Dunaújvárosi Hírlap, 1972. szeptember (17. évfolyam, 70-78. szám)

1972-09-01 / 70. szám

6. oldal Sakk hírek: Grosch Maria az országos sakkbajnokság döntőjében Augusztus 14-én kezdődött meg, és az elmúlt hét végén fejeződött be a Magyar Nép­­köztársaság 1972. évi női sakkcsapatbajnokság közép­döntője. Két 12-es csoportból kilencen kerültek Ivánka, Verőczi, Porubszky, Kara­­kasné és Krizsánné mellé az országos bajnokság tizennégy fős döntőjébe. Grosch Mária rosszul kez­dett a középdöntőben: már az első fordulóban vereséget szenvedett a 10. helyen vég­ző dr. Csatlósnétól. Később azonban korrigálta hibáját, hisz a mesterekkel és nem­zetközi mesterekkel négy döntetlent játszott, többi hat ellenfelét pedig legyőzte. A verseny végeredménye: 1. Szádainé 8,5 pont, 2. Ká­­rolyné 8,5 pont, 3. Grosch Mária (D. Kohász) 7,5 pont, 4. Tokajiné 7,5 pont, 5. Dom­bóvári 7 pont, 6. Honfiné (nemzetközi mester) 7 pont, 7. Kovács Emőke 6,5 pont, 8. Kiss 5 pont, 9. Kurucsai­­né 3,5 pont, 10. dr. Csatlós­áé 3,5 pont, 11. Szűcs 2 pont és 12. Kiss 0,5 pont. Grosch Mária egy alkalom­mal, 1970-ben már bevere­­kedte magát az országos döntőbe. Akkor a tizenne­gyedik helyen végzett. Azóta minden tekintetben, különö­sen megnyitások terén sokat fejlődött, és minden reménye m­egvan arra, hogy legutóbbi döntőbeli helyezésénél előbb­re végezzen. be. Az országos döntőt novem­közepén Budapesten rendezik. * Paizs Nimród, a DKSE új­donsült mestere is rövidesen tábla mellé ül. Szeptember negyedikén, hétfőn kezdődik ugyanis az országos sakkbaj­nokság középdöntője. Hat­vanhat induló svájci rend­szerű versenyben 13 forduló alatt dönti el, hogy melyik hat versenyző jut a döntőbe. Egy bizonyos, óriási küzde­lem várható. Szeptember 9—20 között Nyíregyházán rendeznek egy sakkversenyt. A dunaújvá­rosiak közül Kardos János, Hingyi György és Zsigmond Károly próbál meg mester­­jelölti címet szerezni, illetve duplázni. Az OB II-es sakkcsapat­bajnokság október 15-én kez­dődik. Grosch Mária Totózóknak X. Bp. Volán—Szombat­hely: X, x, 2. Egyik csapat sem nyújtott eddig meggyőző teljesítményt. A pillanatnyi forma dönthet. 2. Ganz-MÁVAG—Bp. Spartacus: X. Döntő lesz a hazai pálya. 3. Dorog—Dunaújváros: 2: 1. Nagy küzdelem várható, kevés góllal. 4. Békéscsaba—Eger: X, x, 2. Az Eger most kezdi meg­ismerni a második osztály légkörét. Egy pontot elhoz­hatnak. 5. Kecskemét—Ú­jpalota: 1. A három döntetlen után valószínűleg győz a Dózsa. K. Pénzügyőrök—Győri MÁV DAC: x, 1, 2. Bár még mindig középhátvéd-gondok­kal küzködnek a győriek, egy pontot elvihetnek. 7. Szeks­zárd—BKV Előre: 1. Megszerezheti első győzel­mét a Szekszárd. 8. Lenin­város—Nyíregyhá­zi: x: I. 2. Pontot rabolhat­nak a vendégek. 9. Törekvés—Esztergom: 1, x. Nincsenek még formában az esztergomiak. Nagyon ér­zik a Fradiba távozott csa­táruk, Engelbrecht hiányát. 11­. Sátoraljaújhely—Ka­zincbarcika: 1. I 11. KOMÉP—Győri Dózsa: X, 2, 1. Esélyesebbek, gólerő­­sebbek a vendégek. 12. Bakony Vegyész—Pécsi Ércbányász: 1, x. 13. 7. Dózsa—Szív. MÁV Előre: x, 1, 2. 13 + 1. Fósped—Kistext: x, 2. 1. Sporthírek Székely vagy Kovács. Németh edző még gondol­kodik a Kohász labdarúgók vasárnapi dorogi összeállítá­sán. Bárányos visszake­rül a csapatba, és ha Ko­­v­á­c­s sűrűjére rendbe jön, valószínűleg ő lesz a jobb­szélső.­­ Alkotmány Kupa: Röp­labdában a D. Volán férfi és a D. Kohász női, kézilab­dában a DV Üzemfenntar­tás férfi és a Papíripari Vál­lalat női csapata szerezte meg az első helyet. A kis­pályás labdarúgó-mérkőzé­seket 12 férfi és 3 női csa­pat részvételével szombaton 15 és vasárnap 8 órai kez­dettel a főiskola előtti pá­lyákon rendezik. Az ünnepé­lyes eredményhirdetés hét­főn 16 órakor a VTS helyi­ségében lesz. Dunaújvárosi Hírlap. Futball körkép: Negyvennégy gól a második fordulóban A megyei II. osztály lab­darúgó-bajnokság II. fordu­­lójának meglepetése az újonc mezőkomáromiak nagyarányú győzelme volt az Apátszállás ellen. A Sza­badegyháza és­ a Lajoskomá­­rom­i csapatai idegenben is nyerni tudtak. Ezúttal két játékos a besnyői Kupi J. és a szabadegyházai Bara­­nyi J. (ifi) került kiállításra. Sárga lapot kapott: Vass J., Zsidhla I. (Besnyő), Seiler L. (Szabadegyh.), Panyi Sándor (Dég), Halman László (D. Ép. II.), Markovits F. (Apátszál­lás), Hegyi K. (Lajoskomá­­rom), Berki F. (Sárbogárdi ifi), Bogó I. (Perkáta ifi). A Besnyői TSz SK Labdarúgó Szakosztályát figyelmezte­tésben részesítette a Labda­rúgó Szövetség, mert az Elő­szállás elleni találkozón a Rendező Gárda viselkedett legsportszerűtlenebbül. A III. forduló sorsolása: Ráckeresztúr—Perkáta, Han­tos—Sárbogárdi TSz, Lajos­­komárom—Besnyő, Mezőfal­va II.—Nagykarácsony, Ce­­ce—Dég, Szabadegyháza— Mezőkomárom, Apátszállás— D. Építők II., Alap—Előszál­lás. Eredmények: rom—Apátszállás, Mezőkomá­r:1 (2:0) Dég—Szabadegyháza 1:4 (0:1), Nagykarácsony—Cece 3:2 (2:0), Ráckeresztúr—Hantos 2:0 (1:0), Besnyő—Előszállás 3:4 (2:2), Sárbogárdi TSz— Lajoskomárom 1:2 (0:2), D. Építők II.—Alap 4:4 (2:2), Perkáta—Mezőfalva II. 4:2 (2:0). Megyei II. o. „Kotrobal csoport” állása: Ifjúságiak: Mezőkomá­rom—Apátszállás 12:1 (6:0), Dég—Szabadegyháza 6:0 (4:0), Nagykarácsony—Cece 6:1 (2:1), Ráckeresztúr—Hantos 2:0 (1:0), Besnyő—Előszállás 2:2 (1:1), Sárbogárdi TSz— Lajoskomárom 4:2 (3:0), D. Építők—Alap 6:0 (3:0), Per­káta—Mezőfalva 1:2 (0:1). Ifjúsági (tartalék) 1. Szabadegyháza 2 2 -­­ 15: 1­4 2. Lajoskomárom 2f 2 - - 4: 1 4 3. Mezőkomárom 2 1 - 1 10: 6 2 4. Alap 1 1 - - 5: 3 2 5. Cece 2 1-1 5:4 2 6. Előszállás 2 1-1 6: 6 2 7. Sárbogárdi tsz 2 1-1 4:4 2 8. Ráckeresztúr 2 1-1 2:2 2 9. Hantos 2 1-1 1:2 2 10. Dég 2 1-1 2:42 11. Nagykarácsony 2 1-1 3:13 2 12. Perkáta 1 - - 1 0: 1­0 13. Besnyő 2 — 2 4: 7 0 14. Apátszállás 2 - 2 1:80 Mezőfalva I­. 2 1-1 4: 4­2 D. Építők II. 2-1 1 4:61 1. Sárbogárdi tsz 2 2 - - 8:4­4 2. Ráckeresztúr 2 2 - - 4:14 3. Mezőfalva 2 2 - - 3:14 4. Mezőkomárom 2 1 - 1 14: 4­2 5. D. Építők 2 1-1 6: 1­2 6. Nagykarácsony 2 1-1 7:42 7. Dég 2 1-1 6:3­2 8. Perkáta 2 1-1 4:2­2 9. Cece 2 1-1 4:72 10. Szabadegyháza 2 1-1 3: 7 2 11. Alap 2 1-1 3: 8 2 12. Apátszállás 2 1-1 4:12 2 13. Előszállás 2-1 1 4 :6 1 14. Besnyő 2-1 1 3: 5 1 15. Lajoskomárom 2 - 2 3:6 0 16. Hantos 2 - - 2 0: 5 0 Kézilabda eredmények: Győri Magasépítők— Szekszárdi 5:8 Az NB 11. Nyugati csoportjának állása: Nők: A góllövőlista állása: Nők: 68 gólos: Kecskeméti (DKSE), 52­­ gólos: Pfaff (DVSK), 47 gólos: Vajdáné (DVSK), Németh (DKSE), 26 gólos: Varga Zs. (DKSE), 22 gólos: Varga K. (DKSE), 19 gólos: Balatoni (DKSE), 15 gólos: Rozonicsné (DVSK), Papp (DKSE), 12 gólos: Ober­­mayer (DVSK), 8 gólos: Lan­tos (DVSK), 7 gólos: Kovács (DVSK), Csáky (DKSE), 4 gó­los: Ackermanné (DVSK), 2 gólos: Straub, Kelemen (DVSK), 1 gólos: Bodnárné, Zámbó (DKSE). Férfiak: 69 gólos: Nagy-Palócz, 60 gólos: Pánczél, 53 gólos: Vura, 14 gólos: Kajcsa, 13 gólos: Borsy, Vaskó, 11 gó­los: Kálmán, 7 gólos: Priskin, 6 gólos: Tóth A., 2 gólos: Sza­­lafai, 1 gólos: Vados, Sörös. * A megyei bajnokság első két fordulójában a Mezőfalva csapata nem jelent meg a mérkőzéseken, így a megyei szövetség minden bizonnyal törölni fogja a bajnokságból a csapatot mind női, mind férfi vonalon. A DKSI II. fiú csapata az első fordulóban nem játszott, míg a második fordulóban nem jelent meg mérkőzésén, így egy büntetőpontot levon­nak a csapattól. A DKSI II. leány csapata az első fordulóban szabadna­pos volt, míg a második for­dulóban Kisgyón csapata el­len 12:7 arányban nyertek. A DVSK II. női együttese az első fordulóban a bajnok­ság első helyezett Szív. Volán csapatától 21:2 arányú vere­séget szenvedett, a második fordulóban viszont 21:1 arányban nyertek Martonvá­­sár csapata ellen. A megyebajnokság listave­zetője a férfiaknál és nőknél egyaránt a Szív­ Volán csa­pata. A DKSI II. leány csa­pata a hatodik, a DVSK II. női csapata az ötödik helyen áll. A férfiak mezőnyében DKSI II. fiúcsapata a tizedik a helyet foglalja el. Férfiak: 1 A 1 1. D. Kohász 14 11 2 1 206:113 24 2. Győri M. 13 10-3 145:101 20 3. Pécsi T. 14 9 1­­ 143:125 19 4. Testvéris. 14 9 1 4 157:157 19 5. Pápa 14 8 - 6 122:125 16 6. Szekszárd 13 5 3 5 133:115 13 7. Zalaeg. 13 6 1 6 113:131 13 8. Pécsi VM 13 5 - 8 116:146 10 ?. D. Vend. 14 3 4 7 149:184 10 10. Veszprém 14 3 2 9 96:115 8 11. Szív. KÖF. 14 2 2 10 117:137 6 12. Pécsi P. 14 2 2 10 112:158 6 1. Keszthely 14 11 - 3 266:222 22­ 2. Tatai V. 13 10 - 3 239:197 20 3. Siklós 13 8 1 4 185:162 17 4. III. ker. 14 8 - 6 231:217 16 5. D. Kohász 14 7 2 5 250:237 16 6. Várpalota 13 7 1 5 211:191 15 7. Bp. Volán 13 6 1 6 222:223 13 8. Bakony 14 6 - 8 242:230 12 9. Győri M. 14 3 - 9 220:227 10 10. Csepel P. 14 5 - 9 205:232 10 11. HENA 14 3 - 11 178:259 6 12. MAFC 12 2 1 9 182:234 5 * 1972. szeptember 1. péntek Labdarúgó MNK: Továbbjutott a D. Kohász, kiesett a Toldi SE D. Kohász—Ráckeresztúr 2:0 (2:0) Ráckeresztúr, 300 néző. Ve­zette: Molnár. D. Kohász, Papp (Török) — Formaggini, Faji, Ruppert, Somogyvári, Somogyi, Bárá­nyos, Székelyy, Szabó, Vessző. A rendkívül rossz talajú pályán a 22. percben szerezte meg a D. Kohász a vezetést: Bárányos hosszú indítását a jobboldalon Székely kapta, átívelt a befutó Tatár elé, aki nem hibázott: 1:0. A 39. percben esett a má­sodik gól: Szabó beadását Vessző kapta, és biztosan he­lyezte a labdát a hálóba: 2:0. A hazaiak végig nagyon lelkesen játszottak. A kapu­suk, Katona nagyon jó telje­sítményt nyújtott. Több alka­lommal is gólnak látszó lö­véseket fogott meg. A piros-fehérek a kétgólos vezetés tudatában óvatosan játszottak és a rossz talajú pályán igyekeztek sérülés nélkül megúszni a találkozót. Sárbogárdi Volán—Toldi SE 3:3 (2:2) (1:1) Hatalmas küzdelemben dőlt el Sárbogárdon a to­vábbjutás. A rendes játékidő végén az eredmény 2:2 volt. A 2x15 perces hosszabbítás után is maradt a döntetlen. A továbbjutást 11-es rúgá­sokkal döntötték el, és ebben a helyiek bizonyultak jobb­nak. Szeptember 6-án, szerdán a D. Kohász tehát a Sárbogárdi Volánnal játszik a tovább­jutásért. A Sárbogárdi TSZ SK— Pusztaszabolcs mérkőzést a magasabb osztályban játszó szabolcsiak nyerték, 2:1 arányban. Az első félidőben a vendégek már 2:0-ra ve­zettek. A szünet után nagy lelkesedéssel játszó TSZ-csa­­pat átvette a játék irányí­tását, de kiegyenlíteni már nem tudott. * I. * I. IV. V. VI. VI. ­­á­rom első hely atlétikában A 700 éves fennállását ün­neplő Tapolcán mintegy ezer fiatal részvételével a hét vé­gén rendezték meg a vidéki serdülő „A” korcsoportú baj­nokságot. A Kohász atlétái közül V­á­r­f­i a 16 évesek gerelyhajítását 52,08 méteres eredménnyel nyerte meg. B­e­d­e­c­s László a 15 évesek között súlylökésben ért el első helyezést 15,80 méteres eredménnyel. Ez az ered­mény csaknem egy méterr­el volt jobb mint az egy évvel idősebb korcsoport nyerteséé. A leányok versenyében a 15 évesek között Szabó Ág­nes a súlylökésben szerzett első helyezést 10,01 méteres eredménnyel. Az 1972. évi Kispályás Labdarúgó Bajnokság őszi sorsolása WAM csoport: I. forduló: 1972. Vii. 22. Inde­pendiente—Olimpia, Juventus— Torpedó, Vízmű—26-os, Techn. Haladás—MILAN, Vörös Meteor- Acél, METÁL—Internap. II. forduló 1972. MII. 29. Acél —METÁL, MILAN—Vörös Meteor, 26-os Techn.—Haladás, Torpedó- Vízmű, Olimpia—Juventus, Inter. —Independiente, IIi. ,forduló: 1972. IX. 5. Víz­mű—Olimpia, Haladás—Torpedó, Vörös Meteor—26-os Techn., METÁL—MILAN, Inter.—Acél, Juventus—Independiente. IV. forduló: 1972. IX. 12. In­dependiente—Acél, MILAN—In­ter.. 26-os Techn.—METAL, Tor­pedó—Vörös Meteor, Olimpia— Haladás, Juventus—Vízmű.­vös v. forduló: 1972. IX. 19. V.­Meteor—Olimpia, METAL— Torpedó, Inten— 26-os Techn., Acél—MILAN, Haladás—Juven­tus, Vízmű—Independiente. VI. forduló: 1972. IX. 211. Inde­pendiente—MILAN, 26-os Techn.— Acél, Torpedó—Inter. Olimpia— METÁL, Juventus—Vörös Meteor, Vízmű—Haladás. VII. forduló: 1972. X. 3. Inter.— Olimpia, Acél—Torpedó, MILAN —26-os Techn. Vörös Meteor— Vízmű, METAL—Juventus, Hala­dás—Independiente. VIII. forduló: 1972. X. 10. In­dependiente—26-os Techn. Tor­pedó—MILÁN, Olimpia—Acél, Juventus—Inter., Vízmű—METAL Haladás—Vörös Meteor. IX. forduló: 1972. X. 17. MILÁN—Olimpia, 26-os Techn.— Torpedó, METÁL—Haladás, In­ter.—Vízmű, Acél—Juventus, Vö­rös Meteor—Independiente. X. forduló: 1972. X. 24. Inde­pendiente— Torpedó, Olimpia—26- os Techn. Juventus—MILAN, Vízmű—Acél, Haladás—Inter., Vörös Meteor—METÁL. XI. forduló: 1972. x. 31. Tor­pedó-Olimpia, Inter.—Vörös Me­teor, Acél—Haladás, MILAN— Vízmű, 26-os Techn.—Juventus, METÁL—Independiente. ,,B” csoport: I. forduló: 1972. augusztus 22. KGYV—Oxford, Vegyesip. II.— JAVSZER IKV—Black Stars, Nyomda—Elemgyár II., MONO­POL—Dél Csillaga, QTC—Pena­­rol. II. forduló: 1972. augusztus 29. Penarol—MONOPOL, Dél Csillaga —Nyomda Elemgyár II.—IKV7, Black Stars—Vegyesipar II. JAVSZER—KGYV, Oxford—QTC. III. forduló: 1972. szeptember 5. KGYV—Black Stars, Vegyesip. II.—Elemgyár II. IKV—Dél Csil­laga, Nyomda—Penarol, MONO­POL—QTC, Oxford—JAVSZER. IV. forduló: szeptember 12. MONOPOL—Oxford. QTC— Nyomda: Pen­arol—IKV, Dél Csilada—Vegyesín. IT. Elemgyár II.—KGYV, Black Stars-JAV­SZER. V. forduló: 1972. szeptember 19. KGYV—Dél Csillaga, Vegyesip. II—Penarol, IKV—QTC. Nyom­da—MONOPOL, JAVSZER— Elem­gyár II., Oxford—Black Akajri. VI. forduló: 1972. szeptember 26. Nyomda—Oxford, MONOPOL —IKV, QTC—Vegyesip. II. Pena­rol—KGYV, Dél Csillaga—JAV­SZER, Elemgyár II.—Black Stars. VII. forduló: 1972. október 3. KGYV—QTC, Vegyesip. II.— MONOPOL, IKV—Nyomda. Black Stars—Dél Csillaga, JAVSZER— Penarol, Oxford—Elemgyár II. VIII. forduló: 1972. október 10. IKV—Oxford, Nyomda—Vegyes­ip. II., MONOPOL—KGYV, QTC —JAVSZER Penarol—Black Stars, Dél Csillaga—Elemgyár II. IX. forduló: 1972. október 17. KGYV—Nyomda, Vegyesip. II.— IKV, Elemgyár II.—Penarol, Black Stars—QTC, JAVSZER— MONOPOL, Oxford—Dél Csillaga. X. forduló: 1972. október 24. Vegyesip. II.—Oxford, IKV— KGYV, Nyomda—JAVSZER, MONOPOL—Black Stars, QTC— Elemgyár II. Penarol—Dél Csil­laga. XI. forduló: 1972. október 31. KGYV—Vegyesip. II., Dél Csil­laga—QTC, Elemgyár II.—MONO­POL, Black Stars—Nyomda, JAVSZER—IKV, Oxford—Pena­rol. ,,C’* csoport: I. ford.: 1972. szeptember 5. Frenden Grupp—Vendéglátó, Be­­tis—Penarol, Anónimus—Csocsó, FC Lloyd—METAXA, Volán—x. II. ford.: 1972. szeptember 12. Penarol—Volán, Csocsó—Betis, METAXA—Anónimus, FC Lloyd— Vendéglátó, Frenden Grupp—x. III. ford.: 1972. szeptember 19. Frenden Grupp—Penarol, Volán— Csocsó, Betis—METAXA, Anoni­mus—FC Lloyd, Vendéglátó—x. IV. ford.: 1972. szeptember 26. Csocsó—Frenden Grupp, ME­TAXA—Volán, FC Lloyd—Betis, Anónimus—Vendéglátó, Penarol— x. V. ford.: 1972. október 3. Fren­den Grupp—METAXA, Volán— FC Lloyd, Betis—Anónimus, Ven­déglátó—Penarol, Csocsó—x. VI. ford.: 1972. október 10. FC Lloyd—Frenden Grupp. Anoni­­mus—Volán, Vendéglátó—Betis, METAXA—x, Csocsó—Penarol. VII. ford.: 1972. október­­ 7. Frenden Grupp—Anónimus,­­ Vo­lán—Betis, Penarol—METAXA, Vendéglátó—Csocsó. FC Lloyd—x. VIII. ford.: 1972. október 24. Betis—Frenden Grupp. Volán- Vendéglátó, FC Lloyd—Penarol, Csocsó METAXA. Anónimus—x. IX. ford.: 1972. október 31. Fren­den Grupp—volán. Penarol—A»o­­nimus, Csocsó—FC Lloyd. ME­TAXA—Vendéglátó, Betis—x. „D” csoport: I. forduló: 1972. augusztus 29. Arany Csillag— Épitők. M. Hen­germű—Elemgyár I. Elektromos —Zrínyi, Vegyesipari I.—Kinizsi, Pedagógus—Kórház. II. forduló: 1972. szeptember 5. Építők—M.hengermű, Elemgyár I. —Elektromos, Zrínyi—Vegyesin. I., Kinizsi—Pedagógus, Arany Csillag—Kórház. III. forduló: 1972. szeptember 12. Elektromos—Építők. Vegyes­ipar I.—Elemgyár I. Pedagógus- Zrínyi, Kórház—Kinizsi, M.hen­germű—Arany Csillag. IV. forduló: 1972. szeptember 19. Építők—Vegyesipar I. Elem­gyár I.—Pedagógus, Zrínyi—Kór­ház, Arany Csillag—Kinizsi, M.hengermű—Elektromos. V. forduló: 1972. szeptember 26* Pedagógus—Építők, Kórház— Elemgyár , Kinizsi—Zrínyi, Ve­gyesipar I.—Meleghengermű, Elektromos—Arany Csillag. VI. forduló: 1972. október 3. Építők—Kórház, Elemgyár I.— Kinizsi, Zrínyi—Arany M. hengermű—Pedagógus, Csillag, Elekt­romos—Vegyesipar I. VII. forduló: 1972. október 10. Kinizsi—Építők, Zrínyi—Elem­gyár I. Pedagógus—Elektromos, Kórház—M.hengermű, Vegyes­ipar I.—Arany Csillag, Vili. forduló: 1972. október 17. Építők—Zrínyi, Arany Csillag— Elemgyár I. M.hengermű—Kini­zsi, Elektromos—Kórház, Peda­gógus—Vegyesipar I. IX. forduló: 1972. október 24. Elem­gyár I.—Építők. Zrínyi—M. hengermű. Kinizsi—Elektromos, Kórház—Vegyesipari 1. Arany Csillag—Pedagógus. NőI csoport: I. forduló: 1972. augusztus 29. V.S.T.—Elemgyár. IKV—Gold Star, Főiskola—Nyomda, Vegyes­ipar—Papírgyár. IT. forduló: 1972. szeptember 5. Elemgyár—Vegyesipar. Gold Star —V.S.T., Nyomda—IKV, Papír­gyár-Főiskola. 12. III. forduló: 1972. szeptember Elem­gyár—Főiskola, Gold S­tar—Vegyesipar, Nyomda— V.S.T., Papírgyár—IKV. IV. forduló: 1972. szeptember 19. IKV—Elemgyár, Főiskola- Gold Star, Vegyesipar—Nyomda, V.S.T —Papírgyár. V. forduló: 1972. szeptember 26. Pa­pí­rgyár—Elemgyár, N­yomda— Gold Star, V.S.T.—IKV, Vegyes­ipar—Főiskola. VI. forduló: 1972. október 3. Elemgyár—Nyomda, Gold Star— Papírgyár, IKV—Vegyesipar, Fő­iskola—V.S.T. VII. forduló: 1972. október 10. Gold Star—Elemgyár, Nyomda- Papírgyár,­ Főiskola—IKV, Ve­gyesipar—V.S.T. Vasárn«pi »portinabor Kézilabda: D. Vendéglá­tók—Pécsi Porcelán NB I­­es női mérkőzés 10.30 óra­­­kor a DVSK-pályán. Labdarúgás D. Építők— Vecsés NB III-as mérkőzés 16 órakor a kertvárosi pá­lyán. D. Papír—Szív: Spar­tacus megyei első osztályú mérkőzés ugyancsak 16 óra­kor a papírgyári pályán. Teke: D. Építők—Pápai Ezüst Nyíl SE NB II-es baj­noki mérkőzés délelőtt 10 órakor a Béke téri teke-pá-

Next