Új Dunántúli Napló, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-01 / 205. szám

2 M EGYEI KÖRKÉP Dr. Méhes Károlyra emlékeznek PÉCS A Pécsi Tudományegye­tem Klinikai Központ Gyer­mekgyógyászati Klinikája és a Magyar Tudományos Aka­démia Pécsi Akadémiai Bi­zottsága szeptember kilence­dikén emlékülést szervez dr. Méhes Károly születésének 80., halálának 10. évfordu­lója alkalmából. A PAB szék­házában délelőtt 11-kor kez­dődő konferencián több elő­adás is elhangzik majd. (fz) Mostanra csúszott a szűk­ falunap SZÚR A július végére tervezett falunapot elmosta az eső, ezért a rendezvényt szep­tember 3-án és 4-én rende­zik meg. A program szomba­ton reggel 9 órakor az élőcso­­csó-bajnoksággal kezdődik, délután lesz lovasbemutató, operettgála, az Art’z­más és a Figurák Társulat színházi elő­adása, este utcabál. Vasár­nap kincsvadászatot rendez­nek a gyerekeknek, lesz kug­lófkóstolás, sörcsapolás, Sza­bó Ádám-koncert. A templom­ban rendezett koncerten idén Bátori Éva érdemes művész lesz Sárkány Kázmér opera­énekes vendége. (ház) Konferencia a szláv kapcsolatról PÉCS A Pécsi Tudomány­­egyetem Orosz Központja október 13-14. között Nem­zetközi Konferenciát szervez „Magyar-szláv kapcsolatok: múlt és jelen” címmel. A kon­ferenciát a PTE alapításának 650. évfordulója, valamint Hodinka Antal, az egyetem egykori rektorának tisztele­tére rendezik. Előadónak je­lentkezni szeptember 10-ig lehet. (sz) T^l^e^nek^ ^ Panaszosok szerint egyes áru­sok pontatlan mérleget hasz­nálnak a pécsi vásárcsarnok­ban - céljuk a vevők átverése a nagyobb haszon érdekében. A városüzemeltetés szerint kizá­rólag hitelesített mérleg hasz­nálható - erre külön fel is hív­ják mindenki figyelmét. Wald Kata katalin.wald@mediaworks.hu­ ­ Zöldbabot vásároltam a pé­csi vásárcsarnokban nemrég. Egy kilót. Az eladó olyan fu­rán viselkedett, ezért haza­érve gondoltam, lemérem az árut. Nyolcvan deka volt mind­össze az egy kilónak mondott bab. A mérlegem pontos, nem egy egyszerű konyhai mérleg­ről van szó, ráadásul előtte egy kiló bontatlan zacskó cukrot, majd lisztet is rátettem, hogy meggyőződjek hibátlanságáról - kereste meg lapunkat pana­szával egy olvasónk. Az eset kapcsán Körző Már­ta, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vásárüzemeltetési osztá­lyának vezetője kérdésünkre elmondta, sem a vásárcsarnok vezetői, sem piacfelügyelői nem kaptak hasonló jelzéseket a vá­sárlóktól, azaz pontatlan mérle­gekkel kapcsolatos panasz hoz­zájuk nem érkezett az elmúlt hónapokban. Az osztályvezető hangsúlyozta, a csarnokban je­lenleg három helyen, jól látható részeken, jól olvasható betűmé­rettel van kiírva, hogy a létesít­­mény területén csak hitelesített mérlegek használhatóak. Kör­ző Márta kiemelte, a vásárcsar­nok saját mérlegei természete­sen dokumentáltan hitelesek, rendszeresen van hivatalos fe­lülvizsgálat is, éppen mostaná­ban került sor erre. - Vannak kölcsönözhe­tő mérlegeink is elsősorban az alkalmi árusok számára, amelyek szintén hitelesítet­tek - mondta az osztályveze­tő. Hozzátette, hogy a vásár­­csarnokban lévő kereskedők, illetve a rendszeresen árusí­tók általában saját mérleggel rendelkeznek, azokat hasz­nálják az értékesítés folya­mán és ők is felelősek a be­rendezések pontosságáért. Ők is csak hitelesített mérle­geket használhatnának, ezek ellenőrzése azonban az illeté­kes hatóság feladata. Nem volt panasz A mérlegek hitelességének el­lenőrzésében a Baranya Me­gyei Kormányhivatal Műsza­ki Engedélyezési és Fogyasz­tóvédelmi Főosztály az illeté­kes, de a vásárlók jelezhetik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ha­tóságnál is, ha problémákkal találkoznak - legyen szó áru­házi, piaci mérlegről, vagy akár egy turkálóban lévőről. Ameny­­nyiben a vásárcsarnok üzemel­tetői is trükközéssel találkoz­nának, jeleznék is a problé­mákat a hatóság felé, de ilyen problémákkal nem keresték meg sem a piacfelügyelőket, sem a vezetőséget a vásárlók. Hatból öt esetben problémát találtak A Baranya Megyei Kormány­­hivatal fogyasztóvédelmi osz­tályához idén a vásárcsarnok­ban értékesítést végzők ellen bejelentés nem érkezett. A fo­gyasztóvédelmi szakemberek ugyanakkor május 24-én hat árusítóhelyen végeztek ellen­őrzést a pécsi vásárcsarnok te­rületén. Öt esetben tapasztal­tak jogsértést, ezek közül négy esetben az árus által használt mérleg hitelesítése lejárt. A mérlegeket kétévente hitelesít­tetni kell. A fogyasztóvédelmi hatóság azt vizsgálhatja, hogy az árus által használt mérle­gek hitelesek-e, hogy a vásárló láthatja-e a mérleg kijelzőjét, azaz ellenőrizni tudja-e a mé­rési eredményeket, továbbá hogy az eladási árat az árus a nettó, azaz a csomagolóanyag nélküli tömeg alapján állapítot­ta-e meg. Pontatlan mérlegekkel kap­csolatos panasz a fogyasztó­­védelmi egyesülethez sem fu­tott be mostanában. Ugyanak­kor, mint az Horváth Lászlóné, a baranyai szervezet elnöke ki­emelte, ha valaki úgy érzi, ke­vesebb mennyiségű árut ka­pott, mint amennyiért fizetett, javasolt még helyben ellenőrző mérést végezni. Egy teljes hét lesz november elején az idei őszi szünet Becsengettek az iskolákban PÉCS-BARANYA A pécsi Leő­­wey Klára Gimnáziumban rendezték tegnap délután a városi tanévnyitó ünnepsé­get, az első tanítási nap pedig ma reggel kezdődött az álta­lános iskolákban és a közép­fokú intézményekben egy­aránt. A 2016/2017-es tanév utolsó tanítási napja 2017. jú­nius 15-én, csütörtökön lesz, így összesen 182 tanítási na­pot járnak majd a gyerekek iskolába. Az első félév 2017. január 20-ig tart, az iskolák január 27-ig értesítik a tanu­lókat, kiskorúak esetén pe­dig a szülőket az első félév­ben elért tanulmányi ered­ményekről. Az őszi szünet egyhetes lesz, immár szokásosan no­vember első hetében marad­hatnak otthon a gyerekek, no­vember 2-től 4-ig tart, a szünet előtti utolsó tanítási nap októ­ber 28-a, péntek lesz, a szünet utáni első tanítási nap novem­ber 7-e, hétfő. A téli szünet de­cember 22-től január 2-ig tart, a szünet előtti utolsó tanítá­si nap december 21., szerda, a szünet utáni első tanítási nap pedig 2017. január 3-a, kedd lesz. A tavaszi szünet 2017. áp­rilis 13-tól 18-ig tart, a szünet előtti utolsó tanítási nap ápri­lis 12-e, szerda, a szünet utá­ni első tanítási nap április 19- e, szerda lesz. H. Zs. A Leőwey Klára Gimnáziumban rendezték meg a városi tanévnyitót 2016. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Lehet ellenőrizni A vásárcsarnokban a vezető­ség, a hiteles mérleg kötele­ző használatára figyelmezte­tő táblák mellett oly módon segít a vásárlók jogainak vé­delmében, hogy ellenőrző mérleget biztosít, amelyet a vevők térítésmentesen hasz­nálhatnak. Javasolják, hogy abban az esetben, ha bár­ki bizonytalanságot érez az árusok mérlegének megbíz­hatóságában, használja az ellenőrző mérleget, amelyet erre célra helyeztek ki - az eszköz a helypénzszedő iro­dával szemben az eladótér­ben található. Közösen ünnepel az egyetem és a város PÉCS Nagyszabású rendez­vénnyel indul a Pécsi Tudo­mányegyetem 2016/2017-es tanéve. Szeptember elsején, azaz ma délelőtt tíz órától a pécsi Kodály Központban lesz a Város Napjához kapcsolódó pécsi ünnepi közgyűlés, vala­mint az egyetem tanévnyitó szenátusi ülése. A közös ren­dezvényen a tervek szerint beszédet mond majd Balog Zoltán emberi erőforrások mi­niszter, Palkovics László okta­tási államtitkár és Hoppál Pé­ter kulturális államtitkár is. A köszöntők mellett ekkor kerül sor a különféle díjak, kineve­zések átadására is, s ekkor fog az is kiderülni, hogy ki kap a várostól díszpolgári címet. A közös rendezvény nem titkolt célja, hogy megágyaz­zon a jövő évi, feltehetőleg még a mostaninál is nagyobb szabású évnyitónak. 2017- ben ünnepli ugyanis a PTE alapításának 650. évforduló­ját, amelyhez egész éves ren­dezvénysorozat kapcsolódik - ennek az egyik csúcspontja lenne a jövő szeptemberi tan­évnyitó. F. Z. AJÁNLÓ Újra Honvéd téri Napok a hétvégén PÉCS-KERTVÁROS A városrész hagyományos őszköszöntő ün­nepét, a XI. Honvéd téri Na­pokat ezen a hétvégén szep­tember 3-4-én rendezik. Ren­geteg ingyenes program lesz, csak néhány érdekesség íze­lítőül a két nap kínálatából. Szombaton Az ÁMK Közössé­gi Házban első ízben rendezik meg 10-13 óra között a régió közösségi házainak közösség­­fejlesztő szakmai találkozóját, ugyanitt 15 órától évadnyitó irodalmi kávéház lesz Apáczai Csere Jánosról, és Kósa La­jos bábművész grafikáiból nyí­lik kiállítás. Este 19 órakor pe­dig a Szent Erzsébet-templom­­ban a Mecsek Kórus ad ünne­pi hangversenyt. Vasárnap a Honvéd téren a gyerekeknek, családoknak szerveznek érde­kes programokat, lesz bábjá­ték, térzene, slágerválogatás és a Vizin zenekar is játszik. (c) Elmaradtak az extrém hőségek BARANYA Véget ért a nyár, az időjárás nyárias jellege azon­ban megmarad, hétvégén igazi strandidőre van kilátás 30 fok körüli délutáni hőmérséklettel. Az idei nyáron egyetlen hőség­riadó kiadására került sor júni­us végén, akkor az ÁNTSZ pár nap erejéig másodfokú hőségri­adót rendelt el - írta megkeresé­sünkre az időkép meteorológu­sa, Cséki Gergő. A 2016-os nyár legfőbb jellemzője az extrém hőségek elmaradása, melegre­kord csupán egy-két napon szü­letett. Ha meg is indult egy-egy erősebb felmelegedés, rögtön jött egy hidegfront, záporos-zi­­vataros napokat okozva ezzel a térségünkben. Az ország nagy részén - tehát nem mindenhol - a nyár folyamán az átlagos­nál több csapadék hullott, júni­usban különösen az ország ke­leti, délkeleti részén, júliusban sokfelé az országban. Baranyá­ban a legnagyobb katasztrófa­­helyzet július végén alakult ki, több településen villámárvizek keletkeztek a hatalmas meny­­nyiségű eső miatt. Helyenként félméteres víz hömpölygött az utcákon. A legnagyobb károkat a víz Szűrben, Szebényben, Fé­keden, Himesházán és Erdős­­mecskén okozott. Augusztus­ban már valamivel kevesebb csapadék volt, de ekkor is jutott néhányszor kiadósabb záporok­ból, zivatarokból. zs !

Next