Az Eötvös Loránd Tudományegyetem értesítője, 1970-1971
2. Tiszteletbeli doktorrá avatások
szövegű tiszteletbeli doktori diplomát: „Nos Rector et alma ac celeberrima Scientiarum Universitas Budapestinensis de Rolando Eötvös nominata lecturis salutem. Illustrissimum dominum IULIUM NÉMETH, rectorem olim nunc professorem emeritum eiusdem U niversitatis, sodalem Academiae Scientiarum Hungaricae, qui scientiam Turcologicam et iuvenes academicos docendo et opera múlta praeclaraque scribendo magnopere promovit, de philologia Osmano- Turcica in Hungária diffundenda optime meruit, atque studia hominum doctorum curando adiuvandoque laudem et honorem assecutus est, doctorem honoris causa philosophiae agnoscimus, pronuntiamus declaramusque, dantes et concedentes Ei iura, honores, praerogativas ac privilegia, quae doctoribus honoris causa de lege aut consuetudine competunt. In quorum omnium f idem diploma hoc sigillo Universitatis munitum et subscriptionibus nostris roboratum Ei dari curavimus. — Budapestini in Hungária, die altera mensis Novembris anno millesimo nongentesimo septuagesimo. L. S. dr. Georgius Székely m. p. Facultatis Philosophiae Decanus — dr. Carolus Nagy Rector.” A diploma átadását követően a három dékán is Doctorem honoris causa pronuntio! szavak kíséretében fogott kezet Németh Gyulával. Nagy Károly rektor: Doctor philosophiae honoris causa Németh Gyula kíván szólni. Németh Gyula: Magnifice Rector! Tisztelt Egyetemi Tanács! Kedves Vendégek! Mélységes hálával mondok köszönetet a legnagyobb kitüntetésért, mely tudományos kutatót érhet. Mióta öregszem, egyre jobban látom hibáimat. De jólesik az elismerés. Megnyugtat az a gondolat, hogy egy élet szakadatlan munkájával csináltam azt, amit csináltam, s hogy ellenállhatatlan lelki szükségnek tettem eleget életem munkájával — úgy, ahogy tudtam. Ennek a daimonionnak a szavára hallgatok most is, amikor az előtt az erőmet meghaladó feladat előtt állok, hogy az Egyetem kitüntetését megköszönjem. Egyszerűen beszámolok a Tanács és az Egyetem nyilvánossága előtt arról, hogyan kerültem kapcsolatba az Egyetemmel, s azokról a szervezeti kérdésekről, melyekkel egyetemi működésem alatt foglalkoztam. Ezek rég feledésbe merültek, s ha a Rector Magnificus és a Bölcsészettudományi Kar dékánja érintettek is olyan kérdéseket, melyekről én beszélni fogok, mondanivalóm — mint egyéni kommentár az ő beszédjükhöz, mint az egyetemi oktatás története egy-egy epizódjának részletesebb rajza — talán nem lesz érdektelen. Tudományos pályám, mint mindenkié, az elemi iskolában kezdődött. Karcagon, a világhírű tiszavidéki búza hazájában, elsősorban a tanítók és a tanárok képviselték a magasabb értelmiséget.