Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-27 / 85. szám
Két pécsi győzelem a korzikai ifjús tornán PMSC—Newcastle 3:1 (2:1) PMSC - Korzika 3:1 (2:1) (Tudósítónk telefonjelentése) A korzikai postás sztrájk miatt nem tudtunk jelentkezni a mérkőzések napján. Ugyancsak sztrájk miatt kétórás késéssel érkeztünk meg a mérkőzések színhelyére Bastiába. Most viszont rendeződött a helyzet és a PMSC küldöttsége a torna valamennyi résztvevőjével együtt kitűnően érzi magát Korzika szigetén. A korzikai lapok elismerően írnak a pécsi játékosok magatartásáról és ezt a szimpátiát csak növeli az a tény, hogy két biztos győzelmet arattunk eddig. A város polgármesterének fogadása után a rendezők elkészítették a csoportbeosztást. Az „A” csoportban Korzika és Marokkó ifjúsági válogatottja mellett a Newcastle és a PMSC játszik. A „B” csoportban a következő négy csapat szerepel: Dél-Franciaország ifjúsági válogatottja, Tunézia ifjúsági válogatottja, Allem INF (NSZK), Alpine DSV (osztrák). Első mérkőzésünket vasárnap a Newcastle ellen játszottuk és fölényes 4:1 arányú győzelmet arattunk. Garami József az alábbi együttest szerepeltette: Kovács — Rékási, Kardos, Hámori Gy., Lőrincz, Herbst (Hergenrőder), Fábián, Lutz, Lauer (Jockl), Hámori L., Rozs. Már a mérkőzés 4. percében Fábián révén vezetést szerzett a PMSC, majd a 20. percben Gree egyenlített. A 38. percben Lutz ismét vezetéshez juttatta a csapatot. A 60. percben Herbst, a 80. percben a csereként beállt Hergenrőder ért el gólt A forduló másik mérkőzésének eredménye: Korzika—Marokkó 1:1. A második fordulóban Marokkó 4:0-ra legyőzte a Newcastle-t, a PMSC a házigazda Korzikával találkozott. A csapat változatlan összeállításban kezdett, szünet után Rozi helyére Hergenrőder állt. Az első félidőben Lutz és Hámori L. lőtt gólt, majd a második félidőben Lutz állította be a 3:1-es végeredményt. A csapat valamennyi tagja egészséges és bizakodva várjuk szerdán este a Marokkó elleni mérkőzést. A PMSC-nek már a döntetlen is elegendő a csoportelsőséghez. Bódi Dezső A PÁLYA SZÉLÉRŐL Tudatosabb lett a komlói csapat játéka A Szegeden elért 2:1-es győr 9ö1( július 30.) óta idegenben most fordult elő ünneplés: 1000 komlói sportrajongó köszöntötte a 2:0-s sikert elérő Komlói Bányászt. Igen, ünnepelt a szurkolósereg, mert Lantos Mihály edző elképzelése szerint végig lelkesen, tervezetten, időnként jól is játszott a csapat. A tavaszi idényben sorrendben már a 3.vidéki” mérkőzést nyeri a kék-fehér gárda. Ilyenre a csapat NB I-es és NB I. B-s történetében nem volt példa. — Több kedvező tényező hozta a sikersorozatot — mondotta az edző. — Mindenki odaadó, fegyelmezett játékot produkált. Erdősi ismét magabiztos. A közvetlen védelem — Pállal kiegészítve — megbízhatóbb lett. A középpályán a nagy munkabírású Ladó, az ifjúsági válogatott Kiss, és a jól irányító Dárdai a háromtagú csatársort is segíti. Az őszi idényhez képest tudatosabb lett a csapat játéka, a helyzetek kihasználása tekintetében azonban még sokat kell javulnunk. Hungntust Isrolo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 3—20 óráig 10 053, 20 óra után 15 726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly 5-c -őjén és kiadóhivatal. H r. "V: - Hí-. af.; út 11 sz. Te 2.*o- I*. ** 15-352. i:-2*4 Telex: 12 320 Főf:--’ue‘5 a helyi passzshivatatoknál és a kézbe::,'tőknél Pócr.; Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. r .• • • c "3 "'vt.ő ’ a ‘ .gjr -Posta Előfizetés! díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 054 Jegyelővétel a Zimia-PSBC MHK-mérkőzésre A Komlói Bányász a várható nagy érdeklődésre való tekintettel megkezdi a jegyek árusítását az április 24-i Komló —PMSC Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzésre. Jegyek március 27-től válthatók Pécsett, a Kossuth Lajos utcai sportboltban és Komlón a Bányász sportirodán. A mérkőzés megtekintésére a bérletek nem érvényesek. Két vége a labdarúgó pályáben Változatos programjuk lesz a labdarúgóknak. Vasárnap Zalaegerszegen a bolgárok ellen mérkőzik a magyar válogatott. Az utánpótlás válogatott vasárnap Pernikben lép pályára a 23 éven aluli bolgár válogatott ellen. A keretbe meghívták Kincses Itt és Kocsist a PMSC labdarúgóit is. A magyar ifjúsági válogatott Miskolcon UEFA selejtezőt vív szombaton délután a jugoszláv ifjúsági válogatottal. Az NB I-ben nem lesz a hét végén bajnoki forduló. Az NB I. B-s csapatok valamennyien kitérnek a vasárnap délután 15 órakor kezdődő Magyarország —Bulgária válogatott mérkőzés elől. A műsor. Szombat: Várpalota—DVSC 14.30, Gyimesi, Olajbányász SE—Ganz-MÁVAG 14., Hámori. Vasárnap: Békéscsaba—MÁV DAC, 10., Somlai, Komló—Budafok 10.30, Szilvás, Kossuth KFSE—Oroszlány 10.30, Tóth, Eger—Szekszárd 11, Marton, Kecskemét—DVTK 12.30, Petri, Pénzügyőr—SZMTE 12.30, Emsberger, Bp. Spartacus —Dunaújváros 13., Sándor. A labdarúgó NB II. hétvégi fordulójában a PVSK együttese a Bakony Vegyész csapatát fogadja szombaton. A Máza- Szászvár vendége Körmend,lesz. A forduló további mérkőzései: Székesfehérvári MÁV—Győri Dózsa, Fűzfő—Dunaújvárosi Építők, Soproni Textiles—Kaposvári Rákóczi, Táncsics SE— Szombathelyi Dózsa, Győri Elektromos—Sabaria, BKV Előre —KOMÉP. Az NB IlI-ban is teljes forduló lesz a hét végén. A műsor: Véménd—Kaposvár, BTC— PEAC, Barcs—Siófok, Nagymányok—Bátaszék, Mohács—Szekszárd, Mezőfalva—Porcelán, Paks—Nagyatád, Steinmetz SE —VOLÁN SC A megyei I. osztályban a tavaszi harmadik forduló mérkőzéseit bonyolítják le. Kinizsi— Boly, Mágocs—Sátorhely, Siklós—Postás, Vasas II.—Beremend, Kesztyűgyár—Szentegát, Gázmű—Sásd, Vajszló—Istvánakna. A PMSC labdarúgói szerdán, ma délután fél 4 órakor Újmecsekalján a Komló tartalékcsapatával játszanak edzőmérkőzést Járási labdarúgóbajnokság SIKLÓSI JÁRÁS. A 17. forduló eredményei: Beremend—Diósviszle 0:0, Magyarbóly—Baranyahidvég 5:0, Felsőszentmárton—Dráva Szabolcs 2:0, Marácsa—Kémes 2:1, Idamajor—Püspökbóly 2:2, Kovácshida—Nagyharsány 2:2. A 18. forduló mérkőzései: Nagyharsány—Egyházasharaszti 2:1, Püspökbóly—Kovácshida 6:0, Kémes—Idamajor 0:1, Drávaszabölcs—Marácsa 1:1, Baranyahidvég—Felsőszentmárton 0:2, Diósviszló—Magyarbóly 0:1, Kisasszonyfa—Beremend 4:2. MOHÁCSI JÁRÁS: Somberek—Lánycsók 2:1, Szajk—Bár 1:3, Hímesháza— Dunafalva 1:1, Kölked—Székelyszabar 0:1, Új-Mohács— Palotabozsok 4:1, Versend— Nagynyárád 1 :5, ITSK—Geresdlak 2:0, Dunaszekcső—MSZTE II. 1:0. SÁSDI JÁRÁS: Járási I. osztály: Kishajmás— Felsőegerszeg 2:4, Oroszló— Magyarszék 4:3, Gerényes— Komlói Kőbánya 1:1, Bikás— Magyaregregy 3:2, Köblény- Mecsekpölöske 1:3, Szalatnak— Egyházaskozár 1:2, Liget—Felsőmindszent 2:0, Hegyhátmaróc —Mekényes 1:0. Vállalatunk MAGÁNOSOK, KÖZÜLETEK, VÁLLALATOK RÉSZÉRE vállal szikbe'Svést Ara: 10,— Ft/db. Megrendelést: Pécs, Bajcsy-Zs. út 4. sz. alá, Pécsi Ingatlankezelő Vállalat Épületgépészeti Üzem címre kérjük. ügyintéző: Freppán József. Érdeklődni a 12-629-es telefonszámon lehet A pécsi József Attila Művelődési Ház motoros railye klubjának tagjai megkezdték a felkészülést az április 4-i versenyre. Képünkön ügyességi edzés a Csertetőn. T. Bernáth Erzsébet felvétel* Eredmények — röviden SÚLYEMELÉS: Szombaton és vasárnap Budapesten a Testvériség SE tornatermében bonyolították le az 1974. évi országos középiskolás egyéni súlyemelő bajnokságot a serdülő és az ifjúsági korcsoportban. A PMSC fiatal versenyzői ezúttal tanintézetük színeiben versenyeztek szép sikerrel. Eredmények. Serdülő, pehelysúlyban bajnok: Szabó László (Széchenyi Gimnázium) 180 kg. Ifjúsági könynyűsúlyban bajnok: Kazinczi István (MŰM 501. Komló) 215 kg. Az ifjúságiak még két értékes, ötödik helyezést szereztek a pehelysúlyú Orsós Márton (MŰM 501.) 160 kg-ot, és a könnyűsúlyú Rehák György (MŰM 501.) 185 kg-ot ért el. BIRKÓZÁS: Az országos úttörő bajnokság A kategóriájában Módos (Szigetvár) bajnokságot nyert. Krabat és Kovács (mindkettő Szigetvár) a negyedik helyen végeztek. A B kategóriában öt szigetvári versenyző ért el negyedik helyezést: Bodrog, Somogyvári, Farkas, Sólyom, Horváth. TÖMEGSPORT. A KISZ Pécs városi Bizottsága és a Közalkalmazottak Szakszervezete ismét megrendezte a hagyományos Sásdi Direktórium Kupa háromtusa versenyt. A pécsi és sásdi csapatok asztaliteniszben, sakkban és lövészetben mérték öszsze erejüket. Az összesített pontversenyt a Pécsi Geodéziai Vállalat nyerte. A TORNA: A felnőttek után megkezdődött az ifjúsági csapatok bajnoksága. Az első fordulót Budapesten rendezték, a fiúknál a PMSC együttese az előkelő 4. helyen végzett, a lányoknál a PVSK indult és a vasutasok is jól versenyeztek, ugyancsak a 4. helyet szerezték meg. KOSÁRLABDA NB III. mérkőzések: Férfi csapatok: Siófok- PEAC 48:68, P. Műszaki Főiskola—Kaposvár 55:58, Dombóvár —Marcali 96:56, Pécsi Tanárképző—Bonyhád 82:87, Baja- Siófok 51:69, PEAC—Gazdász 84:67. Női csapatok: Paks— Bonyhád 57:61, Siófok—Balatonboglár 47:50, Pécsi Műszaki Főiskola—Mohács 51:50, Pécsi Sportiskola-Bátaszék 69:62, Pécsi Postás—Fonyód 42:43, Paks—K.tanítóképző 64:43, Baja—Siófok 51:27. Az átalakítás után megszépült Hal téri bisztrónkban szeretettel várjuk kedves vendégeinket BARANYA MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Don Carlos (este 7 órakor), Bakos-bérlet. HANGVERSENY Liszt-terem: Bart István, Gera Pál és Varga Márta hangversenye (este fél 3 órakor). MOZI Park: Merénylők (f4, hn6, 3). Petőfi: önmaga rettenetes (f5, f7, f9). Kossuth: Merénylők (hn10, f2, f7, hn9). A kör bezárul (13, 15). Rákóczi: Felszarvazzák őfelségét (5, 7). FÉK Klubmozi: Illatos út a semmibe (16, 8). Komló, Május 1.: Morgiana, a kékszemű macska (4, 6, 8). Komló, Zrínyi: Bob herceg (4, 6). Mohács: A lovag végakarata (6), Emlékezés (8). Pannónia Bár: Éjféltől Mini-varieté. Nyitva: 22—04 óráig. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Kertbarátok műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Eileen Farrell és Geraint Evans énekel. 9.00: Tavaszi szél. 9.20: Verbunkosok, népdalok. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: ,,Nyitnikék.” 10.40: Barokk muzsika. 11.30: A Szabó család. (ism.) 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Hagyományosan vagy korszerűen a takarmánygazdálkodásról. 13.40: Endrédi Mimi és Varga András nótákat énekel. 14.14: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.29: A magyar muzsika múltjából. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Hársad a kürtszó! 15.45: Nyúl István együttese játszik, Lehr Edit népdalokat énekel. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Diáktarisznya. 16.35: Régi híres énekesek műsorából. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Lemezmúzeum. 17.43: ,,Én se fújom szívesen a levegőbe . . 17.58: Radnai György nótafelvételeiből. 18.13: Gondolat. 18.58: Hallgatóink figyelméből 19.00: Esti krónika. 19.25: XIII. Színházi Világnap. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: Kb. 20.15: Oh, lelkem rossz testvérei .. . Kb. 20.32: Hírek. Kb. 21.35: Népdalok. 22.00: Hírek, sport, időjárás. 22.15: Nyugaton a helyzet változó. II. rész. 22.25: Házy Erzsébet operettdalokat énekel. 22.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. 23.00: Egy óra dzsessz. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10— 0.25: Éji zene. Orgonamuzsika. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Musicalekből. 9.00: Hírek. 9.03: Zenekari muzsika. 9.50: A szakszervezet tárgyalta. 10.00: A zene hullámhoszszán. Közben: Kb. 10.30: Néhány szó zene közben. 11.00: Hírek, időjárás. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Zenés képek Egyiptom múltjából és jelenéből. 12.10: Figaro házassága. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Magyar előadóművészek Liszt-felvételeiből. 13.40: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . . A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő, (ism.) 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Új könyvek. 20.33: Tánczenei hangverseny az Egri Gárdonyi Géza Színházban. 22.15: Hangversenynaptár. 22.30: Kórusmuzsika. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Történelmi operákból. 24.00 20.10: Hírek, időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Zenekari muzsika. 19.25: Külföldi tudósoké a szó. 19.40: Ramsey Lewis triója játszik. 20.09: A Budapesti Fúvósötös felvételeiből. 20.28: Hírek. 20.31: Szellemi munkások — diplomások — értelmiségiek. 21.01: Monteverdi, Orfeo. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO Műsorismertetés, hírek. Hét közben. Aktualitások prózában és zenében. A szerkesztő: Borsos József. Dél-dunántúli híradó. A Beatles együttes felvételeiből. Szerb-horvát nyelvű műsor. Népi ritmusok. — Orvos a mikrofon előtt. Dr. Harasztia Zoltán előadása. — A csávolyi kultúrcsoport műsorából. — Hírek, tudósítóink jelentik. — Lapszemle. — Szórakoztató zene. Német nyelvű műsor. Ifjúsági műsor. Tanár szeretnék lenni. Portré. — Hírek az ifjúság életéből. — A mesekönyvben lapozunk. — Ifjúsági koktél. Műsorzárás. MAGYAR TV 9.15—9.35: Iskolatévé. Orosz nyelv. (középisk. Ill—IV. oszt.) 9.35: Békeoffenzíva. A TV politikai tanfolyamának adása a honvédség számára. 9.55: Műsorismertetés. 9.56: Delta, (ism.) 10.20: Maigret felügyelő A hazug. (ism.) 11.18: Játék a betűkkel. (ism.)12.05: Mindenki közlekedik . . . -17.20: Iskolatévé. (ism.) Műsorismertetés. Hírek. Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. Papírsárkány. Műhely. Találkozás Vill. Henrik képe előtt. Az MTI Közönségszolgálatának tájékoztatója. Esti mese.22.30. Színházi Világnap 1974. Körkapcsolás színházakból. Közvetítés a Thália Színházból. Graham Greene: A csendes amerikai. — Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból. Sarkadi Imre—Osztovits Levente: Kőmíves Kelemen. — Közvetítés a Nemzeti Színházból. Gogol: A revizor. — Közben: Tv-híradó. Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Lánczos Kornél portré. II. rész. 20.55: Tv-híradó — 1. kiadás ism. 21.25—22.05: Salut, Germain! — NDK tévéfilmsorozat. VI. rész: Bizalom. JUGOSZLÁV TV 14.55: Magyar nyelvű tv-napló. 15.55: Kis világ. 16.25: Jugoszláv kosárlabda bajnokság. Jugoplastika—Crvena Zvezda. 18.15: Kongresszusi krónika. 18.30: Riport. 19.00: Szórakoztató zene. 19.20: Közönségesen nézve. 20.30: Egy játékfilm. 22.30: Kortársak. 22.50: Kongresszusi krónika. 23.05: Jégkorong világbajnokság : Jugoszlávia—Japán. 2. MŰSOR 19.30: Frankfurt, Nyugat-Németország —Skócia labdarúgó-mérkőzés. 21.15: Szabadegyetem. 22.00: Komolyzene. 23.00: Huszonnégy óra. 17.30 17.35 18.30 18.45 20.00: 11.33-16.20-17.23: 17.25: 17.30: 17.50: 18.25: 19.00: 19.15-19.30: 22.30: