Dunaújvárosi Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-13 / 61. szám

2018. MÁRCIUS 13., KEDD Ott hagytuk a három pontot Jól védekezett a nyírgyulaji csapat NYÍRBÁTOR A futsal NB I alapszakaszának utolsó előtti fordulójában hétfőn a Nyírgyulaj KSE vendégeként lépett pályára a Dunaferr-DUE-Renalpin FC együttese. Nyírgyulaj KSE­­Dunaferr-DUE-Renalpin 2-2 (2-2) Nyírbátori Városi Sport­­csarnok, 100 néző. Vezette: Viczián Mátyás, Szűcs László (Modes Ottó). Nyírgyulaj KSE: Angyalos - Sánta, Nagy I, Siska, Pallai. Csere: Végső, Faragó, Szabó A. , Tóth B., Skorov, Gömze, Vass O., Nagy B. Sárga. Veze­tőedző: Lovas Norbert. Dunaferr-DUE-Renalpin: Reveland - Horváth N, Frid­­rich, Pál P, Varga Cs. Csere: Rigó, Cseresnyés, Schrancz B. , Szeghy, Boldizsár, Fekete R., Szabó I, Csányi D. Veze­tőedző: Takó Csaba. A mérkőzés első perceiben mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de a védelem az utolsó pillanatokban hárítot­ta ezeket. A tizedik percben azonban megszerezte a veze­tést a hazai együttes. Nagy Imre közelről perdített az újvá­rosiak kapujába (1-0). A középkezdést követően Szeghy és Pál Patrik hagyott ki egy-egy lehetőséget. A ti­zenharmadik percben Horváth Norbert egy remek szólót kö­vetően egyenlített (1-1). Három perccel később egy kapu előt­ti kavarodást követően Sánta ismét a házigazdákat juttatta előnyhöz (2-1). A tizenhetedik percben Szeghy átadását Frid­­rich értékesítette (2-2). A szünet előtt mindkét edző időt kért, de az eredmény nem változott. A fordulást követő­en az első újvárosi lehetőséget Schrancz Balázs szabadrúgása A második félidőben már nem lőttek gólt a csapatok jelentette, ám lövése levágó­dott a védőkről. Ezt követően kétszer is Pál Patrik próbál­kozhatott, de először a kapufa, másodszor pedig a hazai kapus hárított. A játékrész közepén Reve­land is bizonyíthatta jó for­máját. A hajrában a Dunaferr mindent megtett a három pont megszerzése érdekében, de a hazaiak lelkes védekezéssel döntetlenre hozták a mérkő­zést. GA Horváth Norbert (3) egy szólót követően egyenlített Fotó: archív SPORT DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 15 Három játékost szerződtettek Győzni szeretnének a Pestszentlőrinc ellen GRÓF ANDRÁS______________ szerkesztoseg@dunahirlap.hu DUNAÚJVÁROS Az NB III Közép csoportjának tavaszi idényében már két találko­zója is elmaradt a Dunaúj­város PASE labdarúgócsa­patának. A Szentlőrinc SE elleni elhalasztott hazai összecsapást szerdán 17 órakor pótoljá fet­m(»1­<*) ) A hétfői sajtótájékoztatón Do­bos Barna vezetőedző érté­kelte a felkészülési időszakot, majd a szerdai találkozó esé­lyeiről beszélt. - A tervezett munkát lé­nyegében elvégeztük. A ked­vezőtlen időjárás miatt azon­ban csak néhányszor tudtunk pályára menni. A felkészülés elején füves pályán gyakorol­tunk, de az utóbbi időszakban a műfűre kényszerültünk. Ez olyan problémát jelentett, amit összességében sikerült megol­danunk. Három játékost szer­ződtettünk a téli átigazolási időszakban. A kapuban Vaszó­­csik Viktor kapott vetélytár­­sat Bősz Levente személyében. Megnyugtató, hogy mindkét hálóőr bátran bevethető. Csen­des Péter távozását követő­en mindenképpen belső védő­re volt szükségünk, így került hozzánk Kovács Gábor, aki­nek csapatba építése volt az egyik legfontosabb feladat az edzőmérkőzéseken. Bízom benne, hogy nagy erősítést je­lent majd számunkra. A véde­lem, illetve a középpálya jobb oldalán bevethető Pál Dávid már régebben nálunk edz, de a szabályok miatt csak most tudtuk leigazolni. Igaz, hogy nemi új szerzemény, de hatal­mas erősítést jelent majd tavas­­­szal a hosszan tartó sérülésé­ből felépülő Dobos Áron is, aki már az év eleje óta teljes értékű munkát végez. Bízom benne, hogy az ősszel kiválóan műkö­dő védekezésünk, hatékonyabb támadójátékkal párosul. Ter­mészetesen győzni szeretnénk a Szentlőrinc ellen, hiszen meg akarjuk tartani vezető pozíción­kat. Tudjuk, hogy a mellettünk a feljutásra pályázó Pécsnek, va­lamint Tiszakécskének jobbak a lehetőségei, de így volt ez az A felkészülést füves pályán kezdték, de később műfűre kényszerültek ősszel is, és mégis meg tudtuk őket előzni. A frissen igazolt Kovács Gábor is bízik a jó szereplés­ben. - Egyértelműen a kitűzött célok, és a több játéklehető­ség miatt igazoltam a csapat­hoz. A siker érdekében célfut­­ballra van szükségünk, hiszen nekünk minden mérkőzésen­­ k y^Mtelm­re kell játszanunk. Nem gondolom, hogy a szer­dai három pont veszélyben lenne, hiszen rendkívül stabil a játékunk. Az újvárosi együttes egyik meghatározó labdarúgója, Barna Zsolt is optimista. - Jól sikerült a felkészü­lésünk, szerencsére a sérülé­sek is elkerülték a csapatot. A csapaton belül jó a hangulat, és várjuk már a tavaszi rajtot. Bízom benne, hogy hamar tu­dunk majd alkalmazkodni a füves pályához. Meg kell sze­reznünk a három pontot, ami újra lendületbe hozza a csa­patot. Egyelőre azonban csak egy meccsben gondolkodunk, hiszen mindig az adott talál­kozóból kell kihozni a maxi­mumot. Látogasson el weboldalunkra! DUOL a dunaújvárosi hírportál varos PASE­­unaújváros Jól sikerült a felkészülésünk, a csapaton belül jó a hangulat - mondja Barna Zsolt (b) Fotó: DPASE U19: kiütéses győzelem DUNAÚJVÁROS Az elmúlt hét végén megkezdődött a tavaszi szezon a Dunaújvá­ros PASE utánpótlás-együt­tesei számára. U19-es korosztály: NB III Közép Nyugat Ikarus-Maroshegy- Dunaújváros PASE 0-16 (0-6) Mezővári József Sportpá­lya, vezette: Cseh Roland (Ró­zsa A., Ibiiszk). Dunaújváros PASE: Tóth P. — Holentoner, Hompót D., Vajda B., Tóth A., Parádi (Vaj­da R.), Tapiska, Krahulecz, Molnár D, Horváth K, Hamar E. Vezetőedző: Lőrincz Emil. Góllövő: Molnár D. (3„ 32. és 52. p.), Tapiska (9., 57. és 73. p.), Horváth K. (22., 31., 50. és 65. p.), Tóth Á. (34. és 90. p.), Hamar E. (48., 76. és 81. p.), Holentoner (56. p.). A következő mérkőzés: Főnix-Gold FC-Dunaújváros PASE (március­ 17. 11.30 óra, Főnix Park). U17-es korosztály: NB III Közép Nyugat Ikarus-Maroshegy- Dunaújváros PASE 2-1 (1-1) Mezővári József Sportpá­lya. Vezette: Rózsa Ádám (Id­ik pályán már elkezdődött a tavaszi szezon K­szk, Cseh). Dunaújváros PASE: Gál I. - Vészeli, Németh R, Balázs P., Palotai, Dorogi B., Nagy L. (Mészáros K), Aman, Hompót L, Perjési, Al-Sheraji. Vezető­edző: Lőrincz Emil. Góllövő: Andrásy (1. p.), Vékony (56. p.), illetve Al-Sheraji (33. p.) A következő mérkőzés: Főnix-Gold FC-Dunaújváros PASE (március 17. 13.30 óra, Főnix Park). U15-öS korosztály: NB II Közép Nyugat A fordulóra kisorsolt Iván­­csa-Maroshegy-Dunaújváros PASE összecsapást március 21-én 17.30 órára halasztották. A következő mérkőzés: Du­naújváros PASE-Főnix-Gold FC (március 17.12 óra, DPASE Sporttelep). U14-es korosztály: NB II Közép Nyugat Iváncsa-Maroshegy- Dunaújváros PASE 1-1 (1-0) Mezővári József Sportpá­lya. Vezette: Babai Ferenc (Almádi, Burján). Dunaújváros PASE: Ko­csis J. - Ferenczy, Kovács A. (Gügyélla), Rakonczi (Rózsa P), Bölcskei, Ságodi, Hegedűs, Csala G., Szabó R., Benedecz­­ki, Váradi. Edző: Éliás Zsolt. Góllövő: Mák (25. p.), illetve Szabó R. (72. p.). A következő mérkőzés: Du­naújváros PASE-Főnix-Gold FC (március 17. 10 óra, DPASE Sporttelep). GA RÖVIDEN A MAC már a döntőben BUDAPEST/BRASSÓ A középszakaszgyőztes MAC nyert a Brassó vendégeként vasárnap a jégkorong Ers­te Liga elődöntős párharcá­nak harmadik mérkőzésén, így 3-0-ra vezetett. Hét­főn este Brassóban szintén diadalmaskodott 6-0-ra, így megnyerte a négy nyert meccsig tartó viadalt, és ezzel a döntő egyik részt­vevője. A másik ágon a címvédő DVTK Jegesmed­vék csapata 2-0-ra vezet az SC Csíkszereda ellen. MTI Pisztollyal ment be a pályára ATHÉN Letartóztatási pa­rancsot adtak ki Ivan Szav­­vidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa el­len, aki vasárnap pisztoly­nál ment be a pályára az AEK Athén elleni bajno­kin. A georgiai születé­sű, dúsgazdag vállalkozó azt kifogásolta nem sokkal a lefújás előtt, hogy Jor­­gosz Kominosz játékveze­tő 0-0 ás állásnál nem adta meg a PAOK gólját les mi­att. A tévéfelvételek sze­rint Szavvidisz testőreitől kísérve berontott a pályá­ra, és megindult a bíró felé, az övén lévő fegyverét azonban nem húzta elő. A PAOK igazgatója, a szlo­vák Lubos Michel - aki ko­rábban maga is elismert já­tékvezető volt - állítólag azt mondta Kominosznak, hogy „vége van”. A bíró és a csapatok az öltözőbe vo­nultak, majd Kominosz két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes. A PAOK előtt kétpontos különbséggel éllovas AEK válaszul közölte, hogy nem tér vissza a pályára. Jor­­gosz Vassziliadisz sportmi­niszter hétfőn úgy fogal­mazott, hogy az európai szövetséggel egyeztetve súlyos döntések várhatók, és akár a bajnokság is fél­beszakadhat. „Ez az eset évekre visszaveti a görög labdarúgást” - tette hoz­zá a miniszter. A PAOK stadionjában előzőleg feb­ruár 25-én tört ki botrány, amikor egy hazai szurkoló a kezdés előtt egy papírte­kerccsel fejbe dobta Oscar Garciát, az Olimpiakosz edzőjét. A tettest másnap őrizetbe vették, a meccset nem játszották le, és 3-0-s megállapított eredménnyel az Olimpiakosz kapta meg a három pontot. MTI TTD l J N AU JVAK O SI rl­RLfiP www.duol.hu Főszerkesztő: Várkonyi Zsolt Lapszerkesztő: Körmendi Erzsébet, Gallai Péter Szerkesztőség: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 33. Telefon: (25) 410-989, (25) 412-626 Ügyfélszolgálati iroda: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 33., Tel.: (25) 402-985 E-mail: szerkesztoseg@dunahirlap.hu Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató Megyei üzletszervezési vezető: Borsos Dávid Megyei tévesztési vezető: Sztrikné Varga Mónika Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel: (88) 541-600 Felelős vezető: Horváth Gábor ISSN 1219-8153. Index: 25-097 Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszol­gálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 2 940 Ft, negyedévre 8 820 Ft, fél évre 5%­­os kedvezménnyel 16 760 Ft, egy évre 10%-os kedvezménnyel 31 750 Ft. Előfizetés­sel, terjesztéssel és hirdetéssel kapcsolatos ügyintézés: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 33. Tel./Fax: (25) 402-985. Telefonos hirdetésfelvétel: (46) 99-88-11. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) mind­en hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! iSISS——** Observer imedia ___________ vyww.observer.hu_________________________

Next