Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-07-24 / 30. szám
Harminckettedik évfolyam, 30. szám, Pápa, 1921 julius 24. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és Madja a Dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők !S Megjelenik minden vasárnap. 193 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők, BEI Részlet nt. Nagy Lajos esperes úrnak a belsősomogyi ref. egyházmegye 1921 július 5-iki közgyűlése elé terjesztett évi jelentéséből. Ez alkalommal egyházi ügyeink elintézésére, a jövőben teendő intézkedések megállapítására gyülekeztünk össze. Most az érint bennünket legközelebb, hogy milyen ref. egyházmegyénk állapota ? Mennyi megpróbáltatáson ment keresztül? Azt nem lehet megállapítani, hogy hazánk, vagy egyházunk szenvedett-e többet, mert a romlás és pusztulás egyformán érte mindkettőt, ugyanazon sújtó erővel csapott mindenikre, s ha a következményeket tekintjük, elmondhatjuk, hogy talán nagyobb volt a rombolás, a csapás egyházi életünkben, a lelki világban, mint hazánkban, országunkban. A múltnak fájdalmaira, szenvedéseire fátyolt vetek, nem akarom a sebeket felzaklatni, nem akarok panaszkodni, úgy sem lenne annak semmi haszna. De nézzük a jelenlegi helyzetet. Várjon hogyan állunk ? Konszolidálódott-e egyházunk is a szétzüllés után ? Visszaállott-e a jogrend, a törvénytisztelet ? Kezd-e megújulni, életrejönni a valláserkölcsi- és hitélet? Van-e csendesség a mi tornyainkban és békesség a mi házainkban? Istennek lelke uralkodik-e a szívekben? Emészti-e a hívek kebelét az Úr háza iránti buzgó szeretet ? Ezekre a kérdésekre kell megfelelnem. Fájdalommal kell azonban kijelentenem, hogy minden kérdésre általánosságban „nem“-mel kell válaszolnom. De hát ezen nem lehet csodálkozni, mert ha a lélek drágább a testnél, annak veszteségei is nagyobbak, a romlás és pusztulás is mélyebb sebet ütött rajta, amely későbben heged, lassabban gyógyul. Az is hátráltatja a rend és békesség helyreállását, a konszolidációt, hogy nálunk nincsenek meg a szükséges eszközök, nincs meg a fegyelem, nincs kezünkben a hatalom vesszője, amelyekkel gyorsabban lehetne a kibontakozást, törvénytiszteletet helyreállítani. A hit szólásból vagyon, a szólás pedig Isten igéjének prédikálása által. Ezt mondja az írás. Az Isten igéje az a hathatós és kétélű fegyver, amely behat a szíveknek rejtekéig és a velőknek megoszlásáig. De ennek ereje csak akkor van, ha a hívek hallgatják és megtartják. A pusztába kiáltó szónak nincs ereje, nincs hatása. Ez nem elég a hitetlenség fertőjébe süllyedt, megátalkodott, a Baált imádó lelkeknek meggyőzésére. Isten igéjét pedig nem hallgatják. „A sionnak utal mind sírnak, hogy nincsenek, kik felmennének az ünnepnapra, minden ö kapái elpusztultak és az ő papjai simák, és ő maga vagyon nagy keserűségben.“ Így panaszkodott hajdan a próféta, ugyanez a panasz hangzik minden igehirdető ajakán. Ez a helyzet képe. Szomorú kép! Mindezen közönyösség, az Úr házától való elidegenedés, vallástalanság, istenfélelem hiánya a díjlapi ügyekből ered. Az ezekből származó küzdelmek foglalják le időnként, erőnket, ezért csak erről beszélhetek, mert ha ezekkel sikeresen végezhetnénk, akkor teljesen rendben lennénk. Az a legelső kérdés: Ki, vagy mi az oka ennek a díjlapi harcnak? Nyíltan és bátran állítom, hogy az ok nem az igehirdetőkben van, mert egyetlen gyülekezet sem hozott fel ellenük elfogadható panaszt, sem magaviseletük, sem kötelességeik elhanyagolása miatt. Csak akkor érhetne bennünket vád, ha nem azt beszélnénk, amit az Úr szólott, ha erőtlen sárral mázolnánk a romladozó falat, ha a mi sziveinknek látását szólnánk s ha hazugsággal gyógyítanánk a népnek betegségét; s ha megfestülnénk az imádkozásban s az Isten igéjének hirdetésében. De ez a panasz, ez a vád még nem hangzott el senkinek njakán. Nézzünk egy másik okot. Talán a hivatalnokok többet követelnek, mint a részükre elkötelezett díjlapi járandóság? Nem. Sőt elmentek az engedékenységben — mondhatom — a legvégső határig. Hát akkor mi lehet az oka? Miért fordultak el Istentől a hívek? Miért kerülik el az Urnák szentséges sátorát ? Miért nem akarják hallgatni az örök életnek beszédét? Nem én felelek, hanem az örök életnek könyve, a Biblia: „A nép megkövéredett, nyaka megkeményedett, füleivel nem hallott, szemeivel nem látott. . Ésaiás próféta panaszolja ezt. A jólét, a gazdagság ölében felfuvalkodott, nem hallgatta az Urnák beszédét, nem akarta meglátni az Istent. „Nagy busulásom vagyon a Seregeknek Uráért, Istenéért, mert az Izrael fiai elhagyták a te szövetségedet és lerontották a te oltárodat és én csak egyedül maradtam“ — kesereg Jeremiás próféta. A Jehova pedig ezt felelte neki: n Meghagytam még kétezer embert Izraelben, akiknek az ő térdök nem hajolt meg Baál előtt és akiknek szájuk nem csókolta meg azt.* Akik a Mammonnak, Baál-