Sztálinvárosi Hirlap, 1958 (3. évfolyam, 1-102. szám)

1958-03-14 / 20. szám

Marx Károly­­ a gondolkodó, a forradalmár, az ember Halálának 75. évfordulójára írta: I. Bagaturija „Március 14-én délután háromne­gyed 3-kor, korunk legnagyobb gon­dolkodója megszűnt gondolkozni. .. Fel sem mérhető, mit vesztett ebben az emberben az európai és amerikai harcos proletáriátus, mit vesztett benne a történet, a tudomány. Na­gyon is hamar érezhető lesz­ az űr, amelyet ennek az óriásnak a halála hátrahagyott.­“ Ezekkel a szavakkal búcsúztatta Engels, nagy barátját és harcostársát. A haladó emberiség az­óta kegyelettel őrzi Marx Károly emlékét. Marx 1818. május 5-én született. Iskolai tanulmányainak után jogot, történelmet és elvégzése filozófiát tanult. Megszerezte a „filozófia dok­tora“ diplomát. Később forradalmi tevékenysége miatt el kellett hagy­nia hazáját. Franciaországban, majd Belgiumban élt. Az 1848-as forradal­mak idején visszatért Németország­ba majd a forradalom leverése után Londonban telepedett le. Marx egész életében szegény sorsban élt. Amikor például a „po­litikai gazdaságtan bírálatához“­ c. művének kéziratát befejezte, annyi pénze sem volt, hogy kinyomassa. Az emberiség egyik legnagyobb filo­zófiai művéért, a „Tőke“-ért, ame­lyet 40 éven keresztül írt, kevesebb honoráriumot kapott mint amennyit ez idő alatt egy egyszerű munkás megkeresett. A marxizmus, mint a proletáriátus osztályharcának elmélete és világné­zete a múlt évszázad negyvenes évei­nek közepén alakult ki. Marx feltár­ta a társadalom fejlődésének törvé­nyeit és kijelentette: az embereknek enniök és öltözködniük kell, mielőtt történelmet csinálnak. Ezért az anya­gi termelést minden emberi tevé­kenység alapjának tartotta. Tanul­mányozta a kapitalista társadalom termelési módjait és kimutatta hogy az osztályellentétek a proletáriátus forradalma felé vezetnek. Marxot mint tudóst két meghatá­rozással jellemezhetjük: meg nem alkuvás és lelkiismeretesség. Marx azonban nemcsak tudós, hanem a proletáriátus harcának szervezője is volt. Az emlékezés perceiben eszünkbe jutnak Marx kiváló emberi tulajdon­ságai is. Hogy milyen nagyra tartot­ta a baráti köteléket, ezt mindennél ékesebben bizonyítja Engelshez fű­ződő kapcsolata. Marx megosztotta feleségével a politikai harc napjai­nak nehézségeit, mert élettársában segítőtársra, kommunistára talált. Marx eszméi bejárták a világot és meghódították a haladó emberiséget. Marx és Engels művei a világiroda­lom közkincsei között foglalnak he­lyet. 1948—1955 között Marx művei­nek 415, Engels könyveinek pedig 409 fordítása jelent meg, a világnak mintegy 97 nyelvén. Marx eszméi folytatják győzedel­mes útjukat szerte a világon, valóra válnak Engels szavai: „Neve­s mű­ve is élni fog századokon át.“ A TE LAPOD! írd, olvasd, terjeszd! TÖLTŐTOLL IRVÍTÍS Sztálin út GOLYÓSTOLL TÖLTÉS **■ HtiiiiHuiiii Hnnimtiwm Niniiiiii Niiiiiiiiiiiimiiiiiiiii Egy francia dolgosó levele Magyarországra Kedves Barátom! Utolsó leveledben kérsz, hogy ír­jak a mai franciaországi helyzetről, különösen a békeharcot illetően. Megpróbálok eleget tenni kérésed­nek, bár nem vagyok sem közgaz­dász, sem politikus. Tehát csak kö­rültekintek s leírom az ember benyomásait, hiszen egyszerű a köz­napi életben van az igazság. Nem akarom lopni az idődet az­zal, hogy elmondjam neked Béketa­nácsunk kérvényeinek és nyilatko­zatainak tartalmát, ami a békehar­cosok általános magatartását illeti a fegyverzet csökkentésének, atom- és hidrogénbomba kísérleti robban­tások eltiltásának ügyében. Te eze­ket a dolgokat úgy ismered, mint én magam. Manapság két kérdés vonja ma­gára minden francia ember figyel­mét: Az első nemzetközi esemény, ami Párizsban történt nem sokkal ez­előtt (NATO tanácskozás) császári őfelsége Eisenhower elnöklete alatt. Az igazat megvallva ez a tanácsko­zás senkit sem lepett meg, mert bi­zonyos idő óta nagy nyugtalanság észlelhető amerikai »barátaink» kö­rében. Valóban a szovjet technika sikere nagyon bántja az Egyesült Államok kormányát. Ez most min­den erővel azon van, hogy vissza­szerezze elvesztett világuralmi­ ha­talmának hamis látszatát. Ebből célból javasolta a NATO konferen­­­cián az atomfegyverek tárolását és rakétakilövő helyek építését Nyugat- Európa területén. Ez a javaslat kissé megdöbbentette a franciákat, bár világos, hogy amikor a tárgyaló­asztal mellett olyan urak is vannak, mint pl. Speidel tábornok, aki soha nem titkolta Nyugat-Németország területbeli igényét, jogosan kétel­kedik a világ az ilyen szerződés vé­delmi jellegében. Ez alkalommal igen nagy a ve­szély: rakétakilövő pályák létesítése Franciaországban azt jelenti, hogy ha valami baj lesz, földig rombolják országunkat s mi is mindnyájan. Valóban ezt elpusztulunk a sorsot szánják országunknak és nekünk. Mi a véleménye erről a belga, hol­land, olasz népnek? Biztosan ugyan­az, mint nekünk. Az Egyesült Álla­moknak jogában áll elképzelt tá­madás ellen védekezni, de ahhoz nincs joga, hogy védelmét francia, olasz és belga emberekkel építtesse fel. Nem a mi feladatunk meghalni a kapitalista hazáért! A második esemény nagyon szo­morú. Már három éve tart és nap­­ról-napra élesebbé válik. Az algériai háborúról van szó, melynek gazda­sági terheit kényszeredetten viseli minden francia. Kormányunk bűnös politikát folytat, állandóan becsapja a francia népet. Csak egy példát említek: Hivatalos jelentés szerint Franciaországnak az algériai háború 700 milliárd francia frankba kerül évente. Nevezetesen: Rendes háborús kiadások 170 mil­liárd frank, Rendkívüli háborús kiadások 390 milliárd frank, Veszteség 400.000 fiatal katonai szolgálata miatt ipari, kulturális, stb. területen 140 milliárd frank. Mégis pár nappal ezelőtt Pierre André úr, francia képviselő a par­lamentben kijelentette (idézek): »Mi­lyen vajon az algériai háború kiha­tása a francia költségvetési deficit­re? A válasz szinte hihetetlen: nul­la!» Ezt igyekezett alátámasztani ékesszólásával és számokkal. Mit mutat a mindennapi élet? Az árak emelkedését, az adóterhek növeke­dését, ami nem csal. A nép és a politikai elenzék tilta­kozása dacára, az egymást követő kormányok, képtelenek befejezni az algériai háborút. A szociáldemok­rata vezetés folytatja a háborút, hogy számíthasson a reakciós kép­viselők szavazatára. A reakciós ve­zetés a kérdést fegyverekkel igyek­szik megoldani. A háborúhoz viszont pénz kell. Igen, a francia politika problémája, hogy honnan teremtse elő a szükséges pénzt, nem az, hogy hogyan lehetne befejezni a háborút. Közben fiaink (az enyém is) gyilkol­nak és meghalnak. Mindkét oldalon gyilkosságok, (önkényes letartózta­tások, kínzások, erőszakosságok, íté­let nélküli kivégzések úgy Párizs­ban, mint Algériában) bár létezik a tárgyalások útja is. Valóban a béke Algériában eltávolítaná az akadályt a hasznos és gyümölcsöző tárgyalá­sok útjából egész Észak-Afrikával, segítené új kapcsolatok létesítését Franciaország és a tengerentúli or­szágok között. Kedves Barátom! A »mi dol­gunk» tovább szélesíteni a megkezdett nemzeti összefogást már béke érdekében: a »mi dolgunk» rá­a venni a kormányt, hogy rossz poli­tikája helyett keressen békés meg­oldást! Befejezem levelem abban ményben, hogy most jobban a te­meg­érted nehézségeinket. Ne ess két­ségbe! Végül is siker fogja koro­názni harcunkat! Baráti üdvözlettel. (Aláírás) Eszperantóból fordította: Tóth László //////////////////////z//////////////////y//////y/////////// Balogh Edit, a Móricz Zsigmond Általános Iskola IV/a. osztályú ta­nulója küldte szerkesztőségünkbe az alábbi levelet. „Kedves Szerkesztő bácsi! Az Iroda­házba járok ebédelni. Elég korán szoktam menni, mert nekünk negyed kettőkor kezdődik a tanítás. A kabá­tom mindig a fogasra akasztom és a pénztárcát, melybe ebédjegyet, se­lyempapírt és kenyérpénzt szoktam tenni, hogy el ne vesszen, ki szoktam venni a zsebéből. Szombaton mégis elveszett a pénz­tárcám. A jobboldali első asztalnál ebédeltem. A tortaszeletet selyempa­pírra helyezve a pénztárcára tettem. Ebéd után megkértem az asztalnál ülő nénit, vigyázzon rá, míg a kabátom­ért megyek. Mire visszajöttem, csak a tortaszelet volt ott. Kérdeztem a né­nit, s azt válaszolta, hogy biztos el­vittem magammal, mikor a kabátért mentem. Az asztalnál ülő többi felnőtt sem látta, hogyan tűnt el. Ha elvi­szem, nem kérem őt meg, hogy vi­gyázzon rá, míg a fogashoz megyek. Aki elvitte, annak talán értéktelen a pénztárcám, mert éppen üres volt. De nekem annál értékesebb, mert testvéreimmel együtt vettük össze­gyűjtött uzsonnapénzünkből Édes­anyámnak a régi helyett. Mióta ebé­delni járok, a jegynek, kenyérpénz­nek, zsebkendőnek odaadja, hogy el ne veszítsem. Egy más alkalommal szintén véli történt, hogy tányérom mellett ell­eyezett cukorkát vette el egy bá. Rögtön szóltam, de ő azt felel „Hogy adjam vissza, mikor a szó­ban van?” Szerkesztő bácsi elnézését kérem velemért, csupán azt szeretném él­ni, hogy mi gyerekek, bízva a felni­tekben, nyugodtan járhassunk vel együtt ebédelni. Mit csinált volna a lelkiismeretlen valaki, ha ez fi­dítva történik, még talán meg is győzné, hogy minket, mai gyereket rosszul nevelnek. Én úgy gondolo ha e csekély dolgokat figyelmen­­­vül hagyom, bátorítom vele az illő komolyabb dologra. Vagy beleng­godjak, hogy elvesztettem, mert e felnőtt mondja, és éppen az, aki rábíztam? Vagy elővigyázatossági mindenki kabátban, sapkával, sál ebédeljen? A pénztárca új tulajdonosát pec kérem, hogy egy ilyen ügyes mozd­­attal juttassa vissza a nehezen össz­gyűjtött fillérekből Édesanyámn vett ajándékot. A kislány leveléből bizonyos cs­lódás érződik ki a „felnőttek” irái A becsületes felnőttek ne engedj, hogy gyermekeink csalódjanak be­nünk. Hirdetmény a gyermekbénulás elleni védőoltásról Az 50.168/1958. V/3. Eü. M. sz. rendelet alapján II. oltásban rész­sülnek az 1940. január 1—1957. február 28. között született gyermek, valamint azok, akik az elmúlt év folyamán valamilyen okból kifolyói csak egyszeri oltásban részesültél«. I. oltásban részesülnek az 1957. március 1—1957. augusztus 31. és 1940. január 1—1957. február 28. között születettek közül azok, akik­­ oltásban nem részesültek. A védőoltásokat 1958. március 20—21-én fogjuk megtartani. Póto­lás: március 25-én. A szülőknek kötelessége, hogy gyermekeik egészségét védjék és oltáson «gyermekeik a megjelölt időben és helyen megjelenjenek. Az o­tásnak káros hatása nincs. Erről meggyőződhettek azok a szülők, akiknk gyermeke már védőoltásban részesült. Akik most kapják csak az első gyermekbénulás elleni védőoltó április hó folyamán második védőoltásban fognak részesülni, mivel ei védőoltás teljes védettséget nem biztosít. AZ OLTÁSOK RENDJE­ elleni véd Az általános és középiskola tanulóinak gyermekbénulás oltása az iskolában történik. Az iskolába nem járó gyermekek védőoltása az alábbi helyeken időben lesz: Az I., II. és Radar orvosi körzet március 20-án 8—12 óráig a rendes intézetben. A III., IV., V. sz. orvosi körzet március 21-én 8­—12 óráig a rendes intézetben. VIII. sz. orvosi körzet (Déliváros) március 20-án 8—12 óráig a dél városi orvosi rendelőben. VI. sz. orvosi körzet (Óváros) március 20-án 8—12 óráig a tanácsk rendeltségnél a terhes és gyermektanácsadó helyiségben. VII. sz. orvosi körzet (Óváros) március 21-én 8—12 óráig tanácskiren­deltségnél a terhes és gyermektanácsadó helyiségben. Március 25-én 8—12 óráig az indokolt esetben elmaradottak pótolá­sát fogjuk végezni a rendelőintézetben. Tapolczai Jenő, v­ b elnök Vajon őrzi-e még a nyakas város, Debrecen azt az emlék­táblát az Arany Bika mögött a kis földszintes ház falán? Különös tábla volt az, egészen különös emléktábla. Az közismert, hogy nagy emberekről utcákat, tereket neveznek el, s megemlékeznek róluk emléktáblákkal meg egyebekkel, mert híresek voltak a történelemben, mert bátrak voltak a harcokban, mert a tudományt végtelen magasba emelték, de hát akkor mit keresett ez a kis együgyű szöveg azon a még együgyűbb emléktáblán? „E házban lakott Bagi András, a város kocsisa.” Ki lehetett az istenadta, akinek ennyire felvitte az úristen a dolgát, hogy kocsis létére emléktáblát kapott? Hiába nézed lexikonban, tudós történelmi könyvekben a nevét, nem akadsz rá sehol. Egy fia betű nem említi Bagi Andrást. Vagy csak humbug az egész, kitalálás, mese csak azért, hogy legyen min törni a fejét az idegennek, vagy odasózni debreceni szokás szerint: — Maga intelligens? Hát tudja-e, hogy ki volt Bagi András!? No, ugye, hogy nem tudja? Végül aztán egy jóravaló öreg bácsi, akivel együtt men­tem szekéren Böszörményig, elárulta a nagy titkot. D­ebrecen nem hiába nyakas város, mert 1867-ben a ki­­egyezést sem fogadta el, egészen addig, mígnem Szom­jas Gusztáv lett a főispán, s beiktatására maga Ferenc József császár és király le nem utazott Debrecenbe. Akkoriban csak Szolnokig járt a vonat, s onnan gyorsszekér repítette tovább az utast egészen a debreceni nagytemplomig. Mikor Szomjas Gusztáv megtudta, hogy Ferenc József Debrecenbe jön, a feje tetejére állíttatta a várost. Még a református templom nagy gombját is kifényesít­­tette a torony tetején, hogy csak úgy ragyogott. Bagi András volt akkor a város kocsisa, s Szomjas Gusztáv oktatta ki őt. (Bogi c 4u­­hrúu — Idefigyelj! Te! Elmégy szeretett császárunk és királyunk Ferenc József elé Szolnokra. Te fogod őt elhozni. Érted­? Aztán vigyázz, hogy gyorsan gyertek, és felségünknek nehogy baja essék, mert a fejeddel játszol! Érted? Óvatosan gyertek, de gyorsan! Viselkedésed kifogástalan legyen. Egy szót se ko­tyogj, a te neved hallgass! Érted? A város kocsisához illően viselkedj! Bi­­agi András meg is fogadta a szót egészen Szolnokig, mármint addig, amíg nem találkozol a királlyal. Bezzeg visszafele olyan lassan cammogott a fényes hintó, hogy majd a guta kerülgette a magas személyiséget, meg a fullajtárt, a szárnysegédet. Iszonyú meleg volt, olyan meleg, hogy ha szurokból lett volna öntve az út, hát még az is megolvadt volna. De az út homokból volt, s ez még forróbban öntötte magából a meleget. Bagi uramat el is nyomta az álom, kókad­tan lógott a feje, s nagyot rándult, mikor egy-egy hepehu­pához értek. — Hé, kocsis, gyorsabban! — szólt rá a szárnysegéd. András bátyánk még a vállán sem rándított, csak pusmo­gott magában. — Hé, kocsis, gyorsabban! — szólt újra a szárnysegéd, de a kocsis csak nem igyekezett, sőt­­ még mintha a gyeplő szárát is visszahúzta volna kissé. Ferenc Józsefet módfelett bántotta a dolog, mert iszonyú ráncok ugrottak homlokára. Képe gyöngyözött, mint a kris­tályvíz. A végtelen homokos alföldi táj pokoli melege nem tudhatta, hogy a felséges királynak kellemetlen, mert ha tudt volna, talán még nagyobb meleget árasztott volna. A fényes hintó andalgását nem tűrhette már a felség, s irga­matlan haraggal kiáltott Bagira: — Hé! Kocsis! Gyorsabban! — Nem úgy, felséges királyom! Nagyobb urat is vittel már, mind kend, s annak jó volt így is! — válaszolta Bai András, de aztán úgy a lovak nyaka közé vágott, hogy szén­pillantás alatt ragadták a hintót tova a debreceni országút. A porfelleg magasra kavargott utánuk, s a felségnek meg szárnysegédnek elég volt kapaszkodni, nemhogy még móresi tanítani a kocsist. D­­ebrecenben már várták őket Szomjas Gusztáv uram, nagy cécóval, cifra díszítésű szalagokkal meg fehérru­hás lányokkal. Nagy zöttyenéssel állt meg a hintó, a felség« király majdhogy orra nem bukott, s aztán szörnyű haragg­ szállt le az ördöngős hintóról. Szomjas Gusztáv hajlongott előtte mint akinek derékzs­­bája van, s félőn tekintett a haragvó királyra. — A kocsist elfogni! — adta ki a parancsot a király, ahány hajlongó szolga volt csak, mind ugrott a királyi pa­rancsra. Nyakon kapták Bagi Andrást, vasraverve vitték, ve­zették Ferenc József elé. A házak ablaka megtelt emberekkel, mert a futótűz lass ahhoz képest, ahogy híre szaladt, hogy Bagi Andrást elfogtál Mindenki tudni akarta, mi lesz vele, hiszen csak a királly­ rúghatta össze a patkót, mert ő ment el elébe. — Mondd te gazember! Te istentagadó utolsó szolga! Ő volt az a nagyobb úr, akit te Debrecenbe hoztál? — sziszegi a felséges király. Sági András kihúzta magát, s olyan hangosan kiáltott, hogy csak úgy visszhangzottak tőle a debreceni utcái 1848-ban. Kossuth Lajos kormányzó úr!! B £ BRHLm m­AP M­ŰSOR!1958. március 14. Március 15-én, szombaton Trapíuzi bál az Arany Csillagban

Next