Egyetemi beszédek, 1946-1947. tanév, Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem
Moór Gyula rektor leköszönő beszéde
4 helyét az Egyetem új Rector Magnificusának átadná, ezen az ülésen beszámol a letűnt esztendő eseményeiről és eredményeiről. Amikor ennek az utolsó kötelességemnek eleget téve a lefolyt tanév küzdelmeire visszanézek, igen sok fáradságnak, sokszor sziszifuszi munkának és igen kevés eredménynek, egy szűk aratásnak a képe tűnik elém. Az a szörnyű pusztulás, amely nagy nemzeti katasztrófánk kísérőjelenségeként Egyetemünk épületeiben, felszerelésében, s részben tanári testületében és hallgatóságában is végbement, a gazdasági összeomlással küzködő szerencsétlen ország siralmas pénzügyi helyzetében távolról sem volt helyrehozható. Sokszor az Egyetem működésének legnélkülözhetetlenebb feltételei is hiányoztak. Így bár már az ősszel megindítottuk a tüzelőanyag megszerzésére irányuló akciónkat , s ennek érdekében a hivatalos fórumok megmozgatásában egészen az akkori miniszterelnökig elmentünk — mégsem sikerült a téli fűtést még csak a klinikák számára sem biztosítanunk: betegeink hideg szobákban sínylődtek, orvosaink fagypont alatti hőmérsékleten operáltak, az egyetemi előadások pedig közel négy hónapon át szüneteltek. Sokszor viszont az infláció hullámaiban elvesztettük még azt is, amit nehéz fáradsággal megszereztünk. Május 13-iki ünnepélyünkön örömmel jelentettem be, hogy sikerült a kezelésemre bízott összegekből krajcároskodó takarékossággal az egyetemi pályamunkák jutalmazására 15 milliárd pengőt összegyűjtenem. Ezt az összeget a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr megértő támogatása további 15 milliárddal, Antal József újjáépítési miniszter úr áldozatkészsége pedig további 30 milliárddal gyarapította. Ezt az egész 60 milliárdos összeget értékállónak ígért adópengőben helyeztük el, s 20 millió adópengőről szóló betétkönyvünk ma pontosan 10 fillér értéket képvisel. E nehézségek és csalódások ellenére mégis azt hiszem, hogy határozottan nyereséggel zárhatjuk le az