Dunántúli Napló, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-02 / 206. szám
2 NAPLÓ Az asszonyok vidhntékát —de a gyermekekért is! Több asszony kereste ■ i'.J1 ■■ '■ fel a városi nő tanácsot, sírva, panaszkodva, felháborodva, elkeseredve. .Nem akarnak több gyereket, a bizottságtól meg is kapták az engedélyt, s a klinikán elküldték őket. Még jól rájuk is pirítottak, nem szakítják meg a terhességet. De miért, miért? Elmentünk hát a Szülészeti Klinikára, hogy megnézzük, mi a valóság ebben a rendkívül bonyolult ügyben? Az asszonyok egymásután jöttek ki az ajtón, elkeseredetten, néhányan sírva. Egyiknek két gyereke volt már és harminncnyölc éves fejjel nem akart még egy kicsit. A másiknak is volt már egy, de egy hónapja otthagyta aférje, s így nem tud majd elhelyezkedni. A harmadik még lány volt, félt a szülők haragjától, a következményektől, a jövőtől. S a többinek is, azoknak is, akiknek ilyen kézzelfogható okuk nem volt a terhenségmegszakításra, mindnek látszott az arcán a kétségbeesés, a váratlanul nyakukba zúdult gond miatt átvirrasztott éjszakák nyoma. A régebbi pamaszkodók az ellen lázadoztak, hogy az orvosok itt csúnyán bánnak velük. Ezeknek legfőbb panaszuk az volt, hogy akkor miért van a törvény, miért vannak az engedélyek, ha a gyakorlatban mégis korlátozzák az asszonyok jogait? Miféle törvény az, amely csak van, de nem old meg semmit, nem segít az embereken? A klinika orvosainak, az igazgatónak, szóval azoknak, akiknek naponta öt-tíz-tizenöt asszony megy át a kezén, akik más, általánosabb nézőpontból vizsgálják a kérdést, az a véleményük, hogy abban az aszszonyoknak nincs igazuk, hogy indokolt esetben elutasítják őket az orvosok. S valóban, a maiak közül azok kérését elfogadták, akiknél teljesen, érthető, hogy nem akarnak gyereket szülni. S az orvosok meglassan már súlyos, szerteágazó, társadalmi problémává nő. A szülések száma évről-évre csökken, az abortuszok következtében múlt évben kb 10 nő meghalt, kb 200 súlyos, életre szóló betegséget szerzett, és nagyon sokan kisebb-nagyobb mértékben elvesztették az egészségüket. Minden nő — kerüljön bár a legjobb orvos kezébe — 50 százalék eséllyel néz a megbetegedés elé. Igen. Ahogy van, az tehát ez nem jó. Nem lenne megoldás a korlátlan lehetőség, de a teljes eltiltás sem. A jelenlegi törvény sokat segített, de pillanatnyilag már nem jelent megoldást. De hát nézzünk a törvény mögé! Mi lenne a lehetőség a probléma megoldására, de legalább az enyhítésére? Orvosok, hozzáértők, rántott a lehangoló statisztikába, azt mondja: a megelőzés. Asszonyok, akik ott elsírtátok magatokat, asszonyok, akik esetleg ezután fogtak sírni — lám, az egyetlen megnyugtató lehetőség az, ha mind elmentek azokra a sokszor lebecsült tanácsadásokra, előadásokra. Okosan, intelligensen kell élni, s nem elég, ha valaki sír a meglévő baj miatt, és jobb híján szidja az orvosokat.. Az orvosokat sem lehet teljesen felmenteni, ez igaz. Mentségükre viszont felhozhatjuk a nehéz munka (és valljuk meg, ez a munka, a következményeket látva, cseppet sem felemelő) és egyéb miatti idegességet, és egynéhány olyan dolgot, ami valóban hajmeresztő. Jött például egy asszony, aki azt hozta fel indokul, hogy kirándulni akar menni a hegyekbe, s egy másik, aki a balatoni vitorlázást látta veszélyeztetve a terhesség által. Mindent egybevetve: az aszszonyok ne kívánjanak, többet az orvosoktól, mint emberséges, udvarias bánásmódot, s lássák be, hogy nem mindig nekik van igazuk. Ha pedig valami igazán komoly pana-világították új oldalaikról ezt a szűk van, merjék ezt elmonsokat vitatott kérdést, amely bank Az orvosoktól pedig az emberséges, tisztességes bánásmód és a teljes méltányosság, igazságosság mellett várjuk, hogy lássanak hozzá ennek a nehéz kérdésnek a megoldásához. Ha „kis pont” is valaki, azért még cselekedhet, már csak azért is, mert sok „kis pont” már komoly tettekre képes. Egyetlen, de égető tennivaló: előadások, felvilágosító tanácsadások megszervezése és látogatása. Lássák be az aszszonyok, hogy mindez az ő és gyermekeik érdekében történik. " Hamarosan hírt adunk" . ..... " a jövőben arról, hogy hol, mikor tartanak ilyen előadásokat, s reméljük, hogy ezzel is segítünk sok tehetetlen asszony haján és sok kicsi csecsemőn !. 1958. SZEPTEMBER 8. FADRUSZ JÁNOS születésemícriátsozik V1int ragyogó üstökös, mely közbenjárására, felvették a feltűnik, hogy fényével Zayugrócon megnyílt faszobrász iskolába, beragyogja az eget, úgy tűnt fel Fadrusz János, a pozsonyi vincellér fia a magyar művészet egén és alig két évtizedes ragyogás után, sok-sok be nem váltott ígérettel, üstökös módjára tűnt le erről az égről, melynek oly sok fényt adott. Fadrusz János 1858. szeptember 2-án született, apja morva, anyja francia származású, pozsonyi vincellér leánya. Az elemi iskola és két reálosztály elvégzése után Leinwandernél, később Neurohernél, a legkitűnőbb pozsonyi műlalkatos mesternél ismerkedett meg a lakatos szakmával. 1874-ben remekbe készült vasrácsa alap Nevét egyforma elismeréssel említik itthon és külföldön egyaránt. „Krisztus a keresztfán” című munkája, mellyel egy kompozíciós versenyen első díjat nyert, hozza meg számára az első nagy sikert, dicsőséget. A papság azonban, éppen azt ami a legnagyobb értéke ennek a szoborműnek, — embersége — hibának jelentette ki és márványba faragását megakadályozta, így maradt gipszben a magyar szobrászat egyik legnagyszerűbb alkotása. A „Krisztus a keresztfán” megalapozta hírnevét, melyet fokozott újabb sikere. 1891-ben volt mesterével, Tilgnerrel Ján felszabadult, alkotását a kézműiparegylet aranyéremmel ^Stíb^lSSSie tüntette ki. _1875-ben,ták meg a nagyméretű emlékmű elkészítésével. Élete első igazán nagy munkája volt ez, és jóformán még hozzá sem kezdett az emlékmű elkészítéséhez, amikor elnyerte a legkiválóbb magyar szobrászokkal szemben a kolozsvári Mátyás király emlékmű pályázatának első díját is és ennek kivitelezésére is ő kap megbízatást. Ez a két nagy szoborkompozíció Fadrusz két legismertebb és legnagyobb sikerű alkotása. Előbbi fehér carrarai márványból készült. A művész személyesen is részt vett Carrarában a márványtömb kiválasztásában és jelen volt kifejtésénél is. A három alakos szoborcsoport, mely magas talapzaton állott, megsemmisült. A Mátyás király szoborcsoa Mária port, melyet nagy arányú al-Terézia emlékmű pályázat első dhitektura fog össze, Kolozsvár volt rajztanára díját és ennek alapján őt bíz ván, annak főterén áll. öt ala klijldcniki sTci JvlCSl (SWSüIIlUn, Ip; ♦. IO l vuu rojouuidld Uljdl C3 0I1Ijüiv autpjdll Ul 17Icf“ run, a tehamrniló «»atUrtí-...................................................................................................—...............................................................^os> Mátyás király magas ta lapzaton harci ménjén ül, míg lent jobbról és balról két-két történelmi alak egészíti ki a [kompozíciót. A kompozíció lovasszobra a világ legjobb lovasszobrai közül való. 1896-ban a párizsi nemzetközi kiállításon [ a bíráló bizottság egységes határozata alapján „Grand Prix”- vel, a legnagyobb díjjal tüntették ki. Míg két legnagyobb és nagyszerűbb alkotásán dolgozott, [több kevésbé ismert alkotása [született. Ezek közül a legnevesebbek: a zilahi Wesselényi - emlékmű, a kisbéri Wenkheim - lovasszobor, „Toldi viaskodása : a farkasokkal” és a szegedi Tisza szobor. 1903. október 28-án halt meg tuberkulózisban, magával víve sok-sok ígéretet, hiszen legalább nyolc-tíz nagyméretű emlékszobor megmintázását várta tőle az ország. Fadrusz János nélkülözésekben és dicsőségben egyaránt gazdag élete alkalmas : arra, hogy ifjúságunk tanuljon belőle. Élete céltudatos, lankadatlanul tanult és a két reálosztályt végzett lakatos-segéd éhezve, koplalva küzdötte fel De hát őszintén szólva, ha nem lenne ez a drukk, és nem álmodna az ember az épületéről, akkor nem is lenne sok öröm egy átadás napjában. Mert az átadás napja, vagy öröm vagy méreg. Mert tudja, hogy van? Néha még a jeles tanulót is érik meglepetések... Na de most ilyesmiről ne is beszéljünk, mert ez az átadás jelesre sikerült. Az átvevő a legnagyobb megelégedését fejezte ki. Ez pedig nagy szó, ezért már szabad hízni is egy kicsit. Jöjjön igyunk egy pohár sört az átadás örömére, aztán drukkoljunk együtt a következő épületért, hogy kozo odú lesen noev, magát Európa legnevesebb XKTSe sikerkobrászai közé, szerénységeanuak is jelesre siker a művészet iránti alázatos szeretetével pedig kiérdemelte a legnagyobb elismerést, népe szeretetét. Ravatalánál ott állt az egész ország. — dl — rt Ő szintén mondja meg mit érez egy-egy épület átadása után? — kérdem az építésvezetőtől, aki éppen az imént adta át a beruházó megbízottjának a nyugati városrész első üzletházát — Elsősorban nagy megkönnyebbülést. Mert úgy van az, hogy az embernek nincs se éjjele, se nappala, amíg épül a rábízott épület. Ne értsen félre, nem olyan izgalom ez, amilyent azok érezhetnek, akiknek „vaj van a fejükön“. Nem rettegés, hanem inkább jóleső bizsergető érzés ez. — Nem tudom, más hogyan van az ilyesmivel, én még álmodtam is, nem is egyszer erről az üzletházról. Még az utolsó napokban is. Akkor már igaz, többről volt szó, mint az építkezés kezdetén. Mert hiszen rajt volt már az épületen a belső, külső vakolat, a lábazat márványburkolata is elkészült. Elég lett volna az egész munka elrontásához, hogy valaki véletlenül leverje a vakolatot, vagy megkarcolja a márványburkolatot — különösen a gyerekek szeretnek itt ácskapoccsal vonalakat rajzolni a falakra —. Az ilyen gondolatok aztán még álmában is meglepik, az embert. — Én is hallgathattam emiatt az épület miatt a feleségemtől — mondja a segédiparosok egyik vezetője. — Mesélni szoktam erről az épületről éjszakánként. Mondta is a párom nem is egyszer: hagyd már fiam a fenébe azt az üzletházat, nem vagyok én arra kiváncsi éjnek idején, hogy milyen lesz benne a világítás, meg hogy márványt* lesz-e vagy nem. — Az igazi drukk mégiscsak az átadás napjának reggelén jön az emberre, — veszi át a szót ismét az építésvezető. — Nem talél-e valami „hézagot” az átvevő? Meg lesz-e elégedve, vagy pedig nem? Olyan ez a drukk, mint amikor a Jelesi diákot felelésre szólítják. Tudja, hogy te készült, de azért mégis szaporábban ver a szíve egy kicsit,térüljön az átadása. (Kurucz) iiiiiiiimwmw ben élő feleségének, Lizettének írt. S ha valakinek eszébe jutott volna, hogy ellenőrzi, csakugyan létezik-e Berlinben ez a szette, az Alexanderplatz 4-ben, valóban megtalálta volna. Sőt, azt válaszolta volna az érdeklődőnek, hogy réges-rég vár már erre a levélre, hisz férje Paul Ruckert hónapok óta egy sort sem írt. (7) Gyementyev a hadműveleti csoport embereivel és Devgalev A posta zsúfolásig ezredessel közösen a legaprótele volt. „Remek fickó, tudja, hol a legjobb találkozót adni” — gondolt Gyementyev az öszszekötőre. A kapitány jó egy órával előbb ott volt a postán. Ki akarta kémlelni, hogyan viselkedik Pavel Arvidovics, amíg rá vár. S ami a legfontosabb, attól tartott, hogy kelepcébe csalják, hiszen személyesen nem ismerte Pavel Arvidovicsot. Lehet, hogy azért nem stimmelt a jelszó, mert nem az összekötő, hanem valaki más válaszolt... Gyementyev végigfürkészte a helyiséget, de semmi gyanúsat nem észlelt. Sikerült olyan helyet kapnia a hatalmas asztalnál, melyen a táviratokat írták , hogy a terem minden sarkát és a bejáratot is kitűnően láthatta. Vett egy borítékot a hozzávaló papírral, s kétszer megrágva minden mondatot, belefogott a levélbe, amit Berlinálékosabban kidolgozott mindent, amikor a feladat végrehajtását megbeszélték... Gyementyev azonnal felismerte Pavel Arvidovicsot, sőt, kicsit még bosszankodott is a viselkedésén, mivel nagyon feltűnően várakozott. Gyementyev nem ment azonnal oda hozzá, azt akarta, hogy jól körülnézzen a helyiségben. Pavel Arvidovics körbesétált, végül az újságos bódé előtt állapodott meg, ahol sokan tülekedtek. „Nagyszerű ötlet” — dicsérte meg gondolatban az öreget a kapitány. A félig kész levelet zsebébe gyűrte, felállt és szintén odaállt a bódéhoz. Az öreg figyelmesen megnézte az arcát, de tisztelt, nyilván nem ismerte fel éjszakai vendégét. Gyementyev vett néhány újságot, s kitartóan bámulta az öreget. — Bocsásson meg, hogy megszólítom, de azt hiszem magánál lakik Nelke katonaorvos. Ugye nem téved**? — Nem, kérem — válaszolt ugyanolyan halkan Gyementyev, és előre sietett, remegő hangon az öreg. — Hogy van, nincs semmi Elment a kávéház mellett és hősködött, hogy mindenki hallhassa, miről beszélnek. — Nem hazafelé megy? Együtt mehetnénk talán, megnézném a lakóját. Az öregnek ideje nem volt magához térni, Gyementyev belekarolt és kivezette a posta épületéből. — A sarok után balra van a Held-kávéház, ott várom tíz perc múlva — súgta az öreg. — Rendben válaszolt majd visszafelé indult. A kávéház csaknem volt s Gyementyevnek újra bosszankodnia kellett az összekötő tapasztalatlansága miatt. Hogyan üljön le a német birodalom tisztje egy „civil patkány” mellé? Erre könnyen felfigyelhetnek. Azonban nincs más választás. Odalépett sietve az asztalhoz. — Megengedi, hogy helyet foglaljak? ■» Tessék-, Gyementyev leült, és tanulmányozni kezdte az étlapot. — Ne nyugtalankodjék — súgta az öregember —, megbízható helyen vagyunk. A tulajdonos a mi emberünk. A lakással az a helyzet, hogy nem alkalmas találkozó megtartására, mivel kényszerítve voltam egy lakót oda venni. A parancsnokság közelében lévő házakban úgyis minden lakásban elhelyeztek valakit. — Ki az a Grimm? — A Gestaponál dolgozik. Milyen beosztásban, arról nincs tudomásom. Nagyon szigorú ember, korán megy, kérésben jön. Akkor se tudnék róla többet mondani, ha agyonütnének. — Igen, értem és mit csinál maga? — Semmit. Három hónapja megszakadt a kapcsolatom. — Van valami fontos híre? — Van. Megkezdődik a kiürítés. A kivont csapatokat hajón szállítják el. — Erről értesültünk. Mi van még? — A letartóztatásokat is fokozzák. — Tudjuk. Pavel Arvidovics elhallgatott, búsan forgatta ráncos kezét. — Ne bánkódjék ezért, mi elismerjük az érdemeit, s egyben köszönjük is fáradozását A leadóért majd eljövök a lakására. — Hej, ha előbb jön legalább egy hónappal! — mosolygott szomorkásan az öreg —, minden másképp alakul, a szobát is megkapta volna. Eső után köpönyeg meg aztán különben is más tervem van. Hát én megyek Pavel Arvidovics, a viszontlátásra. (Folytatjuk.) Hírek Sellyéről Jól jövedelmeztek az idén a sellyei tanácsi vállalatok. Az áprilisban indult betonüzem az első félévet 70 ezer forint nyereséggel zárta. Hídgyűrűt, kútgyűrűt, itatóvályút, járdalapot és betonoszlopot gyártottak olyan mennyiségben, hogy a járás szükségleteit tökéletesen ki tudták elégíteni. * Régi és eléggé kínos Selylyén a szülőotthon ügye. A lakosság már a tavasz óta várja, hogy az ígéretből valóság legyen. Annak idején pillanatok alatt összegyűjtötték a szükséges 110 ezer forintot, megvették az épületet. Most már teljesen rendben áll az épület, csak a megyei egészségügyi szervek intézkedésére lenne szükség, hogy a várva-várt szülőotthon végre létrejöjjön. * Egyedülálló az országban, Sellyén, hogy a tanács kezelésében van a húsüzem. A tanácsi kezelésű húsüzem nagyon jól ellátja feladatát, eddig még semmi panaszt nem hallhattak rá, és készítményei is kifogástalanok. Március elsején került a tanács kezelésébe és július végéig 60 ezer forint hasznot hozott. * Az így összegyűlt pénzt a községi tanács Sellye szépítésére fordítja. Csúnya folt Sellyén a tanács épülete előtti kietlen, poros tér, amin rendszerint szekerek állomásoznak. A tanács tervbe vette, hogy még ebben az évben parkosítják, bekerítik a teret, hogy méltó legyen a tanács Szép épületéhez és mögötte elterülő parkhoz.