Új Dunántúli Napló, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-23 / 117. szám

EGY PERCBEN Játszik, és már tanít is MOHÁCS Nyolcéves kora óta zenél Ké­­méndi Tamás, s fellépései mellett har­­monikás növendékeit is oktatja. Az ő tanítványa a Virtuózokban szereplő Kiss Péter is. Nevéhez kötődik a Mohácsi Német Harmonikatábor, a Sváb Harmo­­nikás Találkozó, és a Pécsi Harmonika Fesztivál is. ► 5 Megint tolják a határidőt HARKÁNY Meghosszabbították a Harkányi Gyógyfürdő fejlesztésére kiírt közbeszerzés ajánlattételi ha­táridejét, mivel a munka elnyeré­sére esélyes cégek sorra tették fel kérdéseiket a kivitelezés részletei­vel kapcsolatosan. ► 2 Füzesi lesz az új edző MOHÁCS Az előző szezon ötödik he­lye után ebben az idényben nyolca­dikként végzett a Mohács NB I. B-s női kézilabdacsapata. A vezetőedző, Borbándi István szerződését nem hosszabbították meg, az új tréner Füzesi Ferenc lesz. ► 16 A Kopaszt elutasították MAGYARORSZÁG Egyre többen sze­retnének gyermeküknek különle­ges nevet adni, idén hetente 10-15 javaslat érkezik az Akadémiához ebben a témában. Tavaly például hi­vatalossá vált a Miien és a Semmi, elutasították viszont a Kopaszt és a Cukorkát is. ► 8 Például A három napos pihenésből két nap jutott a kereskedelemben dolgozóknak is, pünkösdva­sárnap és­­ hétfőn a multik és a bevá­sárlóközpontok is zárva voltak. Cseré­be viszont szombaton annál nagyobb volt a vásárlói roham, hiszen minden­ki igyekezett alaposan feltankolni az otthoni készleteket. Akinek nem sike­rült, vasárnap a zsúfolt pécsi vásár­ban pótolhatta a hiányosságokat, il­letve bevásárolhatott az ebédnek való alapanyagokból is. A hétfő viszont már sokkal nyugalmasabbnak ígér­kezett. Ezzel szemben Pécsett több he­lyen is tülekedtek és mérgelődtek az autósok, hogy parkolót találjanak. Az utcán állt ugyanis a sor a kisboltok előtt. Egy napot sem bírunk ki vásár­lás nélkül? H. Zs. ; Újra régi pompájukban a szép kéméndi angyalok MÁRIAKÉMÉND Május 27-én, a Szentháromság-napi né- szobrot, melyet az 1890-es években gyártottak a Zsol- hajmásra és egyet a Zsolnay-mauzóleum tetején hé­­met búcsún már régi pompájában csodálhatják meg a nay-gyárban. Tizenegy készült belőle, öt a kőbányai lyertek el, melyet elbeszélések szerint a munkásőrök hívek a máriakéméndi templom előtt álló két angyal- templomba került. Kettő Máriakéméndre, három Kis- az ötvenes években szétlőttek. Fotó: Laufer László ► 3 Belekötött, aztán pedig megütötte PÉCS Életveszélyt okozó tes­ti sértés bűntette miatt há­rom év hat hónap börtönre ítélt a Pécsi Törvényszék egy férfit, aki 2017 februárjában egy Pécs belvárosában sétá­ló pár férfi tagjára támadt rá. A Pécsi Ítélőtábla ezt az ítéle­tet tegnap megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az elítélt férfi az utcán bele­kötött egy vadidegen párba, akinek férfi tagját többször is pedofilnak nevezte. A pár rászólt, hogy hagyja őket bé­kén, mire a férfi a hátizsák­jából elővett egy acélból ké­szült hidegvágót és ezzel fej­be vágta a férfit. Az ütés kö­vetkeztében a sértett kopo­nyacsonttörést szenvedett, aminek nyomán koponya­űri vérzés is kialakult. A fér­fit a mentők életveszélyes ál­lapotban szállították kórház­ba, sérülése 4-6 hét alatt maradandó károsodás nél­kül gyógyult. Zs. J. Már nemcsak a címerezés a pálya a diáknak Munka után járnak BARANYAI KÖRKÉP A vakációt nem minden diák tölti pihe­néssel - idén is indul a köz­ponti diákmunkaprogram, és az iskolaszövetkezetek is sokféle lehetőséget kínálnak a fiataloknak. A központi nyári diákmun­kaprogram már diákkorban ösztönzi a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasz­talat-szerzés mellett a jövede­lemszerzés lehetőségét is biz­tosítja, és lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gya­korlatának teljesítésére. Nem mellékesen havi százezer fo­rint fölötti fizetést is biztosít a bekapcsolódó fiatalok szá­mára. Emellett iskolaszövetke­zeteken keresztül is számos munkalehetőség kínálkozik a diákok számára: címere­zés, telefonos ügyfélszolgá­lat, polcfeltöltés, raktári kise­gítés stb. - az órabérek 800- 1000 forint körüliek. ► 6 A címerezés sokáig a legtöbb munkát adta Fotó: Laufer L. Új trükk: nem előleg, felmérési díj BARANYAI KÖRKÉP Hiába a fo­gyasztóvédelmi bírság, a fe­ketelista, ismét újabb mód­szerrel csalnak ki pénzt a fogyasztóktól. A cég gázszi­­várgás-érzékelő felszerelésé­re és két szellőző kialakítá­sára tesz ajánlatot, azonban felmérési díj kapcsán 60 ez­ret kaszálnak. ► 2 Szedik már a ropogós cseresznyét MAGYARORSZÁG Megkezdő­dött a legkorábbi cseresznye­fajták szedése a termőhelye­ken. Ez annak köszönhető, hogy a hirtelen felmelegedés­sel érkezett tavasz felgyorsí­totta a közkedvelt gyümölcs érését. A vásárlók a nagysze­mű fajtákat keresik. ► 7 SZERKESZTŐSÉG Email: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig­­ a vonal végén Wald Kata 06-80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-4^998-800 HIRDETÉS 06-72/505-079 26 27 % Záporok, zivatarok szakíthatják meg a májusi nap­sütést a következő napokban. Fázni azért mégsem fogunk, emelkedik a hőmérséklet. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Dezső és Renáta nevű olvasóinknak!

Next