Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-25 / 141. szám

A pécsi ipari zóna fontos helyen Nem ragaszkodnak az olaszokhoz (7. oldal) Olasz kulturális napok Pécsett A Baranya Megyei Könyv­tárban kezdődik meg ma dél­után az olasz kulturális napok négy napos rendezvénysoro­zata, melyet dr. Kurucsai Csaba, a Baranya Megyei Köz­gyűlés alelnöke és Giuseppe Manica, a Magyarországi Olasz Kulturintézet igazgatója nyit meg. A négy nap során vala­mennyi művészeti ág bemutat­kozik, lesz filmvetítés, fotókiál­lítás, könyvritkaságok bemuta­tója, múzeumlátogatás, opera­est, valamint egy konferencia, melyen Itália és Baranya törté­nelmi kapcsolatairól esik majd Egy év alatt a forint 12,5 szá­zalékot veszített értékékéből a svájci frankkal szemben, míg a spanyol pezetához viszonyítva 9 százalékkal felértékelődött - derült ki az MNB árfolyamtáb­lájából. A német márkához ké­pest 10,7, a schillinghez viszo­nyítva 10,9, az amerikai dollár­hoz mérve 11,4 százalékkal ér­tékelődött le a forint! A kon­vertibilis valutákhoz képest az említett időszakban négyszer ér­tékelték le a forintot, összesen 8,3 százalékkal. Országos iskola­egészségügyi tanácskozás Az iskolaegészségügy helye és feladatai az új egészségügyi ellátás rendszerében címmel or­szágos tanácskozás kezdődött hétfőn Tatán, az olimpiai edző­ KÖZÉLETI NAPILAP ÚJ D­unántúli napló IV. évfolyam, 141. szám 1993. május 25., kedd Ára: 13,80 Ft szó.Az Alkotmány­­bíróság új helyettes elnöke Dr. Lábady Tamás alkot­mánybírót választották az Al­kotmánybíróság helyettes elnö­kévé a testület tagjai - tájékoz­tatta az MTI-t az Alkotmánybí­róság sajtófőnöke hétfőn. Az eddigi helyettes elnök, dr. Herczegh Géza azért köszönt le tisztéről, mert május 10-én a Hágai Nemzetközi Bíróság tag­jává választották. A forint helyzete táborban.Szakmai nap Lembergben Dél-Dunántúl vállalkozóinak szervez ukrán üzleti találkozót június 6-10. között Lembergben (Lvov) a Kis- és Középvállal­kozások Kamarája Regionális Irodája és a Magyar Hirdető Rt. Baranya Megyei Igazgatósága. A faipari feldolgozásban, építő­anyag értékesítésben, építőipari kapacitás kiajánlásában, ven­déglátás, idegenforgalom, uta­zásszervezés bonyolításába, élelmiszeripari technológiák beüzemelésében érdekelt vál­lalkozások vezető szakembere­inek szervezett lembergi szak­mai napokra a MAHIR Rt. pé­csi irodájában még ma lehet je­lentkezni. Hosszútávú szabályozásra van szükség Folytatódott a közoktatási törvényjavaslat általános vitája Napirend előtti felszólalások vezették be az Országgyűlés hétfői munkanapját. Ezt megelőzően az elnöklő Dornbach Alajos alelnök beje­lentette, hogy II. Erzsébet, Nagy-Britannia uralkodója üzenetet intézett a Házelnök­höz, köszönetet mondva azért a meleg fogadtatásért, amelyet magyarországi látogatása al­kalmával tapasztalt. Ezután Boross Péter belügy­miniszter elemezte röviden a május 21-i társadalombiztosí­tási önkormányzati választások tapasztalatait. A napirend előtti felszólalások után az Or­szággyűlés folytatta a közokta­tásról szóló törvényjavslat múlt héten megkezdett általános vitá­ját. A függetlenek vezérszóno­kaként Mózes Mihály úgy véle­kedett: a törvényjavaslatban vá­zolt nagyarányú szerkezeti (Folytatás a 2. oldalon) Megnyílt az Industria ’93 A kőbányai vásárvárosban hétfőn megnyílt az Industria ’93 szakkiállítás, az egykori tavaszi BNV utódrendezvénye. Latorcai János ipari és ke­reskedelmi miniszter megnyitó beszédében elmondta: a szakvá­sár hű tükre a magyar ipar mai arculatának. A vállalatok struk­turális változáson estek át, s ez erőteljes exportátrendeződéssel párosult. Az alkalmazkodóké­pességet látszik alátámasztani, hogy ez év első negyedévében folytatódott a külföldi tőke beá­ramlása, és az első három hónap során több mint ezer új külföldi érdekeltségű vállalkozás ala­kult. Az Industria ’93 szakkiállítá­son 877 kiállító mutatkozik be 40 ezer négyzetméteren. A kiál­lítók csaknem fele külföldi, akik a világ 22 országából ér­keztek. Az Industria ’93 mellett megnyílt az Invest Fórum is, amely a beruházni szándékozók számára teremt vállalkozási le­hetőséget. Magyarország energiafel­használása négy éve folyama­tosan csökken, a gazdaságot azonban továbbra is importfüg­gőség jellemzi - mondta elő­adásában Szűcs István, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára az Indust­ria ’93 ipari szakkiállítás ener­getikával foglalkozó hétfői szakmai napján. Az államtitkár előadásában áttekintette az energetikai iparágban zajló ak­tuális folyamatokat, és ezek törvénykezési hátterét. Az energetikai ipar most zajló átalakítása, a gazdaság re­ális igényeihez való igazítása további jelentős változtatásokat követel. Drágább lesz a benzin Átlagosan két forinttal drágul június 1-jétől a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MOL Rt.) tulajdonában lévő ÁFOR-töltőállomásoknál és az új MOL-kutaknál a motorben­zinek ára. Sebestyén Béla, a MOL Rt. vezérigazgató-helyettese hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az áremelést a növekvő vi­lágpiaci árak, a legutóbbi forint­­leértékelés, illetőleg a dollár árfolyamának változásai indo­kolják. Az emelés eltérő mértékével a MOL az ólommentes benzin használatát kívánja ösztönözni. Ennek megfelelően június 1-jén nulla órától órától a 98-as ok­tánszámú benzin a jelenlegi 74.50 helyett 76.50 forintba, a 92-es oktánszámú üzemanyag 71.50 helyett 74 forintba kerül majd. A 95-ös ólmozatlan ben­zin literjéért 71.50 helyett 73.50, a 91-es oktánszámú ben­zin literjéért pedig 69.50 helyett 71.50 forintot kell fizetni. A motorikus gázolaj, az ipari és a háztartási tüzelőolajok ára változatlan marad. Magyarország-EFTA megállapodás Várhatóan július elsején lép életbe hazánk és a hét tagorszá­got tömörítő, Európai Szabad­kereskedelmi Társulás (EFTA) között március 29-én aláírt töb­boldalú szabadkereskedelmi megállapodás. A dokumentum életbelépésével fokozatosan megszűnhet versenyhátrányunk az EFTA országok piacain az Európai Közösség ipari szállító­ival szemben, jelentősen javul­hatnak a hazai agrárexport felté­telei és évi 60-65 millió dolláros exporttöbbletre nyílik lehető­ség. Magyarország külgazdasági kapcsolataiban az EFTA orszá­gok eddig is jelentős súllyal szerepeltek. Tavaly a hazai kivi­tel 15 százaléka irányult az EFTA országokba és a behoza­talnak 21 százaléka származott tőlük. A szabadkereskedelmi társu­lás országaiba irányuló magyar export 43-45 százaléka félkész termék, 17-19 százaléka ipari fogyasztási cikk és 19-20 száza­léka mezőgazdasági termék volt. Az iparcikkekre, feldolgozott mezőgazdasági­ és halászati termékekre vonatkozó aszim­metrikus megállapodás szerint: az EFTA országok már annak életbe lépésekor felszámolják az ipari termékek legnagyobb részénél a vámokat és más, nem vám jellegű korlátozásokat. Magyarország számára a megál­lapodás 10 éves átmeneti idő­szakot biztosít, így a teljes körű szabadkereskedelem 2003-ra valósul majd meg. A több, mint két éve kezdő­dött tárgyalások eredményeként az ipari termékek kereskedel­mének szabaddá tételéről Ma­gyarország már tavaly megálla­podott az EFTA országokkal. . Dán-magyar kormányfői tárgyalások Dánia egyik leghíresebb nevezetességét a helsingöri Kronborg kastélyt tekintette meg hétfőn délelőtt Antall Jó­zsef és felesége. A magyar mi­niszterelnök és kísérete vasár­nap hivatalos látogatásra ér­kezett Dániába, Paul Nyrup Rasmussen miniszterelnök meghívására. A program a Fredensborg kastélyban, II. Margit királynő és Henrik her­ceg nyári rezidenciáján folyta­tódott. A királyi pár ebédet adott Antall József és felesége tiszteletére. Hétfőn délután a dán mi­niszterelnöki hivatalban meg­kezdődtek a hivatalos dán­magyar kormányfői tárgyalá­sok. Poul Nyrup Rasmussen és Antall József megbeszélé­sén részt vettek a magyar mi­niszterelnök kíséretében lévő politikusok, szakértők. Az el­hangzottakról Antall József az esti órákban sajtótájékoztatón számolt be az újságíróknak. A Politiken című napilap székházában megnyitották a koppenhágai magyar kulturá­lis hét rendezvénysorozatát. Három napig érettségi és felvételi vizsgák Pécsett A továbbtanuló baranyai diá­kok a pécsi Pollack Mihály Mű­szaki Főiskolán oldják meg az írásbeli feladatokat a közös érettségi-felvételi vizsgákon. Tegnap délelőtt a fizika felad­ványokkal birkózott több mint négyszáz diák, függetlenül at­tól, hogy az ország melyik fel­sőoktatási intézményében sze­retné folytatni tanulmányait. Fél tizenkettő felé már töb­ben elhagyták a termeket, és si­ettek a folyosón várakozó isme­rősök, szülők felé. A mohácsi Kisfaludy Gimná­ziumban érettségizett Benedek Tibor magabiztosnak látszott. Tavaly is felvételizett már fizi­kából, be is került a Budapesti Műszaki Egyetemre, de most pályát változtat, visszatér ere­deti elképzeléseihez, és tanár lesz. Szerinte az idei fizika fel­adatok könnyebbek voltak, mint tavaly. Ezt a véleményt erősí­tette meg egy ifjú hölgy is, aki másodszor jelentkezett a POTE-ra. Az első négy példa a kissé kacifántosan fogalmazás elle­nére könnyű volt, állították töb­ben is, az utolsó kettő viszont már komoly fejtörést kívánt. Az idén először német fran­cia és angol nyelvből is közös dolgozatot írnak a diákok. A pécsi műszaki főiskolán tegnap délután francia nyelvből, kémi­ából valamint a leendő közgaz­dász hallgatók matematikából vizsgáztak. Ma délelőtt a mű­szaki szakokra jelentkezett diá­kok dolgozzák ki a matematika feladatokat, délután pedig közel ötszázan igyekeznek megfelelni a követelményeknek biológiá­ból és a német nyelvből. Hol­nap, szerdán délelőtt az angol nyelvű érettségin és felvételin több mint kétszázan vesznek részt. A három nap alatt közel kétszáz tanár ügyelt a vizsgák rendjére. P. E. Már vidámabb a mosoly a vizsga után Fotó: Laufer László Csurkin Belgrádban tárgyal Belgrádba utazott vasárnap Vitalij Csurkin orosz külügymi­niszter-helyettes, Borisz Jelcin elnök délszláv megbízottja. Csurkin, az orosz elnök rendkívüli követe moszkvai hír­adások szerint a boszniai szer­­bek vezetőivel kíván tárgyalni a szerb fővárosban, miután az amerikai, a brit, a francia, az orosz és a spanyol diplomáciai vezetője szombaton Washing­tonban új akciótervet dolgoztak ki a Boszniai béke megteremté­sére. Belgrádi tárgyalásai után Csurkin várhatóan Berlinbe utazik, hogy tájékoztassa a né­met vezetőket. Radovan Kara­dzic kijelentette: a boszniai szerb parlament aligha engedi meg, hogy nemzetközi megfi­gyelőket telepítsenek Bosz­nia-Hercegovina és Jugoszlávia határára. Összefogással készült az út a görcsönyi szőlőhegyre - Módos gazdák között Örömváriban. ( írá­sunk a 4. oldalon) Fotó: Laufer László 1*

Next