Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-31 / 238. szám

2004. Augusztus 31., kedd Budapest Szurkolók - több mint ezren barátok, isme­rősök, családtagok köszöntötték hétfőn a va­sárnap véget ért athéni olimpiáról hazatért ma­gyar csapatot a Népstadion területén lévő SYMA csarnokban. A jelenlévőket Schmitt Pál a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, NOB-tag köszöntötte: - Úgy jöttünk haza, hogy tisztes­séggel megharcoltuk harcunkat, és megtartot­tuk a hitünket. Végig bíztunk abban, hogy örö­met szerzünk a szurkolóknak - mondta Schmitt. - Szeretném megköszönni a sporto­lók, edzők, segítők munkáját, ők mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a világ 13. legerő­sebb sportnemzete legyünk. Schmitt nem ment el szó nélkül az ötkarikás játékok magyar doppingesetei mellett sem: „A 217 sportoló közül öt megszegve esküjét méltat­lanul viselkedett, megígérhetem, hogy az ügye­ket kivizsgáljuk, és gondoskodunk arról, hogy többé ilyenek ne fordulhassanak elő.” Az ünnepség zárásaként az Athénban érmet szerzett sportolók mindegyikét a színpadra szó­lították, és ajándékot adtak át nekik, a további pontszerzők egy-egy szál virágot kaptak. Vala­mennyi versenyzőt a szurkolók üdvrivalgása és vastapsa köszöntötte. - Legszívesebben egész nap itt lennék, annyira jó érezni az emberek szeretetét - mondta Nagy Tímea párbajtőröző, immár kétszeres ötkarikás bajnok. - Én egy ideje már itthon vagyok, de nagyon szurkoltam a többi­eknek, elsősorban Deák Bárdos Mihálynak, a férfi vízilabdázóknak, Balogh Gábornak és Vörös Zsuzsának. Utóbbi asszói közben a tv előtt álltam, és szinte én is megszúrtam az el­lenfeleit. A magyar küldöttség 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérmet, összesen 144 pontot gyűjtött a 2004-es athéni játékokon. Az aranyérmes kajak négyes tagjai, Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor fülig érő szájjal fogadták a gratulációkat Külföldi labdarúgó-bajnokságok Bundesliga, 3. forduló: Bremen - Wolfsburg 1-2, Dortmund - Han­nover 1-1, Freiburg-Mönchenglad­bach 1-1, Hamburger - Nürnberg 4-3, Bielefeld - Bochum 1-2, Kaisers­lautern - VfB Stuttgart 2-3, Bayer Leverkusen - Bayern München 4-1, Schalke - Rostock 0-2, Hertha BSC - Mainz 1-1 [0-0). Anglia, 4. forduló: Bolton - Li­verpool 1-0, Blackburn - Manches­ter United 1-1, Aston Villa - New­castle 4-2, Chelsea - Southampton 2-1, Everton - West Bromwich 2-1, Middlesbrough - Crystal Palace 2-1, Manchester City - Charlton 4-0, Tottenham - Birmingham 1-0, Norwich - Arsenal 14. A 3. forduló­ból elhalasztott mérkőzésen: Man­chester United - Everton 0-0. Spanyolország, 1. forduló: Sant­ander - Barcelona 0-2, Mallorca - Real Madrid 0-1, Osasuna - Athletic Bilbao 1-1, Real Sociedad - Levante 1-1, Zaragoza - Getafe 3-1, Sevilla - Albacete 1-0, Espanyol - Deportivo 1-1, Atético Madrid - Málaga 2-0, Numancia - Betis 1-1. A Valencia - Villareal mérkőzés tegnap lapzár­tánk után ért véget. Beckhamék győzelemmel kezdték a szezont FOTÓ: EPA Bundesliga 1, Leverkusen 3210 8-47 2. Stuttgart 3210 8-57 3. Bremen 3201 6-26 4. Wolfsburg 3201 4-36 5. VfL Bochum3120 6-55 6. Freiburg 3120 2-15 7. Nürnberg 3111 7-64 8. Dortmund 311.1 5-54 9. Mainz 3111 5-64 10. B. München 3111 4-54 11. Rostock 3111 2-44 12. Hertha BSC 3030 4-43 13. Hamburg 3102 5-73 14. Schalke 04 3102 2-43 15. M.gladbach 3021 3-42 16. Hannover 2011 2-31 17. Bielefeld 2011 1-21 18. Kaiserslautern3003 4-80 Premier League 1. Arsenal FC 4400 16-512 2. ChebeaFC 4400 6-112 3. Bolton 4301 7-49 4. Tottenham 4220 4-28 5. Middlesb. 4211 9-87 6. Aston Villa 4211 7-67 7. Everton 4211 6-67 8. Charlton 4202 6-96 9. Manchester U.4121 3-35 10. Manchester C.4112 6-44 11. Liverpool FC3111 3-34 12. Fulham 3111 3-34 13. Birmingham4112 2-34 14. West Bromwich 4031 4-53 15. Southampton4103 5-83 16. Newcastle 4022 6-92 17. Norwich 4022 5-92 18. Blackburn 4022 4-82 19. Portsmouth 2011 2-31 20. Crystal Palace4013 3-81 SPORT Button örül az ütközésnek London Jenson Button, aki a vasárnapi Bel­ga Nagydíjon defekt miatt Baum­gartner Zsolttal ütközött, azt tartja szerencséjének, hogy a gumi fel­robbanásának pillanatában kocsija éppen Baumgartner Minardija mel­lett haladt. Button a hétfői The Sun beszámolója szerint azt mondta, szerencse, hogy a Minardi ott volt, „különben a korlátba csapódtam volna”. Hozzátette, külön szeren­cse, hogy a két kocsi nem a kere­keknél érintkezett, mert akkor „a levegőbe repülök”. A megpördülő BAR-Honda ol­dalról találta el Baumgartner kocsi­ját. A magyar Forma-1-es pilóta sé­rülés nélkül úszta meg a súlyos bal­esetet, de autója annyira megrongá­lódott, hogy nem tudta folytatni a vasárnapi futamot. Button a brit bulvárlap szerint vizsgálatot követel annak kideríté­sére, hogy miképp robbanhatott fel jobb hátsó Michelin gumija. „Nem lehet úgy nekiindulni egy verseny­nek, hogy az ember nem tudja, ki­tart-e a gumi vagy sem” - idézte a brit pilótát a hétfői The Sun. Tippeljen az olimpián! A pénteki, Magyarország - Oroszország férfi vízilabda elő­döntőn a­­ kimenetelt (Magyar­­ország nyer) negyvennégyen ta­lálták el, közülük a sorsolás Bö­­röcz Jánosnénak (Pécs, Tölgyes u. 8.) kedvezett, aki egy tálca do­bozos Szalon sört nyert. A szom­bati, Görögország - Franciaor­szág férfi kézilabda­mérkőzésen a­­ kime­netelt (Franciaország több mint hat góllal nyer) öten találták el, közülük a sorsolás Wenczler An­talnak (Nagykozár, Bogádi u. 23.) kedvezett, aki egy tálca do­bozos Szalon sört nyert. A vasár­napi, Magyarország - Szerbia és Montenegró férfi vízilabdadöntő­s kimenetelét (Magyarország nyer) harmincketten találták el, közülük a sorsolás Velebii Lász­lónak (Pécs, Melinda u. 55.) kedvezett, aki szintén egy tálca dobo­zos Szalon sört nyert. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A WIGO Ingatlanfejlesztő és Tanácsadó Kft (1037 Budapest, Seregély u. 9), mint Beruházó ajánlatokat kér a Pécs, Búza téren megvalósuló vegyes rendeltetésű (üzlet, iroda, lakás, mélygarázs funkciók bruttó cca. 14.000 m2) ú.n. KIRÁLY-HÁZ építéséhez, a következő munkanemekre: • Építőmesteri • Épületgépészeti • Villanyszerelési • Épületlakatosi Az ajánlattételhez szükséges információkat tartalmazó dokumentáció előzetes egyeztetést követően átvehető a WIGO Kft. irodájában (Pécs, Színház tér 3.), 20 000 Ft + áfa áron. Egyeztetés és további információ: 06-30/9512-300 vagy wigo@wigo.hu Szabadság 15. OLDAL _________Jegyzet___________ M­aneken pis Azt gondolom, Brüsszel egyik fő nevezetességét, a Pisilő kisfiút szinte mindenki ismeri, ha más­honnan nem, képeslapról vagy útifilmről Mint ahogy ez a szobor jelképévé vált a belga fővárosnak, úgy szeretnék én a magyar atléti­ka, mi több a magyar sport jel­képévé válni. Arról jutott mindez eszembe, hogy Annus Adriánt megvádolták, két ellenőrzés al­kalmával leadott vizeletét össze­vetve azok bizony két külön em­beré vollak. Tételezzük fel hogy amit a NOB és a WADA állít igaz, bár ezt még bizonyítani nem sike­rült, de mondom, legyen az a ki­indulási pont, hogy trükkös mód­szerekkel meg lehet oldani, más pisije csöpögjön énbelőlem. El tu­dom persze képzelni, micsoda stressz alatt lehet az ilyen mani­pulációval ellenőrzés előtt álló, nehogy tévedésből egy serdítletlen leányka, urambocsá kedvenc pa­­lotapincsije állatorvosi vizsgálat­ra félretett vizeletét használja fel a garantáltan huszonéves és doppingtiszta strómané helyett. Tisztelettel jelentem, nagy öröm­mel vállalnám a vizelő beugró, vagyis a Maneken pis szerepét az egész magyar sport számára. Az elmúlt 15 évben összesen két szem fájdalomcsillapítót szedtem be, és viszonylag gazdaságosan működök, öt korsó sör után két szezonra elegendő mintaanyagot szolgáltatok. Ráadásul ezt szinte ipari méretekben, heteken keresz­tül tudom produkálni, már csak a csomagolást kell megoldani. Szó­val megfelelő felkérés esetén, ha­zafiúi felbuzdulással egymagam biztosítanám, soha ne legyen le­bukott magyar sportoló. (Gondol­kodom rajta, hogy esetleg export­ra is dolgozzak, és le is védessem magam, mint márkavédjegyet.) Komolyra fordítva a szót, meg­lehetősen nagy amatőrizmusra vallana, ha Annus egy héten be­lül két különböző ember mintáját adta volna le, amit ráadásul mindkétszer figyelő szemek előtt sajtolt volna ki magából Annak örülök, hogy ezek a lelkes dop­pingellenőrök azt mondják, az összes levett próbát - nem csak a magyar sportolókét­­ elteszik nyol­c évre, mert akkor olyan sze­reket is ki tudnak majd mutatni, amit most nem. Lehet, hogy négy év múlva teljesen át kell írni az athéni éremlistát, ami már csak azért is bosszant, mert barátaim­mal fogadtunk egy üveg vilmos­körtébe, hány aranyunk lesz, és nem szeretném, ha ezen a vitán szétmenne a barátságunk. Egyéb­ként meg mit ne mondjak, nem aludnék nyugodtan az amerikai és kínai bajnokok helyében. MÓCZÁN ZOLTÁN Janics kereste a legtöbbet Athén A kétszeres olimpiai bajnok ka­jakos, Janics Natasa kereste a legtöbbet az athéni ötkarikás já­tékokon - legalábbis a hivatalo­san megállapított állami juttatást tekintve -, párostársa, Kovács Katalin előtt. Érdekesség, hogy a „mindössze” egy bronzérmet szerzett úszó Cseh László meg­előzte a többi ötkarikás győz­test, ugyanis a harmadik mellett még egy-egy negyedik és hato­dik helyet is begyűjtött, s ezért is jelentős prémium jár. Az aranyérmes vízilabda-válogatott tagjai nem kerültek a legjobbak közé, mert diadaluk fejenként „csak” 5 milliót ér. Az úszó Ko­vács Ágnes és a vívó Mincza Ildi­kó úgy került a legjobbak közé, hogy nem sikerült dobogóra áll­niuk. A legjobban kereső magyar sportolók Athénban: 1. Janics Natasa (kajak) 18,5 millió forint, 2. Kovács Katalin (kajak) 14,5 millió, 3. Cseh László (úszás) 14 millió, 4. Nagy Tímea (vívás) 13 millió, 5. Vereckei­­ Ákos (kajak) 11,5 mil­lió, 6. Kammerer Zol­tán (kajak) és Storcz Botond (kajak) 10,9- 10,9 millió, 8. Nemcsik Zsolt (vívás) 11 millió, 9. Igaly Diána (skeet), Majoros István (birkó­zás) és Vörös Zsuzsan­na (öttusa) 10 millió. Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Komlón a Kossuth utcában a 2-16. és az 1/b-19. számig, valamint az ■ Ady utcában 2004. szeptember 6-án, 7-én és 8-án 8 órától 16 óráig, ■ Pécs-Vasason a Szövetkezet utcában a 2-116. és az 1-85. számig a Kis és a Gubor közben, a Kút utcában a 2-26. számig a páratlan oldalon végig a Mázsaház utcában az 54-78. és az 57-91. számig, a Gabona utcában, a Szőlőhegyen, az Iskola közben a 2-8. és az 1-13. számig a Csarnok közben a 2-14/1-ig és az 1-9-ig a Bethlen utcában a 23. szám alatt, a Puskás T. utcában a 2-10. és az 1-15. számig valamint a Liget utcában 2004. szeptember 9-én 7 óra 30 perctől 16 óra 30 percig a Pécs-Vasason a Szövetkezet utcában a 24-114. és a 15-83. számig a Kis, a Gábor, az Iskola és a Csarnok közben, a Bethlen utcában a 23. szám alatt, a Puskás T. utcában a 2-10. és az 1-15. számig a Liget utcában 2004. szeptember 6-án, 7-én, 8-án és 9-én 7 óra 30 perctől 16 óra 30 percig ■ Pécsett a Szántó K. I. utcában a 2, 4, 6., 8. szám alatt, a PMSC pályán és az Endresz Gy. utcában a 25. szám alatt áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük. G­on

Next