A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 11. KÖTET (1901-1903)
1902. – 4. szám: Emlékbeszéd Szilágyi Sándor r. tag felett Fraknói Vilmos r. tagtól
szilágyi sándor emlékezete 1927—189©. FKAKNYI VILMOS rendes tagtól. (Olvastatott a Magyar Tud. Akadémia 1901. november 26-iki összes ülésében.) Nem egyedül az Akadémia parancsának hódolok, mikor ma ezt a helyet elfoglalom, hogy felejthetetlen társunk, Szilágyi Sándor emlékét ünnepeljem. Kötelezettségnek teszek eleget, melyet ővele szemben sajátságos körülmények között kellett elvállalnom. Még a hetvenes évek közepetáján történt, hogy heves tüdőláb a sír szélére vitte Szilágyit. Barátai sorában én is megjelentem ágyánál. Biztató szavaimra csüggedve válaszolt, egyszersmind azzal a felszólítással lepett meg: Ígértem, hogy az Akadémiában az emlékbeszédet én tartom fölötte. Nehéz helyzetbe hozott. Ha az ígéretet habozás nélkül megteszem, készségemben halálsejtelmei igazolását láthatja. Ha megtenni vonakodom, magatartásomat olyan motívumoknak tulajdoníthatja, melyek kínosan érinthetik. Az a szándék, hogy mindkét irányban megnyugtassam, azt hiszem, szerencsés gondolatot sugalmazott. Óhajtásának teljesítését ahhoz a föltételhez kötöttem, hogy, ha túlél engem, ő tartja meg fölöttem az emlékbeszédet. Derült mosolylyal ajkain, hálás kézszorítással járult ehhez az egyességhez, melyet egy századnegyed folyamán ismételten megújítani kívánt. M. TUD. AKAD. EMLÉKBESZÉDEK. XI. K. 4. SZ. 1