Dunaújvárosi Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-11 / 213. szám
Lakossági telefonos hirdetésfelvétel 06-46-99-88-11 (helyi tarifával, csak vezetékes készülékről) hétfőtől péntekig 8-18 óráig hívható Része az apróságoknak! EGY PERCBEN Sikeres volt az elmúlt négy év DUNAÚJVÁROS A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara tisztújító küldöttgyűlésén vendégként részt vett dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az eseményt követően készítettünk vele interjút. ^4 Utolsó fázisban a vakcina MW-INFORMÁCIÓ Nagyjából két hónap múlva, ősz végére már elérhetővé válhat a koronavírus elleni vakcina - nyilatkozta Merkely Béla az InfoRádió Aréna című műsorában. A Semmelweis Egyetem rektora elmondta, hogy hat olyan oltóanyag is készülőfélben van, amely a kipróbálási szakasz utolsó fázisában tart, meglehetősen nagyszámú alany bevonásával, a hatékonyság mellett természetesen annak biztonságosságára is figyelve. Merkely arra emlékeztetett, hogy a vakcina nem teljesen új terápia, hiszen alapvetően egy ismert technológiára épül, csak egy másik örökítőanyagot használnak az új típusú koronavírus esetében a szakemberek. P-9 Jó reggelt! Az Európai Mobilitási Hét idei programsorozatának középpontjába a klímabarát közlekedést állítják. Ennek kapcsán felvetődött egy gondolat bennem, hogy bár imádok vezetni, és autóval közlekedve nagyon sok időt tudok megspórolni, mi lenne, ha az akció ideje alatt biciklivel intézném a napi feladatokat. Tulajdonképpen nincsenek olyan nagy távolságok városon belül, szerencsére a járgányt is biztonságos helyekre tudom bevinni. Persze azzal is számolni kell, hogy adott útvonalon igen nagy emelkedők is lehetnek, és nem ártana sportosabb öltözet is hozzá. Meglátjuk, egy próbát megér, úgyhogy nyeregbe fel! Molnár Emese /iCi * V‘Vs'U**U": DUNAÚJVÁROSI VÁROSI NAPILAP 2020. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK • XXXI. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM. ÁRA: 190 FT. ELŐFIZETVE: 128 FT www.duol.hu Polgár Lilla és Gasparik Gábor estje az MMK színpadán „Ezt a kört most mi álljuk” DUNAÚJVÁROS A „Köszönjük, Magyarország!” program keretében csütörtökön este a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza két kiváló művésze, Polgár Lilla és Gasparik Gábor Családi kör című előadását láthatta a közönség a Munkásművelődési Központ színpadán. A színészházaspár arra vállalkozott, hogy verseken, dalokon, prózai szövegeken keresztül mutassa be, miként is zajlik egy fiatal házaspár élete, milyen örömökkel, problémákkal szembesülnek a gyermekvállalás során. A Családi kör első fejezetében a születéstől a kamaszkorig kísérhettük végig a cseperedő gyermek és a képzeletbeli család sorsát. Az izgalmasnak ígérkező családi történet második része október 14-én lesz látható, szintén az MMK színháztermében. Fotó: SzZsE További izgalmas hírekért látogasson el ide: DUOL.hu A megértés ösvényeit kutatva DUNAFÖLDVÁR A Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár által szervezett Őszi zsongás programsorozat első rendezvénye A megértés ösvényei című kötet bemutatója volt, amelynek szerzője dr. András Ferenc filozófus, a Pannon Egyetem docense és intézetigazgatója, a dunaföldvári havilapot és televíziót működtető Part-Oldalak Kulturális Egylet elnöke. A kisvárosban ismerik és szeretik András Ferencet, így nem csoda, hogy sokan voltak kíváncsiak a kötetbemutató beszélgetésre. P6 SZERKESZTŐSÉG: OLVASÓSZOLGÁLAT TERJESZTÉS HIRDETÉSFELVÉTEL TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL Hirdessen a Dunaújvárosi Hírlapban otthonról kényelmesen! Boldog élet a karanténban DUNAÚJVÁROS Veled is megtörténhet címmel sorozat látható az egyik tévécsatornán, ami teljesen ellentétes azzal az emberi alapgondolkodással, hogy velem úgysem történhet meg az, ami másokkal. Nos, velem, vagyis az egész családdal megtörtént: vírus, karantén. Fotó: Pixabag ^2 Email: szerkesztoseg@dunahirlap.hu 06-25/410-989 06-94/999-120 06-25/402-985 06-46/998-811 MA HOLNAP 28 30 Pénteken marad a napos idő, csak kevés felhő lehet az égen. Csapadék nem várható. Hajnalban 8-15, napközben 25-30 fokra készülhetünk. ^13 HIRDESSE MEGJiU ! k Boldog névnapot kívánunk Teodóra és Igor nevű olvasóinknak! ______________HIRDETÉS rtf' k Tizennyolc évet kapott a gyilkos MW-INFORMÁCIÓ A Debreceni Ítélőtábla 18 év fegyházat szabott ki a borsodnádasdi gyilkos néven elhíresült B. Rolandra. A férfi 2017 szeptemberében csalta barátnőjét, Csengét az erdőbe. Éjszaka többször bántalmazta, majd az eszméletlen lányt fejjel lefelé beledobta a vízaknába, ruháit elrejtette, másnap a segítőkkel együtt a lány keresésére indult. B. Rolandot aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vádolta meg a fellebbviteli főügyészség ügyésze. Az ítélet ennek adott helyt. MW