Dunaújvárosi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-08 / 132. szám

2 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 3 szemszög Füle (vz) - Az alkotók vagy harminc eszten­deje elsőként vásárol­tak portát, öreg házat a kis településen, melyet hűen felújítottak, s pél­dájukat az évek során számos művész, újság­író, ismert személyiség követte. Nagy Béla La­jos, Szamos Iván és Szabó Endre 3 szem­szög című festmény-, grafikai és fotógrafikai kiállítását Gubicza Jó­zsef polgármester aján­lotta a látogatók figyel­mébe pénteken este; Tordy Géza színmű­vész Örkény István: Hárem című egyperce­sét tolmácsolta. Művésznő a Viktóriában Székesfehérvár (kn) - Závodszky Noémi a Vö­rösmarty Színház művé­sze lesz a Viktória Re­habilitációs Központ következő vendége, a beszélgetős délutánt jú­nius 10-én 17 órakor tartják. Bővülhet az óvodájuk Perkáta (dh) - A perká­­tai Általános Művelő­dési Központ a Szivár­vány óvoda bővítésére nyújtott be pályázatot márciusban. Egy Bocs­kai utcai épületet sze­retnének felújíttatni az óvoda mögött. Az épü­letet több éve csak rak­tározásra használják, így egy alapos felújí­tást igényel már, utána viszont alkalmas lenne egy 25 fős gyermek­­csoport befogadására. Perkáta számára na­gyon kedvező döntés született a nemzetgaz­dasági minisztérium­ban, a helyi önkor­mányzat 22 397 882 forint támogatást kap a kapacitásbővítésre. KRÓNIKA RÖVIDEN Három művész:Összezárták a soraikat TERVEK Egyensúlyban a gazdálkodás, a közjólét, és a honvédségi elvárások DH-információ (tt) - A gaz­dálkodás, a közjólét, és a honvédségi elvárások kö­zötti egyensúly megte­remtését és a társaság megtépázott nimbuszá­nak helyreállítását tartja fő feladatának a Veszpré­mi Erdőgazdaság (Verga) Zrt. új vezérigazgatója. A társaság kezeli Fejér me­gye nyugati felén is az er­dőterületeket. Első munkahelyén a rang­létrát végigjárva a csúcsra ért Schumacher István, akit a kö­zelmúltban vezérigazgatónak neveztek ki a sikkasztási bot­rányba keveredett Verga Zrt.­­nél. Egy megtépázott nimbu­szú cég irányítását vette át, pedig korábban jó nevű társa­ság voltak. A munkájukkal kell bizonyítaniuk, hogy­­ visszaszerezzék a kedvező megítélésüket. Schumacher István hangsúlyozta, a házon belül a sorok összezártak. Mindenki a cég érdekében húzza a szekeret, így van esély bizonyítani, hogy az itt dolgozók tisztességesek. Per­sze, megtévedt emberek min­denhol vannak, nekik nagy pechjük, hogy épp egy vezető lépett rossz útra­, oldalról.­ Ráadásul a Verga évek óta igen élénk szereplő volt a közjóléti beruházásoknál, ezért még nagyobb a kont­raszt. A vezérigazgató nyu­godt munkakörülményeket szeretne teremteni a kollégák­nak. Elvárása, hogy önállób­ban dolgozzanak, mint amire az utóbbi években lehetősé­gük volt. Munkáját Szedlák Tibor termelési vezérigazga­tó-helyettesként, és Pál Lajos gazdasági vezérigazgató-he­lyettesként segíti. Kisebb át­szervezést is végrehajtott: há­rom hagyományos erdészetük maradt: a kabhegyi, a király­szállási illetve a zirci. A ko­rábbi veszprémi erdészet bá­­nya-és gépüzem lesz, ide tar­tozik majd a dolomitbánya, il­letve a géppark kezelése. A jövőben hármas szem­pont: a gazdálkodás, a közjó­lét, a honvédségi elvárások fi­gyelembe vételével, ezek kö­zött az egyensúlyokat megte­remtésével kell gazdálkodni­uk. Alapfeladatuk a rájuk bí­zott erdő és a természeti erő­­forrásvagyon gazdaságos ke­zelése, így tudják megterem­teni a feltételeit annak, hogy a fontos közjóléti elvárásoknak is megfeleljenek. A vezéri­gazgató emlékeztetett rá, négy évvel ezelőtt a Vergát természeti csapás érte, a szél­vihar mintegy 300 ezer köb­méter fát döntött ki - miköz­ben az éves fakitermelési le­hetőségük 150 ezer köbméter! A kidöntött famennyiséget két év alatt tudták kitermelni. Ennek köszönhetően az erdő­­gazdaságnak annyi bevétele volt, mint korábban sosem. Ebből tudták megvalósítani az átlagon felüli közjóléti fej­lesztési programot. A meglévő fejlesztéseket meg kívánják őrizni, figyel­nek arra, hogy mi a társadal­mi igény. Ennek jegyében Veszprémben a Jutas Vitéz ki­látó tőszomszédságában a napokban adták át a szabad­téri fitneszeszközöket. Idén újjáépítik a gulyadombi kilá­tót is. A jó látogatottságú al­sóperei arborétum mellett pedig egy kisebb játszócent­rumot alakítottak ki. A szent­­gáli tiszafásban szintén kilátó adnak át a hozzá tartozó egyéb berendezésekkel együtt. Az éves terveikben két kulcsos bakonyi turista­ház kialakítása szerepel, Vár­palota, illetve Herend fölött. A terveikben két kulcsos bakonyi turistaház kialakítása szerepel az idén Schumacher István kifej­tette, az elmúlt évek során háttérbe szorult a honvédségi erdőgazdálkodási szemlélet, pedig a Verga valamikor hon­védségi erdőgazdaság volt, és az ország egyik legnagyobb gyakorlótere a működési terü­letükön fekszik. Mindez az erdők megnyitásánál okozott is némi problémát, az embe­rek nehezen értették meg, hogy maradtak zárt területek. Nekik fokozott figyelemmel a honvédségi igények szem el­őtt tartása mellett kell gazdál­kodniuk. további képek, információk Schumacher István Zoli, Robi, Levi, Dávid és Csabi, a Botev iskola ötödikesei a veszprémi szabadtéri sporteszközöknél Mindenhez bátor tett Kétpó(mti)- Bátor tett emlék­parkot építve dacolni egy olyan korszellemmel, amely a felejtés érdekében dolgozik - mondta Kövér László, az Or­szággyűlés elnöke vasárnap Kétpón, a Történelmi Ma­gyarország Emlékpark átadási ünnepségén. Kövér László a Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei településen azt is hang­súlyozta: bölcs tett a történel­mi Magyarországról elnevez­ni az emlékparkot egy olyan korban, amelyben sokan azt szeretnék, hogy a nemzetálla­mok léte, így Magyarországé is véget érjen. Az Európai Unió határai között és Magyarországon is hatalmas küzdelem zajlik az európai emlékezet és felejtés kellő erői között - mondta. Hozzá­fűzte, elismerésre méltó, hogy Kétpó közössége az em­lékezés pártjára állt. A tett nagysága a lélek nagyságát mutatja- idézte Bem József szavait. Kétpón a Történelmi Magyarország Emlékpark megvalósítása azt mutatja, hogy az ott élők kis közössé­ge nagy lélekkel bír. A NAP FOTÓJA - SZOBROK Kétpó(mti) - A hét vezér szobrai állnak a Történel­mi Magyarország Emlék­parkban az avatóünnep­ség napján (részlet) MTI Fotó: Mészáros János Magukról szóltak Budapest(mti)­­ Két ember önként jelentkezett a ren­dőrségen, miután a VI. kerületben megrongált egy nemzeti konzultációs óriásplakátot. A rendőrség vasárnap este az MTI-hez eljuttatott közle­ménye szerint a VI. kerületi rendőrkapitányságon két bu­dapesti magánszemély jelent meg. Elmondták, hogy a VI. ke­rületi Podmaniczky úton megrongáltak egy plakátot, amit mobiltelefonnal rögzítet­tek. A rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette - tet­ték hozzá. Vasárnapra virradóra a kor­mány több nemzeti konzultá­ciós óriásplakátját is megron­gálták, hat ember ellen eljá­rást indítottak az ügyben. A rendőrség ugyanakkor tagadta, hogy éjjel-nappal őriznék a plakátokat. 2015. JÚNIUS 8., HÉTFŐ duolty DH Online Trianonra emlékeztek Koszorúzást tartottak a kettős keresztnél Mezőfalva (hr)­­ A törté­nelmi Magyarország meg­csonkításának 95. évfor­dulóján a Jobbik Magyar­­országért Mozgalom me­zőfalvi alapszervezete tar­tott megemlékezést. A péntek délután 5 órakor közel húszan gyűltek össze a Piac téren, ahol Kovács Ervin a szervezet mezőfalvi alelnö­­ke mondott beszédet. A párt szónoka kiemelte: Trianon nem lehet politika­mentes, hi­szen a politika hozta létre Tri­anont. Az első világháború­ban az Osztrák-magyar Mo­narchia együtt harcolt, de a Párizs környéki békeszerző­désben Magyarországot szin­te kivégezték az igazságtalan és erőszakos diktátummal. A mostani politikai időszak is hasonló. Nyugattól hiába vá­runk együttérzést hazánk ba­jai miatt. Károlyi Mihály gróf hitt benne - tévedésének eredményét láthatjuk a versa­illes-i békeszerződés soraiban - vont­a párhuzamot a helyi alelnök. A folytatásban Kovács Er­vin történelmi visszatekintés­ként a kor ismert mozzanatait elevenítette fel, majd aktuális politikai események felsoro­lásával, mint például: az uk­rán törvényhozás magyar nyelv­ellenes tervezetének bí­rálatával és más magyar törté­nelmi tragédiák megemléke­zésének hiányával fejezte ki pártjának véleményét. - Trianont soha nem felejt­hetjük el! Gyerekeinknek, unokáinknak mindig el kell mondanunk - hangoztatta a megemlékezés szónoka. A program végén Rédliné Ko­vács Andrea mondott verset, majd Gyetvai Emese előadá­sában meghallgathattuk az Apostoli hitvallást. Záró eseményként Kovács Ervin megkoszorúzta a mező­falvi Piac tér parkjában talál­ható emlékművet. Kovács Ervin a Jobbik mezőfalvi alapszervezetének alelnöke mondott emlékező beszédet pénteken délután -oN 3 01

Next