Bajtársi Levél, 1976 (29. évfolyam, 1-2. szám)
1976-04-30 / 1. szám
újabban — egy lelkes magyar anyagi segítsége folytán — kínaiul jelenik meg, világrészeket átfogó nagy emigrációs havi újság. Kiadásában jelent meg legújabban Yves de Daruvár Trianonról írt francia nyelvű könyve, angolul: The tragic fate of Hungary, mely komoly visszhangra talált főleg francia politikusok körében. Megjelentette még a Nemzetőr: Szolzsenyicin: Gulag szigetcsoport c. könyvét magyarul és Tollas Tibor legújabb verseskötetét: Irgalmas fák címmel. Ugyancsak kiadta a magyar 56-os börtönköltők verseit angolul, valamint külföldi költőknek az 1848-49-es szabadságharcról írt költeményeit egy hét évig tartó kutatás és gyűjtés eredményeként. Ezek a könyvek mind-mind egy jajkiáltás az alvó és részvétlen Nyugat felé: Vigyázzatok, mert ha nem vigyáztok, nálatok is „bebádogoznak minden ablakot!” Tollas, ezt a már számtalan nyelvre lefordított világhíres költeményét mindkét calgaryi esten személyesen szavalta el a közönség követelésére. Szavalása után felállva, percekig ünnepelte a hallgatóság. Nem csak őt, a költőt személyesen, hanem főleg azt a visszavarázsolt magyar öntudatot köszönte meg, mellyel újból megajándékozott bennünket. 1956 igazi hangulatát, lelkesedését, fájdalmas könnyeit gyújtotta lelkünkbe és szemeinkbe. Példát és hitet mutatott, erőt adott, hogy felébredve fásultságunkból rádöbbenjünk ismét az otthon élőkkel szembeni kötelességünkre: Élesszük és hordozzuk a fáklyát, melyben ’56 tüze lobog és a magyarság nagy forradalmának 1976-ik év 20-ik évfordulójára összefogva, világraszóló ünnepségekkel szóljunk a világ lelkiismeretéhez! Miskolci Panulics Lajos: (Stirling, Alta, Canada) Levél a múlt év november 9-én Lethbridgen megjelent Tollas Tiborhoz Eljöttél . . . Jöttél . . . elmentél . . . egy röpke pillanat. Mit köztünk töltöttél . . . csak egy villanat. Mégis mily sok volt, mert Téged vártunk. Ezért volt az, hogy . . . szívünkbe zártunk. Évhullások közt ordított a gaz Te benned eljött végre az igaz. Új igét hintve a szíveinkbe, Csillogó reményt bús lelkeinkbe. Kit éjszakáknak zordon sötétjén, Kuszáré utak nehéz göröngyén, Kutattunk . . . vártunk . . . létezni véltünk. Hogy soha nem jössz, csak attól féltünk. • 47