Dunaújvárosi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-281. szám)
2000-11-29 / 280. szám
4 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP KRÓNIKA Nem szúrja a szemét?! Egy olvasói jelzés alapján, miszerint a hajléktalan és kilakoltatott szálló környéke úszik a szemétben, „kiszálltunk” helyszínre. A kép, ami fogadott a bennünket, meglehetősen siralmas látványt nyújtott. Volt ott tojástartó, beleszáradt törött tojással (de jól megy nekik, hogy az ablakon dobálják ki a több mint húszforintos tojást), étolajos flakon, kenyérmaradék, de még borosüveg is, aminek az alján két decinyi lötyögött. Az Ady Endre utcában kartondobozszámra felhalmozott szemetet is már egy hónapja hordja a szél, eddig senkinek nem jutott eszébe azt elszállítani. Tehát, hogy rossz szóviccel éljünk, meglehetősen szemét a helyzet, vajon ki fogja megoldani? A hajléktalan- és kilakoltatott szálló körül az ember bokáig járhat a szemétben, hulladékban ott tartózkodásának egy hónapos jubileumát ünnepli a szemét Bedöglött csatornák újraélesztése Pusztaszabolcs, Perkáta és Sárosd - három falu egy cipőben Fejér megye (fmh) - A „bedöglött” csatornák újjáélesztése nem csak a pénzügyek miatt fontos. Az eddig befektetett összegek a föld alatt hevernek, míg a csapadék és a többi víz lassan több mint egy éve okoz gondokat több megyei településen. Pusztaszabolcs polgármestere, Czompó István és dr. Orosházi György országgyűlési képviselő kezdeményezésére találkozott nemrégiben Kiss Balázs, a Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezetője és Simonfai György szakreferens néhány megyei település polgármesterével. A téma a csatornaberuházások áttekintése volt, s az, hogy hogyan lehet pályázat útján hozzájutni a környezetvédelmi alap céltámogatásához, amelyből a félbemaradt beruházások folytathatók lennének. Az országban 171 ilyen van, köztük Pusztaszabolcs, Sárosd és Perkáta is. Az érintett települések ugyanis úgy láttak hozzá a csatornázáshoz, hogy nem kaptak környezetvédelmi céltámogatást. Sárosdon 80 millió forintra lenne szükség a kétmilliárdos nagyberuházás befejezéséhez. Perkátán 85 százalékos a csatornafektetés készültségi foka, 120 millióra lenne szükség a befejezéshez, amit a környezetvédelmi céltámogatástól várnak. Pusztaszabolcson sajátos helyzet, a beruházás 90 százalékos, de a meglévő hálózatnak nincs vízjogi üzemeltetési engedélye. Ugyanakkor néhány családi házra azért nem kap lakhatási engedélyt a tulajdonos, mert nem tud rákötni a csatornára... 2000. november 29., SZERDA A világ legjobbjai táncolnak a csarnokban A legtöbben diszkót, a legkevesebben show-szólót fognak táncolni Dunaújváros (sv) Immár tizennyolc országból érkezett jelentkezési lapokat tartanak nyilván a hétvégi világbajnokság szervezői, ami azt jelenti, hogy legalább ötszáz táncos fogja összemérni tudását a Dunaferr Sportcsarnokban. Szántó Péter, az idei világbajnokság és kupa főszervezője, a Nemzetközi Táncszövetség alelnöke szerint többek között Dániából, Svédországból, Szlovéniából, Finnországból, Franciaországból, Németországból, Lengyelországból, Csehországból és az Amerikai Egyesült Államokból várnak táncosokat. Természetesen ebben az évben is nagy reményeket fűznek a dunaújvárosi versenyzőkhöz. Kérdésünkre válaszolva azt is elmondta, hogy a kilenc kategória közül a diszkó a legnépszerűbb, amelyben majdnem ötven jelentkezőt regisztráltak, a legkevesebben férfi show szólótáncot fognak előadni. A világbajnokság fővédnöke különben Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, dr. Kálmán András polgármester és Horváth István, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója. Az elődöntők pénteken délután kettőkor, a középdöntők szombaton kettőkor, a döntők pedig este hatkor kezdődnek. Hétvégén újból táncosokkal népesül be a Dunaferr Sportcsarnok ADH egypercese Ha az emberek olyan dologgal találkoznak, amit nem ismernek és félnek tőle, hajlamosak elméleteket kreálni, magyarázni a látszólag magyarázhatatlant. A középkor embere nem ismerte a pestis betegségének okát, de ami ennél sokkal nagyobb problémát jelentett, gyógymódját sem. Nem tudott védekezni ellene, csak annyit látott maga körül, hogy egymás után halnak meg az emberek. A járvány kitörését ezért varázslatra vezették vissza. Úgy tartották, hogy a boszorkányok kereskednek az ördöggel, ezért tör ki a pusztító vész. A boszorkányokat annak rendje és módja szerint - akár minden különösebb alap nélkül is - fel lehetett jelenteni. A kiszemelt szerencsétlenek sokszor napokig kibírták a válogatott kínzásokat, és ezt egyáltalán nem az ördöggel való cimboraságuknak köszönhették. Épp ellenkezőleg. Attól féltek, hogy a belőlük kicsikart hamis vallomással elvesztik lelki üdvösségüket és így nem kerülnek be a mennyországba. uj nem loptak a tolvajok A székesfehérvári rendőrkapitányság őrizetbe vette H. József 45 éves büntetett előéletű hajléktalant, lopás miatt. A férfit azzal gyanúsítják, hogy október 20-ára, majd 22-ére virradóra dolog elleni erőszak alkalmazásával behatolt a lepsényi Szőlőhegy utca egyik hétvégi házának melléképületébe, és onnan tízezer, majd a második alkalommal húszezer forint értékű kéziszerszámot tulajdonított el. A gárdonyi kapitányság őrei szintén lopás miatt vették őrizetbe G. Gábor 18 éves büntetett előéletű, foglalkozás nélküli ercsi lakost. A fiatalember november 22-ére virradóra, átmászva a kerítésen levágta a lakatot a martonvásári, Szent László utcai telepen lévő műhelyről. A behatolást követően száznyolcvanezer forint értékű elektromos kéziszerszámot és alkatrészeket vitt el. • Dunaújvárosban, az Építők útja és a Május 1. utca kereszteződésében ismeretlen vandálok megrongálták az ottani telefonkészüléket, amivel a telefontársaságnak harmincötezer forint kárt okoztak. • A Vasmű téren lévő Dunaferr-iskola irodahelyiségébe ismeretlen elkövetők hatoltak be ajtóbetörés módszerével, majd elvitték a háromszázötvenezer forintos számítógépet. • A tanári szobából lopták el azt a pénztárcát hétfőn, amiben hétezer forint lapult. Mindez Móron, a Vértes utcai általános iskolában történt. • Válón az Újhegy-dűlőn két hétvégi házba is betörtek. Az egyikből kétszázötvenezer forint értékben fűnyírót, gázpalackot és kétszáz liter bort, a másikból százezer forint összértékben ETZ motorkerékpárt és akkumulátorokat vittek el. . r '