. SZ.__________204 Kulich u. 16., kertes ház, egész vagy fele­részben eladó. Cseré­vel beköltözhető. 853 Hullámfürdőnél eme­letes ház, 1x3, 1x2 szobás lakással, cse­rével beköltözhető. — Száznegyvenezerért. — Gondnoknál, Zsinkó István u. 1._______100 Modern, szép hálószo­babútor, kétszemélyes rekamié, patent, 140 széles eladó. Rózsa Fe­renic u. 2.__________846 Diósviszlói hegyen 1200 négyszögöl szőlő, lak­ható pince, felszere­léssel. 45 000 Ft-ért el­adó. özv. Istvánná. — Vasárnap a helyszínen megtekinthető. 426. sz. _____________________825 Eladó Kákicson (Bara­nya m.) beköltözhető ház melléképületekkel, nagy telekkel, esetleg szántófölddel. Érdek­lődni: Czuni József. Kadarkút.__________755 Figyelem, vállalatok, magánosok! Csákány-, fejsze-, balta-, és spre­­nyelet rendelésre szak­szerűen készít. Káli­ Kálmán esztergályos, Pécs. Zsolnay u. 20. ____________________209 Pécs és Vidéke Körze­ti Földművesszövetke­zet értesíti tagságát, hogy f. évi március hó 3-án 18 órai kezdettel rendes évi taggyűlést tart. Várad­ utca 7/2. sz. a vasutas kultúr­otthon helyiségében. Az Igazgatóság kéri a tagok minél nagyobb számú megjelenését. ___________________856 Malacok eladók. Dal­les, Kozármisleny. 932 Gyönyörű kivitelű , egy- és kétszemélyes, önműködő, epedás re­­kamiék, fotelek, szé­kek, raktáron készítő­nél kaphatók. Szakács Ottó Budapest. VI. — Lenin körút 60. kapu alatt._______________203 Fafűrészelő (motoros) Bajcsy Zs. u. 10. Tel: 11-03. Soós.________206 Fogorvosok, fogászok figyelmébe! Fogászati vázprothezisek precíz készítése diplából — Molnár f­ogm­ű­vesm­es­te­rnél. Pécs, Perczel utca 29._____________31 Esztergamunkát vál­lalunk közül­etektől és magánosoktól is. Vil­lamosgépjavító KTSZ, Pécs, Szigeti út 17. 45 Agytoll, kész párna, dunyha kapható Pécs, Nagy Flórián utca 16. _____________________42 Mosógépek, porszívók, villanymotorok teker­cselését, javítását vál­lalja Villamosgépjavító KTSZ, Pécs, Szigeti út 17. Tel: 15-23. 76 Autóköpenyek, töm­lők javítása, gumicsiz­mák vulkanizálása — Becknél, Rákóczi út 10 ________________22 Régi divatlapot és Színházi Életet veszek. Léka László, színház. porta.________________3 Lakótársnak mennék, albérleti sz­obába, fia­tal lány. TÜZÉP, Rá­kóczi út 46._________811 Dongómotor kerékpár­ral. új Remington tás­kagép, kéziszivattyú eladó. Dárda u. 4. —­Tel: 33­00.__________812 Kisboldogasszony út 25. számú kétszobás családi ház eladó. — Bővebbet Mátyás ki­rály utca 32., szabó­műhelyben._________815 Marx utcában emele­tes ház olcsón el­adó, két részben is. Érdek­lődni: Alsó-Havi utca 2. szám alatt._______881 Új hálószobabútor el­adó. Orsolya utca 10. 903 Szőlő eladó. Isteni k­út­nál, szoba, présház, pince. Érdeklődni Dé­ryné (Mária) u. 11., — asztalosnál.________800 Ház, gazdasági épület, 10 kh. föld eladó, vagy bérbe kiadó, új kocsi eladó. Várad, (sellyei járás) Kiss Sándor. 215 Konyhabútort, háló­szobát, rekamiét Cser­­halminétól. Pécs, Baj­­csy Zs. u. 25._____174 Gyönyörű dióhálók. — kombinál­t szekré­n­yek kaphatók, fizetési ked­vezménnyel. Budapest, VI. Lenin krt. 60. B<> járat a kapu alatt. 253 Kétszoba, komfortos reptéri lakásom elcse­rélném belvárosban, egyszoba-hallás, kony­háért. „Sürgős” jeligé­re, Kossuth Lajos u­. 22. 67. Hirdető irodá­ba. Kiadó egy darab 200 literes burgonyafüj­­lesztő, egy db ötne­gyed colos, kézihajtá­­sú borpumpa, mind­kettő új állapotban. Pécs, Könyök utca 17. ____________________796 Sürgősen elcserélném pécsi elkülönített társ­bérleti lakásomat bu­dapestivel. Ugyanott hálószoba bú­tor eladó. Pozsonyi­ József A. v. 47. sz.______________926 Főútvonalon azonnal beköltözhető üzletház belvárosban, alkalmi áron eladó. Engl­iné. Megye utca 9. 1. 952 Bútorozott szoba für­dőszobahasználattal — dolgozó nő részére azonnal kiadó. Tele­fon: 35-30.__________9_0 Eladó 6. 8. 12. 16 ka­lapácsos darálók. Rá­kóczi út 45.________J>6 Azonnal beköltözhető, kétszoba-konyhás. — sza­téri­nos családi ház eladó. Pécsszabolcs, — Szent Borbála utca 33. Érdeklődni lehet va­sárnaptól.__________1001 1800 négyszögöl szántó­föld eladó. Tott Mi­hály, Pécs, Mecseka­lja új város. 907 Házhely sürgősen el­adó a III-as hídnál — 1025 négyszögöl, fa­jta építőanyag, 17 ezer fo­rintért. Ugyanott hízó is eladó. Érdeklődni: Pécsbányatelep, Nagy­bá­nyaréti völgy, Gá­­széknál.____________192 Elcserélném kaposvári szob­a-konyhás, kam­rás, belvárosi lakáso­mat hasonló pécsiért. Pécs, Kertváros, Tol­­sztoj u. 14.________979 idősebb házvezetőnőt keresek. — Kelemen György, Komló, Vö­rösmarty u. 3._____985 Bicsérden 31. számú ház, beköltözhetően el­adó. Csőmő.________957 Gazdálkodásra alkal­mas, jó állapotban lé­vő családi ház, három­­szoba, két konyha. — kaimra, istálló, kerttel, három hold földdel — vagy föld nélkül is, alkalmi áron eladó. — Érdek­lődni levélben *>. Pásztó Gyula. Tekla­falu.________________940 100 százalékon anyag­ból 14 m hosszú és 5 m széles kocsiszín és istál­lóépület, építés­re alkalmas tetőanyag­gal eladó. Pécs, Me­gyeri út 5. sz._____922 Szekrények, ágyak. — toalett-tükrök, gye­r­­mekágy, konyhaszek­rény eladó. Rákóczi út 48.__________ 958 Nagyothallók figye­lem! Elsőrendű halló­­készülék eladó. Csil­lag u. 11. Andrási. ____________________955 Autó- és traktorhűtők, permetezőkarmok ja­vítását és mindenne­mű bádogosi m­unkát —­­vállal Tel­fel József. Rákóczi út 38,______953 Férfiszakács elhelyez­kedne kisebb üzemi konyhára, vagy sza­kács mellé beosztott­nak, vidékre is. Ko­vács István. Pécs, Sza­badság út 32, udvar­ban_________________967 8­­?00 szálvetés Buksi kötőgép eladó. Jakab­­hegyi út 42. sz. Almá­méi­lé­ki. 768 125-ös export Csepel, első teleszkópos motor­kerékpár újszerű álla­potban és jókarbam lévő varrógép eladó. Hunyadi út 59._____915 Fehér cseh sportkocsi új állapotban eladó. — Hunyadi út 59._____914 Istállót két állat részé­re bérbe vennék. Cím: Zsolnay u. 31. Révész. Uj modern kisipari konyhabúvár eladó. — Alkotmány u. 59. sz. Eladó a Kertvárosban 3 szobás családi ház, részben beköltözhető. Bővebbet gondnoknál. Zsinkó István utca 1. Építkezéshez fa eladó. Dallos János, KozáT­misleny.________ 931 Családi ház, beköltöz­hető szoba-kon­yhás la­kással belvárosban el­adó. Érdeklődni: Dám, Pécs, Munkácsy u. 20. félemelet, 10 órától­ Kapitány János tüzifa­­fürészelő telefonszáma 10­01. Alkotmány u. 6. Keresek egy szoba­­konyhás lakást költség­térítéssel. Tóth István: Kozármisleny, Újtelep 5. sz._______________936 Eladó két diófumnéros sima ágy, egy újszerű ágybetét, egy alacsony festett ágy, egy afrik­ gyermekmatrac. Igé­nyesnek: Heim Pál u. 2. II. 5. 2 csengetés. Eladó sötét hálószoba­bútor, gyalugéphe­nger, 125-ös motorkerékpár Rákóczi út 23.______927 Felnőgyültésben 2000 négyszögöl szőlő lak­ható épü­lettel és fel­szereléssel eladó. Ér­deklődni: Felső-Vám­­ház u. 9. 933 Bentlakó főzőminde­­nest keresek gépesített lakáshoz. Jelentkezni: Szabadság út 20. Cuk­rászda._____________924 Építkezők figyelem! — Villanytűzhely, lakás, motorikus és egyéb villanyszerelési mun­kát szakszerűen, azon­nal vállal. Szabó Im­re villanyszerelő. —• Pécs, Székely Bertalan u. 16/a. Telefon: M-83. 773 Elcserélném mohácsi kétszoba-konyhás­ — fürdőszobás lakásomat hasonló pécsiért. Ér­deklődni: Pécs, Ma­rx u. 41._______________990 Pécsváradi szőlő lak­ható épülettel eladó. Felvilágosítási Kari téUőtolljavító, Pécs. — Felső-Malom utca 2. 772 Egyszobás, modern. — komfortos lakást cse­rélnek ugyanilyen két­szobásra. Zrínyi u. 12. Tel: 32-62._______ £20 Bontási épületanyag eladó. Vámház u. 18. írógép, Continental, irodai, jó állapotú, eladó. Cíim: 2018*1 Munkácsy Mihály tér 13. sz.________1Ü Eladó 4000 négyszög telek sok teremő mölcsfával és 2x1 bankonyhás, elfogll­ható lakással és 16 191 tér hossz­ú, tégla épített pince viszló, Cseri hegy fa szám. Eladó egy könnyű dal kocsi, teleszkóp r,, Sózással, testetlen K­lapátban, egy kompJ­ piros Pannónia váz, egy komplett és Csepel hátsó kert^, egy nagy pótülés, c­ használt ponyva. TM méter. Érdeklődni 4 hétfő kivételével telefonon. ______ Középfokúval, 7 évi^ gyakorlattal rendet­, 7.6 gépkocsivezető * helyezkedne szemét, kocsira. Ajánlata­^ Varga Jenő, Pécs, Alsó-Balokány u. ^ 30 mázsa tavaszi úrp*^ szalma eladó. postavölgy. Balo», Ferencnél, megtelő 11., hető Nagypál Sáncú*' Felső-Malom u. 11. ^ Szép kivitelű, mode:­" kisipari dióháló Asztalosmühely, Balok&ny u. 5. A Kossuth Pécsi Cipész KISZ érlesili a lakosságot, hogy megkezdte a mikrojgrilliiitalpas (íinianyagtalpú) cipők javítását. Felhívjuk a figyelmet ar­ra, hogy a város területén valamennyi javítórészlegünk felkészülten várja ilyen irányú megre­ndelés"iket. Ady E. N­. eo, Fürst Sándor u. 37, Sallai u. 3, Doktor Sándor u. 30, Hal tér 1, Irányi Dániel tér 2, Szigeti út 127, Bajcsy Zs. u. 30, Heim Pál u. 5, Értesítjük kedves vevőinket, hogy a 19-es számú Háztartási l­oltuni­, Pécs, Bajcsy Zs. és Majláth u. sarok, tel.: 32-39., újonnan átalakítva meg­nyílott és bőséges áruválasztékkal várja a vásárlóközönséget Pécsi Kis­eresk­edelmi Vállalat A PROHIRDEf­ÉS1EK Rádiókiállítás árusítással egybek­ötve SZOT-székházban Színház tér 1. Mire. 1—10-ig. Legújabb rádiótípusok, televíziós készülékek, hangosító berendezések Pécsi Kiskereskedelmi V. legfrissebb téli könyvú­­jdonságaik­at ajánlják a KÖNYVTERJESZTŐ V. boltjai: 101-es: Széchenyi tér 17. Telefon: 11-74. 102-es: Kossuth út 48. Telefon: 18-8. 110-es:­­Vékaf tér. Telefon: 12-79. IIM-os Antikvár, Kossuth ut 21. Telefon: 30-37. DU­NÁNTÚLI NAPLÓ ( a Magyar Szocialista Munkás)^ Baranya megyei Bizottság és a megyei tanács lapj* Szerkeszt! a .«/.rrkesztő­izottsá* Felelős kiadó: Az MSZMP megyei pártbizottsá* Szerkesztőség és kiadóhK'átak^ Pécs. József A. u. 10. T. 13-32. ír» Hirdetés­felvevő Iroda:­­ Kossuth Lajos utca 22. Tel:­l ®*| Terjeszti a Megyei Post­a­hivata­l Hirlaposztálya és a hírlap-kézbe#1' postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Ha«* ’ •!•• rt<* Ft PÉCHI SZIKRA NYOMDA­­ Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. v Telefon: 20-27 Nyomdáért teld: Meik­a Réz*»®*

Next