Dunaújvárosi Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-30 / 25. szám
fI KRÓNIKA Tudományos ülés volt a kórházban DUNAÚJVÁROS A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Tudományos Bizottsága és általános sebészeti osztálya invitálására 2020. január 29-én 14 órától tudományos értekezletet tartottak a kórház auditóriumában. Dr. Máté Ágnes, az ülést vezető elnök megnyitójában a tudományos ülés előadóját, a nyugalmazott főorvost úgy mutatta be, mint legendás orvost és briliáns előadót. A népes hallgatóság dr. Bartos Gábos PhD nyugalmazott osztályvezető főorvos előadását hallgathatták meg. Az egykori érsebészet osztályvezető főorvosának előadása a Megemlékezés az egyszer volt dunaújvárosi érsebészetről 1975- 2016 címet viselte. Az osztály remek szakembereinek, a kollégáinak bemutatásával kezdte az előadást a szónok. Fórizs Zoltán, Markovics Gabriella, Havrilla Gyula, Darabos Zoltán főorvosok sokszínű tevékenységeiről részletesen tájékoztatott Bartos doktor. De szó esett olyan diagnosztikai eszközről is, amely dr. Répási Gellért helyi iparági vezető segítségével került az osztályra. Ez a doppler készülék az akkori legmodernebb volt az országban, dr. Fórizs Zoltán országos hírű specialistája volt a érelmeszesedés dopplerrel végzett diagnosztizálásának. Az előadást képekkel illusztrálva, különleges esettanulmányok ismertetésével zárta dr. Bartos Gábor nyugalmazott osztályvezető főorvos. Dr. Bartos Gábor, a legendás orvos tartott előadást Fotó: ZsE A Szent Orbán Borrend várja a magán- és a házi főzőket Pálinkák mustrája, borászok kérésére Pénteken este Adonyban a Duna menti Szent Orbán Borrend pálinkamustrát tart a térség pálinkafőzőinek. A bírálók a perkátai Pavlicsek Csaba és László Norbert lesznek. Agárdy Csaba csaba.agardy@dunahirlap.hu ADONY És ha már szóba került Perkáta, érdemes beszámolni arról, hogy az idén perkátai lett az év pálinkája a Quintessences. A Quintessence-ről tudni kell, hogy az Ongai Kulturális Egyesület rendezi több mint tíz éve. Az idén a XI. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyre 1606 nevezett tétel érkezett Magyarországon kívül Horvátország, Izrael, Románia és Szlovákia területéről. A miskolci eredményhirdetésen kiderült, hogy a legnagyobb magyarországi párlatversenyen a perkátai főzők remekül szerepeltek. Balogh Zsolt, László Norbert és Papp Ferenc révén több mint húsz érmet szereztek. László Norbert trópusi mix pálinkája aranyérmes lett, megnyerte a saját kategóriáját, majd a kategóriagyőztesek különversenyén is győzött, így a Quintessence 2020 Legjobb magánfőzetők pálinka címet nyerte el, azaz a verseny legjobb pálinkája címet kapta meg. A Szent Orbán Borrend pénteken estére elsősorban működési területéről - Adony, Iváncsa, Perkáta, Kulcs, Pusztaszabolcs, Besnyő, Beloiannisz, Szabadegyháza várja a magánfőzőket, a házi - pálinkafőzőket, azokat, akik szeretnék megmutatni az általuk főzött pálinkát, és arról szakértői véleményt, ítéletet hallani. A kínáláshoz pálinkánként 0,75 liter mennyiségű mintára lesz szükség. A helyszín Adonyban, a régi önkormányzati épület házasságkötő termében (Bajcsy-Zsilinszky utca 5.) lesz, a mustra 18 órakor kezdődik. A borkóstoló feltételeit a borrend biztosítja. LEGYETEK TI AZ ÉV HAZASPARJA ES NYERJETEK EGY RÁADAS NÁSZUTAT A HOTEL BONVINO WINE & SPA-BA! Névézérű és egyben szavazási időszak: 2020. január 23. - 2020. február 13.12:00 Képfeltöltés, szavazás és versenyszabályzat: www.duol.hu/az-ev-parja HIRDETÉS 2020. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK Látogasson el hírportálunkra! DUOL.hu Holnap nyílik az igényes helytörténeti tárlat Kiállítás Kisperkátáról PERKÁTA Újabb állandó kiállítás nyílik Perkátán a Győry-kastély épületében január 31-én. A tárlat, amely a Kisperkáta címet viseli, Perkáta egy területének történelmét mutatja be, közösségi összefogás eredményeként. Kisperkáta felé a József Attila utcából visz a többi között út, ahol ma már teljesen más kép fogadja a kirándulókat, mint egykor. A lankák, fasorok, nádasok és ligetek között még felsejlenek az egykori kúria romjai. Amikor a Győry család gazdálkodott Perkátán, akkor annak szerves része volt a kisperkátai terület, amely azt megelőzően, a jezsuiták idejében a birtokkezelő központja volt - mondja Rajcsányi László, Perkáta díszpolgára, a kiállítás egyik fő közreműködője. - Amikor Győry Ferenc a kastély elődjét megkapta, akkor került Nagyperkátára a birtok központja, de a kisperkátai rész továbbra megmaradt a birtokkezelés egyik szerves részeként. Később, amikor a Győry család a magyarországi arisztokrata életbe jobban beépült, a községgel együtt Kisperkátát is fejlesztették. Nagy valószínűséggel egy kis kúriát építettek ide, ahol a vendégeket fogadták, valamint egy, a falubeli kastélynál nagyobb angolkertet is kialakítottak, amely szépségében páratlan lehetett a kis tóval és gazdag növényvilágával. Kisperkáta életében három nemesi család játszott fontos szerepet: a Győryek mellett később a Szapáryak, majd végül a Paukovicsok, akiknek tulajdonlása alatt az egyik fénykorát élte a terület. Nekik állít emléket a kiállítás, amelyen tablókat, térképeket és a családokhoz köthető tárgyakat láthatnak a látogatók majd. A kiállítás megvalósulásában Rajcsányi László mellett közreműködött a Perkátai ÁMK, a 42. Állomás Kulturális Egyesület, valamint a Paukovicsok utolsó leszármazottja, Paukovics Mária, s az ő élettörténetét lejegyző Lászlóné Szabó Edit és Somogyi Anna. Kisperkáta múltja összefonódik dr. Paukovics Ernő és családja nevével - nyilatkozott Lászlóné Szabó Edit, a Perkátai ÁMK József Attila Könyvtárának vezetője. - A tisztelet, a hagyomány, az emlékek megbecsülése vezérelt bennünket, amikor 2015-ben interjút készítettünk a nemesi család utolsó sarjával, Paukovics Máriával. A megnyíló tárlat kapcsán szintén a hagyományok, az emlékek és a helyi értékek fontosságát hangsúlyozza ki Bogó Anikó, a Perkátai ÁMK igazgatója. Kisperkáta a perkátai történelem szerves része A múlt megismerése szempontjából kiemelt jelentőségű ez a kiállítás. Úgy gondolom, hogy a helyi értékek felkutatása, a hagyományok őrzése, a történelem bemutatása a kulturális intézmények alapfeladata. A Kisperkáta elnevezésű kiállítás napjához még egy esemény köthető: ugyanezen alkalomból jelenik meg a Perkátai Értéktár füzetsorozat legújabb példánya, amely szintén a Kisperkáta nevet viseli, s a tárlat anyagát mutatja be. A 17 órakor kezdődő megnyitón beszédet mond Somogyi Balázs polgármester, Bogó Anikó igazgató, valamint bemutatóval készül Jákliné Rajcsányi Rozália, a 42. Állomás Kulturális Egyesület képviselője. A szervezők minden érdeklődőt várnak. HD Családi emlékeket is láthatunk (tárlatrészlet) Fotó: a szerző