Adelaidei Magyar Értesítő, 1980 (13. évfolyam, január-december)
1980-08-01
FLÓRIÁN TIBOR: ÚJ VILÁG TIZENHAT MILLIÓ MAGYAR! HITÉVEL! A múltjától és történelmétől megfosztott magyar nemzet a jelenében él. Kísérletet tesz időnként, hogy a reá kényszerített kígyóbőrt meglazítsa, mozogjon benne és azt, amennyire lehet a saját testi és lelki formáihoz igazítsa. Megpróbálja tehát a túlélést egy olyan korban, amikor a cselekedetek és az egyéni magatartás, életforma irányát az állam szabja meg és nem a saját akarata. Ilyen helyzetben még azt sem ő dönti el, hogy milyen évfordulókat ünnepeljen. A hivatalos ország annak ünneplésére kényszeríti, amit el akarna felejteni: a megszállást, függetlenségének elvesztését, saját életét irányító cselekedeteinek, országformáló akaratának megbénítását. Arra kényszerül, hogy járomba fogásának napját 'felszabadulás'-nak nevezze és körültáncolja rabtartóit és saját börtönét. A túlélést gyakorló nemzet, különösen második, harmadik nemzedékében megszűnik történelmi emlékei, évfordulói felé tekintő, múltját tisztelő közösség lenni. Gyökere már nem nő a mélybe, a messzi múltba. A megszállást jelentő 'felszabadulás'-ig, 'vagy' az Őrjöngő 'ésa nagyhatalmak országvesztő ítéletét maga elveit kihívó Tanácsköztársaságig nyúlhat. A mélyrehatoló gyökerek nélküli nemzetet —ha nem ébred önmagára és nem ássa magát a mélybe — minden vihar kitépheti és lassan odáig jut, hogy még nyelvét sem tudja megvédeni a pártzsargontól és az utca 'hekusok' elől rejtőző szóficamaitól. Nagyobb veszély fenyegeti, mint a latin és a német nyelv árnyékában fényretörését csak küzdelemmel kivívó nyelvünket. Akkor felszínre akart törni, hogy élhessen és hagyományait s az európai kultúrát magyar nyelven közvetítse népének. Ma lombját és törzsét kell féltenie ártórovarok alattomos és lassan pusztító támadásától önkéntelenül adódik, hogy az otthonában élő nemzettel szembeállítsuk az öt földrészen szétszórt magyarságot. Az emigrációnak különösen az első nemzedéke szintén a túlélésért küzdött, de sehol és semmiféle hatalom nem kényszerítette arra, hogy elássa történelmét. Megtagadja és elfelejtse idegen hatalmak őrlő jogai közé került testvéreit. * * Új környezetének évfordulóit sem kényszerítették megünnepelni, s ha állampolgári illendőségből zászlót tűzött ki háza homlokzatára, azzal nem alázta meg önmagát. Új polgártársainak ünnepe nem sértette legmélyebb érzéseit. Nem megszállókat ünnepelt, hanem azokat, akik új otthont és kenyeret nyújtottak neki. Ez a magyarázata annak, hogy az emigráció els 5 nemzedéke nyugodtan megőrizhette történelmét, megünnepelhette — gyermekeivel együtt — évfordulóit, régi zászlói alatt elénekelhette himnuszát és nemzeti dalait. Külföldön élő, anyanyelvét tisztán megőrző, múltja felé forduló magyar ■ szórvány-nemzet lett belőle. Lelki kapcsolatát sohasem vesztette el nemzetének otthon élő, vagy ősi földjén idegen uralom alá kényszerített többi törzsével. Egy maradt nemzetével és annak minden szenvedését idegeiben hordozta. A 8. törzs lelki egységét nem bonthatta föl semmi kényszer. Aki a hosszú várakozásban elvesztette hitét, az mindennap gondoljon arra, hogy egy tizenhat milliós nagy közösséghez tartozik, amelynek a szétszóratásban is ereje van. A világ minden-pontján, a helyi körülményeknek megfelelően küzdhet a nemzetet ért sérelmeit jóvátételéért és bátran biztathatja csüggedő társait, hogy addig nem veszett el semmi, amíg hiszünk benn, és ismételjük egyre: Kolozsvár, Kassán, Szabadkán és a ngyijon, úja, telAUtpzu 1948. LONDON. Németország és Japán nem vehettek részt. 1952. HELSINKI. A két Németország viszálya miatt csak Nyugatnémetország vett részt. 1956. MELBOURNE. Az 1956-os magyar forradalom leverése miatt Schweiz, Hollandia, Spanyolország és Libanon nem vettek részt a játékokon. 1964. TOKIÓ. Délafrikát kizárták a színesbőrűek megkülönböztetése miatt, Éiszakkorea és Indonézia ugyancsak nem vehettek részt politikai okok miatt. 1972. MÜNCHEN. Délafrika ismét nem vehetett részt. Arab terroristák több zsidó résztvevőt megöltek és bevérezték az ötkarikás lobogót. 1976. MONTREAL: Kanada nem adott engedélyt a Tajvani kínai atléták számára. 24 afrikai állam bojkottálta a játékokat, mivel Délafrika megengedte az újzeelandi, rugbyjátékosok átutazását. 1980. MOSZKVA. A kérdés még nem dőlt el. Amint látjuk, az olympiai játékok soha nem tudták magukat függetleníteni a politikától. Üdvözlettel: HÍDFŐ o. B. Németország — a — MAI MAGYAR FILM AZ ÖTVENES ÉVEK TERRORJÁRÓL Csinálhat-e egy filmrendező az 50-es évekről filmet az igazság igényével, ha ő maga is sztálinista volt. Karrierjét és újabb karrierjét (1956 után!) újra csak a rendszernek köszönhette. Neve ma már a magyar filmgyártás egén, mint valami „állócsillag" ragyog. Kovács Andrásról van szó s múlt évben készült filmjéről, amelynek „A ménesgazda" a címe, s amelyet ez év szeptember elején mutatott be a nyugatnémet telvízió. A film egy, az 50-es évekre tipikus alaphelyzetből indul ki: egy alacsony származású, a lótenyésztésben teljesen járatlan, fiatal káder lesz egy méntelep vezetője. Beosztottjai valamennyien horthysta katonatisztek. Érthető tehát, hogy a gyűlölet atmoszférájában él, revolverrel jár-kel, s a félelem bujkál minden cselekedete mögött. A cselekmény magvában, a figurák mozgató rugóiban ott fészkel a tökéletes, kölcsönös és állandó bizalmatlanság. Ez a bizalmatlanság nemcsak alulról sugárzik felé, még sokkal inkább felülről. Bátyja a kommunista felső osztály tagja, akit a parlamentben maga Rákosi oktat ki, ő az a figura, akin keresztül a film felvillantja a terror különböző arculatait: a szakembert, aki az internálótábor kőbányájából, jut szabadlábra, mert szaktudása nélkülözhetetlen; az egyéni felelősség elsikkadását apártapparátus anonimitásában, s nem utolsó sorban az AVH rettentő hatalmát, amely minden lépését ellenőrzi. .. [*] A film rafináltan akarja menteni az eszmét a terror gyakorlatával szemben. Nagykutya öccsében, a főhősben éppen e végzetes hibák leküzdőjét, a szociális gondolkozású, „igaz" kommunistát akarja bemutatni, aki — ha nagy belső válságok árán is— legyőzi félelmét, 24 majdhogynem halálra verettetése ellenére sem akar bosszút állni reakciós munkatársain s iseg akarja menteni a méntelepet, amikor a párt parancsára annak feloszlatására kerül sor. •Aki megélte Magyarországon az 50-es évee két, annak a szabódezsei kifejezés jut eszébe : a film kapcsán: nem más ez, mint „szűznemzéssel született" film-homonkulus, jóllehet itt csődörök és kancák párzásait láthatjuk bőségesen, vaskos realizmussal, nem egyszer azonban az ábrázolás művészi igényű. Ami a filmben hat, az a természet realitása, nem az emberé, a lovak igazak benne, nem a figurák. Minden másban ott a goethei igazság. Látom a szándékot s ez lehangol. Vannak ugyan helyenként jelenetei, amelyekben az ÁVN-sokat pribékeknek ábrázolja, de ilyetén minőségükben csak kutyákon töltik ki kedvüket. Mi emberekről tudunk! De ennek ábrázolásával Kovács filmje már adós marad. A Rákosi-terrorral főhősét állítja szembe, aki — dramaturgiai funkcióját tekintve — az 50-es évek hírhedt „pozitív hőseitől" nem sokban különbözik. Félreérthetetlen a filmben a tendencia, hogy ilyen „jó" kommunisták is voltak, ők mentették meg a szocializmus becsületét, ők érdemesítették továbbélésre a népi demokráciát 56 után, ők adtak újra életet a lejáratott és eltorzított kommunista ideológiának. Ők szenvedtek, ők tűrtek, ők voltak emberségesek, nekik kellett leváltani azt, ami eltorzult, de lényegében igaz. Ha összegezni akarjuk: a film a Kádár-rezsim önigazolása, bemutatása annak, hogy a Rákosiak által eltorzított „szocializmusban" is benne rejlett a jó, amely 1956 után lett igazán uralkodóvá és az egész országra áldásos. E tekintetben Kovács éppen úgy glorifikálja Kádárt, mint tette ezt régen Rákosival. NEMZETŐR Harsány Sándor "A KOMMUNISTA FORRADALOM GYŐZELMINEK ALAPFELTÉTELE EGY DEMORALIZÁLT ÉS NEMZETI HAGYOMÁNYOKKAL NEM RENDELKEZŐ IFJÚSÁG LÉTEZÉSE” (Lenin).