Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-15 / 103. szám

A 1981. ÁPRILIS 15 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ANASZTÁZIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.56 — nyugszik 19.33 órakor. A Hold kél 15.33 — nyugszik 4.43 órakor. S­záztizenöt évvel ezelőtt, 1866. április 15-én született és 67 éves korában, 1933. márciusában halt meg Palágyi Lajos költő, szerkesztő. Meghitt barátság fűzte Vajda Jánoshoz és Reviczky Gyulá­hoz. Fiatalon lett újságíró, a Pesti Napló és a Magyar Nem­zet munkatársa, majd 1894-től a Fővárosi Lapok segédszer­kesztője. Bátyjával, Menyhérttel együtt szerkesztette a Jelen­kor című hetilapot, Írói érdemei elismeréseként — bár nem volt tanári oklevele — 1899-ben kinevezték a sárospataki, két évvel később pedig a budapesti tanítóképző tanárává. A reakció 1920-ban megfosztotta tanári nyugdíjától. Első két kötete alapján egyébként a kortársak benne látták a magyar szocialista költészet elindítóját. Költői munkásságából legsikerültebbek epigrammái. Sok verseskötete jelent meg, írásai közül többet angol, francia, német, eszperantó nyelven is kiadtak. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A patkányok (este 7 órakor) Babits bér­let: Doktor Sándor Művelődési Központ: Egér és oroszlán (de. 10 órakor) Lúdas Matyi (du. 3 órakor) HANGVERSENY Liszt Terem: ,,B” kamarabérlet IV. hangversenye (19.30 óra­kor) MOZI Petőfi: Harmadik típusú talál­kozások (15. f8) Kossuth: Tévúton (10, 12, f9) Harmadik tipusú találkozások (f3, f6) Park: Harmadik tipusú talál­kozások (f4, f7) Ságvári: Ellopták Jupiter fene­két (f4, f6, f8) Tanárképző Fő­iskola: Robotokkal a Saturnus körül (5) Bosszúvágy (f8) Heö. Műv. O.: Ripacsok (8) Rákó­czi: Árnyak Dubrovnik felett (7) Mohács: Tigriscsapáson (6) Nevelj hollót! (8) Komló, Zrínyi: A svéd, akinek nyoma veszett (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Ki beszél itt szerelemről? (15, 17) Harkány: Kabaré (7) ♦ Kisállat­bemutató a Rózsakertben Kisállatkiállítást és be­mutatót rendez április 17 —18—19—20-án Pécsett a Rózsakertben a Kertbará­tok és Kistenyésztők Bara­nya megyei Szövetsége, a Baranya megyei MÉSZÖV, a Pécs város és Vidéke Átész bányász nyúltenyész­­tő szakcsoportja. A pénte­ken délután 14 órai kez­dettel nyíló kiállításon a kistenyésztők házinyulakat, galambokat, díszmadara­kat, takarmányféléket mu­tatnak be. A kiállításon a pécsi állatkert is részt vesz, többek között né­hány egzotikus madárral, s ha a körülmények en­gedik, egy-két oroszlán­­kölyök is „szerepel" majd a Rózsakertben, elsősor­ban a gyerekek örömére. Rájuk és a húsvéti ün­nepekre gondolva, közel száz olyan kisnyulat is hoznak a tenyésztők, amelyeket a helyszínen meg lehet vásárolni. Várható időjárás szerda es­tig: kisebb felhőátvonulások számottevő eső nélkül. Sokfelé élénk, időnként erős, néhány helyen viharos lökésekkel kí­sért északi, északnyugati szél. A nappali felmelegedés tovább gyengül. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: általában nulla, plusz 5 fok között, egy-két szélvédett he­lyen gyenge fagy. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán: 12—17 fok között. Egyetemi nap az IH-ban Kísérleti jelleggel, a majdani rendszeresítés szándékával rendezte meg a pécsi Ifjúsági Ház teg­nap az első egyetemi­főiskolai napot. A hallga­tók kérései alapján állí­tották össze a műsort, amelyben először dzsessz­hangversenyre került sor. Szabados György adott szólókoncertet. Petri György és Vállai Péter közreműködésével irodal­mi műsort láthatott a kö­zönség, majd folk-blues hangverseny kezdődött: a Voga—Turnovszky duó, Boros Lajos és José A. Tamayo lépett fel. Ezt kö­vetően Eck Imre Homma­ge á John Lennon című kamarabalettjét mutatták be a Pécsi Balett tánco­sai, végül a felsőoktatási és a közművelődési intéz­mények kapcsolatáról ren­deztek vitát. ♦ Az építészeti napok mai programja Az Építés — élet — építé­szet c. rendezvénysorozat kere­tében ma délelőtt gyárlátoga­tást szerveznek a Zsolnay Por­celángyárba. Az érdeklődők délelőtt 10 órakor találkoznak a gyár Zsolnay utcai főbejára­tánál. Délután 2 órakor pince­látogatás lesz, találkozás a Rákóczi út—Rózsa Ferenc utca sarkon. Az érdeklődők megte­kintik a DÉDÁSZ ügyfélszolgá­lati irodája alatti pincerend­szert, amelynek a helyreállítása még folyik, valamint a szem­közti oldalon lévő pincét, ahol a Pécsi Áll. Gazda gombát ter­meszt. Ezenkívül Pécsett megte­kinthetők az elmúlt napokban megnyitott kiállítások. Szigetvá­ron ma délután 4 órakor a Zrí­nyi filmszínházban építésügyi filmnap lesz. Dunántúli napló Átmeneti lehűlés várható HETI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS Az elmúlt időszakban egy nagy kiterjedésű anticiklon he­lyezkedett el Európa középső részén. Hatására a Kárpát­medencében derült, száraz idő volt. A napi 10—12 órás nap­sütés után az elmúlt hét köze­pén Magyarországon általában 19—24 fok közötti maximumokat mértek. Az elmúlt hét második felében egy gyenge hidegfront vonult keresztül a Kárpát-me­dencén, emiatt átmenetileg megnövekedett a felhőzet, többfelé volt kisebb zápor, a Dunántúlon helyenként zivatar. A lehullott csapadék mennyi­sége azonban 1 mm alatt ma­radt. A hét végén újra nap­sütéses volt az idő, de az or­szágot északkelet felől hide­gebb léghullámok érték el, a hajnali órákban, Somogy és Zala megyében helyenként ta­lajmenti fagy is kialakult. E hét végéig általában ke­vés lesz a felhő, csapadék nem valószínű. A hőmérsék­letek kora délután 12—17, hajnalban 1—6 fok között ala­kulnak, de a szélcsendes he­lyeken gyenge fagyok, talaj­­menti fagyok is kialakulhat­nak. . A hét legvégén, a következő hét elején időnként borultságig megnövekszik a felhőzet, és ilyenkor futó esők, záporesők sokfelé kialakulhatnak. A hő­mérséklet csúcsértékei 17—22, a minimum értékei 3—6 fok kö­zött várhatók. Ma 3—6-ig Lakásépítők irodája A lakásépítők tanács­adó irodája ma délután 3-tól 6-ig ismét várja az érdeklődőket a Dunántúli Napló (Pécs, Hunyadi út 11.) földszinti tanácstermé­ben. Fiatal jogászok, pénzügyi, fuvarozási, anyagbeszerzési és taná­csi szakemberek állnak díjtalanul az építeni szán­dékozók rendelkezésére. A helyszínen tervrajzok és más, az építéshez szüksé­ges iratok is beszerezhe­tők.♦ Esküvő OROSZ MÁRTA és VÁNDORI LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. április 18-án 17.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). SZABÓ ESZTER és SOLTI JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. április 18-án 17.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). MIHOVICS ÁGNES és PONGRÁCZ TAMÁS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. április 18-án ,14.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). 04-05-07 Árokba hajtott. Róth József 25 éves gordisai lakos hétfőn este Szalánta—Kata­l­in­ puszta között figyelmetlen vezetés miatt személygépkocsijával az árokba hajtott. Két utasa, Ba­­lázsevics György és Tóth István kovácshidai lakosok súlyos sé­rülést szenvedtek. Az anyagi kár 30 ezer forint. — Kiállítás: Diskay Lenke (1924—1980) grafi­kusművész ex libriseiből nyílt kiállítás tegnap a Pécsi Orvostudományi Egyetem előcsarnokában. A kiállítást — amely a POTE szakszervezeti bi­zottságának kezdeménye­zésére jött létre — Tüskés Tibor író nyitotta meg. Mai ajánlatunk: Húsvéti díszcsomagolók Évekkel ezelőtt probléma volt, hogy kevés volt a húsvéti jellegű díszcsoma­goló papír. Kocsis Árpád­­né, a Pergament papírbolt üzletvezetője elmondta, hogy jelenleg többféle is kapható. A Húsvéti jellegű dísz­csomagoló mintegy­­hat­féle, nyuszis és tojásos figurák különböző színek­ben, évenként vásárolhatók üzletünkben. Sokkal ízlése­sebb a csomag, ha ezzel burkolják be és a meg­ajándékozott is jobban örül neki. Ezzel is az ünnep jellegét hangsúlyozhatják. Pályázati felhívás A Pénzügyminisztérium, az Országos Tervhivatal, az Or­szágos Anyag- és Árhivatal és az Országos Műszaki Fejlesz­tési Bizottság az értékelemzés további hazai elterjesztése és rendszeres alkalmazása érde­kében pályázatot hirdet a technológiai energiafelhaszná­lás és a termékek energia­­fogyasztásának értékelemzés­sel történő csökkentésére. Pályázni olyan, a jelentke­zés elfogadásáig meg nem kezdett értékelemzési munkák­kal lehet, amelynek fő (ki­emelt) célja a termelőnél és a felhasználónál (fogyasztónál) az energiafelhasználás csök­kentése. A pályázat nyílt, je­lentkezhet bármely gazdálkodó szervezet 1981. április 30-ig bezárólag. A részletes pályá­zati kiírást a Pénzügyi Közlöny 1981. évi 4. száma tartalmazza. Rendezvények Rác András mozaikrelief ki­állításának ünnepélyes megnyi­tása lesz 16-án, csütörtök dél­után öt órakor a Képcsarnok­ban (Kossuth L. u. 24.) * Kozmikus krónika. A TIT me­cseki Természettudományi Stú­diójában (Planetárium) csü­törtökön este 6 órai kezdettel a csillagászati klub tart nyil­vános rendezvényt. Az érdek­lődőknek Almár Iván csillagász tart előadást Kozmikus krónika Gagarintól napjainkig címmel. •­ Psyché a Nádorban. A TIT és a Nádor Szálloda Irodalmi Kávéház sorozatának keretében csütörtökön este 8-kor Csernuss Mariann ad önálló estet. Weöres Sándor Psyché című művét tolmácsolja. * Lennon emlékműsor. A pécs­­váradi művelődési házban szer­dán este 7-kor Lennon-emlék­­műsort tartanak. * Móka Miki Pécsváradon. Áp­rilis 16-án, csütörtökön dél­után fél 3-kor a pécsváradi művelődési házban Levente Pé­ter mutatja be műsorát. A Fél korsó hiány címmel az azonos című antológia négy pécsi költője, Csordás Gábor, Meliorisz Béla, Parti Nagy La­jos és Pálinkás György talál­kozik olvasóival szerdán dél­után öt órakor a komlói Május 1. Művelődési Ház előadóter­mében. Közreműködnek a Kun Béla Gimnázium tanulói. A költőket dr. Horváth Tamás, a gimnázium igazgatóhelyette­se mutatja be. * Fórum a lakóterületi keres­kedelmi ellátásról. Holnap — csütörtökön — délután három órakor Komlón, a Május 1. Művelődési Házban fórumot rendeznek a bányászváros ke­reskedelmi ellátottságáról, amit a városi népfront, illetve a NER szervez.♦ — A mecseki úttörő­­vasút az idei szezontól már nemcsak vasárnap, hanem szombaton délutá­nonként is üzemel. A MÁV Pécsi Igazgatóságának KISZ-es mozdonyvezetői, akik hétvégeken szabad­idejükben teljesítenek „szolgálatot” az úttörő­­vasútnál, vállalták a szom­bat délutáni pótműszakot iS. — Televíziósok a Jelen­korban. Tegnap este a pécsi Jelenkor szerkesztő­ségében az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának két új műsorát vetítették le. A Vacsoracsillag a nemrég elhunyt Bárdosi Németh Jánossal készült beszél­getést rögzíti, szerkesztő­rendezője Bükkösdi László. A Fél korsó hiány a ta­valy megjelent antológia négy költőjének bemuta­tása. A műsort Bükkösdi László szerkesztette, dr. Jósfay Györg­y rendezte. •A RÁDIÓ­­ÉS TELEVÍZIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: A kis kéményseprő. Gyermekopera. 8.57: Nótacso­kor. 9.44: Kis magyar nép­rajz. 10.05: Eszem a geszte­nyét. Mesevers. 10.35: Szerpen­tin.­­11.35: Könnyűzene. 12.35: Magvetők. 12.55: Operasláge­rek. 13.25: Dzsesszmelódiák. 14.04: Kamarazene. 14.29: Li­­tera­túra. 15.10: Daloló, mu­zsikáló tájak. 15.30: MR 10— 14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Charles Kullmann fel­vételeiből. 16.38: Hangverseny. 17.35: Jó-e már a nyúlbőr? Riport? 18.00: Bogár István fú­vósművek. 19.15: Nóták. 19.35: Hangverseny. Közben: kb. 20.20: Győri Béla műsora. Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.30: Külpolitikai klub. 22.20: Tíz perc külpoli­tika. 22.30: Verlainde-dalok. 22.55: Az ember ,,tényező” technikája. 23.10: A kegyenc­nő. Operarészletek. 0.10: Ba­kos Géza táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Könnyűzene trombitára. 8.20: Amiről Amerika beszél. II. rész. 8.33: Idősebbek hul­lámhosszán. 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.43: Gyermek­kantáta. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Labi­rintus. 14.00: Kettőtől négyig... 16.00: Iskolanap a szombathe­lyi Megyei és Ifjúsági Műve­lődési Központban. 16.40: Fia­taloknak. 17.30: Ötödik sebes­ség. 18.33: Operettdalok. 19.07: Zenei Tükör. 19.37: A beat kedvelőinek. 20.25: Köz­vetítés a Spanyolország—Ma­gyarország válogatott labda­rúgó-mérkőzésről (I. félidő). Közben: 21.15: Nyugat-dunán­túli táncok. 21.25: A labdarú­gó-mérkőzés közvetítésének foly­tatása. II. félidő. 22.15: A tegnap slágereiből. 23.15: Né­pi zene, cigánydalok. 23.40: Szimfonikus könnyűzene. HARMADIK MŰSOR 9.00: Kamarazene. 11.05: Operafinálék. 12.00: Szimfoni­kus zene. 14.00: A kegyetlen város. II. rész. 14.35: Szvja­­toszlav Richter két Beethoven szonátát zongorázik. 15.25: Operarészletek. 16.35: Gesztu­sok és látványok, szavak és tőmondatok. László Anna írá­sai. 16.56: Öt földrész zenéje. 17.03: Haydn-művek. 18.23: A kamarazene kedvelőinek. 19.39: Külföldi tudósoké a szó. 19.54: Operafelvételekből. 20.30: Tölt­sön egy órát kedvenceivel. 21.30: Kamarazene. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét köz­ben. Dél-dunántúli körkép pró­zában és zenében. Az aktuális magazint László Lajos szer­keszti. 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű mű­sor. Hírek, tudósítóink jelen­tik. — Jugoszlávia népeinek zenéjéből. — A tanácselnök egy napja. Frankovics György riportja. — Pavkovics István és népi zenekara muzsikál. — Nyugdíjas tsz-tagok. Riport. 19.00: Német nyelvű műsor. Hí­rek. — Az ifjúság hullámhosz­­szán: Nemzetiségi értelmisé­giek. Beszélgetés Kuti Imre tanárral. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: Fizika. 6. o. 8.35: Magyar nyelv. 1. o. (sz.). 9.05: Élő­világ. 7. o. (sz.). 9.20: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 9.50: Madame Bovary. Angol filmsorozat. IV 2. rész: Az első szerelem (ism., sz.). 11.50: A Kárpátok dalai. — Szovjet ze­nés film (ism., sz.). 13.55: Is­kolatévé. Magyar nyelv (ism., sz.). 14.10: Élővilág (ism., sz.) 14.25: összeállítás Huszárik Zoltán rövidfilmjeiből. 15.50 Gólyavári esték (ism., sz.). 16.35: Hírek. 16.40: Egészsé­günkért (ism., sz.). 16.50: Szí­ria és a forradalom (sz.). 17.20: A bábu. Lengyel filmso­rozat. IX 8. rész: Hölgyek és asszonyok (ism., sz.). 18.25: Reklám. 18.30: A Közönség­­szolgálat tájékoztatója. 18.35: In memóriám Rábai Miklós (sz.): Békési esték. 18.50: Sta­féta. 19.00: Reklám. 19.10: Té­vétorna (sz.). 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Az új Aladdin. Szovjet rajz­film (sz.). 20.10: Tévélottó­sorsolás. 20.20: Spanyolország —Magyarország. Válogatott labdarúgó-mérkőzés (sz.). A szünetben: Reklám. 22.15: Uno­káink is látni fogják . . . 22.55: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.00: Angyalok földje. Ma­gyar film. 21.30: Tv-híradó 2. (sz.). 21.50: Tudósklub ’81. JUGOSZLÁV TV 18.10: Magyar nyelvű tv­­napló. 18.45: Gyermekműsor. 19.15: Tv-naptár. 19.45: Zene­barátok. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Aktuális szer­­da. 22.15: A forradalom alak­jai. 23.15: Rockenroller — popzene. MÁSODIK MŰSOR 18.15: Iskolai műsor. 19.45: A nők alkoholizmusa — művelő­dési adás. 20.15: Kulturális szemle. 20.27: Ma este. 21.00: Narkománia — Tv-dráma. 22.25: A színpad fényei — szó­rakoztató zene. 23.15: Az Asz­talitenisz VB szemléje. 15. Különös nő, gondolta Kepes, csúnya, mégis ... van benne valami, ami megfogja az embert. Ta­lán a szeme. Lillának vi­lágos szeme volt, boros­­tyánszínű, majdnem sárga, a szemgolyója kicsit ki­dülledt, mintha bazedovos lenne. Ritka, sószínű szem­pillája meg-megrebbent. A szeme alatt kékes árok, az orra mellett két ránc. Nyugtalan, elutasító volt­­ a tekintete, mégis... egy-egy pillanatra kitárult és akkor riadt lett, mint egy ijedt gyereké. — Kerekes úr egyik is­merőse után szeretnék érdeklődni. — Úgy. És miért ná­lam? — kérdezte az asz­­szony gyanakodva. — Kerekes urat nem találtuk a lakásán. Gon­doltuk, talán itt... — Ki után érdeklődik? — Kerekes úr cellatár­sa, Hálás? Géza után. Úgy értesültem, jó bará­tok voltak. Még most is tart ez a barátság? Lilla vállat vont. — Nem tudom. — Mikor járt itt Kerekes úr utoljára? Csengettek. — Ez Mi­­kiósné — mondta az asz­­szony —, a szomszédom. Gyere be, Berta. Mikor? Tegnap. Tegnap este.­­— Miért? — Hogyhogy miért? Kü­lönös oka nem volt rá. Csak. — Maga tegnap reggel kereste őt a hivatalában és azt az üzenetet hagy­ta, hogy okvetlenül jöjjön ide. Nem azért jött? És miért kellett okvetlenül idejönnie? Lilla egy pillanatra za­varba jött. — Nem emlék­szem ... te tudod, Berta? Ja ! Persze ... a tévérész­let miatt. E hónapra még nem adta ide, pedig meg­egyeztünk, hogy a felét ő fizeti. A gyerekek miatt. — És elhozta a pénzt? — Igen. El. — Aha, értem. Az ott az ő táskája? Az asszony egyenesen odanézett, ahol a táska volt, a szekrénytetőre. — Nahát — mondta — itt­felejtette. Igen, az övé. Kepes agyán átsuhant a gondolat, az asszony tudja, hogy a táska ott van. — Mi van benne?­ — kérdezte. — Szeretném tudni... — Nem tudom. — Megnézhetem? Lilla bosszúsan felelt. — Ha Kerekes legközelebb­ feljön, megkérdezem. Gondolom, nem lesz elle­ne kifogása. Én nem egyezhetem bele. Nem az enyém. — Kár. Akkor csak ta­lálgathatok. — Szeretném tudni, ha maga ide Halász Géza után jött tudakozódni, mi­ért érdekli magát, mi le­het a volt férjem táskájá­ban? Mikiósné köhintett. Vég­re ő is szóhoz akart jut­ni — Berci nagyon ren­des fiú — mondta mély meggyőződéssel —, akkor is csak azért csinálta, amit csinált, hogy a családjá­nak legyen. De az utolsó fillérig mindent vissza­adott, nem? Én, Lilla he­lyében, nem váltam volna el tőle, hiszen még min­dig szereti. — Ugyan, Berta, miket beszélsz?! Akár szeretem, akár nem, elváltam és ez­zel kész. Te ezt nem ér­ted. Kepes egy fényképet tett le az asztalra. — Nézzenek csalj' ide. Isme­rik? Ez Bakonyi Zsófia. Halász Géza menyasszo­nya volt. Lilla a képre nézett és megrezzent. — Igen szép nő — mondta és két ránc jelent meg a szája sar­kában. — Nem hiszem, hogy valódi vörös. Festeti a haját. A szeme is szép. De a szája túl nagy. Nem ismerem. Soha nem lát­tam. (Folytatjuk) Gyürk Sarolta Börtönbarátság 1981. április 15., szerda Intenzív idegen nyelvi tábor A Baranya megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya és a Doktor Sándor — Zsolnay Művelődési Központ középis­kolai tanulók számára inten­zív idegen nyelvi tábort szer­vez 1981. augusztus 11—23-ig Balatonfenyvesen. A tábort a megyei középis­kolák II., III. és IV. normál és szakosított tantervű osztályai­nak tanulói számára szervez­zük angol, német és orosz nyelvből, közép- és haladó fokon. A­z intenzív nyelvi tábor cél­ja: a már megszerzett ismere­tek alkalmazása mellett olya­­ új ismeretek elsajátítása, me­lyek a hétköznapi beszédnek, társalgásnak nélkülözhetetlen elemei. Mindezek gyakorlására az egész napot átfogó kötött (7x45) perc, ill. fakultatív köz­­művelődési program ad lehe­tőséget (társas foglalkozások, fejtörő, sportversenyek, kirán­dulások, vetélkedők, strando­lás, filmvetítés). Jelentkezni csak teljes idő­szakra lehet. Részvételi díj: 1500,— Ft, melynek befizetését a jelent­kezéssel egyidőben a mellékelt csekken kérjük. A részvételi díj biztosítja a tanulók számára: az elhelye­zést 4 ágyas szobákban, napi 4-szeri étkezést, szakképzett pedagógusokat és közművelő­dési programokon való részvé­telt. Pécstől Balatonfenyvesig II. osztályú vasúti menetjegyet térítünk. A tanfolyam idejére szüksé­ges nyelvkönyv költsége a ta­nulókat terheli. A tanulók rész­vételi igényét csak kitöltött jelentkezési lapon vehetjük fi­gyelembe. A jelentkezési lapok eljuttatását a részvételi díj be­fizetését igazoló csekkszelvény­nyel együtt címünkre: Doktor Sándor — Zsolnay Művelődési Központ, 7626 Pécs, Felsővám­­ház u. 72. Pf.: 312. (Tel.: 13-648) Jelentkezési határidő: 1981. április 19.

Next