Új Dunántúli Napló, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-01 / 51. szám

2 Ismerős arcok, mondatok - magyar vagyok, keresz­tény és jobbikos, elég nagy baj ez nekem, de ez van - mondta a Jobbik fórumá­ra érkezők egyike a szom­szédjának, Dalnoki Jenő örökbecsű mondását kissé átalakítva. Társa egyből értette, mire gondolt, leg­alábbis sűrű bólogatásai ezt jelezték. Ők mások (persze nem úgy...) és ezért sokan nem szeretik őket, de azért bátran vállalják, melyik tá­borba tartoznak, nagyon helyes. Magyar­­országon demokrácia van, s politikai hovatartozása miatt nem is érhet senkit hátrány, persze csak addig, amíg olyat nem tesz, ami büntetőjogi kategória. A Jobbik esetében ilyes­miről egyelőre nincs szó, legfeljebb csak súrolják né­hány megnyilatkozás eseté­ben annak határát, de a jó ízlését biztosan. BEVALLOM, NEKEM egy ki­csit groteszknek, de még inkább, sőt leginkább ijesz­tőnek tűnt az egész. Már a bejáratnál fekete egyen­ruhát viselők ácsorogtak, s a folyosón is több helyen feltűntek. Nem, nem tettek semmi rosszat, még egy megjegyzést se, de puszta jelenlétük is elég volt, hogy­ az ember feszélyezve, ho­vatovább fenyegetve érezze magát. Azután ehhez még inkább hozzájárult a szó­nok. Nem, ő sem mondott semmi olyat, ami bünteten­dő lenne, de ha cigány len­nék, bizony féltem volna, ha zsidó lennék, bizony féltem volna. Ezért aztán szimpla emberként, magyarként és keresztényként is lehet fél­nivalóm, félnivalónk. A szónok többször utalt ar­ra, mennyit tanult a történe­lemből. Az ismerős arcok, mondatok láttán azonban - remélem, sokunk nevében is - megnyugtathatom: mi is megtanultunk a történe­lemből annyit, hogy ezt az­tán újra ne, de soha ne. BARANYA Vona: vízlépcsőt a Dunára! fórum A Jobbik elnöke pártja programjáról beszélt Mohácson mohács Elszámoltatást, csendőrség felállítását, víz­lépcsők építését a Dunán és a Tiszán, a mezőgazdaság fellendítését sürgette telthá­zas mohácsi fórumán Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Máté Balázs kicsinek bizonyult a mohácsi Szent János Hotel konferen­ciaterme Vona Gábor, a Jobbik elnökének hétfőn este tartott fórumán. A helyiségben több mint kétszázan zsúfolódtak össze. A rendezvényt fekete (egyen)ruhát viselő személyek biztosították, s rögtön dolguk is akadt: megakadályozták a volt jobbikos önkormányzati képviselő, Polgár Károly, va­lamint Németh Imre - aki a Jobbik helyi listáján szerepelt a 2010-es önkormányzati vá­lasztáson - bejutását a terem­be. Orbán és Bajnai a két bűnbak A közjáték után Vona Gábor Orbán Viktor, illetve Bajnai Gor­don ostorozásával indított, azt mondta, egyikőjüktől sem vár­ható megújulás Magyarorszá­gon. Szerinte Bajnai kormányfő­ként megszorításokat vezényelt le, végrehajtotta az IMF és az Unió diktátumait, most pedig úgy tűnik fel, mintha ő hozná el a demokráciát.­­ Bajnai Gordon­nál e egyetlen pozitív volt, az, hogy az LMP kettészakadt miatta - jelentette ki. A politikus Orbán Viktor­ról szólva úgy fogalmazott, a kormányzó erők három fontos ígéretükben, a munkahely­­teremtésben, a közbiztonság és az elszámoltatás terén sem tudtak eredményt elérni. Sze­rinte a közmunkaprogram nem foglalk fiatálpoltika, hanem szociálpolitika, a kor­rupció a politika szinonimájá­vá vált, a romák felzárkóztatá­sára költött forrásoknak eddig nem volt hatásuk, az elszámol­tatás tekintetében pedig az el­múlt két évtizedben nem volt előrelépés, mert „holló a holló­­nak nem vájja ki a szemét”. - Undorító, ha a magyart rasszizmussal vádolják, a történelem során mindenkit befogadtunk - mondta Vona Gábor. Hozzátette, nem érti, miért nem lehet megvizsgálni, hány cigány van Magyarorszá­gon. - Ötszázezer? Kétmillió? Senki sem tudja. Szerinte a romáktól azt kellene megkér­dezni, akarnak-e egyáltalán integrálódni, csakhogy hiteles vezetőik sincsenek. - A Fidesz és a MSZP díszcigányokat ül­tetett a parlamentbe, akikkel érdemben nem lehet tárgyalni - jelentette ki. Közölte azt is, a cigányság szervezetei számá­ra komoly humán-erőforrás problémát jelentene, ha leg­alább nyolc általánost végzett, büntetlen előéletű vezetőket kellene kiállítaniuk. Újraindítaná a bányászatot A Jobbik terveit ismertet­ve pártja Hét vezér program­járól beszélt, ami szerinte megoldást kínál Magyaror­szág legfőbb problémáira. El­mondta, hogy pártja a mező­­gazdaság megerősítésében, a keleti, valamint a honi pia­cok visszaszerzésében látja a munkahelyteremtés lehe­tőségét. A bányászat újrain­dításával véleménye szerint harmincezer, az építőipar­ban, állami otthonteremtés­sel és három dunai, valamint egy tiszai vízlépcső építésé­vel 100 ezer ember juthatna álláshoz. Hangsúlyozta azt is, a közbiztonság megterem­tésének záloga a csendőrség felállítása. Vona Gábor szerint meg kéne számolni a cigányokat Magyarországon Dr. Horváth Csaba politológus szerint a válság alakulása határozza meg a Jobbik helyzetét - az ő szempontjukból na­gyon jól teszik a dolgukat a job­­bikosok, köztük Vona Gábor is - mondta lapunk kérdésére dr. Horváth Csaba pécsi politológus. - Világos, egyszerű, érthető mon­datokban fogalmaznak, s azokat a kérdéseket feszegetik, ame­lyekre a kormány nem adott vá­laszt. Ezek közé tartozik a ci­gányság ügyének kérdése is, de erre egyébként nemcsak a ma­gyar, más országok kormányai sem adtak értékelhető feleletet. Nem elég például azt mondani, hogy nincsen olyan, hogy cigány­­bűnözés. Tehát a Jobbik a meglé­vő, valós problémákat tematizál­­ja, a már említett mellett például az államadósság kérdését, a munkanélküliséggel kapcsolatos gondokat. És tagadhatatlan, hogy ez sok embernek tetszik. Egyébként ezt hívják populiz­­musnak, ami egyre több ország­ban népszerű, a politológus úgy vélekedett, a Jobbik rendezvényeit kísérő kül­sőségek is nagyon tudatosak. A fekete egyenruhások szerepel­tetése erőt, biztonságot, rendet sugároz az erre fogékonyaknak, ezzel automatikusan szembe­állítják a kormány gyengeségét, jelesül, hogy ők nem teremtenek rendet, a rendőrség nem tudja megvédeni a polgárokat. Sőt, szerinte a fekete egyenruhások puszta létezése is a kormány gyengesége, hiszen képtelen ezt megakadályozni, hiába tiltották be a Magyar Gárda működését, más szervezeti keretek között mégis tevékenykedhetnek. FELVETÉSÜNKRE, HOGY a Jobbik - a párt jelenleg a közvéle­mény-kutatások szerint a máso­dik-harmadik helyen áll a pártok versenyében - lehet-e hosszabb távon is meghatározó erő, azt mondta, ez attól függ, hogyan alakul a válság. Megítélése sze­rint most a válság enyhül, ez pe­dig kifoghatja a szelet a Jobbik vitorlájából. Ellenben a már most egyre durvuló kampány viszont a párt malmára hajthat­ja a vizet. A Jobbik szerinte a bi­zonytalan, illetve a Fidesz-szava­­zóktól nyerhet voksokat. Hozzá­tette, a választásokig még sok idő hátravan, sok minden történ­het, ami a ma még bizonytalan szavazókat valamelyik párt felé terelheti, összességében azon­ban azt nem tartja kizártnak, hogy a Jobbik 2014-ben akár a mérleg nyelve is lehet. Előzetesbe került a pécsi mutogatós visszaeső Tíz éve már ült­­ A bíróság szerint fennáll a bűnismétlés veszélye Pécs Elrendelte tegnap a Pécsi Járásbíróság annak a harminc­­három éves, hajléktalan férfi­nek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint a napok­ban a Zsolnay-negyedben és az egyetemen, az egyik folyosón a nemi szervét mutogatta. A bíró­ság indoklása szerint azért volt szükség a szeméremsértéssel gyanúsított férfi letartóztatá­sára, mert esetében különös visszaesőként fennáll a bűn­ismétlés veszélye, tekintettel arra, hogy korábban több ha­sonló bűncselekményért már elítélték. Információnk szerint a férfit többek között erőszakos közö­sülés miatt is elítélték már, több mint egy évtizede. Szabadulása után pedig több, a mostanihoz hasonló bűncselekmény is volt már a rovásán, amikért szintén felelősségre vonták. Amikor a férfit bevezették a rendőrök a bíróság folyosójára, s ott meglátta a rá várakozó fo­tósokat, tévékamerákat, azon­nal elrejtette az arcát. Valaki ekkor odavetette neki, bezzeg „akkor” nem volt szégyenlős. A gyanúsított azt kérte az új­ságíróktól, ne fotózzák le az ar­cát, azért, mert felismerik majd rabtársai a börtönben, akik ha megtudják, mit tett, erőszakot tesznek rajta - persze nem eze­ket a kifejezéseket használta. ■ M. B. A szégyenlős szatír nem engedte, hogy fotózzák a bíróságon 2013. MÁRCIUS 1., PÉNTEK Baranya a megyében tartja idén ősszel a Selyemút Há­lózat éves fórumát, ennek kapcsán tárgyal ma Pécsett Tiffán Zsolt, a megyei köz­gyűlés elnöke a szervezet vezetőségi tagjaival. A küldöttség a megbeszélés után felkeresi a lehetséges konferencia-helyszíneket Siklóson, Szigetváron és a megye más településein. A konferencia témája töb­bek között turizmusfejlesz­tés és természetgyógyásza­ti képzések lesznek. A delegáció vezetője az a Dr. Young Hoon Kwaak, aki a szöuli olimpiai játékok főszervezője volt. (mb) Pécs ORSZÁGOS SZAKKOLLÉ­GIUMI Találkozót tartanak Pécsett március 1-je és 3-a közt, azzal a céllal, hogy az országban működő szak­­kollégiumok tagjai meg­ismerkedjenek egymással, s erősítsék az országos szakkollégiumi mozgalmat. A találkozó első napján el­ső alkalommal kerül sor Pécsett a Szakkollégiumok Egyeztető Fórumának (Interkoll) ülésére. A Ta­lálkozót a pécsi Janus Pan­nonius Közgazdasági Szak­­kollégium és a Szentágot­­hai János Szakkollégium szervezi. (bsa) Pécs nyílt nap keretében emlékezik meg a Nem­zetközi Polgári Védelmi Napról a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság március 1-jén, reggel 9 órától az Engel János úti laktanyában. Az ünnepség alkalmából polgári védel­mi kiállítást rendeznek be, kutyás és kötéltechnikai bemutatót tart a Misina Mentőcsoport Egyesület, illetve különböző játékokat és versenyeket szerveznek az iskolás és óvodás cso­portok részére. (ház) Geresdlak a finn eposz napja alkalmából Kaleva­la kiállítás nyílt tegnap a Koffán-galériában Szatyor Győző grafikus-szobrász művész grafikáiból, szob­raiból. A tárlatot Kator György Finnország tisz­teletbeli konzulja és Dr. Habjánecz Tibor Geresdlak község polgármestere nyi­totta meg. A faluban szá­mos finn lakik. (md) Üzemszerűen működik az ormánsági naperőmű Sellye Immár üzemszerűen működik az ormánsági vá­ros szélén lévő ipari parkban a naperőmű telep. A műszaki átadást követően még tavaly decemberben megkezdődött a próbaüzem, a kedvező teszt­­eredményeket követően pedig bekapcsolták a villamos háló­zatba a rendszert. A 2,5 hek­tárnyi területen megépített, ötven napkövető állványzaton összesen 3000 négyzetméter felületű napelemet helyeztek el. Az erőmű teljesítménye 499 kW, ez 250 családi ház villamos energia igényét ké­pes megtermelni. Porteleki Sándor, a kivite­lező Tamási Naperőmű Kft. ügyvezetője elmondta: a nap­elemek egy napkövető rend­szeren vannak elhelyezve, a teljesítmény így jóval na­gyobb, mint egy átlagos nap­erőműnek. A megtermelt áramot a közcélú hálózatba táplálják be. A 460 millió fo­rintos fejlesztésből 274 mil­liót pályázaton nyertek el. A fennmaradó részt a társaság banki hitelből fedezte, várha­tóan 15-16 év alatt térül meg a beruházás. A napelemekre 25 év a teljesítménygarancia, azonban az elemek használa­ti ideje inkább a technológia fejlődésétől függ, mikor kerül a piacra egy hatékonyabb be­rendezés. •­a Hajdú Zs.

Next