Dunaújvárosi Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-10 / 289. szám

2 • DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP RÖVIDEN Változik a munkarend Dunaújváros (gp) - A munkanapok áthelyezé­se miatt december 24-e pihenőnap lesz, ezért december 12., szombat munkanap. A Fejér Me­gyei Kormányhivatal tá­jékoztatása szerint de­cember 11-én, pénteken a csütörtöki munkarend szerint, december 12- én, szombaton pedig a pénteki munkarend sze­rint dolgoznak a kor­mánytisztviselők a kor­mányhivatalokban. Az ügyfélfogadási rend is ennek megfelelő lesz ezen a két munkanapon a megyei kormányhiva­talban és annak vala­mennyi szervezeti egy­ségében. A szegedi lézerközpont Szeged (mti) - Lezárult a szegedi lézerközpont kialakításának csaknem 30 milliárd forintos tá­mogatásból - 85 száza­lékban uniós forrásból - megvalósult első fázisa. Lehmer Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, szerdai szegedi sajtótá­jékoztatóján elmondta, hogy a hosszú előkészí­tő időszak után a há­roméves projekt komoly változásokat hozott. A cég több mint húsz ku­tatóintézettel, egyetem­mel kötött együttműkö­dési megállapodást, ez­zel bővítve a központ szolgáltatásainak jövő­beni felhasználói körét. Tervezetten folyik a hu­mánerőforrás fejlesztése is, jelenleg több mint százhatvan - fele-fele részben magyar, illetve külföldi - szakember dolgozik már az intéz­ményben - közölte az ügyvezető. KRÓNIKA Közösen lépnek fel KÍNA A 16 kelet-közép-európai ország együttműködéséről döntöttek Horváth-Balogh Attila horvathbalogh­ attila@zalaihirlap.hu DH-információ­­ A 16 ke­let-közép-európai ország egységes platformon, egy nagy tárgyalópartnerként, közösen egyeztet a to­vábbiakban Kínával. Töb­bek között erről állapod­tak meg Kínában a távol­keleti állam és a kelet­európai országok állami vezetőinek csúcstalálko­zóján a közelmúltban. Hazánkat a találkozón Or­bán Viktor miniszterelnök és delegációja képviselte. A kon­ferencián és rendezvényeken a kapcsolódó a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-kínai tagozatának el­nökeként részt vett Nádasi Tamás, az Aquaprofit Zrt. egyik tulajdonosa is. Ő szá­molt be lapunknak az ottani történésekről és fontosabb fejleményekről.­­ Tizenhat kormányfő, il­letve a velük utazó kormány­­delegáció vett részt a találko­zón, amelyen az egymással, illetve Kínával történő együtt­működés lehetséges formáiról tárgyaltak - mondta Nádasi Tamás. A csúcstalálkozóra a kelet­kínai Szucsou városában ke­rült sor. A kétezer fős rendez­vényen a házigazda Li Ko-csiang kínai kor­mányfő mellett Orbán Viktor is beszédet mondott. - Azt hiszem, büsz­keségre okot adó tény, hogy a 16 miniszterel­nök közül kiválasztott három kormányfő egyike Or­bán Viktor volt, aki felszólal­hatott ezen a kiemelkedő fontosságú rendezvényen. A beszédeket követően a kor­mányfők többségének lehe­tősége nyílt külön-külön is tárgyalni Li Ko-csianggal, il­letve egymással. Ezen egyez­tetések keretén belül szüle­tett megállapodás például a Belgrád-Budapest vasútvonal megépítéséről. A kamarát Té­nyiné Dr. Stark Mária, az MKIK nemzetközi igazgató­ja, illetve jómagam képvisel­tük és a többnapos rendez­vény során egyedüli magya­rokként részt vettünk egy Kí­na és a kelet-közép-európai Az együttműködésben hazánk a turisztikai vonatkozásokért fele országok közti gazdasági fó­rumon, az üzleti tanácsok ülésén is. Itt lehetőségünk nyílt a kollégákkal megvitat­ni, hogy milyen folyamatok zajlottak az elmúlt időszak­ban a Kína-kapcsolatok terén és milyen irányba lehetne bővíteni az együttműködést. Megállapodtunk arról, hogy több üzletembertalálkozóra lesz szükség a jövőben, illet­ve arról, hogy az egyik kö­zelgő, nagy nemzetközi vá­sáron a 16 kelet- és közép­európai ország közös stan­don jelenik meg. Nádasi Tamás szerint egyébként ez utóbbi nem pusztán formalitás, annál jó­val többről van szó, hiszen például a Ma­­gyarország-Kína relá­ció a méretbeli kü­lönbségek miatt nem igazán értelmezhető a gazdasági kapcsolatok ____ terén. Ha azonban az 16 együttműködő or­szág a Baltikumtól Magyar­­országon át Albániáig közö­sen, egységként lép fel, ak­kor az már lehet komoly tár­gyalási alap. Az együttműkö­désben hazánk a turisztikai vonatkozásokért felel, ez irányban kell stratégiát kidol­goznunk. A gazdasági fórum magyar és fontosabb kínai résztvevői: Tasnády Előd külgazdasági attasé; dr. Tényiné Stark Mária, az MKIK nemzetközi igazgatója; Nádasi Tamás, az MKIK kínai tagozatának elnöke; Zhao Jiandong, a Sanghaji Nemzetközi Kereskedelmi Kamara alelnöke; Li Jie, a Sanghaji Nemzetközi Kereskedelmi Kamara főtitkárhelyettese és a tárgyalásokat segítő tolmács Od M­ a < o ,o A NAP FOTÓJA - GRÁNÁT Budapest (mti) - Egy épí­tési területen előkerült II. világháborús tüzérségi gránát mellett térdel egy tűzszerész a fővárosi Bu­daörsi út közelében 2015. december 9-én. Az út érintett szakaszát mindkét irányban nyolcszáz méte­res szakaszon lezárták, a környéken jelentős torló­dás alakult ki Fotó mti: Mihádák Zoltán Még idén megszülethet az új törvény Budapest (mti)­­ Az ellen­zéki pártok támogatásával már idén megszülethet az új Quaestor-törvény, az új javaslatban bővült a cégek köre. A 30 milliós értékhatár a korábbi hozamokkal csökken, és 3 millió forint fölötti 11 százalék önrészt kell vállalni - derült ki Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkárá­nak szavaiból. Az államtitkár a javaslat benyújtása után szerdán sajtó­­tájékoztatón elmondta, hogy a parlamenti képviselők négy­ötödének támogatása szüksé­ges ahhoz, hogy még az idén megszülethessen az új Quaes­tor-törvény, ehhez az ellenzé­ki pártok együttműködését is kéri a kormány, ennek hiá­nyában ugyanis csak február­ban kezdődhet a törvényja­vaslat érdemi tárgyalása. Völner Pál felidézte: az Al­kotmánybíróság (Ab) meg­semmisítette a jogszabály egyes rendelkezéseit, ezek korrigálása megtörtént. i 2015. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Forgalom­növekedést várnak Budapest (mti)­­ A dán prémium szó­rakoztatóelektroni­kai márka, a Bang & Olufsen jövőre 20 százalékos forga­lombővüléssel szá­mol Magyarorszá­gon az idei 100 mil­lió forintos várható forgalom után. A cég szerdán nyi­totta meg vezető ke­let-közép-európai üzletét. A márka hazai ve­zérképviselete, a BE­­OStore Hungary Zrt. közleményben ismer­tette, hogy a dán már­ka fennállásának 90. évfordulójára időzítette az új üzlet megnyitá­sát. A cég tapasztalatai szerint az elmúlt két évben Magyarországon is nőtt az igény az olyan termékek iránt, amelyek nemcsak legmagasabb minőségi­­ elvárásoknak felelnek meg, de megjelenésü­ket komoly tervező­­munka is megelőzi. Ez igaz a Bang & Olufsen prémium audiotechnikai és szó­rakoztatóelektronikai termékeire is, amelyek kategóriájuk, az audio­vizuális dizájntermé­­kek csúcsát jelentik, és mára Magyarországon is kialakult, stabil vá­sárlói bázissal rendel­keznek - áll a közle­ményben. A dán vállalatot 1925-ben két fiatalem­ber, Peter Bang és Svend Olufsen alapí­totta. Azóta több elis­mert formatervező is adta már nevét a B&O termékeihez; a cég fi­lozófiája az, hogy funkcionális műtárgya­kat alkossanak. Kevesebb lesz a pénz közlekedésfejlesztésre Folytatódik az észak-erdélyi autópálya építése Bukarest (mti) - A román kormány 7,6 százalékkal kevesebb pénzt fordít közlekedésfejlesztésre 2016-ban, mint az idén - jelentette be szerdán Dan Costescu közlekedési miniszter. A tárcavezető a szerdai kormányülés után közölte, hogy az általa vezetett mi­nisztérium költségvetése 2016-ra 11,86 milliárd lej (1 román lej=70,04 forint), ami 7,6 százalékkal kevesebb az ideihez képest. Costescu ugyanakkor jelezte, hogy a későbbiekben kiegészíthetik további 2 milliárd lejjel a bü­dzsét, amennyiben a közberu­házások megfelelő ütemben haladnak, és el tudják költeni a betervezett költségvetési összegeket. A kormány közleménye szerint 450 millió lejt fordíta­nak az észak-erdélyi autópá­lya folytatására, és további 230 millió lejt a szintén az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán lévő Aranyos­gyéres (Campia Turzii) és Marosvásárhely (Targu Mu­res) közötti szakaszra. A román kormány szerdán fogadta el a 2016-os költség­vetés-tervezetet, amelyről parlamentnek is kell még sza­­­vaznia. A tervezet szerint a jövő évre 2,95 százalékos ál­lamháztartási hiánnyal szá­molnak 4,1 százalékos gazda­sági növekedés mellett. ter A román pénzügyminisz­korábban bejelentette, hogy január 1-jétől nem eme­lik 1200 lejre (84 ezer forint) a minimálbért, ugyanis attól tartanak, hogy Románia ezál­tal elveszítené a versenyké­pességét a munkaerőköltsé­gek megnövekedése miatt. Romániában jelenleg 1050 lej (73 500 forint) a minimálbér, amely 2013-tól 40 százalék­kal nőtt. A minimálbér mege­melését a Victor Ponta vezette volt román kormány tervezte, a Dacian Ciolos vezette jelen­legi szakértői kormány azon­ban úgy véli, hogy erről nem készült elég alapos hatásta­nulmány. i

Next