Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-18 / 244. szám

OKTÓBER IS. A „megkeresztelt" Városi Tanács A napokban kezembe ke­rült egy képes levelezőlap, amely a pécsi Kossuth La­jos utca elejét ábrázolja hát­térben a városi tanácsház épületével. Az új kiadású lap a Képzőművészeti Alap ki­adásában jelent meg, a töb­­­bihez hasonlóan. Ez eddig még rendben is volna. De nézzük csak meg közelebb­ről ezt a képeslapot és meg­lepetéssel látjuk, hogy a vá­rosház tornyán kereszt van, holott ilyenre azt hiszem, hogy kevesen emlékeznek Pécsett. Még érdekesebb, hogy a felvétel a Kossuth Lajos utcai sortatarozás be­fejezése után készült, pedig senkinek sincs tudomása ar­ról, hogy a belvárosi temp­lo­mt oda helyezték volna át. Mindenesetre gratulálunk a Képzőművészeti Alap kü­lönleges fény­képezőjének és érdeklődéssel várjuk, hogy legközelebb a városi tanács­ház toronyóráját lánccal fog­ja-e fényképezni. Dr. Perjés­ László A szerkesztőség megjegyzése: Teljesen egyetértü­nk a fény­képet ért bírálattal, sőt még egy hibát is említünk: a városi tanács tornya valóban ilyen volna, mint a fényképen lát­ható? Más a toronykiképzés, de a képen látható körerkély sem hasonlít a valósághoz. Ennyi hiba egy képen! S mindez fém­jelezve a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által. Hanyag, felelőtlen munkát végzett a fényképész, megilleti a felelős­ségre vonás. S az ellenőrzés? Az ellenőr sem vette észre ezeket a súlyos hibákat? Javasoljuk: a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata azonnal vonja be ezeket a fényképeket! 30 fillér Kedden este rám került az „inspekció”, nekem kellett bevásárolnom a fűszerbolt­­ban. A Kolozsvár utcai ön­­kiszolgálóban hónom alá fog­tam a rácsos kosarat és ra­kosgattam az árukat. A pult mögött igen szép apró al­mát vettem észre, abból is kértem két kilót. Az eladó­lány pontosan kimérte egy fehér zacskóba és ráírta az árát: 6.30 forint. — Hogyhogy? — kérdez­tem. — Hisz három forint kilója. Kétszer három az hat. Vagy több volt tíz dekával? — Nem volt több egy de­kával sem, — mondta a kis­lány — ellenben a staneck­ ára harminc fillér. Így jött ki a hatharminc. — Ezt nem értem, — mo­tyogtam magamban úgy, hogy azért hallja az eladó is. — A gyümölcsöt zacskó­ban kell kiszolgálni és nem szabad a zacskóért külön dí­jat felszámolni. — Akkor nem jól tudja a kedves vevő... Persze nem tehettem sem­mit, két kiló apró almát nem vihettem el a zsebemben. Fizettem. A pénztárost is megkérdeztem a biztonság kedvéért. — Miért számolnak a zacs­kóért harminc fillért? — Mert kell. — Ezek szerint a cukor árához is számolhatnának? — Az drágább áru, annál nem kell. Az alma az olcsó. Megmagyarázták. Persze most sem „azért a harminc fillérért” szólok, de végtére is minek nézik az embert? Vagy vannak szabályok és előírások, vagy nincsenek. Ha vannak, akkor viszont min­den üzletre egyformán vo­natkoznak. (g!) — ISTVÁN-AKNA üzemveze­tősége és szakszervezeti bizott­sága az év első hat hónapjában 3 651 834 forintot fordított mun­kásvédelmi beruházásokra. Eb­ből több mint 800 ezer forintot munkaruhákra, 259 ezer forintot tisztítószerek­re és védőitalra, 441 ezer forintot a mentőállomás korszerűsítésére, 2 083 000 forin­tot pedig fürdő építésére ruház­tak be. kismamák! Gyermekkocsik mélykocsi sportkocsi kun­kocsi­­ 150,— Ft-tól 590,— Ft-tól 350,— Ft-tól kapható az elmistk­elöttjárati (Kossuth L. u. 11.) nagy választékban. Pécsi Ruházati Bolt Vállalat 4 KOSSUTH RÁDIÓ 4100: Hírek, időjárásjelentés. 4.35: Zenés műsor. Közben: 5.09: Hírek. 5.05: Falurádió. 6.00: Hírek, időjárásjelentés. 6.20: Sport­hírek. 6.35: Hirdetőoszlop. 7.00: Hírek. 7.05: V. könyvek. 7.30: A budapesti színházak és mozik műsora. 8.00: Műsorismertetés. 10.00: Hírek. 12.00: Déli harangszó, hírek, időjárásjelentés. 15.00: 17.00: Hírek. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek. 20.00: Esti krónika 32.00: 24.00: Hírek. PETŐFI RADIO . 5.00:8.00: Reggeli zene. Közben: 6.10: Torna. 6.30: 8.00: Hírek, időjárásjelentés. HU: Műsorismertetés. 16.00: 18.00 : 21.00 : 23.00: Hírek. m MAUSO 1963. október 21-tőől október 27-ig Október 21. KOSSUTH-RÁDIÓ 8,16: Munkásklub (ismétlés) 8,25: Operett­­részletek 9,00: Lányok, asszonyok... 9,20: Zenekari muzsika 10,10: Óvodások műsora 10,30: Tánczene 11,24: Rádióiskola 12,10: Mindenki kedvére! hanglemez-műsor 14,10: Heti zenés kalendárium. 15,05: Válaszolunk hallgatóinknak 15,20: Lakatos Antal népi zenekara Játszik 16,10: A Gyermek­­rádió műsora 16,50: Ötórai tea — tánclemezek 1840: Kiköltöztek a Valéria-telep utolsó lakói — riport 13,25: Zenés posta 19,15: Az Ifjúsági Rádió műsora: A házasság ábécéje 19,35: Budapesti zenei hetek, 1968. 21,45: Könnyűzene 22,15: Sport­híradó 22,30: Tánczene 23,19: Alberto Moravia elbeszélése 23,38: Kamarazene 0,10: Népdalok PETŐFI-RÁDIÓ 14,00: A sora — régi forradalmi dal 14,25: Mezei csokor — népi énekeseik, népi együttesek énekelnek 14,50: A világ minden tájáról 15,05: Kamarazene 15,40: Fiatalok stúdiója 16,00: Könnyű dallamok 16,50: Iskolarádió. Orosz társalgás VII.évi­. osztályosoknak 11,05: A Román Rádió és Televízió Ének­kara énekel 17,21: A falu jegyzője. Rádiójáték 19,05: A Windsor­ víg nők. Operarészletek 19,35: Édes anya­nyelvünk 19,40: Gazdaszemmel hazánk mező­­gazdaságáról 19,55: Az úszómester. Zenés anekdóta 20,52: Róbert László olaszországi atijegyzete. I. 21,05: Magyar nóták 21,40: Lobogó fáklya. Emlékezés C­zabán Samura 22,00: Filmdalok 22,10: Szkrjabin zene­arcképe, erről Október 22. KOSSUTH-RÁDIÓ 8,10: Bura Pál népi zenekara játszik 8,40: A Gyermek­rádió műsora 9,20: Operarészletek 10,10: Indulók 10,30: Germinál: Drámai képek Zola regényéből 12,15: Tánczenei koktél 13,00: Olvasónaplóm­ból. Héra Zoltán írása 13,15: Klasszikus operettrészletek 14,10: Kamarazene 15,05: Iskolarádió 16,30: A Gyermek­rádió műsora 16,45: Zenés színjátékokból 17,23: Rádióiskola 18,15: Vendég­­szerkesztő . .. 18,45: Esti beszélgetés 19,00: Régi híres énekesek műsorából 19,25: A Szabó család 20,30: Könnyűzenei híradó 21,20: Kellér Andor emlékműsor 22,15: Mai szemmel. . . 22,25: Szimfonikus zene 23,10: Tánczene 0,10: Éji zene, petőfi­ rádió 14,09: Balettzene 14,25: Táncdalok 14,50: Magyarországi útiképek 15,05: Délutáni hangverseny 16,10: Időszerű nemzetközi kérdések 16,29: Nótacsokor 16,50: Iskolarádió. Angol társalgás­oI—IV. osztályos gimnazistáknak 17,05: Werner Márta (ének) és Miklós György (zongora) hangversenye 11,38: Táncdallamok 18,15: Rádió­egyetem 18,45: A XX. század kórusművészetéből 19,05: Az Ifjúsági Rádió műsora 19,25: Részletek a Kék rapszódiából 19,35: Budapesti zenei hetek, 1968. 20,45: Barangolás Olaszországban. Útijegyzetek 21,05: A hangverseny­­közvetítés folytatása 22,10: Könnyűzene. SZERDA Október 28. KOSSUTH-RÁDIÓ 8,10: Részletek Donizetti Lammermoori Lucia című operájából 9,00: Rádióegyetem 10,10: A Gyermek­­rádió műsora 10,30: Bach: VL (B-dúr) branden­­burgi verseny 10,50: A művészi fantázia nyomában. Riport 11,05: Operett­­részletek 11,25: A Szabó család 12,15: Tánczenei koktél 13,00: Válaszolunk hallgatóinknak 13,15: Zenekari muzsika 14,10: Mélyszántás. 15,10: Könnyűzene nyugdíjasoknak 15,40: Vad partokon. Részletek Borisz Polevoj regényéből 16,10: Erna­ni. Részletek Verdi operájából 16,40: Zenés üdvözlet a „Gyöngyösi szüretről" 17,05: Pereskedő vállalatok .. . 17,20: Mozart: Esz-dúr zongora­­verseny K. 482 18,10: Nemzetközi tükör­­ 18,20: Tánczene 19,00: Az Ifjúság! Rádiószínpad bemutatója 20,25: Lehár Ferenc emlékhangverseny 21,20: Ahány ház, annyi szokás 22,20: Sporthíradó 22,35: Zenekari muzsika 23,35: Könnyűzene éjfél előtt, éjfél után. PETŐFI-RÁDIÓ 14,00: Mihály András négy kórusműve 14,25: Tánczene 15,05: Schubert T­a­mos vonós­négyes 15,40: Színes népi muzsika 18,10: Iskolarádió 16,25: A Budapesti Koncert­­fúvós­­zenekar játszik 16,40: Kamjén István elbeszélése 17,05: Könnyűzene magyar szerzők műveiből 17,35: Barangolás Olaszországban. Útijegyzetek 17,45: Hirdetőoszlop 18,00: Hangverseny Az opera útja című műsor hallgatóinak 18,35: Rádió­­egyetem 19,05: Magyar nóták 19,30: Orvosi tanácsok. Az ólommérgezésről 19,35: Budapesti zenei hetek, 1963. A szünetben, kb. 20,30: Bacsányi János verseiből 21,45: Tánczene 22,33: Csehszlovák elbeszélés. CSÜTÖRTÖK Október 24. KOSSUTH-RÁDIÓ 8,10: Munkásklub. n. 8,25: Könnyűzene 8,55: Édes anyanyelvünk 9,20: Zenekari muzsika 10,10: A dippeldorpi lovasok. Mesejáték A Gyermekrádió műsora 10,53: Kórusok és népi zenekarok műsorából 11,31: Rádió­egyetem 12,15: Tánczenei koktél 12,57: A vidéki színházak műsora 13,00: Szerelőszalagon a Duna felett. Riport 13,10: Hétfőtől szombatig 13,45: A Magyar­ Rádió és Televízió Gyermekkórusa énekel 14,10: Wagner, Lohengrin. Szerelmi kettős a Hl. felvonásból 14,30: „Emlékezzünk régiekről”. Látogatás a keszt­helyi Helikon Könyvtárban 15,00: Kamarazene 15,40: Virág Benedek ébresztése 16,10: Mágnás Miska. Részletek a dal­játékból 16,45: Van új a nap alatt. 17,00: Könnyű hangszerszólók 17,10: Nagy énekesek életregénye 18,15: Népdalcsokor 18,40: Ifjú Figyelő 19,00: Tánczene 19,35: Esti krónika 20,00: Hangverseny az Egyesült Nemzetek Szövetsége napja alkalmából. Közvetítés Gépiből 22,15: Könnyűzene 23,16: Kamarazene 0,10: Filmzene. PETŐFI-RÁDIÓ 14,00: Suppé: Reggel, délben, este Bécsben. Nyitány 14,25: Lakatos Lajos cimbalmozik, Fátyol József klarinétozik, a Mohácsi tambura­­zenekar játszik 15,05: Könnyűzenei híradó 15,55: A Szvetosilav Obrezenov-kórus énekel 16,10: Bálint Sára két elbeszélése 16,30: Beethoven: II. (D-dúr) szimfónia 17,03: A külföldi sajtó hasábjairól 17,15: Tánczene 18,10: Bartók művészi pályája. V. 18,40: Magyar fúvósátiratok 19,05: Műfordítók műhelyében. Látogatás Benedek Marcellnál 19,35: Operafinálék 20,00: Tudományos lapok szemléje 20,10: Az Állami Népi Együttes műsorából 20,35: Élőszóval a muzsikával. PÉNTEK Október 29. KOSSUTH-RÁDIÓ 8,10: Zenekari muzsika 9,00: KGST és a fogyasztási cikkek forgalma 9,10: Operett­­részletek 9,45: Nyitott borítékban .. . Dolgos János jegyzete 9,50: A debreceni Kodály-kórus énekel 10,10: Durmont és Tarejka az óvodában 10,30: Beethoven: F-dúr vonós­négyes. Op. 18. 11,00: Ember fia és farkasa. Rádiójáték 11,51: Ifjúsági zenei műsor 12,15: Magyar nóták, csárdások 12,50: Iskolarádió 13,08: Tánczene 13,45: Gazdaszemmel a nagyvilág mező­­gazdaságáról 14,10: Operett­részletek 14,40: Az Ifjúsági Rádió műsora 15,00: Délutáni hangverseny 15,40: Új művével jelentkezik Szabó Pál 16,10: Operarészletek 16,40: Vázlatok a társadalom­lélektanról 17,00: Ötórai tea 18,15: Haydn: G-dúr „Üstdob’’ szimfónia II. 84. 18,39: A mikrofon előtt: dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter 18­55: Spanyol­­országi képeskönyv 20,25: Népdalest 21,00: Karrier. Rádiószatíra 22,20: Tánczene 23,20: Zenekari muzsika 0,10: Verbunkosok. PETŐFI-RÁDIÓ 14,00: Két kis fúvós­együttes játszik 14,25: Zongora­­muzsika 15,05: Délutáni frissítő. Könnyű­zene 16,20: A bitang kölyök. Elbeszélés 16,40: A Magyar Rádió és Televízió Énekkara énekel 17,05: Történelem és muzsika 17,30: Korunk kérdései 17,50: Halász Ferenc heged­ű hangversenye 18,15: Láttuk, hallottuk ... 18,35: Muzsikáló képeslapok. 19,05: Hangszerszilók 19,14: Korszerűbben a világszínvonalon. SZOMBAT Október M. KOSSUTH-RÁDIÓ 8,10: Lányok, asszonyok ... 8,30: Medgyesi Nándor népi zenekara játszik, Andó Mihály énekel 9,00: Csehszlovákia, 1963. ősz. (HL) 9,10: Zenekari muzsika 10,10: Mindenki kedvére! Közben: 11,00: Japán mese 11,45: Előfordul,­­ hogy ... Vajda Márta­ jegyzete 11,50: Márciusi zászló. Kantáta 12,15: Tánczenei koktél 13,00: Ungvári Tamás könyvszemléje 13,15: Operett­részletek 13,45: Hirdetőoszlop 14,10: Szigetországok zenéjéből 14,30: Lisztiművese 15,05: Ifjúsági Magazin 15,30: A dzsessz kedvelőinek 15,50: Hét nap a külpolitikában 16,10: Hét vége... 18,10: Gondolat. A Rádió Irodalmi hetilapja 18,50: Operaáriák 20,25: Jó szórakozást! Kabarékeverék 21,21: Könnyűzene 22,15: A Rádiószínház bemutatója 23,33: Táncoljunk 2­0,10: A tánczene folytatása. PETŐFI-RÁDIÓ 14,00: A Rádió­zenekar Játszik 14,25: Bélyeggyűjtők öt perce 14,30: Verbunkosok, népdalok 15,05: Háry János. Részletek 15,25: Válaszolunk hallgatóinknak 15,40: Hanglemez­gyűjtők húsz perce 16,00: Zsákbamacska. Az Ifjúsági Rádió műsorának közvetítése a 8-as stúdióból 17,05: Heti hang­versenykalauz 17,45: Subavásár.­­ Tömörkény István elbeszélése 18,00: Könnyű dallamok 18,55: Orvosi tanácsok. A hazai gyógynövényekről 19 05: Zenés találkozó Az Ifjúsági Rádió műsora. 19,45: Barangolás Olaszországban. Útijegyzetek 19,55: Böde Gáspár Ernő népi zenekara játszik, László Annie és Jász­ladén­yi Tóth József énekel 20,15: Budapesti zenei hetek, 1963: VASÁRMAI Október 27. KOSSUTH-RÁDIÓ 7,15: Falusi életképek 8,10: Operett­részletek 9,00: Édes anyanyelvünk 9,05: Az udvarlás története. Az Ifjúsági Rádió vidám műsora 10,05: Szórakoztató magyar muzsika 10,35: A varázslástól a művészetig. VI. rész 11,05: Ifjúsági hangverseny­­sorozat. II. 12,55: Rádiólexikon 13,25: Jó ebédhez szól a nóta 13,55: Közvetítés a Magyarország- Ausztria válogatott labdarúgó­­mérkőzésről. Az első félidő után: 14,45: Tánczene. 15,00: A H. félidő közvetítése 15,50: ÚJ versek 16,07: Könnyűzene Közben: 16,50: Vasárnapi publicisztika 17,00: A könnyű­zene folytatása 17,20: Új zenei Újság 18,05: Operett­­hangverseny 18,50: Nemzetsoozt kaleidoszkóp 19,10: A kamara­zene remek­műveiből 19,52: Jó éjszakát, gyerekek! 20,10: Tánczene 21,00: Rádiójáték 22,10: A vasárnap sportja 22,25: Galoppverseny­­eredmények 22,28: Magyar nóták. 22,50: Devecseri Gábor versei 23,00: Zenekari muzsika 0,10: Könnyűzene. PETŐFI-RÁDIÓ 7,80: Az evangélikus egyház félórája 8,00: Mit hallunk a jövő héten? 8,30: Miska bácsi lemezesládája 0,04: Operakalauz 10,04: Heinrich Bösl két szatírája 10,25: Baráti had­seregek együttesei énekelnek 10,45: Népdalok,­t népi táncok 11,10: Táncaneavlc Közben: 12,15: Matyóorszá­g régen és most 12,30: A tánczene folytatása 13,15: Kamarazene 14,25: Fúvószene. 14,42: Barbárok. Móricz Zsi­gmond novelláját rádióra alkalmazta Juhász Tibor 15,30: Zenés séta Szombathelyen 16,10: Puccini: Lidércek. Két­­felvon­ásos opera. 17,20: Pacsirta­parádé. A Gyermek­rádió zenés műsora 18,10: Barangolás Olaszországban. Útijegyzetek 18,20: Művészlemezek 18,50: Könnyűzene. Október 23, kedd 17,45: Hírek 17,55: Kukkantó 18,35: Harkály a vízen. Az okt. 29-i Nyílt tárgyalás vita­indító filmje 19,05: Az orvos válaszol. A máj­betegek életmódja 19,15: A lebontott kerítések 19,30: TV-híradó. 19,45: Szép álmokat, gyerekek 19,55: Angyalok földje. (Magyar fllm, 14 éven felülieknek.) Október 23, szerda 10,00: TV-híradó (ismétlés) 10,15: Angyalok földje (ismétlés) 11,45: Mahdia kincsei. Csehszlovák kis­fiún (ismétlés) 14,40: Anglia—Világ­­válogatott labda­rúgó-mérkőzés. Közvetítés Londonból. Riporter: Vitray Tamás 18,10: Hírek 18,20: Tapasztalatok — tanulságok 18,30: Egy kis könnyűzene — Filmösszeállítás 18,50: Világszínvonal 19,10: Lányok— asszonyok 19,30: TV-hiradó 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Egy katona meg egy fél. Magyarul beszélő olasz filmvígjáték. Október 24. csütörtök: 18.45: Falusi dolgok­ról. Kékesdi Gyula jegyzete! 18.50: Telesport 19.15: TV-híradó. 19.30: Szép álmokat, gyerek! 19.40: Budapesti zenei hetek 1963: Közvetí­tés a Zeneakadé­­miáról A hangver­seny szünetében: Sándor Frigyes jegy­zete, és a Jövő hét műsora. 21.30: Nagy nevette­­tők. A fantázia vi­lágában. Rajz- és bábfilm-összeállítás. 22.15: Hírek. TV-hír­­adó (ism.). Október **., «somba*. 18.10: Hírek. 18.20: Arcképek ta­lálkozások. Látoga­tás egy művéáyhá­­zaspárnál. lássd 18.50: Hétről hétre. 19.00: Te és én Euró­pából. Két kérdés Írországból. 19.30: TV-híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Megérett a sző­lő. Az Állami Népi Együttes műsora. 20.40: A porondról jelentjük. 20.55: Világhírű meló­diák. Emlékezés Kálmán Imrére. 21.15: Ádám kosztüm­ben. Részletek a Bartók Színpad mű­sorából. 22.00: Maupassant no­vellái. Savai úr bá­nata. 14 éven felü­lieknek! 22.25: Hírek. TV-hír­adó (ism.). Október 25– vasárnap. 9.45: Hétmérföldes ka­mera. Úttörő-híradó. 9.55: Kis mesterek. Az Intervízió mű­sora Berlinből. 11.00: Foxi-Maxi ka­landjai. Amerikai rajzfilm-sorozat. 11.25: Rinocerosz va­dászat. Angol kis­­film. 14.20: Magyarország-Ausztria labdarúgó­­mérkőzés. 16.20: A Magyar Hir­dető műsora. 16.35: A tsz-ek és az állami támogatás. Beszélgetés Király Ernő FM miniszter­helyettessel. 18.10: Ősi ösvényeken. Stein Aurél emlék­műsor. (Ism.). 18.30: Esti beszélgetés. 10.40: Elmúlt a nyár... 18.55: Szép álmokat, gyerekek! 19.05: Csehov: Három egyfelvonásosának közvetítése a Madách Színházból. Vastfytemez­ie-értékelés! Sok száz lemez között válogathat! f­esesse fel a vitatott szakézte­tek­et, áruháza­kat !

Next