Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-15 / 38. szám
án. február 15. ------------------ Tegnap történt Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságon tegnap délelőtt bensőséges ünnepség keretében beiktatták tisztébe Földes Andrásné elvtársnőt, akit a Megyei Pártbizottság az oktatási intézmény igazgatójává nevezett ki. Az ünnnepségén részt vettek dr. Nagy József és Bocz József, a Megyei Pártbizottság titkárai, az Oktatási igazgatóság igazgatóhelyettesei, tanárai és az intézmény dolgozói. Dr. Nagy József titkár méltatta Földes Andrásné érdemeit, majd Armbruszt György igazgatóhelyettes köszöntötte az új igazgatót és munkájához sok sikert kívánt. Huszonöt éve államosították e felekezeti iskolákat. Tegnap délelőtt Pécsett, a Nevelők Házában egy szervező bizottság alakult, amely a pedagógus nappal egybekötve, idén június 2-án rendez ünnepséget ebből az alkalomból. Az ünnepség színhelye valószínűleg a Pollack Mihály Műszaki Főiskola nagyterme lesz. A tervek szerint úgynevezett felolvasó ülésen ismertetik több iskola államosításának történetét, majd irodalmi műsort adnak. * Ülést tartott tegnap délután Pécsett az SZMT székházban az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Baranya megyei Bizottsága. A tanácskozáson részt vett Koncsek Aranka, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének titkára, Csorba Tivadar, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának munkatársa, Rameisl Ferencné, az SZMT titkára, dr. Kóbor József megyei főorvos. Dr. Füzi István titkár beszámolt a választott testület 1972. évi munkájáról, ismertette az 1973. évi feladatokat, a megyei bizottság és elnökség első féléves ülésrendjét. Ezt követően szervezeti kérdések kerültek napirendre. Koncsek Aranka országos titkár kérte a bizottságot, hogy dr. Füzi István megyei titkárt, érdemei elismerése mellett mentsék fel tisztségéből, mivel az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete titkárává választották. A tagság a felmentést megadta, Koncsek Aranka javaslatot tett arra, hogy dr. Petz Adámot, a POTE-es belklinikájának tanársegédjét válasszák meg az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete megyei bizottsága, elnöksége tagjává, s egyben bízzák meg a titkári teendők ellátásával. A bizottsági tagok a javaslatot elfogadták és dr. Petz Ádámot megyei titkárrá választották. 18 ezer látogató a geménci rezervátumban Tavaly minden eddiginél többen, kereken 18 ezren vettek részt a Tolna megyei idegenforgalmi hivatal kalauzolásával lebonyolított gemenci erdei túrákon. A Duna ártéri vadont 12 ezren erdei kisvonaton, 6 ezren pedig kishajón utazták be. A társas kirándulóknak bemutatták Szekszárd nevezetességeit, valamint a Decsen lévő sárközi népművészeti házat és a gemenci vadrezervátum keselyűsi vadászati kiállítását is. Az idei kirándulásokra már megkezdődtek az előjegyzések. Csoportosan eddig körülbelül ezerháromszázan jelentkeztek. Az idei tavasszal újdonság lesz, hogy a keselyűsi Szarvas csárda körül külön vadaskertben is szemlélődhetnek a látogatók, a vadrezervátum trófea-kiállítását pedig újabb látnivalókkal bővítik. BUNANTOLI NAPLÓK Kibővített ülést tartott az MSZBT országos elnöksége Szerdán a Parlament vadásztermében kibővített ülést tartott az MSZBT Országos Elnöksége. Az ülés napirendjén a magyar —szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 25. évfordulójáról való ünnepi megemlékezés, továbbá az MSZBT elmúlt évi tevékenységének értékelése, 1973. évi munkaprogramja, valamint különböző személyi kérdésekben való állásfoglalás szerepelt. Az ülésen, amelyet Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke nyitott meg, részt vett Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, valamint a tagcsoportok kiváló aktivistái. Ott volt Sz. Sz. Novozsilov, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnökhelyettese, a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény aláírásának 25. évfordulója alkalmából hazánkba érkezett delegáció vezetője, valamint a küldöttség tagjai: V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, továbbá az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok képviselői. Apró Antal megnyitó szavai után Nagy Mária, az MSZBT főtitkára tartott ünnepi beszédet. Többek között hangsúlyozta: a magyar nép életében kiemelkedő jelentőségű volt 1948. február 18 a, amikor Magyarország és a Szovjetunió kormányainak képviselői Moszkvában aláírták a két ország közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerv ,ződést. Ma, immár negyed század történelmi távlatából elmondhatjuk: a magyar—szovjet barátság és együttműködés, amely a marxizmus—leninizmusra, a szocialista Internacionalizmusra, a teljes egyetértésre és a kölcsönös megértésre épül, minden vonatkozásban megfelel a magyar és a szovjet nép alapvető érdekeinek, megbízható támasza a Magyar Népköztársaságnak, s az élet minden területén hozzájárul szocialista építőmunkánk eredményes végrehajtásához. Hangsúlyozta, hogy a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöksége, a társaság jogcsoportjai és minden aktivistája hivatásának és hitvallásának tekintette és tekinti munkáját. Valljuk — mondotta —, hogy amikor a Szovjetunió kultúrájá- nak sokoldalú bemutatására törekszünk Budapesten és vidéken, amikor széles körben ismertetjük a Szovjetunió legújabb vívmányait, eredményeit, a szovjet népek és nemzetiségek kincseit, alkotásait, s a legszebb internacionalista munkát végezzük. Ezt követően Sz. Sz. Novozsilov, a szovjet delegáció vezetője szólalt fel, és tolmácsolta a testvéri szovjet nép üdvözletét . Megalakulásának 15. évfordulóján kibővített országos elnökségi ülést tart a Parlamentben a Magyar —Szovjet Baráti Társaság. Képünkön Nagy Mária, az MSZBT főtitkára beszámolóját tartja. Kiváló századok, rajok, szakaszok, katonák Kitüntetési ünnepség a Petőfi Sándor laktanyában A Magyar Néphadseregben tízéves múltra tekint vissza a szocialista versenymozgalom. A Petőfi Sándor laktanyában tegnap délután tartották meg a verseny időszaki értékelését. Az ünnepségen megjelent Kiss Sándor főtiszt, a honvédelmi miniszter képviseletében. Megyaszói József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője, a parancsnoki állomány tagjai, valamint a kitüntetett sorkatonák hozzátartozói. A laktanya személyi állománya már sok esetben bizonyította magasfokú harci és politikai felkészültségét, s ezt az eddig elnyert kitüntetések sora bizonyítja. Az alegységek időszaki munkáját a versenymozgalomban tett egyéni vállalásokat, a hazai és politikai kiképzés terén elért eredményeket Kiss Sándor főtiszt értékelte, majd átadta a kitüntetéseket. Az igen magas követelményeknek a fegyver- javító alegység felelt meg, ezzel másodízben nyerte el a „kiváló" címet A gépjármű- javító alegység pedig az országban elsőként kapta meg a magas kitüntetést, Perger János és Fazekas István tisztek kiváló alegység parancsnoki elismerésben részesültek. Az alegységeknek átnyújtott kitüntetések után Kiss Sándor főtiszt a szakaszoknak, a rajoknak illetve azok parancsnokainak, az egység személyi állománya tagjainak „kiváló" és „élenjáró" címet jelentő zászlót, oklevelet, illetve jelvényt adott át. Az egység személyi állományából Szekér Sándor és Olajos Sándor tizedesek valamint Czirrismer Imre honvéd harmadízben nyerte el a „Magyar Néphadsereg Kiváló Katonája” kitüntetést, s a honvédelmi miniszter határozata alapján megkapták a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát is. S. GY Egyiptomi tervezési küldöttség Baranyában A Magyarországon tartózkodó Egyiptomi Arab Köztársaság nemzeti tervezési intézete vezető szakembereinek delegációja élén, dr. Amin Salemmel, az EAK tervezési miniszterhelyettesével tegnap Baranyába érkezett. Az egyiptomi küldöttséget Pécsett Horváth Lajos Baranya megye Tanácsának elnöke fogadta hivatali helyiségében. A fogadáson jelen volt dr. Palotai Ferenc osztályvezető. Az egyiptomi tervezésügyi szakembereket elkísérte Baranyába dr. Bora Gyula professzor, a Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető tanára. A szívélyes köszöntő után Horváth Lajos elnök ismertette Baranya megye és Pécs város gazdasági, társadalmi és kulturális helyzetét, majd tájékoztatót adott a tanácsi tervező munkáról. A tájékoztató után vendé igeink megtekintették Pécs bel városát, később a harkányi üdülőtelepet és a siklósi vár nevezetességeit. Horváth Lajos tanácselnök tájékoztatja dr. Amin Salemet (képünkön jobbról a második) az EAK tervezési miniszterhelyettesét. Fotó: Kóródi Gábor Sajtótájékoztató a munkásőrségen Helytállni szolgálatban, munkában... A Baranya megyei munkásőr egységek tevékenységéről, felkészültségükről, eredményeikről és feladataikról kaptak átfogó képet az országos és megyei sajtó képviselői a szerdán délelőtt Pécsett a munkásőrség megyei parancsnokságán megtartott sajtótájékoztatón. Valkai József, a munkásőrség megyei parancsnoka elmondta: Baranyában jelenleg hét önálló egységből és négy megyei közvetlen alegységből áll a munkásőrség. Az egységek mintegy negyvenöt nagyobb bázisra települtek, s egy-egy bázis — Baranya sajátos települési viszonyai miatt — több gazdasági — közigazgatási egységet fog egybe. A megyében szolgálatot teljesítő mintegy kétezer munkásőr túlnyomó többsége — 83 százaléka — tagja a pártnak. A nehéz, fizikailag is megterhelő szolgálat miatt elsősorban férfiakból áll a munkásőrség —, a megyében összesen 18 nő ölti magára a munkásőr egyenruhát. A statisztika szerint i1 munkásőrök 42 százaléka 18—35 év közötti, 48 százalékuk 36—50 éves —, de az életkor még ebben a sok áldozatot kívánó szolgálatban sem mindig meghatározó: a megyebeli sok nyugdíjkorhatárhoz közeledő vagy azon felüli munkásőr van, aki ma is aktívan tevékenykedik. Az alapítók közül — tizenhat esztendeje — háromszázan teljesítenek szolgálatot Baranyában, é s a parancsnok nem vállalkozott arra, hogy neveket emeljen ki a tizenhat esztendeje becsülettel helytállók, kiemelkedő munkát végzők közül. Túl hosszú lett volna a névsor ... Eredményes volt az elmúlt esztendő: a baranyai munkásőrök az értékelés szerint alapvetően jól hajtották végre a kiképzési és egyéb feladatokat, hasznos volt az együttműködés a társ fegyveres testületekkel, fegyelem, szilárd erkölcsi-politikai tartás jellemezte a munkásőröket. Példamutatóan helytálltak a rendkívüli helyzetben a tavalyi drávai árvíznél is , ahol gátépítési munkákon és karhatalmi feladatok ellátásában 350 munkásőr vett részt, nekik is köszönhető, hogy milliárdos értékeket sikerült megmenteni. A munkásőrök nemcsak szolgálatban — munkahelyükön, mindennapi munkájuk során is bizonyítanak: többségük szocialista brigádokban dolgozik, részt vesz társadalmi munkaakciókban — és a különböző szintű szakmai kitüntetések száma jelzi, hogy megbecsülik, elismerik munkájukat. .Valkai József kiemelte: nagyban elősegíti tevékenységüket az, hogy a bázishelyek párt-, állami és gaz-dasági vezetői segítenek a munkásőrség feladatainak végrehajtásában. A megyei parancsnok tájékoztatóját követően, a délutáni órákban a pécsi Hőerőműhöz a városi és járási munkásőr zászlóalj 2. századához látogattak a sajtó képviselői. A körletben Sári Ferenc, a pécsi városi és járási munkásőr zászlóalj parancsnoka beszélt a zászlóalj és a század tevékenységéről, eredményeikről. Megtekintették a katonás rendben lévő körletet, elbeszélgettek a munkásőrökkel, majd rövid üzemlátogatás következett a hőerőműben. Este a 125 éves pécsi Pannónia Sörgyárban baráti beszélgetésen fogadták a vendégeket. — Nagy István festőművész szobra Baján. Nagy István, a modern magyar festészet egyik illusztris képviselője életének utolsó tíz évét Etáján töltötte, és ott is alkotott. A művész születésének 100. évfordulója tiszteletére idén emlékünnepségek lesznek Baján, és emlékkiállításon mutatják be életművét a múzeumban. Nagy István szobrát —, amelynek kivitelezésével Varga Imre budapesti szobrászművészt bízták meg — felállíttatja a Városi Tanács. Nagyobb mennyiségű silózott nyersszelettel rendelkezünk Ára: 12,20 Ft/g/ A nyersszelet vasúton vagy közúton szálíitható Kaposvári Cukorgyár