Dunaújvárosi Hírlap, 1983. december (28. évfolyam, 96-104. szám)

1983-12-20 / 101. szám

Családszociológia Szerelmes különélők Sokan élnek rövidebb­­hosszabb ideig egyedül, ma­gányosan családban, házas­ságban. A családi kötelékből többnyire a férfit szólítja el munkája, hosszú időre szóló külföldi kiküldetés, katonai szolgálat, esetleg valamilyen külföldi tanulási lehetőség. Valamennyiüket alaposan próbára teszi a családtól való átmeneti elszakadás. Persze az a bizonyos megszépítő messzeség sok mindent ró­n­zsaszínűvé is tehet. Jellemző katonafiatalok példája: miután bevonulnak, különö­sen az első időben, magá­nyosnak érzik magukat. Olyankor egészen felületes ismeretséget újítanak föl, mind ragaszkodóbb, szenve­délyesebb leveleket írnak egy-egy kislánynak. S ha sa­játos érzelmi föllángolásuk viszonzásra talál, könnyen eljuthatnak a házasságig is. És sajnos, gyakran nem sok idő múltán az is kiderül, hogy a vonzódás megalapo­zatlan érzelmeken alapul. Pillangókisasszony Jellemző a külföldön dol­gozó férj példája is, aki bi­zonyos idő múltán hosszabb­­rövidebb időre kiviheti fele­ségét. S ilyenkor nem ritka­ság, hogy nem a nagy egy­másra találás játszódik le. Mi ennek az oka? A szokat­lan környezet, amelyben mindketten más­képp visel­kednek? Vagy az egymástól való elszakítottság alatt ér­zelmileg valami mégiscsak megváltozott? Ki tudja? Mindenesetre ilyesféle csa­lódás hazai környezetben is bekövetkezhet. Noha itthon, az ismerős környezetben in­kább az „újra együtt” őrölne a gyakoribb. A téma egyik szakértője dr. Lux Elvira, a Semmel­weis Orvostudományi Egye­tem I. számú Nőgyógyászati Klinikájának pszichológusa vizsgálódásai során úgy ta­pasztalta, hogy ilyen körül­mények között általában nő keres új kapcsolatot. Az­­ itthoni magány után külföl­dön ugyancsak elszigetelt helyzetbe kerül, s férje he­lyett elkezd más férfiakat nézegetni. Magárahagyatott­­ságát a férje elleni agres­­­szióban éli ki. A gyerekek­kel férje után érkező asszony is hasonlóan elszigetelt, lekö­tik a gyermeknevelés gond­jai, a nyelvi nehézségek is elvonják környezetétől. Mindezért — tudat alatt — férjére dühös. Előfordul a fordítottja is, amikor a férj távolodik el a családtól, de ez jóval rit­kább. Az alkalmazkodás az új környezethez, az új mun­kakörülményekhez amúgy is megterhelik a férfit, aki többnyire vágyakozva gondol az otthon maradt családra. Ha teremt is kapcsolatokat, többnyire nem a családtól való elszakadás szándékával. Jól érzi magát a hosszabb­­rövidebb házasságon kívüli kapcsolatban, ám maga mö­gött tudja a család, az ott­hon biztonságát. S az alkal­mi kapcsolatot vállaló kül­földi nőre többnyire Pillan­­gókisasszony-sors vár. S mit csináljon az itthon­maradt asszony? Solveigként várja visszatérő kedvesét? Vagy vigasztalódjék időköz­ben mással? A két- vagy háromgyerme­kes anya, akinek most egye­dül kell ellátnia a családot, valószínűleg kevesebbet­­ töp­reng ezen. A kapcsolat próbája Az időleges különélés az érzelmek, a házasság próbá­ja is lehet. Nagyanyáink ko­rában a szerelmeseket gyak­ran mesterségesen választot­ták el egymástól, s vidéki nagynénihez, külföldre küld­ték fiaikat, lányaikat a féltő szülők. S ha a szerelem a hosszabb-rövidebb elválás ellenére is tartott, a fiatalok egymáséi lehettek. lás, Olykor a kényszerű elvá­a házasfelek egymás iránti vágyakozása a családi élet előnyeinek felismerését erősítheti. Dr. Lux Elvira mondta: „Annak, hogy valaki a csa­ládjától, házastársától távol vállal munkát, többféle oka lehet. S az okokkal össze­függésben e tény érzelmileg is sokféleképpen motivál. Aki nem egyéni döntés alap­ján, hanem például munka­helyi szükségszerűség alap­ján választja az ideiglenes távolélést, másképp ítéli meg a helyzetet. Ilyenkor a nega­tív élményt — az elszakadást — a szükségszerűségre lehet hárítani. S ennek felelősség­feloldó ereje van. Aki kény­­szerűségből megy el, az ezt a tényt éli meg rosszul. S a házastársak egymás vállán sírnak, hogy el kell hagyniuk egymást. Ilyenkor az elválás erősíti a családkapcsolatot. Mert a férfiak életében munka központi jelentőségű a lehet, vállalják az áldozatot érte. A nők tisztelik ezt a munkaszeretetet, elfogadják a kényszerhelyzetet.” Hétvégi férjek Ha valaki viszont saját el­határozásából vállalja a hu­zamosabb különélést, annak a családjában, kapcsolatában konfliktus lehet. Aki érzel­mileg, szexuálisan nem érzi jól magát, az könnyebben megy el. Az idő, a távolság majd megoldja a kapcsolat sorsát — gondolják sokan. Mások anyagi előnyökre hi­vatkoznak, amikor vállalkoz­nak a tartós külföldi munká­ra, a családtól való elszaka­dásra. Ám ahol a házastár­sak nagyon kötődnek egy­máshoz, jó a párkacsolatuk, s nem a beosztás, a munka­hely kényszere dönt, ott legkecsegtetőbb anyagi elő­­­­yök sem sarkallhatnak az önként választott hosszas tá­volélésre. A házastársak szempontjá­ból előnyösebb az a munka­hely, ahonnan hétvégén, két­hetenként hazatérhet a férj. Ilyen kapcsolatban azok elviselik egymást, akik más­­k­képp talán nem tudnának együttélni. Ám a gyerekek számára annál rosszabb ez a helyzet, hiszen úgy érzik, van is apjuk, meg nincs is. S ezek a vasárnapi apukák vagy nagyon megnyerőek, kedvesek, vagy a hétvégeken is dolgoznak, pihennek ott­hon. De gyereket nevelni a hét minden napján kell! A hétvégi férjek feleségei többnyire megkeseredett, el­fásult asszonyok lesznek. Az állandó váltást a kevésbé ru­galmas nő nem tudja követ­ni. Ha szexuálisan nem is merülnek fel problémák, a minden héten jövő-menő férj aligha tudja betölteni szere­pét a családban. Okkal, ok nélkül a Bírói tapasztalatok szerint hosszabb-rövidebb ideig különélő házasok nem vál­nak gyakrabban (de ritkáb­ban sem), mint az együtt­­élők. Megérthetik egymást, de elviselhetetlenné is válhat kapcsolatuk. Rendszerint az okkal, ok nélkül féltékeny­­kedő férj lép a válás útjára. Tény, hogy a különélés sem kedvez jobban a házas­ságon kívüli kapcsolatok lét­rejöttének, mint az egyéb körülmények. Csak a szemé­lyiség számára adhat felmen­tést, hogy a körülményeket okolhatja a félrelépésért. Aki gyenge, azt a kisebb ingerek is eltérítik. Kádár Márta (TELEVÍZIÓ 1983. december 20., kedd Kedd BUDAPEST TV 1 9.55: Tv-torna. (Sz) 10.00: Luther. Amerikai film. (Ism. Sz) 11.45: Képújság 15.45: Hírek 15.50: A zöld erdő meséi. Amerikai rajzfilm­sorozat. (Sz) 16.15: Nyugdíjasok műsora 16.50: Egy iskola története: Sárospatak. (Sz) 17.25: Képújság 17.30: Sportmúzeum 17.50: Reklám 17.55: Slágerbarátság. (Sz) 18.15: Milyen partnerek vagyok? — Az NDK-ban 18.45: Tv-tükör. Szecskő Tamás jegyzete 18.55: Reklám 19.10: Tv-torna. (Sz) 19.15: Esti mese. (Sz) 19.30: Tv-híradó. (Sz) 20.00: Wagner. Angol—magyar tv-filmsorozat. 10 1. rész. (Sz) 21.00: Stúdió *83. (Sz) 22.00: Felkínálom a népgazdasági hasznosításra 22.40: Tv-híradó 3. (Sz) BUDAPEST TV II 20.00: Tizenhárom testőr a bürokrácia ellen. Jugoszláv rajzfilm. (Sz) 20.25: Gorilla. Angol dokumentumfilm. (Sz) 21.00: Tv-híradó 2. (Sz) 21.20: Kertünk — udvarunk. Riportfilm. (Ism.) 21.40: Ütőn. NSZK tv­­filmsorozat. (Sz) 22.30: Képújság JUGOSZLÁV TV­I 17.00: Magyar nyelvű Tv-napló 17.45: Kicsiny világ 18.45: Zene fiataloknak. Könnyűzenei adás 19.30: Tv-napló 20.00: Jelzés. Belpolitikai adás 20.55: Ők élik az éjszakát. Amerikai játékfilm 22.35: Tv-napló JUGOSZLÁV TV II 18.15: A könyv élete 18.45: Tv-napló 19.00: Népszerű, tudományos film 19.30: Tv-napló 20.00: Zene a műteremből. Könnyűzenei adás 20.50: Hőstettek ideje. Dokumentumadás 21.35: Zágrábi körkép SZLOVÁK TV 1­ 8.45: Ez történt 24 óra alatt 9.50: Ebben a városban, ebben a pillanatban. Tv-játék 17.25: Kelet-szlovákiai magazin 17.55: Autósok-motorosok magazinja. (Ism.) 18.30: Mezőgazdasági magazin 19.70: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A nagy­főnök. Francia­­olasz bűnügyi filmvígjáték 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: összefoglaló a­­ Finnország—Svédország Izvesztyija Kupa jégkorong-mérkőzésről SZLOVÁK TV II 16.40: Izvesztyija Kupa: Szovjetunió—Kanada jégkorongmérkőzés 19.15: A fogápolásról. (Ism.) 19.30: Tv-híradó 20.00: Fiatalok tv-klubja Szerda BUDAPEST TV 1­9.00: Tv-torna. (Ism. Sz) 9.05: Éneklő ifjúság. (Ism. Sz) 9.15: Delta. (Ism. Sz) 9.45: Éjszakai ügyelet. Francia tv-filmsorozat. (Sz) 10.40: Az aranyhal. Angol rövidfilm 11.05: Képújság 16.00: Hírek 16.05: Champolion: a hieroglifák megfejtője. Francia rövidfilm. (Ism. Sz) 16.40: Azok a kedves eltűntek. Edith Piaf. (Ism. Sz) 17.20: Képújság 17.25: Egészségünkért! 17.35: A nyelv világa. (Sz) 18.20: Reklám 18.25: Imre bácsi. Riportfilm 18.50: A közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tv-torna. (Sz) 19.15: Esti mese. (Sz) 19.30: Tv-híradó. (Sz) 20.00: A főnök inkognitóban. Francia filmvígjáték. 21.30: Népzene zenekarra. (Sz) (Sz) 21.35: Tv-egyetem : az ókori kelet. (Sz) 22.10: Unokáink is látni fogják. (Sz) 22.55: Tv-híradó 3. (Sz) BUDAPEST TV II 20.00: Stúdiósok. A fiatal képzőművészek stúdiójának 25 éve. (Sz) 20.45: Tv-híradó 2. (Sz) 21.05: Reklám 21.10: Objektív. Tényképek a szocialista világról. (Sz) 22.10: Képújság JUGOSZLÁV TV I 17.00: Magyar nyelvű Tv-napló 17.45: Tv-sorozat gyermekeknek 18.15: Tv-naptár 18.45: Könnyűzenei adás 19.30: Tv-napló 20.00: A jugoszláv néphadsereg napjának szentelt adás 21.05: B. Papandopulo: A hadoszlop fogadalma. Kantáta 21.50: Tv-napló JUGOSZLÁV TV II 18.15: A foglalkozások tarka világa előtt. Művelődési sorozat 18.45: Szerdai körkép 19.30: Tv-napló 20.00: Színes fény SZLOVÁK TV 1 9.55: Három út hazafelé. Tv-játék 2. rész. (Ism.) 16.40: Izvesztyija Kupa: Szovjetunió— Csehszlovákia jégkorong­­mérkőzés 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Tv-Fórum 21.00: Szórakoztató műsor 21.20: Azimut. Katonák magazinműsora 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Az ajándék. Tv-komédia SZLOVÁK TV II 16.40: Gyermekeknek és felnőtteknek. Szórakoztató összeállítás 18.10: A rendőrség naplójából 18.20: Lépésről-lépésre 21.00: Szórakoztató tv-sorozat: A bölcs Salamon 21.30: Időszerű események 22.00: Összefoglaló a Kanada— Finnország Izvesztyija Kupa jégkorong­­mérkőzésről Csütörtök BUDAPEST TV 1 8.15: Tv-torna. (Ism. Sz) 8.20: Szünidei matiné 10.30: Tarzan és az amazonok. Amerikai film. (Ism.) 11.40: Humor Harold. Amerikai burleszkfilm-összeállítás. (Ism.) 12.05: Képújság 15.30: Hírek 15.35: Perpetuum Mobile. ,,Múlt idő”. (Sz) 16.20: Gegparádé dióhéjban. 5/1. rész: Locsoló show 16.45: Képújság 16.50: Reklám 17.00: Izvesztyija Kupa. összefoglaló a moszkvai nemzetközi jégkorong­­tornáról. (Sz) 18.10: Az Országházból jelentjük . . . (Sz) 19.00: Reklám 19.10: Tv-torna. (Sz) 19.15: Esti mese. (Sz) 19.30: Tv-híradó. (Sz) 20.00: özvegy és leánya. Kemény Zsigmond regényének tv-film­­változata 4/3. rész: Boldogtalan szerelmesek. (Sz) 20.50: A hét műtárgya. (Sz) 20.55: Vendéglátónk: Havasi Ferenc 21.50: A dal békéje, a béke dala 22.35: Tv-híradó 2. (Sz) BUDAPEST TV II 19.25: Nasa Obrazovka — A mi képernyőnk. Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 19.40: Nas ekran — a mi képernyőnk. Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor 20.00: A Ljubljanai Televízió estje: bevezető. (Sz) 20.05: A havasi kecske birodalmában. Jugoszláv rövidfilm. (Sz) 20.20: A lipicai ménes. Jugoszláv rövidfilm. (Sz) 20.35: Szlovén népi táncok. Jugoszláv folklórműsor. (Sz) 20.55: Harc a túlélésért. Jugoszláv tv-dráma. (Sz) 22.05: Képújság JUGOSZLÁV TV I 17.00: Magyar nyelvű Tv-napló 17.30: Videooldalak 17.45: Adás gyermekeknek 18.15: Tv-naptár 18.45: Könnyűzenei adás 19.30: Tv-napló 20.00: Színkép. Politikai magazin 21.05: Vetélkedő 22.05: Tv-napló JUGOSZLÁV TV II 18.15: Múzeumok és gyűjtemények 18.55: Kiválasztott pillanat 19.00: Slágerlista helyett. Ifjúsági adás 19.30: Tv-híradó 20.00: Drámaest 21.30: Tv-napló 21.35: Zágrábi körkép 21.50: Alkalmak és nyomok. Adás a kultúra köréből SZLOVÁK TV 1­9.50: A nagy főnök. Francia­­olasz bűnügyi filmvígjáték 15.30: Az állatok élet-halál­­harca. Ismeretterjesztő műsor 16.10: Csak nőknek. Magazinműsor 17.50: Sportrevü 18.20: Az ember és az autó. (Ism.) 18.30: A Jezerka Stúdió műsora. Tv-magazin 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Három út hazafelé. Tv-játék 21.20: Gazdaságpolitikai * magazin 22.00: Ez történt 24 óra alatt SZLOVÁK TV II 17.25: Gyermekeknek és felnőtteknek. Szórakoztató összeállítás 19.05: Ki a bűnös? Egy bírósági tárgyalás rekonstrukciója 19.30: Beszélgetés a szamovár mellett. 6. lecke. (Ism.) 20.00: Folklórműsor 21.05: Vincent Ploznik nemzeti művész. Portréműsor 21.30: Időszerű események 1983 DECEMBER 20-TÓL 22-IG RADIO Kedd KOSSUTH RÁDIÓ 8.29: Rádión­apló — a gazdaság­ról. 10.05: Iskolák — őrsök — barátok. 10.35: de élet. Kétfelvonásos Falla: Rövid opera. 11.39: „Kis kamerámban gyertyát gyújtok” Francsics Károly veszprémi borbélymester ön­életírása. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Mahler: VIII. szimfónia. 14.17: Nóták. 14.40: Élő világ­­irodalom. 15.05: Holnap közve­títjük. 15.32: Nyitnikék. 16.04: Kényszerleszállás. Gyárfás Miklós hangbohózata. 17.05: Klubok a „Havannán”. 17.30: Operettdalok. 17.45: A Szabó család. 19.15: Operaáriák. 20.00: Budapesti beszélgetés Karl Rahnerrel. 20.30: Népdalok, nép­táncok. 21.05: Zűrzavar. * Jordan Radicskov színművének rádió­változata. 22.20: Tíz perc külpo­litika. 22.30: A Szovjetunió né­peinek zenéjéből. 22.45: Hét­köznapok kutatói. 22.55: A ki­egészített Budapest vonósné­gyes felvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvósindulók. 8.20: Tíz perc külpolitika. 10.00: Zenedélelőtt. 8.35: Társalgó. 12.25: Gyer­mekek könyvespolca. 12.35: Melódiákoktól. 13.25: 13.30: Peter Jona Korn Látószög. kis zon­goradarabjaiból. 14.00: Zenés délután. 14.35: Tánczenei kok­tél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: Örökzöld dallamok. 16.35: Csúcsforgalom. 18.00: Kamasz­­panasz. 18.35: Nóták. 19.25: Tu­dományos könyvmozaik. 9.35: Csak fiataloknak! 20.35: Tigris­ugrás. Rákosy Gergely regényé­nek rádióváltozata — XV/8. rész. 20.59: Piknik. Háziasszony: Bo­ros Anikó. 22.20: Gyulai János szerzeményeiből. 23.20: Gaál A mai dzsessz. III. MŰSOR 9.00: Kamarazene. 9.45: Zenés játékokból. 10.30: Bartók kórus­műveiből. 11.05: Szimfonikus ze­ne. 12.22: Perényi Eszter hege­dül, Kiss Gyula zongorázik. 13.07: Az Oregon együttes ját­szik. 14.00: A lillafüredi i­óhét 1933-ban. 14.28: Fauré: c-moll zongoranégyes. 15.00: André Chénier. Részletek Giordano operájából. 15.35: Zenekari mu­zsika. 16.55: Zenei rejtvény fia­taloknak. 17.10: Veress Sándor népdalkórusaiból. 17.30: Kül­politikai arcképcsarnok. 18.00: Magyar fúvósok. 19.05: Dráma­játék. 19.35: Csanádi Imre ver­sei. 19.40: Jandó Jenő zongora­estje. kb. 21.20: Szimfonikus táncok. 22.07: Válogatás Wystan Hugh Auden verseiből. 22.37: Németország zenéje a reformá­ció korában. Szerda KOSSUTH RADIO 8.27: Tengerjárók kalandjai. 8.57: Taskenttől Szamarkandig. 9.12: Joan Sutherland énekel. 9.45: Kis magyar néprajz. 10.05: Mes­terségünk címere. 10.35: Heléna, az áldozat. Wolfgang Hildes­heimer hangjátéka. 11.35: Nar­­hadsin Najadalma énekel. 12.45: Magvetők. 13.05: Operaslágerek. 13.35: Dresszmelódiák. 14.29: Miska bácsi levelesládája. 15.05: Katonadalok. 15.28: Iskolák — őrsök — barátok. 16.05: Két ze­nekari szvit. 16.49: Kritikusok fóruma. 17.05: Csináld 17.30: A hegedű virtuózai, magad? 19.15: Népdalok. 19.35: A Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. kb. 21.35: Operaáriák. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A zené­ről. 23.44: Régi kórusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Finn kantele-muzsika. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.45: Bemutatjuk új fúvósfel­vételeinket. 10.00: Zenedélelőtt. II. 35: A Szabó család. 12.05:­Ci­gánydalok, csárdások. 12.35: Tánczenei koktél. 13.30: Labi­rintus. 14.00: Zenés délután. 14.15: Csárdások. 14.35: Sláger­múzeum. 15.38: Részletek Elmer Bernstein zenés játékából. 16.00: Kéz és hagyomány. 16.40: Fia­taloknak! 17.30: ötödik sebesség. 18.35: Gramofonsztárok. 19.15: Zenei tükör. 19.45: együttes felvételeiből. Az ACT>C 20.35: Pa­lóc lakodalmas. 21.21: Külföldi táncdalok. 22.01: Verbunkosok, nóták. 23.20: A tegnap slágerei­ből. III. MŰSOR 9.00: Ella István és Ella Péter Bach-hangversenye. 9.44: Balett­zene. 10.30: Az újhullám kedve­lőinek. 11.05: Új lemezeinkből. 11.55: Borisz Godunov. Részletek Muszorgszkij operájából. 13.07: Dang Thai Chopin­ zongora­­hangversenye. Hanglemezgyártó 14.26: A Magyar Vállalat új lemezeiből. 16.48: Barokk ka­marazene. 17.30: SZMT Liszt Ferenc A Veszprémi kórusa éne­kel. kb. 18.10: Népdalok. 18.28: Új Mozart-lemezeinkből. 19.05: Operaest. 19.58: Juvan Sesztalov manysi költő versei. 20.15: Kül­földi tudósoké a szó. 20.30: A rocktörténet nagy előadói. 21.30: Egy rendező naplójából. 22.32: A syracusai fiúk. Részletek Rodgers zenés játékából. 22.57: Magyar zeneszerzők. Csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Zenekari muzsika. 9.19: Operaáriák. 9.44: Muzsika Zsu­zsika meséi. 10.05: A Tiegyek sze­relmesei. 10.35: Kocsár Miklós: Nagyrédei lakodalmas. 10.53: Ne­mes Katalin zongorázik. 11.41: Kis kamerámban­­ gyertyát gyúj­tók. Francsics Károly veszprémi borbélymester önéletírása. 12.45: Kassák Lajos: Egy ember élete. 12.55: Régi népszerű tangók. 13.30: Olvasókör. 14.00: Offen­bach: A 66-os szám. Egyfelvo­­násos daljáték. 15.05: kor. 15.56: Kórusainknak Natacso­ajánl­juk. 16.14: A Nyitnikék postája. 17.05: A Rádió lemezalbuma. 19.15: Tartini: g-moll szonáta. 19.27: Az ügynök halála. írta: Arthur Miller. 23.01 : Tudós és mecénás. 23.16: Zenekari mu­zsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Ifjúsági énekkarok éne­kelnek. 8.20: Tíz perc külpoliti­ka. 8.35: Napközben. 10.00: Zene­délelőtt. 11.35: Csak fiatalok­nak! 12.35: Mezők, falvak éneke. 13.00: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót. 13.20: Éneklő Ifjúság. 13.32: Téli tábortűz. Részletek Prokofjev gyermek­szvitjéből. 14.00: Népzenei ka­marahangverseny. 14.15: Behár György fúvósműveiből. 14.35: Irodalmi játékszoba. 15.35: A Hanglemezbolt könnyűzenei új­donságai. 16.00: Neked sem mindegy! Mit, hogyan? 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Rádióexpressz. 18.35: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.35: Vastaps. Koltai Lajosnak hívják. 21.20: Régi idők film­dalai. 22.05: Nóták. 22.30: A Li­me együttes felvételeiből. 23.20: Ziehrer műveiből. III. MŰSOR 9.00: A szegedi dzsesszhétvége felvételeiből. 9.56: A Nyugat lá­nya. Háromfelvonásos opera. 12.21: Kamarazene. 13.30: Újdon­ságainkból. 14.10: Szimfonikus zene. 16.00: Zenei Lexikon, „bel canto”. 16.20: Sziklay Erika énekel. 16.50: Felhívjuk a fi­gyelmet! 16.55: Pophullám. 18.00: Rádióhangversenyekről. 18.30: Zenekari operarészletek. 19.05: Népzene sztereóban. 19.35: A Magyar Állami Hangverseny­zenekar hangversenye. kb. 22.15: Pablo Casals gordonkázik. 22.40: Száz éve született Edgard Varése. 1983 DECEMBER 20-TÓL 22-IG ■ .4*

Next